Idén többen váltanák le jelenlegi munkahelyüket, mint tavaly

Immár közel minden második, 18-65 év közötti magyar munkavállaló keres új munkahelyet, vagy nyitott új állás lehetőségére egyebek közt ez is kiderül a Profession.hu által rendszeresen elkészített, az álláskeresési attitűdöket vizsgáló országos, reprezentatív felmérés 2025 első negyedévi adatfelvételének eredményeiből. A megkérdezettek 12%-a aktívan pályázik, míg 34%-uk ugyan nem kezdeményezi a munkahelyváltást, de nyitott lenne rá, ha új pozíciót ajánlanának neki.

Idén többen váltanák le jelenlegi munkahelyüket, mint tavaly

Mikor keresünk új munkahelyet és mi alapján döntünk?

Az aktívan munkát keresők körében jelentősen, 25%-ra nőtt azok aránya, akik jelenleg alkalmazásban állnak valahol – egy évvel korábban még 16%-on, tavalyelőtt pedig 14%-on állt ez a mutató.

A legfőbb mérlegelési szempontok változatlanok tavaly óta: egyértelműen a fizetés és juttatási csomag szerepel az álláskeresők fontossági sorrendjének élén, ezt követi a munkahely elhelyezkedése, a munkarend és munkaidő, majd a munkakörülmények. Továbbra is meghatározó döntési tényező egy váltáskor, hogy milyenek a leendő munkatársak (minden harmadik munkavállaló számára ez fontos szempont).

„A jelenleg máshol foglalkoztatott potenciális jelöltek nincsenek rákényszerülve egy új állás minél gyorsabb megtalálására, így az ő bevonzásukhoz elengedhetetlen a folyamatos tájékozódás az egyes szektorokra jellemző, aktuális munkaerőpiaci trendekről, hogy a konkurenciához viszonyítva versenyképes alternatívát tudjanak kínálni a cégek. 

Ennek egyik kulcseleme a transzparencia, ezért is javasoljuk a bérezés feltüntetését az álláshirdetésekben, ami nemcsak a megfelelő célcsoport megszólítását segíti elő, hanem hozzájárul a toborzási folyamat hatékonyságához, csökkentve az idő- és költségráfordítást is” – emelte ki Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője.

Mennyi időbe telik a munkahelyváltás?

Egyre tovább fontolgatjuk a munkahelyváltást és a következő pozíció megtalálása is több időbe telik, mint egy évvel korábban. Az új lehetőségre nyitott válaszadók átlagosan két hónappal hosszabb ideig gondolkodnak a váltáson a döntésük meghozatala előtt (13 hónap), mint tavaly ugyanebben az időszakban (11 hónap).

Hasonlóan lassuló folyamat figyelhető meg az álláskeresés második, aktív szakaszában is: azok körében, akik munkahelyet váltottak az elmúlt egy évben, az arra fordított idő az első lépéstől a munkába állásig számottevően nőtt, a 2024 év elején mért 3-4 hónapról 5-6 hónapra. „A meghosszabbodott váltási idő legfőbb oka az, hogy a munkaerő toborzása lassult, míg a munkavállalói aktivitás továbbra is élénk, ezáltal egyre fokozódik a verseny az üres pozíciókért” – világított rá Dencső Blanka.

***
A felmérésről:
Az álláskeresési attitűdöket vizsgáló, 18-65 év közötti magyar lakosság körében országosan reprezentatív, rendszeres, online felmérést 1000 fős mintavétellel készítette a Profession.hu 2025 első negyedévében.

A kezdeti esésből ledolgoztak a nyugat-európai piacok, miután Friedrich Merzet kancellárra választották, azonban így is pirosban fejezték be a napot az indexek

Eséssel indították a tegnapi napot a nyugat-európai tőzsdék, amiből délelőtt kisebb zuhanás lett a német piacon, miután a német parlamentnek első körben nem sikerült megszavaznia az új koalíciós kormányt és így Friedrich Merzet kancellárrá tenni.
2025. 05. 07. 08:00
Megosztás:

A Ferrari 17 százalékkal növelte profitját

Javult a Ferrari olasz sportautó-gyártó valamennyi kulcsfontosságú pénzügyi mutatója az idei első negyedévben.
2025. 05. 07. 07:30
Megosztás:

Sokkal dinamikusabban nő a külföldi, mint a belföldi kártyás vásárlások értéke

A külföldi vásárlások értéke továbbra is dinamikusabban növekszik a belföldinél, melyet az online tranzakciók bővülése hajt. Egy vásárlás alkalmával a vizsgált országok – Magyarország, Horvátország, Ausztria és Lengyelország – lakossága többet költ külföldön, mint belföldön, és míg Ausztriában már inkább csökkenő trendben van a külföldi tranzakciók kosárértéke, addig Magyarországon ez a belföldi vásárlásokra igaz.
2025. 05. 07. 06:30
Megosztás:

Mennyibe kerül most egy új lakás négyzetmétere?

Felemás képet mutat az új lakások piaca a legfrissebb hivatalos adatok szerint. Miközben az átadott lakóingatlanok száma közel 3 százalékkal 2704-re csökkent, a kiadott építési engedélyek száma 25 százalékkal 5651-re emelkedett. Budapesten a kiadott építési engedélyek száma közel 300 százalékkal nőtt. – ismerteti a friss számokat az ingatlan.com elemzése, amely az új építésű lakóingatlanok jelenlegi eladási árát is bemutatja.
2025. 05. 07. 05:30
Megosztás:

Kismértékben romlott az agrárium helyzetértékelése

Kisebb mértékben romlott a magyar agrárium helyzetértékelése 2025 első negyedévének végére az év elejéhez képest, a kilátások elsősorban a tejtermelőknél, a sertés- és a húsmarhatartóknál rosszabbodtak a száj- és körömfájás miatt. A több mint 50 év után újból megjelenő vírus áttételes hatásai, valamint a további olyan tényezők, mint a madárinfluenza-járvány, a vámháborúk és az árrésstop rövid távon szintén növelték a bizonytalanságot, óvatosságra sarkallva az ágazatot. Így is vannak azonban olyan területek, amelyek továbbra is pozitívan ítélik meg kilátásaikat, köztük a javuló piaci pozícióban lévő üvegházi zöldségtermesztés – derül ki az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának negyedévente közzétett elemzéséből.
2025. 05. 07. 05:00
Megosztás:

Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió szakképzési centrumaival és az SZTE-vel

Együttműködési megállapodást kötött a BYD a dél-alföldi régió hat szakképzési centrumával és a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE), a dokumentumot kedden írták alá.
2025. 05. 07. 04:30
Megosztás:

Új javaslatcsomagot készített az ÉVOSZ a lakhatási válság kezelésére

A lakásépítések zuhanásának megállítására és a lakhatási válság kezelésére az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) átfogó javaslatcsomagot készített, amelyben többek között az 5 százalékos áfa fenntartását javasolják az újépítésű ingatlanokra 2030-ig, valamint a jegybank Zöld Otthonteremtési Programjának újraindítását és egy új panelprogram indítását is szorgalmazzák - derül ki a szervezet MTI-nek küldött közleményéből.
2025. 05. 07. 04:00
Megosztás:

Kimagasló eredményt ért el első évében a régiónk blue chipjeit tömörítő részvényalap

Az egymillió eurós induláskori érték harminchatszorosára nőtt április végére a Kelet-Közép-Európa 25 legnagyobb forgalmú és kapitalizációjú részvényét egy csokorba gyűjtő OTP CETOP UCITS ETF nettó eszközállománya. Ezzel a 2024 áprilisának elején rajtolt tőzsdén kereskedett alap lett a hazai alapkezelői szektor legnagyobb ETF-e, de a régiós tematikus alapok között is az élmezőnybe került ezzel a dinamikával.
2025. 05. 07. 03:30
Megosztás:

Újabb sikeres kötvénykibocsátással erősíti tőkepiaci pozícióját a WING

Kiemelt befektetői érdeklődés és több mint kétszeres túljegyzés mellett, 43,2 millió euró értékben hajtott végre eredményes kötvénykibocsátást a közép-európai ingatlanpiac egyik vezető ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, a WINGHOLDING Zrt. A vállalat 100 millió eurós kötvényprogram keretén belül, 3 éves futamidővel, jelentős túlkereslet mellett 43,2 millió euró névértékben fogadott el ajánlatokat 6,50%-os hozamon. A sikeres tőkebevonás révén befolyt forrásokat új befektetési lehetőségek kiaknázására és új ingatlanfejlesztési projektek indítására kívánja fordítani.
2025. 05. 07. 03:00
Megosztás:

Markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai

Markánsan romlanak a globális üzleti szektor idei világgazdasági növekedési várakozásai a vámháború miatt az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics Londonban ismertetett friss befektetői felmérése szerint.
2025. 05. 07. 02:30
Megosztás:

Rengeteg új autót vesznek a magyarok! Kiderült, hogy miből!

Ugyan márciushoz képest volt némi visszaesés, a frissen átadott autók száma továbbra is jelentős – derül ki a Carinfo legfrissebb adataiból. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője elmondja, mit lehet megállapítani az aktuális számokat látva.
2025. 05. 07. 02:00
Megosztás:

500.000 Ft-ot nyerhetsz vissza a rezsiszámládból!

Átlagosan évi félmillió forintot lehetne spórolni a családi házaknál a K&H rezsikalkulátora szerint. Mutatjuk hogyan.
2025. 05. 07. 01:00
Megosztás:

Itt az új Operatív Törzs! - jelentette be Orbán Viktor

A mai napon létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon közzétett videójában kedden.
2025. 05. 07. 00:05
Megosztás:

A Bitcoin olyan jeleket küld, amelyeket nem lehet figyelmen kívül hagyni — mely altcoinok követhetik a példáját?

A Bitcoin legutóbbi aktivitása figyelmet kelt. Az indikátorok arra utalnak, hogy a piac irányának esetleges változása következhet be. Ez a fejlemény egy kulcsfontosságú kérdést vet fel: ha a Bitcoin jelentős mozgásokat mutat, vajon más kriptovaluták is hasonló mozgásra készülnek? Ennek a helyzetnek a mélyebb vizsgálata felfedheti, mit tartogat a jövő a szélesebb digitális valutapiac számára.
2025. 05. 06. 23:30
Megosztás:

A Bitcoin és a kriptovaluták "Patkányméreg" Warren Buffett pénzügyi szótárában

"Patkányméreg marad": Bitcoin továbbra sem nyer teret a Berkshire Hathaway-nél Buffett távozása után sem. Bár Warren Buffett év végén leköszön a Berkshire Hathaway vezérigazgatói posztjáról, az általa képviselt markáns kriptoszkepticizmus szinte biztosan tovább él majd az új vezetés alatt is. A világ egyik legismertebb befektetési óriásánál így továbbra sem számíthatunk bitcoin-barát fordulatra – még akkor sem, ha az amerikai gazdasági környezet változna.
2025. 05. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordszintre emelkedtek a lakásárak Szlovákiában

Jelentős évközi emelkedést mutatott a lakáscélú ingatlanok négyzetméterenkénti átlagára az idei év első negyedében Szlovákiában, ahol a lakások esetében ezek történelmi rekordot értek el - derült ki a Szlovák Nemzeti Bank (NBS) kedden nyilvánosságra hozott statisztikáiból.
2025. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Olyan uniós költségvetésre van szükség, amely a biztonságra és a versenyképességre összpontosít

Egy olyan hosszútávú uniós költségvetésre van szükség, amely a biztonságra és a versenyképességre összpontosít, ugyanakkor nem hanyagolja el azokat a prioritásokat, amelyeket a szerződések rögzítenek, és amelyeket jelenleg is követünk - jelentette ki a költségvetésért, csalás elleni küzdelemért és közszolgálati ügyekért felelős uniós biztos kedden Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.
2025. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Újabb tüntetés Budapesten

Ismét tüntettek a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő felhívására Budapesten kedden.
2025. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Árréskorlátozást vezetne be a kormány ezekre a termékekre

A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter kedden a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
2025. 05. 06. 20:30
Megosztás:

A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt

A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint volt, míg az előző évben meghaladta a 8 milliárd forintot - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentésében.
2025. 05. 06. 20:00
Megosztás: