Kilőttek a „kanapé” hitelek

A digitális megoldások a hitelezésben is egyre népszerűbbé válnak, a mobilbankon keresztül igényelhető személyi kölcsönök például jelentős növekedést értek el a K&H Csoportnál. A K&H–nál a folyósított személyi kölcsönök már több mint 50 százalékát online igénylik, ezeknek az összege 1,8 millió forint volt 2022 első negyedévében, ami körülbelül 15 százalékos növekedés 2020 első negyedévéhez képest. Ezeket az összegeket leggyakrabban lakáscélra, felújításra, autóvásárlásra vagy hitelkiváltás céljából igényelték.

Kilőttek a „kanapé” hitelek

A K&H szerint a digitalizáció a bonyolultabb hiteltermékek irányába indul tovább, a jelzáloghitelezésben például bizonyos folyamatok már elérhetőek online. A teljesen online hitelezésnek az összetettebb termékek esetében azonban további gátjai is vannak: a jogi környezet még nem teszi lehetővé, illetve a nagyobb döntést jelentő hiteleknél az ügyfelek többsége még igényli a személyes tanácsadást. Így várhatóan 2-5 éven belül még nem fog eltűnni az emberi tényező a folyamatból.

A jegybank tanulmánya szerint 2020-ban a pandémia, a lezárások miatt megemelkedett a teljesen online módon nyújtott személyi hitelek aránya az új hitelezésben: az addigi 15 százalékról 20-25 százalékra nőtt. 2021 szeptemberében pedig már havonta 4 ezer darabot meghaladó személyi hitelszerződést mintegy 7 milliárd forint értékben teljesen online értékesítenek a bankok.

A K&H-nál szintén jelentős növekedést értek el ezek a konstrukciók: a pénzintézet minden második személyi kölcsön igénylést teljesen online bonyolított, az igenyelt átlagos összeg 2 millió forint volt 2022 elsőnegyedévében, ami 2020-hoz képest körülbelül 15 százalékos növekedést jelent.

„Az egyszerűbb műveletek után egyre több bonyolultabb tranzakció költözik a virtuális térbe: a hitelek közül az elsők között jelentek meg a teljesen online igényelhető személyi kölcsönök, amelyek a teljes piacon még ugyan alacsony, de növekvő arányt képviselnek” – mondta egy szakmai konferencián Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.

jöhet az online jelzáloghitel?

Bár már sokasodnak a digitális szolgáltatások, a Deloitte Digital Banking Maturity felmérése szerint még van tér a fejlődésre és a legtöbb banknak fel kell zárkóznia az end-to-end (E2E) digitális értékesítési folyamatok terén. Németh Balázs szerint a trend egyértelműen az, hogy a bonyolultabb hiteltermékek irányába indul a digitalizáció. A jelzáloghitelezésben például bizonyos folyamatok már elérhetőek online, így a feltételekről való megállapodás már működik, a következő digitalizálható lépés pedig a statisztikai alapú értékbecslés lehet. Azonban jelenleg a szerződés véglegesítéséhez, az adminisztráció egy részéhez be kell menni a bankfiókba.

A K&H-nak minden innovációval az a célja, hogy egyszerűbbé és kényelmesebbé tegye a pénzügyek intézését, a maximális biztonság mellett. A digitális hitelezési megoldások esetében időt spórol az ügyfél és kényelmesebben is megy az ügyintézés, hiszen otthonról – akár a kanapéról - a nap bármelyik időszakában elérhető a rendszer.

„A teljesen online hitelezésnek a bonyolultabb termékek esetében az adminisztráción és a jogi előírásokon túl is vannak gátjai. A nagyobb döntést jelentő hiteleknél az ügyfelek többsége ugyanis igényli a személyes találkozást, a fióki szakértőkkel való beszélgetést, hiszen egy hosszú távú döntésről van szó. Várhatóan 2-5 éven belül tehát nem fog eltűnni az emberi tényező, főleg a nagyobb döntéseknél nem. Jelenleg a bonyolultabb termékek esetében a tanácsadás és a digitális folyamatok összeegyeztetése az egyik legnagyobb kihívás, amiben a jövőben a digitális asszisztencia is segítségünkre lehet.”- tette hozzá Németh Balázs.

ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői a jövőre nézve – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új jelentéséből.
2023. 12. 07. 23:30
Megosztás:

Vegyes munkaerőpiaci adatok érkeztek az USA-ból

Az amerikai székhelyű vállalatok novemberben 45.510 munkahely megszüntetését jelentették be, ami növekedést jelent az októberi 36.836 után.
2023. 12. 07. 23:00
Megosztás:

Beiktatták az új parlamentet Hollandiában

Két héttel a választások után Hollandiában beiktatták az új parlamentet, amely 68 új képviselővel kezdte meg a munkáját szerdán.
2023. 12. 07. 22:30
Megosztás:

Hatékonyan élénkíti a gazdaságot a Baross Gábor Tőkeprogram

Javult a tőzsdei likviditás és számos zöld ingatlanberuházás előkészítése kezdődött meg a Baross Gábor Tőkeprogram 164 milliárd forintos keretösszegű ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjainak köszönhetően. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által kidolgozott program hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához, a versenyképesség növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez.
2023. 12. 07. 22:00
Megosztás:

Gyenge adatok a puttonyban: kisker. forgalom és ipari termelés

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei tizedik hónapra vonatkozóan. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója javult: 6,5 százalékkal esett az éves index októberben, havi alapon enyhén mérséklődött a volumen. Az élelmiszer jellegű üzletek eladásainak mérséklődése 1,9, a tartós cikkeké 5,1 százalékra csökkent, ugyanakkor az üzemanyag-forgalom 21,1 százalékkal zuhant az idei tizedik hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2023. január–októberben a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,0%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2023. 12. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon

Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán.
2023. 12. 07. 21:00
Megosztás:

Megoldást találtak a vörösiszap újrahasznosítására

Egy öttagú magyar konzorcium mintegy ötévnyi kutatómunkával új technológiát fejlesztett ki a bauxitmaradvány (vörösiszap) újrahasznosítására egy uniós projektben, és az így készült betontermékek gyártása már el is elkezdődött - tájékoztatta az MTI-t Penk Márton, a konzorciumot vezető Martin Metals Kft. ügyvezető igazgatója. Az 1,48 milliárd forint összértékű K+F fejlesztéshez egymilliárd forintos uniós támogatást nyertek el.
2023. 12. 07. 20:30
Megosztás:

Hatékonynak bizonyult a Baross Gábor Tőkeprogram

Hatékonyan élénkíti a gazdaságot a Baross Gábor Tőkeprogram, hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, valamint a munkahelyek megvédéséhez is - ismerteti a Nemzeti Tőkeholding (NTH) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2023. 12. 07. 20:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 07. 19:30
Megosztás:

Alacsony forgalomban alig változott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,77 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 58 424,86 ponton zárt csütörtökön.
2023. 12. 07. 19:00
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2023. 12. 07. 18:30
Megosztás:

Kevés szelídgesztenye termett az idén

Nem kedvezett az idei időjárás a szelídgesztenyének, Magyarországon és Európa főbb termővidékein is alacsonyak a hozamok - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből.
2023. 12. 07. 18:00
Megosztás:

Szerb és szlovén partnerségben erősíti szerepét a magyar áramtőzsde

Magyar-szerb-szlovén együttműködésben közös regionális villamos energia tőzsde kezdi meg működését 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.
2023. 12. 07. 17:30
Megosztás:

Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikáialapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fedezeteit, melynek alkalmából összegyűjtötte az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait.
2023. 12. 07. 17:00
Megosztás:

Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
2023. 12. 07. 16:30
Megosztás:

Felvették a fegyvert a nagybankok

Az amerikai szuperbankok az eddigi legagresszívebb módon támadták a Fehér Ház azon tervét, amely az eddiginél több tartalék félretételére kényszerítené őket.
2023. 12. 07. 16:00
Megosztás:

Visszaesett az euróövezeti GDP

Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
2023. 12. 07. 15:30
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 25 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2023. 12. 07. 15:00
Megosztás:

Uniós forrásból korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat

Uniós támogatással korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat, a román-magyar Interreg programnak köszönhetően bővítették a páciensek széles körét érintő betegségek szűrési programját is - közölte a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója csütörtökön.
2023. 12. 07. 14:30
Megosztás:

Ötvenmilliárd forintból újultak meg közigazgatási épületek

Az elmúlt években mintegy ötvenmilliárd forintból, több mint ötszáz közigazgatási épület, köztük kormányablakok megépítéséről és felújításáról hozott döntést a kormány - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.
2023. 12. 07. 14:00
Megosztás: