Véletlen felfedezést tettek az SZTE kutatói a növények védekezésével kapcsolatban

Egy kórokozó – például egy baktérium – támadására a növény azonnal bezárja a gázcserenyílásait, hogy a patogén ne juthasson be. A Szegedi Tudományegyetem biológusai Dr. Czékus Zalán, a Szegedi Tudományegyetem Növénybiológiai Tanszékének tudományos munkatársa és Dr. Poór Péter egyetemi docens vezetésével friss publikációban közölték, hogy az első vonalú védekezést biztosító zárósejtek nemcsak a növényt, hanem saját magukat is védik.

Véletlen felfedezést tettek az SZTE kutatói a növények védekezésével kapcsolatban

Olyan ez, mint egy várfal a város körül. Gyorsan be kell csukni a kapukat, hogy ne jusson be több patogén – mondta Dr. Poór Péter egyetemi docens, a Növényi Stresszfiziológiai és Fotoszintézis Kutatócsoport vezetője a sztóma bezáródásáról.

Ez a gyors növényi reakció 2010 óta jól ismert volt: a patogén felszínén lévő fehérje érzékelésekor a növényben etilén, egy gázhalmazállapotú stresszhormon keletkezik, különböző jelátviteli folyamatok hatására pedig már egy órán belül bezáródnak a növények pórusai a betolakodók előtt. Ezek a növényi pórusok egyébként más hatásra, például vízhiányra, sötétre is gyorsan záródással válaszolnak.

Mivel napszakfüggő, hogyan reagál a növény hormonálisan egy-egy ilyen behatásra, az SZTE Biológia Intézet kutatói délután is megvizsgálták a növényi reakciót: ekkor vették észre, hogy hat órával a kezelés után egy másik hormon és annak jelátvitele is bekapcsol, a jázmonsav és a defenzint kódoló gén expressziója.

Egyes kutatók már leírták a jázmonsav és a defenzin jelenlétét, de csak mint markereket; hogy miért, és milyen funkcióval bírnak a növényen belül, ezt most vizsgálták először. A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy hat órával a kezelés után miért termelődik nagy mennyiségben ez a hormon és a defenzin. Antitesteket termeltettek az említett fehérjére, arannyal összekapcsolva pedig elektronmikroszkóp segítségével megfigyelték, hol vannak az aranypöttyök, amelyek a defenzinek jelenlétére utalnak.

A defenzin molekula fontos védelmi funkcióval rendelkezik, a vizsgálat pedig azt bizonyította, hogy a növény epidermiszében – a bőrszövet sejtfalában – és a zárósejtekben szignifikánsan megnőtt a mennyisége, éppen azokon a helyeken, ahol a növénybe bejut a baktérium. Így a kórokozót már a bejutásnál támadás éri, kapja az antimikrobiális hatású defenzint.

A kutatásban ugyancsak részt vevő kollegák PCR-tesztek segítségével azt is kiderítették, hogy nemcsak a fotoszintézisért felelős mezofillum sejtek termelik meg a defenzineket, de maguk a zárósejtek is. Egy korábbi kutatásában Dr. Czékus Zalán azt is bizonyította, hogy a növény nemcsak lokálisan, hanem szisztemikusan is védekezik; felsőbb levélemeletek is reagálnak.

Az SZTE Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszékén a paradicsomdefenzint több növénypatogénre jelenleg is tesztelik. Ezzel a tudással a saját, természetesen is megtermelt anyagaikkal tudnák ellenállóbbá tenni a növényeket. A gyakorlatban a mesterségesen előállított, természetes ellenanyagokat permeteznék a növénykultúrákra.

Egy kórokozó megjelenésének hatására a növény nemcsak elzárja a pórusait, és védekező molekulákat termel, hanem fotoszintézisének aktivitása is megváltozik. Európában csak néhány helyen van olyan készülék, amellyel az SZTE kutatói egy sejt fotoszintézisét mérték a szöveti kötelékben: a mérés során azt tapasztalták, hogy a kezelt növény gyors válasza során visszaesett a fotoszintetikus aktivitás a zárósejtekben, hosszú távon azonban nem változott; illetve míg a zárósejtek fotoszintetikus aktivitása csökkent, a mezofillum sejteké nem.

Ez azt mutatja, hogy a sztómákat alkotó zárósejtekben védekezési folyamatok indultak be.

A Dr. Czékus Zalán által összefogott tudományos publikáció a Physiologia Plantarum című szakfolyóiratban jelent meg, vagyis D1-es besorolású, azaz a szakterület felső 10 százalékába tartozik.

Lufthansa: csökkenhet az amerikai járatok iránti kereslet ősszel

A német Lufthansa légitársaság a nyári fellendülés után a harmadik negyedévben gyengébb keresletre számít az Egyesült Államokba induló járatok iránt - jelentette ki Carsten Spohr, a vállalat vezérigazgatója.
2025. 06. 16. 05:00
Megosztás:

Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt

Több spanyol nagyvárosban is számos tüntető vonult ismét utcára vasárnap, hogy tiltakozzon a tömegturizmus miatt.
2025. 06. 16. 04:00
Megosztás:

Pánik helyett mohóság? Miért nem esik a Bitcoin ebben a helyzetben sem?

Miközben a világ pénzpiacai idegállapotban figyelik az egyre fokozódó izraeli–iráni konfliktust, a kriptovaluta-piac úgy tűnik, mintha semmit sem érzékelne a geopolitikai viharokból. A „Crypto Fear & Greed Index” továbbra is a mohóság zónájában mozog – de meddig tart ez a látszólagos nyugalom?
2025. 06. 16. 03:00
Megosztás:

A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar

A jövő hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 16. 02:00
Megosztás:

Jön a nyugdíjasok 30.000 Ft-os extra pénze - így lehet majd levásárolni

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai tájékoztatása szerint az inflációból adódó nehézségek mérséklése érdekében a korábban tervezett ÁFA‑visszatérítést egyszeri, papíralapú vásárlási utalvány váltja fel.
2025. 06. 16. 01:00
Megosztás:

A Snorter Trading Bot előértékesítése átlépte az 1 milliót

Egy új kereskedő bot jelent meg a mém érmék láthatárán. A Telegram-alapú Snorter Bot a legjobb Solana mém érmék felkutatását ígéri, és az előértékesítése nemrég átlépte az 1 millió dollárt. Ez mindenképp óriási siker, figyelembe véve, hogy az előértékesítés május 28-án indult.
2025. 06. 16. 00:01
Megosztás:

XRP – Átverés vagy a jövő pénze? Ezt kell tudnod 2025-ben!

Sokan még mindig gyanakvással figyelik az XRP-t – van, aki szerint ígéretes technológia, mások szerint csak egy újabb kriptós trükk. 2025-ben azonban már nem lehet félvállról venni: az intézmények érdeklődnek, a bíróságok döntögetnek, a közösség pedig megosztott. Vajon biztonságos befektetés-e az XRP, vagy valóban van alapja a csalásvádaknak?
2025. 06. 15. 23:00
Megosztás:

Meghaladta a 2 billió dollárt a Bitcoin piaci értéke – intézményi pénzeső hajtja az árfolyamot

2025-ben a Bitcoin ismét történelmet írt: piaci kapitalizációja átlépte a 2 billió dolláros álomhatárt. Az intézményi befektetők, különösen az ETF-ek révén beáramló pénzek új lendületet adtak a legnagyobb kriptovalutának, megerősítve vezető szerepét a digitális eszközök piacán. De vajon mit jelent ez a jövőre nézve?
2025. 06. 15. 22:00
Megosztás:

Életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény

Vasárnaptól életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény, amellyel "magasabb fokozatba fog kapcsolni" a drogbűnözőkkel szembeni hajtóvadászat - mondta a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2025. 06. 15. 21:00
Megosztás:

Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre

A víziközműrendszer ideiglenes átalakításával Fonyódról irányítanak ivóvizet a zalai Balaton-parti településekre, mert szombat este óta két jelentős csőtörés miatt akadozik az ivóvízellátás Keszthelyen, Gyenesdiáson és Vonyarcvashegyen - közölte vasárnap délután a honlapján a Dunántúli Regionális Vízmű (DRV) Zrt.
2025. 06. 15. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2025. 06. 15. 19:00
Megosztás:

Michael Saylor figyelmeztet: „Az USA-nak minél előbb fel kell halmoznia Bitcoint – mielőtt más országok ráébrednek”

A MicroStrategy alapítója szerint a világ tőkéje a Bitcoin-hálózatba áramlik – most még előnyben lehet, aki időben lép.
2025. 06. 15. 17:00
Megosztás:

A stabilcoinok veszik át a hatalmat a kriptopiacon – figyelmeztet a Coinbase

Fizetések, pénzügyek és vállalati érdeklődés: stabilcoinok dominanciája jöhet a kriptoszféra következő korszakában.
2025. 06. 15. 16:00
Megosztás:

Coinbase One Card – mit kell tudni erről a kriptós bankkártyáról? Vélemények és használat lépésről lépésre

Egy kártya, ami visszahozza a Bitcoint – a jövő már itt van: képzeld el, hogy minden vásárlásod után nem csak pontokat, hanem valódi Bitcoint kapsz vissza – közvetlenül a kriptopénz számládra. Ez valóság: a Coinbase One Card fizikai fémkártya, amivel akár 4 % cashback-et szerezhetsz Bitcoinban – egy modern belépő a mindennapi kriptohasználatba.
2025. 06. 15. 15:00
Megosztás:

Kriptóforradalom a kiskereskedelemben: Walmart és Amazon saját stabilcoint tervez

14 milliárd dolláros megtakarítást remélnek, miközben új korszak kezdődhet a vállalati fizetésekben – jogi háttérként jöhet a GENIUS törvény. Két globális kiskereskedelmi óriás, a Walmart és az Amazon olyan lépésre készül, amely alapjaiban rengetheti meg a hagyományos pénzügyi rendszert: saját vállalati stabilcoint (stablecoin) fejlesztenek, amerikai dollárhoz kötött értékkel.
2025. 06. 15. 14:00
Megosztás:

Harmadára esett a kölcsönből megvehető új lakások száma

Hiába ért el közel 3 éves csúcsot az új lakások finanszírozására folyósított hitelösszeg áprilisban, Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy az új lakások árának elképesztő drágulása miatt a most folyósított hitelből harmadannyi átlagos méretű lakás megvásárlása lehetséges, mint 2022-ben volt.
2025. 06. 15. 13:00
Megosztás:

Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze

Bevált a NAV új gazdaságfehérítő eszköze, az adategyeztetés, hétfőn újabb egyeztetések kezdődnek - tájékoztatta Vágujhelyi Ferenc, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke az MTI-t.
2025. 06. 15. 12:00
Megosztás:

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest, immár Essendi néven van jelen a piacon, így Magyarországon is - közölte a szálloda-üzemeltető cég az MTI-vel.
2025. 06. 15. 11:00
Megosztás:

Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.
2025. 06. 15. 10:00
Megosztás:

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot

Fizetésképtelenség fenyegeti a román állami vasúttársaságot - írja az economedia.ro a CFR Calatori SA-nak a bukaresti szállításügyi minisztériumnak címzett levele alapján.
2025. 06. 15. 08:00
Megosztás: