Mit gondol Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról?

Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, amelyhez szerinte "etikai algoritmusok" szükségesek. A katolikus egyházfő a hét legfejlettebb ipari ország (G7) állam- és kormányfőinek csúcstalálkozóján, a dél-olaszországi Borgo Egnazia üdülőhelyen mondott beszédet pénteken.

Mit gondol Ferenc pápa a mesterséges intelligenciáról?

Katolikus egyházfő első alkalommal vett részt az országcsoport csúcsértekezletén.

A pápa a mesterséges intelligenciáról rendezett panelbeszélgetésen szólalt fel, és több kétoldalú megbeszélést is tartott. Találkozott Joe Biden amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán, Emmanuel Macron francia, Narendra Modi indiai, Luiz Inácio Lula da Silva brazil, Recep Tayyip Erdogan török, Abdel-Madzsid Tebbun algériai és William Samoei Ruto kenyai elnökkel, valamint Justin Trudeau kanadai kormányfővel és Kristalina Georgievával, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatójával.

A Volodimir Zelenszkij közösségi oldalán közölt beszámoló szerint az ukrán elnök köszönetet mondott a pápának az ukrán nép irányában tanúsított közelségéért és az országba juttatott humanitárius segítségért. Találkozójukon szó esett a háború következményeiről, az orosz "légi terrorról", az ukrajnai nehéz energetikai helyzetről. Beszéltek a lehetséges békemegoldásokról, a Szentszék szerepéről az Ukrajna számára igazságos és fenntartható béke elérésében, valamint a hétvégi svájci békekonferencia várható eredményeiről.

Nagyra értékeljük a Vatikán részvételét a békekonferencián, és a Vatikán által tett erőfeszítéseket az Oroszországba szállított ukrán gyermekek hazatérése érdekében - olvasható a bejegyzésben.

A legfejlettebb ipari országok képviselőinek jelenlétében tartott beszédében Ferenc pápa elbűvölő, de félelmetes eszköznek nevezte a mesterséges intelligenciát, és annak hatásáról beszélt az emberiség jövőjére.

Úgy vélte, vitathatatlan, hogy a mesterséges intelligencia az emberi tudás és az ipar forradalmához vezet. Előnyként említette az ismeretekhez való hozzáférés demokratizálódását, a tudományos kutatások hatalmas előreugrását, vagy olyan munkavégzések átruházását a gépekre, amelyek megterhelők az ember számára.

Ezzel egy időben Ferenc pápa szerint a mesterséges intelligencia mély szakadékot teremthet a fejlett és a hátrányos helyzetű nemzetek, az uralkodó és az elnyomott társadalmi osztályok között, "az emberek közötti találkozás" kultúráját a "selejtezés kultúrájával" helyettesítve.

Az egyházfő megjegyezte, hogy az ember kezdetektől fogva egyszerűbb, majd egyre fejlettebb eszközökkel segítette életét, a mesterséges intelligencia azonban - tette hozzá - sajátos eszköz, amely a gépekre bízza a döntés lehetőségét.

"Remény nélküli jövőre ítéljük az emberiséget, ha elvesszük az emberektől a döntési képességet saját magukról és életükről, és azokat a gépek döntéseitől tesszük függővé" - hangoztatta Ferenc pápa.

Ezért a közvetlen emberi irányítás nélküli harci eszközök fejlesztésének és használatának betiltását szorgalmazta: "egyetlen gépnek sem szabad döntenie arról, hogy megfosszon-e egy embert az élettől vagy sem".

Az egyházfő figyelmeztetett, hogy az ember számít fejlődőképesnek, az ember képes "cselekedeteivel meglepni a világot", a mesterséges intelligencia pedig nem egy másik ember, akivel nekünk érzelmi vagy bármilyen más függőségi kapcsolatot kell létesítenünk.

A pápa kifejtette, a nyugati világ kezdi elveszíteni az ember képviselte értékrendet. A mesterséges intelligenciának "jobb jövőt kell építeni, minden ember jólétének alárendelve" - mondta.

Éppen ezért etikus algoritmusokat, szóhasználata szerint "algor-etikus" irányelveket, valamint a mesterséges intelligencia fölötti "egészséges politikai ellenőrzést" sürgetett.

"A békéhez is jó politika kell" - jegyezte meg Ferenc pápa.

 

Vegyesen indítottak a vezető európai tőzsdék

Vegyesen kezdték a kereskedést a főbb európai tőzsdék kedden.
2024. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés

Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője szerint.
2024. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint

Gyengült a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Egy Mesterséges Intelligencia kriptó token megrázza a piacot, és lehagyja a Donald Trump által inspirálta Solana mémérméket

Ahogy közelednek az amerikai elnökválasztások, a Trump alapján készült Solana mémérmék nemrégiben nagy figyelmet kaptak; azonban egy hirtelen érkező új szereplő, egy AI kriptodeviza, felkavarta a piacot egy új koncepcióval.
2024. 07. 23. 07:30
Megosztás:

Befektetés Chainlinkbe vagy Ripple XRP-be? Navigálj a kriptopiacon a WW3 Shiba emelkedését meglovagolva!

Miközben az olyan bevált szereplők, mint a Chainlink (LINK) és a Ripple (XRP) népszerű választások, az új mém érme a <a href="https://ww3shiba.com/" target="_blank">WW3 Shiba</a>, amely egy play-to-earn modellben működik, jelentős érdeklődést kelt.
2024. 07. 23. 07:00
Megosztás:

Az OXO Technologies Holding több lépésben felvásárolja és beolvasztja a 3TS Capitalt

Elvi megállapodást írt alá az OXO Technologies Holding és a 3TS Capital Partner, melynek értelmében az OXO Technologies több lépésben többségi tulajdont szerez a 3TS Capital Partnerben, majd a fennmaradó részesedések apportálásával a tulajdonosok egyesítik a két cégcsoportot. A tranzakció eredményeként a régió egyik piacvezető kockázati- és magántőke befektető csoportja jöhet létre.
2024. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Ezért éri meg a pénztárcánknak, ha intelligens otthont alakítunk ki

Az intelligens otthon rendszerek népszerűsége az elmúlt években folyamatosan növekszik a technológiai fejlődésnek és a fogyasztói igények változásának köszönhetően. Egyik legnagyobb előnyük azonban, hogy a kényelem és a biztonság mellett egy energiahatékonyabb háztartás vezetését teszik lehetővé, ami azt is jelenti, hogy jelentős megtakarításokat is eredményezhetnek az energiaszámlákon.
2024. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Ma már a hitelkártya a fő segítség a pénzzavarban lévő embereknek

A rövid távú, átmeneti pénzzavarban lévő emberek egyre inkább a hitelkártyákra hagyatkoznak: a hitelkártya-tartozás ma már nagyobb, mint a folyószámlahitel-állomány – a hitelkártyás költések növekedése közel 50 százalékkal haladta meg a betéti kártyás vásárlások értékének bővülését – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2024. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Már 25 éve támogatja a növényvédelmet a nyírségi agrovállalat

25. születésnapját ünnepli idén a Nyír-Chem Kft., a Szabolcs Szatmár-Bereg vármegyei és környéki gazdálkodók megbízható szakmai partnere. A vállalat mezőgazdasági szakáruházzal, szaktanácsadással, különleges szolgáltatásokkal és egyedülálló kínálattal is a minőségi növényvédelem éllovasa a környéken.
2024. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Mennyit keres most egy fizikai munkás? Átlag órabérek Magyarországon 2024

Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 13,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1853 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is intenzív maradt a bérek emelkedése: a Moore Hungary több mint 60, zömmel nemzetközi tulajdonú hazai vállalat mintegy 500 középvezetője esetében 2023 második negyedévéhez képest 10,7 százalékos bérnövekedést tapasztalt.
2024. 07. 23. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjasok több WC-papírt fogyasztanak - mi ennek az oka?

A háztartási cikkek fogyasztása sokféle tényezőtől függ, és a WC-papír sem kivétel ez alól. Érdekes megfigyelés, hogy a nyugdíjas korosztály gyakran több WC-papírt használ, mint a fiatalabb generációk. Ennek több oka is lehet, amelyek biológiai, életmódbeli és szokásbeli tényezőkre vezethetők vissza.
2024. 07. 23. 01:30
Megosztás:

Zavarnak a legyek? Így tartsd távol őket egy egyszerű módszerrel!

A nyár beköszöntével nemcsak a jó idő és a hosszú nappalok érkeznek meg, hanem sajnos a legyek is. Ezek az apró, de annál idegesítőbb rovarok mindenhol ott vannak: az ételben, az italban, a konyhapulton és még az arcunk körül is zümmögnek. Nem csak zavaróak, de számos betegséget is terjeszthetnek, így érdemes hatékonyan védekezni ellenük. Szerencsére léteznek egyszerű, olcsó és természetes módszerek, amelyek segítségével távol tarthatjuk őket otthonunktól. Mutatjuk hogyan!
2024. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Új kripto lép tőzsdére – még van lehetőséged olcsón vásárolni

A közelmúltban tapasztalt piaci visszaesés ellenére néhány mém érme gyarapodni tudott, ami a befektetők érdeklődését is felkeltette.
2024. 07. 23. 00:01
Megosztás:

A Minotaurus ($MTAUR) előértékesítés teljes lendületben a piaci kihívások ellenére

A kriptopiac jelentős kihívásokkal néz szembe, a JPMorgan elemzői kétségbe vonják a közelmúltbeli korrekció fenntarthatóságát.
2024. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Az EU-ban csökkent a GDP-arányos hiány és nőtt az államadósság az idei első negyedévben

Az euróövezetben és az Európai Unióban is csökkent a GDP-arányos államháztartási hiány az idei első negyedévben az tavalyi utolsó negyedévvel összevetve, míg az államadósság aránya mindkét körben nőtt - közölte az EU statisztikai hivatala, az Eurostat nem végleges adatként hétfőn.
2024. 07. 22. 22:00
Megosztás:

Hatályba lépett az Ecodesign Keretrendelet – új szabályok a termékek fenntarthatóságának növeléséért

Július 18-án hatályba lépett az Ecodesign Keretrendelet az Európai Unióban, lehetővé téve azon kötelező környezetvédelmi szempontok előírását, amelyeket az uniós piacra kerülő termékek tervezésekor figyelembe kell venni. A Keretrendelet célja, hogy lényegesen javítsa az uniós piacon forgalmazott termékek körforgásos jellegét, energiahatékonyságát és más fenntarthatósági tulajdonságait. Dránovits Dóra és Horváth Fanny, a DLA Piper Hungary szakértői összefoglalták a rendelet főbb intézkedéseit.
2024. 07. 22. 21:00
Megosztás:

Az SZTE frissdiplomása bekerült az Európai Űrügynökség (ESA) különleges programjába

Antal Levente 1 hónapot tölthet el Belgiumban a „CubeSat Summer School" program keretein belül, ahol az Európai Űrügynökség (ESA) munkatársai és külső szakértők előadások és gyakorlati tevékenységek széles skáláját tartják majd a több mint 20 országból érkező egyetemisták elit csoportjának.
2024. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Ötből négy magyar diák megfelelő pénzügyi alapműveltséggel rendelkezik

Csaknem minden harmadik magyar diák kifejezetten magas pénzügyi műveltséggel, a hazai tanulók 81,7 százaléka a társadalmi szempontból elvárható vagy annál magasabb szintű pénzügyi képességekkel rendelkezik - ez derült ki az Oktatási Hivatal és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében elkészült a 2022-es PISA vizsgálat pénzügyi műveltség mérésének magyar jelentéséből. A magyar diákok által elért átlagpontszám 492, amely meghaladja a mérésben részt vevő 20 ország 475 pontos átlagát.
2024. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Az employer branding kulcsa az autókölcsönző szektorban: hogyan legyen a legvonzóbb munkahely a piacon?

Az autókölcsönző szektor egy dinamikusan változó, folyamatosan toborzó iparág, ahol a szezonális ingadozások és a folyamatos fluktuáció kihívásokat jelentenek. Legújabb kutatásunk rávilágított, hogy az autókölcsönző cégek online jelenléte jelentős, de a munkavállalói kommunikáció hiányzik.
2024. 07. 22. 18:38
Megosztás:

Idén az első félévben az ingatlanpiac éves összevetésben jobban teljesített

A hazai ingatlanpiacon a Duna House (DH) becslése szerint az első félév 61 646 adásvétellel zárult, ami 40 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a DH hétfőn az MTI-vel.
2024. 07. 22. 18:00
Megosztás: