Az elszálló rezsiköltségek miatt egyre vonzóbbá válhatnak az újlakások

Jókor jött az újlakás-piacon, hogy az 5 százalékos lakásáfa, valamint a legnépszerűbb lakástámogatások, a Babaváró és a CSOK meghosszabbítását július végén bejelentették. Így az elmúlt fél évben némileg óvatosabbá vált beruházók és vevők egyaránt fellélegezhettek. A piac a magas infláció, valamint a növekvő kivitelezési idők és anyagköltségek ellenére viszonylag stabil lábakon áll az idei első féléves adatok tükrében: az OTP Jelzálogbank legfrissebb Budapesti Újlakás Értéktérképének adatai szerint több mint öt százalékkal több lakást adtak át, mint a tavalyi első félévben, az eladások pedig – részben a tavasszal még elérhető ZOP hitelnek köszönhetően – 20 százalékkal nőttek. Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint az újlakások iránti érdeklődést az elszálló energiaárak erősíthetik a jövőben.

Az elszálló rezsiköltségek miatt egyre vonzóbbá válhatnak az újlakások

Az elmúlt hetekben az otthontámogatási rendszer több elemének fenntartásáról is hírt adott a kormány: az öt százalékos lakásáfa már nem csak ez év, hanem a 2024 végéig megszerzett építési engedélyek esetében is érvényesíthető, emellett a Babaváró hitel, a CSOK, valamint a CSOK-hitel kamattámogatása még jövőre is elérhető lesz. Jó hír ez az újlakás-piac szereplőinek, különösen a beruházói-fejlesztői oldal képviselőinek, akik az elmúlt félévben az elszálló anyagköltségek, a növekvő infláció és a szomszédban dúló háború miatt egyre óvatosabbá váltak. Nekik a meghosszabbított határidővel nem kell kapkodniuk az energetikai szabályok miatt is időigényesebb építési engedélyeztetési folyamat miatt.

„A támogatások meghosszabbításának az újlakás-piac keresleti és kínálati oldala egyaránt haszonélvezője, noha hozzá kell tegyük, a pozitív hatást vevői oldalon a magas kamatok erősen ellensúlyozzák, ráadásul minden jel szerint az új építésű ingatlanok árnövekedése is legfeljebb csak mérséklődhet a jövőben. A növekvő telek- és építőanyagárak, a szakemberhiány és az ezek miatt egyre nehezebben tartható kivitelezési határidők következtében ugyanis árcsökkenés csak a beruházók hozamának kárára lehetséges” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. Hozzátette: ugyanakkor a jelenlegi inflációs környezet az új lakásokat hosszú távú befektetési lehetőségként értékeli fel, és erre erősítenek rá az új ingatlanok kedvező energetikai besorolásával, modern gépészetével és minőségi szigetelésével együtt járó alacsonyabb rezsiköltségek is.

Nem kell félteni az újlakáspiacot

A Budapest Újlakás Értéktérkép adatai szerint az év első hat hónapjában, a fővárosban 3020 újépítésű társasházi lakást adtak át, amely több mint 5 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában mért adat (2870). A trend várhatóan nem törik meg az év második felében sem, sőt a jelenleg rendelkezésre álló projektinformációk alapján további 3940 lakás átadása várható az év végéig. Így idén közel 7000 ingatlannal bővülhet a fővárosi ingatlanállomány, amely közel harmadával több, mint a 2021-ben átadott lakások száma (5430). Bár az aktuális adatbázis csökkenést vetít előre 2023-ra, ez új projektek indulásával, illetve a már építés alatt állók esetleges csúszásával változhat.

A beruházók óvatosságának ezzel együtt voltak látható jelei az elmúlt fél évben: az első hat hónapban mindössze 119 új (kétlakásosnál nagyobb) projekt értékesítése indult el a fővárosban, 2300 lakás építésével. Ez felével kevesebb, mint a tavalyi ugyanezen időszak értékesítési számai, és az előző félévhez mérve is egyharmados a csökkenés. Az elmúlt hét évben ennél kisebb volumen csak a koronavírus-járvány kirobbanásakor volt elérhető a piacon, 2020-ban. A keresleti oldal teljesítményét vizsgálva, 3800 új lakást vásároltak meg az első félévben, ami bár ötödével több a tavalyi ugyanezen adatnál, 2021 második félévéhez képest viszont 25 százalékos a visszaesés.

A XIII. és a IX. kerület vezet, de a külkerületek is felkerültek az újlakás-térképre

Az idei első félévben a legtöbb újlakást a XIII. kerületben adták át (1050), ezt követi a IX. kerület (650). Mindkét kerületben nőtt az átadott lakások száma a múlt év azonos időszakához képest, az előbbiben akkor 990, az utóbbiban 400 lakást adtak át. Az élmezőny várhatóan nem változik az év végére sem, közel minden harmadik lakást a XIII. kerületben adhatnak át idén, a IX. kerület a torta 12 százalékáért felel. Az elmúlt években ugyanakkor komolyabb fejlesztések indultak a külkerületekben is, az idei évben a XVI. (240 átadott új lakás), a XVIII. (150), valamint a XIX. és XXIII (90-90) kerület emelhető ki.

„Izgalmas megfigyelni, hogy a hagyományos slágerkerületek (VIII., IX., XI., XIII.) mellett olyan városrészekben is egyre gyakrabban találni újépítésű társasházakat, mint Csepel vagy a XV., XVI., XVII., XVIII., XIX. kerületek. Míg a peremkerületekben az elmúlt bő tíz évben jellemzően csak kis társasházak épültek, ma már akár több száz lakásos projektek is elindulnak. A rozsdaövezeti befektetések adókedvezménye (azaz a rozsdaövezeti akcióterületté nyilvánítás esetén gyakorlatilag 0 százalékos áfa) fontos motiváció a beruházóknak, vevői oldalon pedig továbbra is a Covid-hatás érvényesül: a külváros csöndje jó kompromisszum a belső kerületekből kifelé mozgó budapestieknek. Az árelőny továbbra is fennáll, a 800 ezer és 3,5 millió forint közötti négyzetméterárak szegélyezte fővárosi skálán Pest peremkerületeinek árai a skála alsó része felé húznak, ugyanakkor itt is egyre gyakrabban kúszhat egymillió forint fölé a négyzetméterár, és csökkenés itt sem várható a jövőben” – tette hozzá Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Tetemes növekedést hozott az első negyedév a BÉT számára

A Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) 2024. első negyedévében a kereskedési bevételek 18,2 százalékkal, a kibocsátói díjbevételek 14,8 százalékkal nőttek, míg az adatértékesítési bevételek 7,8 százalékkal csökkentek az előző év hasonló időszakához képest - közölte a BÉT a honlapján kedden.
2024. 05. 08. 16:30
Megosztás:

Csúcson a tőzsdék - meddig megy még?

Április elejétől közepéig egy korrekciót láthattunk a főbb piacokon. Az S&P500 és a Dow Jones mindegy 6, a Nasdaq pedig 8 százalékkal csökkent, míg a DAX vagy a BUX 5 százalékkal.
2024. 05. 08. 16:00
Megosztás:

Nagy Márton a Microsoft képviselőivel tárgyalt

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter megbeszélést folytatott a Microsoft, vagyis a világ legnagyobb szoftvervállalatának képviselőivel, köztük Robert Ivanschitz-zal, a cég jogi és vállalati ügyekért felelős vezető jogtanácsosával, aki egy olyan szakemberekből álló csapatot irányít, amely Közép-Európában, a Közel-Keleten és Afrikában összesen mintegy 109 országban segíti a vállalat üzleti tevékenységét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 15:30
Megosztás:

III. MMSZ Műanyagipari Konferencia: A körforgásos gazdaság

Az Energiaügyi Minisztérium, MOL-MOHU Zrt. és a Kék Bolygó Klímavédelmi Befektetési Alapkezelő Zrt. vezetőivel várja a III. MMSZ Műanyagipari Konferencia az érdeklődőket a HUNGEXPO-n május 8-án. Az előadók olyan izgalmas témákat járnak körbe, mint a körforgásos gazdaság, a műanyag-másodnyersanyagok és a környezeti fenntarthatóság. Az előadók között lesz Bűdy László, a myCEPPI Kft. igazgatója is, aki a polimerek piacába enged betekintést.
2024. 05. 08. 15:13
Megosztás:

A megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását támogatja a kormány

Évente több mint 70 milliárd forinttal támogatja az állam a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását - mondta a Belügyminisztérium szociális ügyekért felelős helyettes államtitkára kedden Dabason.
2024. 05. 08. 15:00
Megosztás:

Kizárólag megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató üzemet nyitott Dabason a Prohuman cégcsoport

