Már csak 1 napod van csatlakozni ilyen olcsón ehhez a kriptoprojekthez

Igaz, hogy a Chimpzee (CHMPZ) projektjéért már eddig is lelkesedtünk, hiszen az elmúlt pár hónap egyik legsikeresebb előértékesítését produkálja, de most újra felcsillant a szemünk, mert az ökoszisztéma natív tokenjét, a CHMPZ érmét hamarosan a tőzsdék is jegyezni fogják.

Már csak 1 napod van csatlakozni ilyen olcsón ehhez a kriptoprojekthez

Arra viszont, hogy részt vegyünk ezen a nemes célú ICO-n, már kevés időnk van, hiszen alig több, mint 1 nap áll a rendelkezésünkre, hogy befektessünk a CHMPZ natív tokenbe. Ez azt jelenti, hogy az előértékesítés a 16., legutolsó szakaszában tartózkodik, és nagyon ketyeg az óra. Aki még szeretne csatlakozni, itt juthat hozzá a projekttel és a CHMPZ token ICO-jával kapcsolatos információkhoz.

Nézd meg a Chimpzee előértékesítését

Ez az utolsó esélyed, hogy ilyen jó áron vásárolj CHMPZ tokent

 

Mivel a kriptovilág élénk figyelemmel követte a Chimpzee előértékesítésének egyes szakaszait, ennek köszönhetően a csapat a CHMPZ tokenekből már több, mint 2,57 millió dollárt gyűjtött össze.

A CHMPZ érme tőzsdei jegyzési ára 0,00185 dollár lesz, de most, az utolsó ICO szakaszban még elérhető 0,00155 dollárért. Sőt, most egy nyereményjáték során minden 50 000 dolláros pénzgyűjtési mérföldkőnél akár 1 000 000 $CHMPZ tokent is nyerhetünk. A részvételi feltétel csak annyi, hogy több mint 150 dollár értékben vásároljunk CHMPZ tokent.

token

Sőt, a befektetők élhetnek a csábító bónuszstruktúrával is. Ezzel az utolsó szakaszban a bónusz a nyereményjátékkal kombinálva 0,00078 dollárra, vagy még lentebb csökkentheti az árat.

Mivel ez a 16. szakasz tényleg a legutolsó, fontos gyorsan cselekedni, hiszen az érdeklődés a többszörösére ugorhat. Ráadásul a csapat szerint a Bitmart is szívesen fogadja a csimpánzos tokent. 

A szervezők az ICO után sem hagyják unatkozni a felhasználókat, hiszen rendelkezésükre bocsátják az exkluzív Chimpzee Diamond NFT útleveleket. Ezeket csak azok kaphatják meg, akik nem vettek részt a whitelist eseményt követő előértékesítésben. Van benne ráció, hiszen a Chimpzee NFT útlevelek CHMPZ tokennel való megvásárlása elindítja az égetési mechanizmust, mely előreláthatóan 5 milliárd tokent égethet majd el a forgalomban lévő tokenkészletből.

A Chimpzee-nek további tervei is vannak az ICO utánra. Egyrészt az, hogy a tokent bevezessék a tőzsdén, másrészt a technológia fejlesztését is célul tűzték ki. 

Aki befektetőként szeretné követni a projekt jövőbeli terveit, mindenképp figyelje a közösségi csatornáit, például az X, vagy a Telegram oldalt. Ez a projekt újszerűen mutatja be a kriptókkal összefüggő kezdeményezéseket, és a társadalomra is óriási hatással lehet.

Nézd meg a Chimpzee előértékesítését

A Chimpzee-től szívéhez kapott a kriptovilág

A Chimpzee igazán sokoldalú: felveszi a harcot az éghajlatváltozás ellen, védelme alá veszi az élővilágot, és még a felhasználóira is gondol, számukra passzív jövedelemszerzési lehetőséget biztosít. A csapat úgy segít, hogy a tokenkínálat 10%-át, és a bevételek egy bizonyos hányadát olyan szervezetek részére ajánlja fel, amelyek e fontos ügyek vezérszónokai. 

A Chimpzee fontosnak tartja a felvilágosítást, ezért részletes terveket dolgozott ki egy közösségi felvilágosító és nagyköveti programra is, melyet a projekt vagyonából finanszíroznak majd. A cél több, mint nemes: szeretnék felhívni a figyelmet a természetvédelmi kezdeményezések forrásteremtésére, és az ezzel kapcsolatos tudatosság növelésének lényegi voltára. A Chimpzee mögött olyan együttműködő csoportok állnak, mint a Giving Block, a Rainforest Rescue, a WILD és a One Tree Planted.

A Chimpzee céljának eléréséért olyan funkciókat vezetett be, mint a Shop-to-Earn, a Trade-to-Earn és Play-to-Earn. Ezek igénybevételével a felhasználók is csatlakozhatnak a projekt támogatóihoz és még jutalmakat is kaphatnak érte.

benefits

A kriptovaluta-rajongók kedvükre választhatnak a Chimpzee shop, az NFT piactér, és a Zero Tolerance Game funkciók között is. Az NFT piactér az NFT-k kereskedelmét szorgalmazza, a platform passzív jövedelmet kínál, és a Chimpzee shop berkein belül többféle árucikket lehet vásárolni. Mi ez, ha nem egy igazi kriptokánanán?

A környezettudatos Zéró Tolerancia Játékban (Zero Tolerance Game) CHMPZ tokeneket zsebelhetünk be, a Chimpzee NFT útlevéllel (Chimpzee NFT passports) pedig még több kedvezmény élesedik, növelve ezzel a passzív jövedelem összegét.

NFT passports

Aki letölti a Chimpzee okostelefonos alkalmazását, az a mesterséges intelligencia technológiájával tervezheti meg egyedi Chimpzee AI avatárját. Sőt, a felhasználók az NFT útlevelüket is személyre szabhatják.

A Chimpzee azért született, hogy megváltoztassa a világot. Úttörő szerepe vitathatatlan, hiszen megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy a kriptovaluta befektetések is javíthatnak a bolygó állapotán. Aki szeretné megvizsgálni, hogy milyen projekteket támogatnak, feltétlenül látogasson el a honlapjukra. 

Nézd meg a Chimpzee előértékesítését

Következtetés

A Chimpzee fenomenális előértékesítésének végéhez közeledik, és várható, hogy a tőzsdén is tovább folytatja a megkezdett, sikeres útját. A köré gyűlt közösség már lelkesen várja a jegyzését, és számolják az órákat. Ha te is szeretnéd támogatni ezt a környezetbarát kezdeményezést, cselekedj gyorsan, hiszen a CHMPZ nagyjából 1 napig még előértékesítési áron vásárolható meg.

Nézd meg a Chimpzee előértékesítését

Ezek is érdekelhetnek:

Íme két kriptopénz, amik most különösen jól teljesítenek

Az arany értékét követve 700 000 dollár lehet hamarosan a Bitcoin

Bitcoin vásárlás 2024

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen!

Uniós forrásból bővül Szentlőrinc

Tizennégy férőhelyes új bölcsőde épül a baranyai Szentlőrincen a magyar kormány és az Európai Unió támogatásával, egy több mint 225 millió forintos fejlesztés eredményeként - közölte a város önkormányzata az MTI-vel.
2024. 02. 22. 11:30
Megosztás:

Látogatási tilalom a miskolci kórházban

Látogatási tilalmat rendelnek el csütörtöktől a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.
2024. 02. 22. 11:00
Megosztás:

Jól indult az év a Lenovónak

Nőtt, és az elemzők által vártnál nagyobb lett a világ vezető PC-gyártó kínai Lenovo negyedéves bevétele a cég csütörtöki bejelentése szerint.
2024. 02. 22. 10:30
Megosztás:

Jól kezdték a napot az európai tőzsdék

Pluszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2024. 02. 22. 10:00
Megosztás:

Gurulnak a dollármilliók a háromkerekű Teslába

Bár még csak néhány hete érhető el, az eTukTuk előértékesítése már most rekordokat döntöget. A csapatnak ugyanis minimális idő alatt sikerült 1.2 millió dollárt is meghaladó bevételt elérni a natív TUK tokenek forgalmazásával.
2024. 02. 22. 09:33
Megosztás:

Emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén

A javuló nemzetközi befektetői hangulatnak köszönhetően pozitív tartományban indulhat a kereskedés csütörtökön a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 02. 22. 09:30
Megosztás:

Erősödés a vezető ázsiai piacokon, a Nikkei rekordszinten zárt

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, amikor a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,13 százalékos emelkedéssel rekordszinten, 39 ezer 116 ponton zárt.
2024. 02. 22. 09:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás reggel

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel a szerda kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 02. 22. 08:30
Megosztás:

Üzbegisztánnal tárgyaltunk

Laziz Kudratov üzbég befektetési, ipari és kereskedelmi miniszterrel, a magyar-üzbég gazdasági vegyes vizottság társelnökével tárgyalt telefonon a külgazdasági és külügyminiszter.
2024. 02. 22. 08:00
Megosztás:

Új logisztikai központok épülnek nálunk

A kormány támogatja a logisztikai szektor beruházásait, ezért 2023-ban megteremtette a logisztikai parkok jogszabályi hátterét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 02. 22. 07:30
Megosztás:

A 4iG önálló vállalatba szervezi űr- és technológiai portfólióját

A bejegyzés alatt álló 4iG Space and Technology Zrt. az alapítást követően 45 százalékos tulajdont szerez a REMRED Technológiai és Fejlesztő Zrt.-ben.
2024. 02. 22. 07:00
Megosztás:

A húszi konfliktus miatt áremelkedésre lehet számítani a klímapiacon

Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.
2024. 02. 22. 06:30
Megosztás:

Megvásárolta a gönyűi erőművet a Veolia Csoport

Adásvételi szerződést írt alá a Veolia Invest Hungary és az Uniper Csoport az Uniper Hungary Energetikai Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A Magyarország legmodernebb és az egyik legnagyobb kombinált ciklusú gázturbinás energiatermelő egységeként számontartott gönyűi erőművet tulajdonló és üzemeltető vállalat megvásárlása jól illeszkedik a Veolia Csoport hosszú távú stratégiájába, amelynek fókuszában a magyarországi villamosenergia-ellátás hatékonyságának növelése és a megújuló erőforrások növekvő arányú felhasználása áll.
2024. 02. 22. 05:30
Megosztás:

Kiderült, milyen károktól féltjük leginkább az otthonunkat

Az Allianz lakásbiztosítási szokásokat vizsgáló kutatásában megkérdezettek több mint 85 százalékának van lakásbiztosítása. A MABISZ adatai ennél valamivel alacsonyabbak, a szövetség statisztikái alapján a hazai ingatlanbiztosítási piac telítettsége 73-74 százalék körül mozog évi 350-550 ezer új szerződéskötés mellett.[2] Az Allianz felmérése alapján a döntő többség (85,7%) elsősorban amiatt köt lakásbiztosítást, hogy az ingatlanát és a benne lévő értékeket biztonságban tudja. A kitöltők csaknem 46 százaléka bérbe adja a lakását, ezért számukra kiemelt cél, hogy így visszatéríttethessék a bérlő által okozott esetleges károkat. A válaszadók közel 40 százalékának pedig nagyon fontos a lakásbiztosítás megkötésénél, hogy baj esetén az anyagi károk megtérítése mellett asszisztencia szolgáltatásokkal segítse a biztosító a probléma megfelelő orvoslásában.
2024. 02. 22. 05:00
Megosztás:

Mi az a CodeBerry?

A CodeBerry egy népszerű online programozási iskola, amely a kezdő és középhaladó szintű felhasználók számára kínál programozási tanfolyamokat. Az iskola célja, hogy interaktív és gyakorlati módon oktassa a hallgatókat a programozás alapjaiban.
2024. 02. 22. 04:59
Megosztás:

Még ébredezik a régió ingatlanpiaca, de a bankok már hiteleznének

A nagy pénzügyi válság óta a leggyengébb évét zárja Közép-Kelet Európa ingatlanpiaca. A KPMG 10 országot felölelő kutatása szerint 2023 első három negyedévében a tranzakciók értéke mindössze a 2022-es forgalom 30 százalékát érte el. A nagy felülteljesítő a régióban Csehország, de Magyarország is a méreteinél nagyobb befektetőnek számít.
2024. 02. 22. 04:30
Megosztás:

Még mindig félünk és halogatunk – fontosnak tartjuk, mégsem járunk szűrővizsgálatokra

A bajt könnyebb megelőzni, mint kezelni – mégis csak minden ötödik magyar jár rendszeresen egészségügyi szűrővizsgálatokra. Az elmúlt két évben legtöbben vér- és laborvizsgálaton, tüdőszűrésen és fogászati ellenőrzésen vettek részt. A nők általában jóval gyakoribb látogatói a szűrővizsgálatoknak, mint a férfiak. A felvilágosítás fontosságát bizonyítja, hogy például nőgyógyászati rákszűrésen a magyar nők kétharmada vett részt az elmúlt két évben – derült ki az NN Biztosító kutatásából. Az adatok egy új egészségtudatossági szakadékra is rámutatnak a magyar társadalomban.
2024. 02. 22. 04:00
Megosztás:

Mostantól zöld alapként működik az Erste ingatlanalapja

Február közepétől ESG befektetési alapként működik az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap. Ezzel az Erste alapja lett az első olyan magyarországi ingatlanalap, amely tevékenységét a fenntarthatósági, vagyis ESG szempontok (E, environmental: környezeti, S, social: társadalmi, G, governance: vállalatirányítási területek) figyelembevételével végzi. A 708 milliárd forint nettó eszközértékű Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap célja, hogy hozzájáruljon az éghajlatváltozás mérsékléséhez, valamint segítsen előmozdítani az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást. Ennek érdekében az Erste Alapkezelő Zrt. törekszik arra, hogy olyan új építésű ingatlanokba fektessen, melyek zöld minősítéssel rendelkeznek (LEED minősítési rendszer szerint „Gold” vagy a BREEAM minősítési rendszer szerint „Very Good” vagy WELL), és hosszú távon is stabil jövedelmet biztosítanak az alap befektetői számára.
2024. 02. 22. 03:30
Megosztás:

El ne felejtse befizetni a kötelező-biztosítását!

Annak a közel nyolcvanezer gépjármű-tulajdonosnak, akik az év végi kampányban, január elsejével kötöttek új kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb), legkésőbb február 29-én éjfélig kell rendezniük esedékes díjrészletüket – hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A szigorú határidő az összegnek a biztosítóhoz való beérkezésére vonatkozik.
2024. 02. 22. 03:00
Megosztás:

Egy bátor nyugdíjas, aki úgy döntött, hogy legyőzi az állami nyugdíjrendszert!

Új hős született: az alacsony nyugdíjú nyugdíjas, aki egy kreatív megoldással legyőzte az állami nyugdíjrendszert és megváltoztatta az egész életét. A történet mindenki számára tartogat pozitív üzeneteket.
2024. 02. 22. 02:00
Megosztás: