Az Egyesült Királyságban csökkent az autógyártás márciusban

Az Egyesült Királyságban 59 467 autót gyártottak márciusban, 27,1 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Tavaly augusztus óta először jegyeztek fel éves csökkenést - derült ki a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára csütörtökön felkerült statisztikából.

Az Egyesült Királyságban csökkent az autógyártás márciusban

Márciusban a belföldi piacra 0,3 százalékkal kevesebb autót, 19 995-öt gyártottak, miközben minden négy autóból közel kettő exportra került. Az exportált autók száma 35,9 százalékkal, 39 472-re csúszott vissza.

Az Egyesült Királyságban márciusban gyártott autók 57,9 százaléka az Európai Unióba, 11,4 százaléka az Egyesült Államokba, 5,9 százaléka Kínába, 4 százaléka Ausztráliába, 1,8 százaléka pedig Japánba került.

Az országban márciusban készült járművek 38,4 százaléka, 22 865 csak akkumulátorról üzemelő elektromos autó (BEV), hibrid-elektromos autó (HEV) és a hálózatról is tölthető, "plug-in" hibrid (PHEV) kocsi volt. A márciusi adat 29,7 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Az idei első három hónapban 222 371 autó készült az Egyesült Királyságban, 1,1 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

Tavaly az Egyesült Királyság járműgyártása 16,8 százalékkal nőtt, 2019 óta először lépte át az 1 milliót (1 millió 25 ezer 474). 2022-ben a járműgyártás 9,8 százalékkal esett 2021-hez képest, akkor hat évtizede a legkevesebb, 775 014 autót gyártottak.

Nagyon népszerű Spanyolország a turisták körében

Rekordszámú, több mint 16 millió turista látogatott Spanyolországba az idei első negyedévben - derült ki a spanyol statisztikai hivatal (INE) honlapján elérhető jelentésből.
2024. 05. 06. 22:30
Megosztás:

Jó hónap volt az április az euróövezet gazdaságának

Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben, 11 hónapja a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye a londoni S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet és a Hamburg Commercial Bank AG közös felmérése alapján képzett beszerzésimenedzser-index (BMI) a növekedési üteme alapján.
2024. 05. 06. 22:00
Megosztás:

Megújulnak a Tourinform irodák

Egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a kormány a hazai Tourinform irodák infrastrukturális és szolgáltatásfejlesztésére, az országszerte mintegy 90 irodát érintő pályázatra május 15-től jelentkezhetnek a Tourinformok fenntartói - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) az MTI-vel hétfőn.
2024. 05. 06. 21:30
Megosztás:

Űrtechnológiai gyártóközpontot épít a 4iG csoport és a Remred magyarországon

A 4iG Csoport, valamint a cégcsoport technológiai és űripari holdingvállalatához tartozó REMRED Zrt. ünnepélyes keretek között letette a Martonvásáron felépülő űrtechnológiai gyártóközpont alapkövét. A 4.000 négyzetméteres komplexumban műholdak és a legkorszerűbb űrrendszerek tervezését, gyártását, illetve tesztelését végzik majd 2026-tól.
2024. 05. 06. 21:00
Megosztás:

Komoly összeget fordít fejlesztésre a Nemzeti Múzeum

Több mint kétmillió eurót fordíthat turisztikai fejlesztésre a Magyar Nemzeti Múzeum, amely az esztergomi vármúzeum és a zselízi Esterházy-kastély felújítására nyert pályázatot.
2024. 05. 06. 20:30
Megosztás:

Európába látogatott a kínai elnök

Hszi Csin-ping vasárnap Franciaországba érkezett, hogy megkezdje európai körútját.
2024. 05. 06. 20:00
Megosztás:

Meghatározó szereplővé válhatunk az űripar területén

Magyarországot gazdasági ökoszisztémája, infrastruktúrája és szellemi tőkéje egyaránt alkalmassá teszi arra, hogy meghatározó szereplővé váljon az űripar területén - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a 4iG Space and Technology űripari holdingvállalat gyártással foglalkozó portfólió vállalata, a Remred Zrt. martonvásári űrtechnológiai gyártóközpontjának hétfői alapkőletételén.
2024. 05. 06. 19:30
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 06. 19:00
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék hétfőn.
2024. 05. 06. 18:30
Megosztás:

Ismét történelmi csúcsot döntött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 566,25 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel 68 568,49 pontos történelmi csúcson zárta a hétfői kereskedést.
2024. 05. 06. 18:00
Megosztás:

Csökkentek a termelői árak az euróövezetben

Havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek a termelői árak márciusban az euróövezetben és az Európai Unióban - áll az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn ismertetett közleményében.
2024. 05. 06. 17:30
Megosztás:

Közösségi kerékpárrendszert adtak át Tatabányán

Tatabányán átadták a T-Bike közösségi bérkerékpáros rendszert 25 hagyományos és ugyanennyi elektromos rásegítésű járművel - ismertette hétfői sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 05. 06. 17:00
Megosztás:

Megújul a német nemzetiségi iskola Budakeszin

Összesen 500 millió forintból újul meg a német nemzetiségi iskola Budakeszin - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Pest vármegyei településen hétfőn.
2024. 05. 06. 16:30
Megosztás:

A Richter a Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlásáról tárgyal

A Richter lépéseket tett a belga Mithra Pharmaceuticals egyes eszközeinek megvásárlására.
2024. 05. 06. 16:00
Megosztás:

Pozitívan értékelték a pénteki munkaerőpiaci adatokat a Fed-nél

A péntekihez hasonló munkaerőpiaci adatközléseket szeretne látni a Fed chicagói tagbankjának elnöke, Austan Goolsbee.
2024. 05. 06. 15:30
Megosztás:

Csak minden ötödik fiatal sportol rendszeresen

A rendszeres sportolás kéz a kézben jár a boldog és egészséges élettel – ez derül ki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint az olimpiai és paralimpiai mozgalom globális biztosítási partnere, az Allianz közös felméréséből.[1] Jó hír, hogy a fiatalok és szüleik egyaránt elismerik és megértik a rendszeres mozgás előnyeit. Ennek ellenére alig mozog a fiatal generáció: csak minden ötödik megkérdezett sportol rendszeresen, azaz hetente legalább öt órát. Ennek okai között a mindennapi elfoglaltságok, mint a tanulás, valamint olyan globális kihívások szerepelnek, mint a megélhetési nehézségek, a pandémia utóhatása vagy a klímaváltozás.
2024. 05. 06. 15:00
Megosztás:

Rengeteg adóvisszatérítésről mondanak le a tagok a nyugdíj- és egészségpénztáraknál

Bár javul a tendencia, évente még mindig több milliárd forint adóvisszatérítésről mondanak le a nyugdíj-, illetve egészségpénztári tagsággal rendelkező magánszemélyek az szja-bevalláshoz tartozó nyilatkozat elmulasztásával - hívta fel a figyelmet az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) hétfőn az MTI-nek küldött közleményében.
2024. 05. 06. 14:30
Megosztás:

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez

Minden adott az új autók piacának fellendüléséhez, megoldódtak a félvezetők hiánya okozta problémák, így a szállítási idők visszaálltak a megszokott időtartamokra, továbbá a kamatok is csökkentek - vélekedett hétfőn kiadott elemzésében a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).
2024. 05. 06. 14:00
Megosztás:

Meglettek az európai gazdatüntetések első eredményei

A gazdák európai szintű összefogásának hatására az Európai Bizottság néhány területen újragondolta a Közös Agrárpolitika előírásait. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) üdvözli az egyszerűsítéseket, de a versenyképességünk megőrzése és az uniós fogyasztók védelme érdekében ennél jóval nagyobb változásokra van szükség az Európai Bizottság politikájában - hangsúlyozta a két szervezet hétfőn kiadott közleménye.
2024. 05. 06. 13:30
Megosztás:

Győztek az Erste szakértői

Az Erste elemzői nyerték el az első helyet az MNB és a Thomson Reuters által meghirdetett előrejelzői versenyen - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
2024. 05. 06. 13:00
Megosztás: