Továbbra is stabil a Bosch magyarországi teljesítménye

A magyarországi Bosch csoport teljes árbevétele 2058 milliárd forint, a magyar piacon elért forgalma 313 milliárd forint volt 2024-ben. A vállalatcsoport 135 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre az országban, és ugyanennyit költött beruházásokra is. Kiemelt fókuszban a mesterséges intelligencia. Szoftverfejlesztő céggel bővült a hazai cégcsoport.

Továbbra is stabil a Bosch magyarországi teljesítménye

A Bosch, a technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója, 2024-ben 2058 milliárd forintos árbevételt ért el Magyarországon, beleértve a nem konszolidált vállalatok árbevételét és a saját vállalatok közötti kereskedelmet is. A vállalatcsoport továbbra is elkötelezett a jövőbe mutató technológiák, a mesterséges intelligencia, valamint a fenntartható megoldások mellett, még a globálisan változékony gazdasági környezetben is. A 2024-re jellemző kihívások – mint az energia- és nyersanyagárak emelkedése, valamint az autóipari szektor átalakulása – érezhető hatással voltak az iparágra. Ezek ellenére a Bosch magyarországi leányvállalatai, köszönhetően a stratégiai beruházásoknak és a munkavállalók példaértékű elkötelezettségének, 2024-ben is stabilan működtek. A vállalatcsoport 313 milliárd forintos magyar piacon elért forgalma – a csoporton kívüli értékesítésből származó árbevétele – is a változó keresleti környezet tükrében alakult, teljes árbevétele 7 százalékkal mérséklődött az előző évi eredményekhez képest.

A Bosch 2024-ben 135 milliárd forintot fordított kutatás-fejlesztésre Magyarországon, fenntartva a technológiai innováció iránti elkötelezettségét; a beruházási volumen pedig a legkorszerűbb gyártási megoldások bevezetését támogatta az országban. 2024. december 31-én a Bosch csoport 17 400 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon, közülük 3800-an kizárólag K+F területeken dolgoznak.

„2024-ben rendkívül összetett gazdasági környezetben kellett helytállnunk, amelyben az energia- és anyagárak emelkedése, a globális autóipar és a világgazdaság stagnálása egyaránt kihívás elé állította a Bosch csoportot. A növekvő kereskedelmi korlátozások és bizonytalanságok ellenére munkavállalóink kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a magyarországi Bosch csoport megőrizte stabil működését. Köszönöm kollégáink elhivatottságát és rugalmasságát, hiszen még az automatizálás korában is az emberi tudás, kreativitás és csapatmunka a fejlődésünk motorja” – mondta Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban. A mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiák és a digitalizáció még inkább előtérbe helyezi az alkotó, stratégiai gondolkodást igénylő feladatokat. A Bosch munkavállalók képzése és szakmai fejlődése továbbra is stratégiai fontosságú. Nem véletlen, hogy a vállalatcsoportot 2024-ben is Magyarország egyik legvágyottabb munkahelyének választották – a PWC 2024 Legvonzóbb munkahelye díj „Gyártó” kategóriájában az első helyen végzett.

Mesterséges intelligencia: a jövő kulcsa

A mesterséges intelligencia adta lehetőségek kiaknázása 2024-ben is a Bosch stratégiájának fókuszában állt. A globális Bosch Tech Compass felmérés eredménye szerint a technológiai fejlődés és az MI alkalmazása nemcsak a gyártási folyamatok hatékonyságát növeli, hanem kulcsfontosságú a társadalmi és gazdasági kihívások megoldásához is. 2024-ben a Bosch és a Richter Ipari Innovációs Díjat alapított, amely a felsőoktatási hallgatókat ösztönzi az MI-alapú megoldások kidolgozására az egészségügy és a mobilitás területén. Az MI szerepe a Bosch magyarországi telephelyein is egyre hangsúlyosabb: a gyártási folyamatok optimalizálásától a fenntarthatósági célok eléréséig terjedő alkalmazások bizonyítják a technológia sokoldalúságát.

Stabilitás és előrelépés 2024-ben

A Bosch Budapest Innovációs Kampusz továbbra is a kutatás-fejlesztés és az adminisztratív funkciók bázisa. Az autóipari trendekhez igazodva az innováció és az oktatás volt a fő irány 2024-ben is, a hangsúly továbbra is az MI-alapú fejlesztéseken és a jövőorientált technológiákon volt. Mindezek mellett a magyarországi Bosch csoport a fenntarthatóságra és a zöld technológiákra fókuszálva készül a jövő kihívásaira. A Bosch Magyarországon teljes egészében zöld energiát használ minden telephelyén, igazodva a vállalat fenntarthatósági stratégiájához.

A Robert Bosch Elektronika Kft. 2024-ben bővítette az elektromos hajtástechnikai alkalmazásokhoz szükséges inverterek, teljesítménymodulok és töltőátalakítók gyártását, amelyek kulcsfontosságúak a hálózatról tölthető hibrid és tisztán elektromos járművek piacán. A hatvani gyárban olyan digitális megoldást fejlesztettek, amely lehetővé teszi a gyártási folyamatok, az állásidők, a ciklusidők és a készletek valós idejű, automatizált nyomon követését. Ezt az alkalmazást a Bosch csoport más gyáraiban is alkalmazzák majd, további optimalizálási lehetőségeket teremtve. A fenntarthatóság jegyében egy napelempark létesítését is megkezdték, amely zöldárammal látja el az üzemet, csökkentve ezzel a hálózati energiafüggőséget.

2024 decemberében átadták a maklári Robert Bosch Automotive Steering Kft. multifunkcionális csarnokát. Az új csarnokban egy helyre összpontosítják a személyautókba és a haszongépjárművekbe szánt kormányrendszerek logisztikai folyamatait, az alkatrészek tárolását és kiszerelését, a csomagolóanyagok tárolását és mosását, valamint a logisztikát kiszolgáló további tevékenységeket, valamint a minőségbiztosítási tevékenységeket is. A digitális elrendezés- és anyagáram-szimulációs technológia optimalizálja a teljes raktározási folyamatot. A fenntarthatóság jegyében a maklári gyár számos programot szervezett, 2024-ben 963 MWh energiát, 265 m³ vizet és 197 tonna hulladékot takarítottak meg.

A miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft.-nél nagy kereslet mutatkozott a motorhűtő ventilátor motorok új generációja iránt, a vállalat emellett megkezdte a mágnesszelepek sorozatgyártását, melyek a járművek hőkezelési rendszereiben játszanak fontos szerepet. Az MI-alapú gyártási megoldások, ilyen például az eBike-meghajtás gyártósorok hibaelemzése, jelentős előrelépést hoztak. A telephely az oktatás terén is aktív volt: képzést indított a generatív MI mindennapi használatára. Az elektromos kéziszerszámokat gyártó miskolci Robert Bosch Power Tool Kft.-vel, valamint az ipari és mobil alkalmazások automatizálásával foglalkozó budapesti Bosch Rexroth Kft.-vel közösen megújította a Miskolci Egyetem Bosch Tanszékét. Felújították a tanszék termeit és környezetét, valamint modernizálták az eszközparkot, ezenfelül az aktuális ipari elvárásokhoz igazították az idén 20 éves működését ünneplő tanszék tananyagait.

Az év kiemelkedő eseménye a kéziszerszámokat gyártó Robert Bosch Power Tool Kft. magas digitalizáltságú logisztikai és disztribúciós központjának átadása volt. A növekvő raktározási és disztribúciós igények világszintű kiszolgálására olyan korszerű raktári struktúrát alakítottak ki, amelyben számos digitális megoldást is alkalmaztak. Ezenfelül a Bosch szélesebb körű fenntarthatósági célkitűzéseivel összhangban az energiahatékonyság, a hulladékgazdálkodás és a zöld logisztika szintén prioritást kapott. A vállalat üzleti tevékenységét tekintve tavaly az azt megelőző évek intenzív növekedése után a stabilitás megőrzése, a versenyképesség javítása, valamint a hatékonyság és termelékenység növelése állt a középpontban.

A Bosch kibővítette jelenlétét Magyarországon

A magyarországi Bosch csoporthoz csatlakozott kilencedik vállalatként a svájci központtal rendelkező Elpro Systems Kft. Az ELPRO globális megoldásszolgáltató az innovatív környezeti monitoring területén a gyógyszeripar, élettudományok, biotechnológia és egészségügy iparágaiban. A vállalat magyarországi irodája a szoftverfejlesztésre összpontosít, 16 munkavállalóval járul hozzá a monitoring technológiák folyamatos fejlődéséhez.

Bosch csoport: kilátások és stratégiai irányok 2025-re

A Bosch csoport folytatja ambiciózus 2030-as stratégiáját pozíciójának megerősítésére. Bár a piaci környezet tavaly jelentősen hátráltatta a növekedést, 2024-ben a technológiák és szolgáltatások szállítója 90,3 milliárd eurós árbevételt ért el, ami 1,4 százalékkal – árfolyamhatások nélkül 0,5 százalékkal – marad el az azt megelőző év eredményeitől. Az árbevétel-arányos üzemi eredmény 3,5 százalék volt. „A 2024-es üzleti évben jelentős fejlődést értünk el a költségek, a struktúrák és a portfólió tekintetében” – mondta Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke. 2 és 3 százalék közötti normál inflációs rátával a Bosch átlagosan 6 és 8 százalék közötti éves növekedés elérését tervezi 2030-ig. A Bosch 2025 első negyedévében 4 százalékkal növelte éves szinten az árbevételét. A Bosch csoport továbbra is 7 százalékos árbevétel-arányos eredményt céloz meg 2026-ra, ami nagy kihívást jelentő feladatnak tűnik a jelenlegi kihívások tükrében. Ahhoz, hogy a változó piacok és technológiák közepette is sikeres maradjon, a Bosch továbbra is költségei csökkentésére, a szerkezetátalakításra, és a nyereséges üzleti területekre összpontosít. „Globális technológiai vezetőként kihasználjuk erősségeink adta lehetőségeinket, mint például magas szintű innovációs erőnket” – magyarázta Hartung.

A Bosch a startupokkal való együttműködését is a növekedés egyik fő ösztönzőjének tekinti. Európa egyik legnagyobb vállalati kockázatitőke-befektetőjeként a Bosch csoport új kockázatitőke-alapot jelentett be: mintegy 250 millió eurót biztosít a Bosch Ventures leányvállalat. A mobilitás üzleti szektorban a Bosch arra számít, hogy az elektromobilitás, a hidrogén és a szoftveresen definiált járművek fejlesztése jelentős növekedés-ösztönzést jelentenek majd. A fogyasztási cikkek üzleti területen pedig Bosch arra, hogy a vevői igények jelentős növekedési lehetőségeket teremtenek. Az elektromos kéziszerszámok terén a hangsúly a vezeték nélküli eszközök választékának bővítésén van; emellett a BSH Hausgeräte idén vezet be egy hűtő-fagyasztót, amely az első Matter-szabványnak megfelelő háztartási gép lesz a piacon.

Az ipari technika üzleti szektorban a Bosch a megrendelések stabilizálódására számít, és továbbra is az a célja, hogy a következő évtized elejére csak a szoftverek és a szoftveralapú szolgáltatások terén, mint például a Hydraulic Hub (Hidraulikus központ), körülbelül 1 milliárd eurós árbevételt érjen el. Ezenkívül a jövőben további fókuszterületté válik a gyárautomatizálás olyan növekedési területeken, mint az akkumulátorok, a félvezetők és a fogyasztási cikkek gyártása. Az energia- és épülettechnika szektorban a Bosch számításai szerint a Johnson Controls és a Hitachi fűtési, szellőzési és légkondicionáló (HVAC) üzletágának tervezett akvizíciója jelentős növekedést eredményez. A kihívások ellenére a klímavédelmi fellépés továbbra is kulcsfontosságú a Bosch számára. A cégcsoport új, 3. hatókörű célja (Scope 3.), hogy még tovább csökkentsék a Bosch közvetlen befolyásán kívül eső, például a termékek használatából eredő szén-dioxid-kibocsátását 2030-ra. Növekedési céljaitól függetlenül a Bosch a 2018-as szinthez képest meg szeretné duplázni a vonatkozó CO2 csökkentési célkitűzését, 15-ről 30 százalékra. „A klímaváltozás nem fog eltűnni csak azért, mert a világgazdaságnak jelenleg más kihívásokkal kell megküzdenie” – mutatott rá Hartung. „A fenntarthatóság továbbra is prioritás a Bosch számára.”

Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

A generációs különbségek nem törés-, hanem kapcsolódási pontok: a munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen.
2025. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban

Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz, valamint megőrizzük a hazai termőföldek értékét és termőképességét a jövő generációi számára is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
2025. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Már több mint egymillióan rendelkeznek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással: a bőrgyógyászat országosan a legkeresettebb, nő az igény vidéken

Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tartalmaz, beleértve az éves rendszeres szűrővizsgálati csomagokat is. Az Allianz egyéni egészségbiztosításainak adataiból kiderül, a biztosítottak körében magasan a bőrgyógyászat a legkeresettebb szakrendelés, a TOP3-ban ezt követik a laborvizsgálatok és a nőgyógyászat. Az opcionális fedezetek között vezet a rákdiagnosztika. Vidéken folyamatosan nő az igény a magánegészségügyi ellátásra.
2025. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A modern hírlevél küldő rendszer új dimenziói: marketing automatizáció a gyakorlatban

A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
2025. 06. 17. 19:30
Megosztás:

Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban visszaesett májusban az USA-ban.
2025. 06. 17. 19:00
Megosztás:

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
2025. 06. 17. 18:00
Megosztás:

Továbbra is óvatosságra játszik a japán jegybank

A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-on tartotta rövid távú irányadó kamatlábát, amely 2008 óta a legmagasabb szint.
2025. 06. 17. 17:00
Megosztás:

Veszélyes üzenet Trump-tól

Donald Trump közösségi média felületén megjelenő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Teheránt azonnali hatállyal evakuálni kell, illetve, hogy Iránnak nem szabad odáig eljutnia, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
2025. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Nehéz dolga van a Fed-nek

Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
2025. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Az adathordozók elvesztése több incidensért felel, mint a zsarolóvírusok

A Blancco szerint az adatvesztések egyik gyakori okává vált az IT-eszközök – például laptopok, mobiltelefonok vagy merevlemezek – elvesztése vagy ellopása, és az ilyen esetek több incidensért felelnek, mint a zsarolóvírusok.
2025. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 06. 17. 15:00
Megosztás:

Tovább veszi részvényeit a Magyar Telekom, az OTP is megkívánta ugyanezt

Gyorsított a tempón a Magyar Telekom, és június 16-án 9.213.065 darab saját részvényt vásárolt 1.799,25 forintos átlagáron.
2025. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Online játékok, mint a Neon54 üzleti szempontból

A digitális szórakoztatóipar az elmúlt két évtizedben látványos átalakuláson ment keresztül, és mára a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált.
2025. 06. 17. 14:29
Megosztás:

Egyre jelentősebb eltérések mutatkoznak a munkavállalói és munkáltatói várakozásokban

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.
2025. 06. 17. 14:00
Megosztás:

Milyen cégforma éri meg a mai világban?

Egy vállalkozás beindításakor sokféle döntést kell meghoznunk, de kevés olyan van, ami akkora hatással van a működésünkre, mint a cégforma kiválasztása. Ez az alapja mindennek: meghatározza a pénzügyi és jogi kereteket, az adózást, a felelősségvállalás mértékét, sőt, a partnerek vagy ügyfelek szemében való megítélésre is hatással lehet. A megfelelő forma kiválasztása nem pusztán adminisztratív kérdés, sokkal inkább stratégiai döntés, amit nem érdemes elkapkodni.
2025. 06. 17. 13:30
Megosztás:

Parajdi katasztrófa az SZTE kutatói által mért értékek nem közelítették meg a folyókra vonatkozó hazai határértéket

A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték a hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán.
2025. 06. 17. 13:00
Megosztás:

Nőtt a vállalati csődök száma az év első felében Ausztriában

Az év első felében tovább nőtt a csődjelentések száma Ausztriában, több mint felével csökkent azonban a hiteltartozások összege, elsősorban a nagyvállalati csődök jelentősen alacsonyabb számának köszönhetően a hitelezők KSV1870 érdekvédelmi szervezetének kedden publikált jelentése szerint.
2025. 06. 17. 12:30
Megosztás:

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.
2025. 06. 17. 12:00
Megosztás:

A Tron tőzsdei áttörése: Nasdaq-fúzió, 100 milliós TRX és az Eric Trump-szál tisztázása

A Tron kriptovaluta projekt újabb történelmi mérföldkőhöz ért: 210 millió dolláros visszafordított tőzsdei egyesülés révén bekerült a Nasdaq kötelékébe. Eközben 100 millió dollárnyi TRX tartalékot allokálnak, ami élénk piaci reakciókat váltott ki – ám az Eric Trump-kapcsolat körüli pletykákra is pont került. Nézzük meg, mit jelent mindez a kriptovilág számára.
2025. 06. 17. 11:30
Megosztás:

Gyenge maradt a dollár, 1,15 felett ragadt az EUR/USD

Bár tegnap érkezett olyan hír, miszerint Irán hajlandónak mutatkozik a béketárgyalásokra, ez nem igazán hatotta meg az amerikai kötvénypiacot: a rövidebb hozamok 2-3, a hosszabbak 5-6 bázisponttal emelkedtek, a tízéves ismét 4,5% felé közelít a Fed e heti döntése előtt. Európában, ahol az első negyedévben 4,1%-ról 3,4%-ra lassult az éves bérdinamika és az előzetesnél is alacsonyabb lett az olasz infláció, a hozamok alig változtak: a francia és az olasz tíz éves esett, a német minimálisan emelkedett és továbbra is meghaladja a 2,5%-os szintet. A dollár kissé gyengült az euróval szemben; továbbra is a hároméves csúcsán, 1,15 felett mozog az EUR/USD.
2025. 06. 17. 10:30
Megosztás: