Jó sok új autót vásároltak a horvátok
2023. 06. 06. 05:00
Horvátországban az első öt hónapban 26 584 új személygépkocsit adtak el, 44,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a horvát belügyminisztérium a Promocija Plus intézet adataira hivatkozva hétfőn.

Májusban 7097 új autót értékesítettek, 69,5 százalékkal többet, mint tavaly májusban.
Az adatok szerint a Renault márka a piacvezető 11,3 százalékos részesedésével, ebből 3012-t adtak el az első öt hónapban. Ezt követi Wolkswagen 10,8 és a Skoda 10,1 százalékkal. Az előbbi márkából 2890-et, utóbbiból 2699-et értékesítettek. Kétezer darab körül értékesített a Opel és a Kia márka is.
Az eladott gépjárművek 51,8 százaléka benzines, 23,4 százaléka hibrid, 19 százaléka dízel, az elektromos autók iránti kereslet elenyésző.
Több száz kiállító várja a vendégeket a Szegedi Borfesztiválon
Több száz kiállító, köztük 160 borász várja a vendégeket a csütörtökön kezdődő Szegedi Borfesztiválon, az ország legnagyobb borászati seregszemléjén tizenegy napon át - tájékoztatta a programsorozatot szervező Szegedi Városkép és Piac Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-t.
Polgármestert választanak a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigaron
Időközi polgármester-választást tartanak ma a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Tiszaigar községben.
Kína szerint stabilan fejlődnek kereskedelmi kapcsolatai a közép- és kelet-európai országokkal
Kína és a közép- és kelet-európai (KKE) országok közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egészségesen és stabilan fejlődtek az elmúlt években, ami nagy lehetőségeket kínál a jövőbeni együttműködésekre is - közölte pénteken a kínai kereskedelmi minisztérium.
Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban
Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
4 horoszkópjegy pénzügyei robbannak fel a jövő héten!
Valami a levegőben van. Lehet, hogy egy visszajáró pénz, egy megtalált blokk vagy egy hirtelen megérzés – de a szerencse most ott ólálkodik körülötted. Minden csillagjegynek egyedi pénzügyi történet és személyre szabott szerencsejáték-tipp jár a hétre (május 12-18).
Visszatér a kriptóhoz a Facebook? – Stabilcoinokkal próbálná újra Zuckerberg birodalma
A Meta (korábban Facebook) három évvel azután, hogy látványosan feladta Diem névre keresztelt kriptovaluta projektjét, újra visszatér a digitális pénzügyi színtérre – de ezúttal óvatosabb lépésekkel. A cél most nem a világ pénzügyi rendszerének megreformálása, hanem egy letisztultabb, praktikus alkalmazás: stabilcoin-alapú fizetések bevezetése.
Visszatérnek a nagyhalak: Intézményi bizalom erősödik a Bitcoin iránt a Deribit opciós piacon
A Bitcoin árfolyam újabb lendületet kapott – ezúttal nem csupán a kriptopiac rajongóitól, hanem a professzionális intézményi szereplőktől. Az opciós piac mozgásai alapján világosan kirajzolódik: a nagy befektetők hosszú távra terveznek, és egészen extrém árfolyam-emelkedésre fogadnak. Vajon tényleg 140 000 dollár lesz a következő célár?
Állami Bitcoin kriptovaluta tartalékok indulnak: új kriptovaluta árfolyam katalizátor jöhet az USA-ból
Két amerikai állam – New Hampshire és Arizona – most hivatalosan is belépett a kriptojátékba. Az általuk elfogadott új törvények lehetővé teszik, hogy állami szinten is Bitcoin-tartalékot hozzanak létre, ami akár hosszú távon is befolyásolhatja a Bitcoin árfolyamát. Bár ezek a kezdeményezések még kezdeti fázisban járnak, új korszak kezdődhet az intézményi kriptobirtoklás terén. Mutatjuk, mi változott, és miért lehet ez fontos a befektetőknek.
„Türelem, kriptós barátaim” – Az SEC biztosa üzent a kriptovaluta ETF-re váróknak
Miközben a piac már tűkön ülve várja a következő kriptovaluta ETF-ek engedélyezését, az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) egyik legismertebb alakja, Hester Peirce – a kriptós közösség által csak „Crypto Mom”-ként emlegetett biztos – hűtötte le a kedélyeket: „Legyetek türelmesek”, üzente egy interjúban. Vajon mi áll a csúszások mögött, és mit várhatunk a következő hónapokban?