Jelentős tartalékot jelenthet a magyar munkaerőpiacon a megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatása. Ezért is nyitott a Prohuman cégcsoport Dabason kizárólag fogyatékosággal élőket foglalkoztató csomagolóüzemet, ahol már 55 kolléga végez értékteremtő munkát. Magyarország piacvezető HR szolgáltatója így immár irodái mellett öt telephelyen és egy call centerben dolgozik megváltozott képességű dolgozókkal országszerte.
2024. 05. 08. 14:30
Megosztás:

Márciusban csökkent az ipari termelés

2024. márciusában az ipari termelés volumene 10,4, munkanaphatástól megtisztítva 2,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 05. 08. 14:00
Megosztás:

Jó évet zárt a Vajda-Papír tavaly

Forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta 2023-at Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír - közölte a társaság az MTI-vel.
2024. 05. 08. 13:30
Megosztás:

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatti vízkorlátozáso

Katalónia enyhít a tartós szárazság miatt három hónapja bevezetett vízkorlátozáson - közölte a tartományi kormány szóvivője kedden Barcelonában.
2024. 05. 08. 13:00
Megosztás:

Csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban

Gyorsuló ütemben csökkent az építőipari aktivitás az euróövezetben áprilisban a Hamburg Commercial Bank (HCOB) és a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet felmérése szerint.
2024. 05. 08. 12:30
Megosztás:

Nagy összegű uniós támogatást nyert el Medgyesegyháza

Százötvenmillió forint uniós támogatásból újíthatják fel az önkormányzati konyhát a Békés vármegyei Medgyesegyházán.
2024. 05. 08. 12:00
Megosztás:

Apadtak a budapesti albérletárak egy felmérés szerint

Az idén először megállt a drágulás a budapesti albérletpiacon, áprilisban az árak 2 százalékkal mérséklődtek havi összevetésben - ismerteti a rentingo.com az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2024. 05. 08. 11:30
Megosztás:

NIS2: ki legyen az információs rendszerek biztonságáért felelős személy?

A kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről szóló „Kibertan-törvény” hatálybalépésével kezdetét vette Magyarországon is az EU új NIS2 (Network Information System v2) irányelvének átültetése a hazai jogrendbe. Ezek az információvédelmi követelmények minden eddiginél szélesebb kört érintenek, az előzetes becslések alapján közvetlenül 2500-3000 társaság került a hatálya alá. Az érintett cégeknek 2024. június 30-ig már csak alig két hónap áll rendelkezésükre, hogy bejelentkezzenek a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságához (SZFTH). A regisztráció során adminisztratív és technikai jellegű cégadatok megadása mellett az információs rendszerek biztonságáért felelős személy (IBF) adatait és elérhetőségét is fel kell tüntetni. Kóczé Péter a Grant Thornton nemzetközi üzleti- és adótanácsadó cég digitális üzletágának vezetője segít átgondolni, hogy mi alapján válasszuk ki a cég számára optimális megoldást.
2024. 05. 08. 11:00
Megosztás:

Pluszban indult a mai kereskedés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon. Kedden a piacok nagy indexemelkedéssel zártak.
2024. 05. 08. 10:30
Megosztás:

Bizonytalan a kereskedés alakulása

Bizonytalanul alakulhat a kereskedés a szerdai nyitást követően a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - írta az MTI-nek küldött előrejelzésében az Equilor Befektetési Zrt. elemzője.
2024. 05. 08. 10:00
Megosztás:

Kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
2024. 05. 08. 09:30
Megosztás:

Új gyorsforgalmi útszakaszt adtak át

Átadták az M44-es gyorsforgalmi út Bács-Kiskun vármegyei részeként épített, Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszát kedden.
2024. 05. 08. 09:00
Megosztás:

Nem hozott változást az új autók piacára Romániában eddig az idei év

Stagnált az új autók piaca Romániában az év első négy hónapjában - közölte a romániai autógyártók egyesülete (ACAROM) kedden.
2024. 05. 08. 08:30
Megosztás:

Energiaellátást biztosító mintaprojekt valósult meg Mórahalmon

Kistelepülések energiaellátását biztosító mintaprojekt valósult meg uniós támogatással, mintegy másfél milliárd forintból Mórahalmon.
2024. 05. 08. 08:00
Megosztás:

Tízmillió forintos bírságot szabott ki az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre a piaci visszaélésekről szóló uniós rendeletben tiltott piaci manipuláció miatt. A magánszemély egy tőzsdei részvény kereskedési volumenének lényeges megemelésével adott hamis, félrevezető jelzést a befektetőknek - közölte a jegybank kedden az MTI-vel.
2024. 05. 08. 07:30
Megosztás: