Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban visszaesett májusban az USA-ban.

Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

Az elemzői konszenzus -0,6% volt, a valóságban azonban 0,9%-os csökkenést mértek az áprilisi, lefelé módosított 10 bázispontos enyhülést követően. Az energiát és járműveket nem tartalmazó index esetében 0,3%-os volt a csökkenés áprilishoz képest.

Az import árindexnél év/év alapon 0,2%-os emelkedést mértek, míg havi bontásban stagnált a mutató, utóbbira 0,2%-os csökkenés volt a várakozás.

A kapacitás kihasználtság 77,7%-ról 77,4%-ra mérséklődött, az ipari termelés pedig a várt stagnálással szemben 0,2%-kal esett vissza.

Kisebb jövőbeli nyereséget látnak a Teslánál

Colin Langan, a Wells Fargo elemzője szerint a Tesla idei és jövő évi teljesítménye nem indokolja a jelenlegi magas árfolyamot. Véleménye szerint a Robotaxi tesztelése is a vártnál lassabban halad. 

Valamint az is ront a kilátásokon, hogy az idei év első felében a tavalyinál enyhébb kereslet mutatkozik a Tesla autói iránt.

Magyarország készen áll a jövő építésére

Magyarország készen áll a jövő építésére, ehhez mind a szakmai tudás, mind a társadalmi támogatás, mind a politikai szándék adott - mondta az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Liget Budapest Projekt és a FIABCI (Fédération Internationale des Administrateurs de Biens et des Conseils Immobiliers, Nemzetközi Ingatlanszakmai Szövetség) magyar tagozatának keddi sajtórendezvényén Budapesten.
2025. 06. 17. 23:00
Megosztás:

Minimálbér összege 2026 és 2027 évben: íme a számok!

A kormány folyamatosan azért küzd, hogy tovább emelkedjenek a bérek és a családok egyre több pénzből gazdálkodhassanak, ezért Európa legnagyobb adócsökkentési programját hajtja végre. A kormány célja, hogy a magyar családok a zsebükben érezhessék a növekvő bérek és az adócsökkentések hatását.
2025. 06. 17. 22:30
Megosztás:

A legtöbb cég még nem nyer a mesterséges intelligenciával – miért?

A Kyndryl (NYSE: KD), a vállalati küldetéskritikus technológiai szolgáltatások vezető globális szolgáltatója bemutatta új, globális tanulmányát, amely szerint csak kevés szervezet tett lépéseket annak érdekében, hogy munkaerő-stratégiáját összehangolja a mesterséges intelligencia technológia fejlődésével. Azok a vállalatok, amelyek ezt megtették, előnyre tettek szert a technológiába történő befektetések megtérülésének versenyében.
2025. 06. 17. 22:00
Megosztás:

Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

A generációs különbségek nem törés-, hanem kapcsolódási pontok: a munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen.
2025. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban

Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz, valamint megőrizzük a hazai termőföldek értékét és termőképességét a jövő generációi számára is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
2025. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Már több mint egymillióan rendelkeznek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással: a bőrgyógyászat országosan a legkeresettebb, nő az igény vidéken

Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tartalmaz, beleértve az éves rendszeres szűrővizsgálati csomagokat is. Az Allianz egyéni egészségbiztosításainak adataiból kiderül, a biztosítottak körében magasan a bőrgyógyászat a legkeresettebb szakrendelés, a TOP3-ban ezt követik a laborvizsgálatok és a nőgyógyászat. Az opcionális fedezetek között vezet a rákdiagnosztika. Vidéken folyamatosan nő az igény a magánegészségügyi ellátásra.
2025. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A modern hírlevél küldő rendszer új dimenziói: marketing automatizáció a gyakorlatban

A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
2025. 06. 17. 19:30
Megosztás:

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
2025. 06. 17. 18:00
Megosztás:

Továbbra is óvatosságra játszik a japán jegybank

A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-on tartotta rövid távú irányadó kamatlábát, amely 2008 óta a legmagasabb szint.
2025. 06. 17. 17:00
Megosztás:

Veszélyes üzenet Trump-tól

Donald Trump közösségi média felületén megjelenő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Teheránt azonnali hatállyal evakuálni kell, illetve, hogy Iránnak nem szabad odáig eljutnia, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
2025. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Nehéz dolga van a Fed-nek

Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
2025. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Az adathordozók elvesztése több incidensért felel, mint a zsarolóvírusok

A Blancco szerint az adatvesztések egyik gyakori okává vált az IT-eszközök – például laptopok, mobiltelefonok vagy merevlemezek – elvesztése vagy ellopása, és az ilyen esetek több incidensért felelnek, mint a zsarolóvírusok.
2025. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 06. 17. 15:00
Megosztás:

Tovább veszi részvényeit a Magyar Telekom, az OTP is megkívánta ugyanezt

Gyorsított a tempón a Magyar Telekom, és június 16-án 9.213.065 darab saját részvényt vásárolt 1.799,25 forintos átlagáron.
2025. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Online játékok, mint a Neon54 üzleti szempontból

A digitális szórakoztatóipar az elmúlt két évtizedben látványos átalakuláson ment keresztül, és mára a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált.
2025. 06. 17. 14:29
Megosztás:

Egyre jelentősebb eltérések mutatkoznak a munkavállalói és munkáltatói várakozásokban

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.
2025. 06. 17. 14:00
Megosztás:

Milyen cégforma éri meg a mai világban?

Egy vállalkozás beindításakor sokféle döntést kell meghoznunk, de kevés olyan van, ami akkora hatással van a működésünkre, mint a cégforma kiválasztása. Ez az alapja mindennek: meghatározza a pénzügyi és jogi kereteket, az adózást, a felelősségvállalás mértékét, sőt, a partnerek vagy ügyfelek szemében való megítélésre is hatással lehet. A megfelelő forma kiválasztása nem pusztán adminisztratív kérdés, sokkal inkább stratégiai döntés, amit nem érdemes elkapkodni.
2025. 06. 17. 13:30
Megosztás:

Parajdi katasztrófa az SZTE kutatói által mért értékek nem közelítették meg a folyókra vonatkozó hazai határértéket

A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték a hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán.
2025. 06. 17. 13:00
Megosztás:

Nőtt a vállalati csődök száma az év első felében Ausztriában

Az év első felében tovább nőtt a csődjelentések száma Ausztriában, több mint felével csökkent azonban a hiteltartozások összege, elsősorban a nagyvállalati csődök jelentősen alacsonyabb számának köszönhetően a hitelezők KSV1870 érdekvédelmi szervezetének kedden publikált jelentése szerint.
2025. 06. 17. 12:30
Megosztás:

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.
2025. 06. 17. 12:00
Megosztás: