Izgalmas hónapon van túl áprilisban a Budapesti Értéktőzsde

Áprilisban a nemzetközi trendekkel összhangban nagyobb kilengéseket produkált a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, ám a BUX index az előző hónaphoz képest 3,4 százalékot emelkedve 92 196,43 ponton zárta az áprilist. Az azonnali részvénypiac forgalma 442,9 milliárd forintra rúgott, napi átlagban 22 milliárd forinttal. A legnépszerűbb részvény ezúttal is az OTP Bank volt, míg a MOL és a Richter Gedeon szoros verseny mellett került fel a dobogóra áprilisban. A brókercégek közül a WOOD & Company, a Concorde és az ERSTE emelkedett ki. Az elmúlt hónapban a Gránit Bank a BUX és BUMIX indexbe is bekerült, a Glia Nova Nyrt. csengetéssel debütált a BÉT Xtend platformon, a Goodwill Pharma papírjai pedig szintet léptek a Standard kategóriába.

Izgalmas hónapon van túl áprilisban a Budapesti Értéktőzsde

Április első felében magasfokú volatilitás jellemezte a nemzetközi tőkepiacokat, az USA gazdasági helyzete és az amerikai vámbejelentések jelentős hatást gyakoroltak a pénzpiacokra. Ezt követően azonban érezhető fellendülés indult el, a piacok megpróbálták megtalálni az irányt. Ezen időszakban az ázsiai tőzsdéken mérsékeltebb kereskedés zajlott, míg Európában az iránykeresés volt jellemző.

Az amerikai vámpolitikával kapcsolatos döntések a Budapesti Értéktőzsde életét is nagymértékben befolyásolták, ám április végére felerősödött a kereskedés. A BUX újabb történelmi csúcsot döntött, és végül 92 196,43 ponton zárt, ami 3,4 százalékos növekedést jelent a márciusi záróértékhez képest. A BÉT további indexei közül a CETOP NTR 1 868,6 ponton, az XTEND index pedig 1 379,03 ponton fejezte be a hónapot.

A legnagyobb, 298,5 milliárd forint értékű kereskedés ebben a hónapban is az OTP Bank papírjaival zajlott. A hitelintézetet kiélezett versenyben a MOL és a Richter Gedeon követte, az olajvállalat 44,6 milliárd, a gyógyszeripari társaság pedig 41,4 milliárd forintos forgalmat ért el. A mid-capek közül az 4iG kereskedése emelkedett ki, 9,8 százalékos áremelkedést ért el márciushoz képest.

Áprilisban a nemzetközi bizonytalanság ellenére a hazai tőzsdén kiemelkedő volt a forgalom. Az azonnali részvénypiac összesen 442,9 milliárd forintos forgalmat ért el, 22 milliárd forintos napi átlag mellett.

Különösen aktívnak bizonyult az elmúlt hónap a Budapesti Értéktőzsde életében is. Áprilisban lépett tőzsdére a Glia Nova Nyrt., amely a BÉT Xtend kategóriájában kezdte meg a kereskedést, míg a Goodwill Pharma a Standard kategóriába lépett át. Április 1-jén kibővült a BUX és BUMIX indexkosár: a Gránit Bank tavaly decemberben debütált részvényei mindkét indexbe bekerültek, a BUMIX pedig a Shopper Park Plus papírjait üdvözölhette. A hónapot a tőzsde éves közgyűlése tette teljessé, ahol a részvényesek többek között jóváhagyták a BÉT 2024. évi beszámolóit is.

A befektetési szolgáltatók versenyében ebben a hónapban is a WOOD & Company zárt az első helyen 235,2 milliárd forinttal, míg a Concorde 229,8 milliárd a második, az ERSTE pedig 170,9 milliárd forinttal a harmadik helyen végzett.

Állatokról szóló választható tantárgy bevezetését tervezik Romániában

Romániában a 2026-27-es tanévtől kezdőden egy állatokról szóló választható tantárgyat vezethetnek be az átalános iskolákban, amelyben arra tanítanák a gyerekeket, hogy felelősen, empátiával és tisztelettel viszonyuljanak a környezetükben élő házi- és vadállatokhoz.
2025. 05. 06. 10:00
Megosztás:

Emelkedtek az amerikai kötvényhozamok, erősödött a forint az euróval szemben

Az amerikai szolgáltatószektorra vonatkozó ISM-index (51,6) váratlan emelkedésének hírére kissé feljebb kúsztak az amerikai kötvényhozamok: a tízéves dollár hozam elérte a 4,35%-ot. Európában nem volt egyértelmű irány, a tízéves német hozam 2,5% felett zárt. A dollár viszont kissé gyengült az euróval szemben: 1,13 fölé került a jegyzés.
2025. 05. 06. 09:30
Megosztás:

A filmipari vámok bejelentésére estek az amerikai piacok

A fő amerikai tőzsdeindexek estek a hét első napján, mivel a befektetők Donald Trump amerikai elnök legújabb vámbejelentését értékelték a hét közepén esedékes Fed-kamatdöntés előtt. Trump 100%-os vámot jelentett be az Egyesült Államokon kívül gyártott filmekre, részletek nélkül.
2025. 05. 06. 09:00
Megosztás:

Amerikai kereskedelmi tárgyalások hírére emelkedtek az európai tőzsdék

Az európai részvények emelkedéssel kezdték a hetet, a pán-európai STOXX 600 index 0,2%-kal növekedett, ezzel zsinórban tizedik nyereséges napját zárta. A német DAX index 1,3%-kal ugrott, megközelítve történelmi csúcsát, míg a legtöbb európai tőzsde szintén pluszban zárt – kivéve a francia CAC 40-et, amely 0,5%-kal csökkent.
2025. 05. 06. 08:30
Megosztás:

2,2 milliárd forintból valósul meg a Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium

Döntően hazai forrásból valósul meg, 2,2 milliárd forintos beruházással a kezdetben európai uniós támogatásból tervezett Nemzeti Kardiovaszkuláris Laboratórium - mondta hétfőn, a Pest vármegyei Herceghalmon a Semmelweis Egyetem (SE) rektora.
2025. 05. 06. 08:00
Megosztás:

Továbbra is a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után

Továbbra is a technikumok a legnépszerűbbek nyolcadik osztály után - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel hétfőn.
2025. 05. 06. 07:30
Megosztás:

Terjednek a sötét mintázatok – és gyakoribb ellenük a hatósági fellépés is

Sürgetés, nyomásgyakorlás, költségek elrejtése vagy „csepegtetése” – egyre gyakrabban alkalmazzák a sötét mintázatokat a kereskedelemben, és nemcsak az online térben. A versenyhatóság itthon is több esetben marasztalt el ezért vállalatokat, így a vállalkozásoknak különösen ügyelni kell arra, hogy ne essenek a fogyasztók tiltott befolyásolásának hibájába – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 05. 06. 06:30
Megosztás:

100 évig lappangó Tihanyi kép lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja

Tihanyi Lajos egyik korai, kiemelkedően szép alkotása lesz a Virág Judit Galéria tavaszi aukciójának egyik sztárja. Az 1908-ban született “Nagybányai piac” című festményt közel 100 éven keresztül eltűntnek hitték, ám a lappangó mű másfél évtizede felbukkant és azóta a magyar modernizmus egyik gyöngyszemeként tartják számon. A Tihanyi-képet az aukció többi darabjával együtt május 5-től két héten át a nagyközönség is ingyenesen megcsodálhatja.
2025. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Törökországban némileg lassult az infláció áprilisban

Törökországban 2021 decembere óta legalacsonyabbra, 37,86 százalékra lassult az éves infláció a márciusi 38,10 százalékról, az adat valamivel kedvezőbb az elemzői várakozások átlagában szereplő 38 százaléknál.
2025. 05. 06. 05:30
Megosztás:

Áprilisban megtorpant az ingatlanpiac lendülete

A Duna House (DH) közreadja havi Tranzakciószám Becslését (DHTB) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint áprilisban országosan 10 415 lakóingatlan cserélt tulajdonost és 127 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2025. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Lakáspiaci korrekció áprilisban: eljöhet a saját célra vásárlók ideje

Áprilisban jelentősen, 14 százalékkal csökkent az eladó lakások iránti kereslet, ám az év első négy hónapjában még így is 1 százalékos erősödés látható éves összevetésben. A kereslet mérséklődése elsősorban a befektetési célú vásárlók aktivitásának csökkenésével magyarázható, de hatással volt rá a húsvéti hosszú hétvége vonzereje is. Az év hátralévő részében a saját célú vásárlóké lehet a főszerep, lassulhat a lakásdrágulás tempója, emiatt az eladók alkupozíciója romolhat, a vevőké pedig javulhat.
2025. 05. 06. 04:30
Megosztás:

Átadták a Nagév tűzihorganyzó üzemét Tiszacsegén

Átadták a Nagév tüzihorganyzó üzemét hétfőn Tiszacsegén: a 7,5 milliárd forintos beruházáshoz 1,5 milliárd magyar forrást nyertek el a Nagyvállalati Beruházási Támogatási (NBT) program keretében.
2025. 05. 06. 03:30
Megosztás:

Az MBH Bank az olimpiai csapat első hivatalos partnere az új felkészülési ciklusban

Az MBH Bank és a Magyar Olimpiai Bizottság megújította megállapodását, amely alapján a pénzintézet – az elmúlt évek együttműködését folytatva – továbbra is a MOB hivatalos partnereként támogatja a magyar sportolók olimpiai felkészülését és szereplését. Az új ciklusra szóló megállapodás megerősíti a pénzintézet hosszú távú elköteleződését a magyar sportélet iránt. Az MBH Bank Magyarország egyik vezető hitelintézeteként kiemelt figyelmet fordít a hazai sportközösségek támogatására, és ösztönzi a sportolókat, hogy saját útjuk győztesei lehessenek.
2025. 05. 06. 03:00
Megosztás:

Magyarország fokozza az agrárgazdasági együttműködést az Egyesült Államokkal

Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az agrárgazdasági kapcsolatok vonatkozásában, jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Robert Palladinót, az Amerikai Egyesült Államok Nagykövetségének ideiglenes ügyvivőjét - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel hétfőn.
2025. 05. 06. 02:30
Megosztás:

Nyugdíj törvény módosítás! Csak az kaphat 2025-ben 13. havi nyugdíjat, aki...

A tizenharmadik havi nyugdíj jogosultsági feltételei a 2025-ös jogszabály-módosítás alapján.
2025. 05. 06. 02:00
Megosztás:

Magasabb fokozatba kapcsol a környezettudatos vízhasználat terén a BorsodChem

Újabb szintet ért el a fenntarthatóságot célzó tudatos vízgazdálkodás területén a BorsodChem Zrt. A vállalat kazincbarcikai telephelyének összes jelentős be- és kiáramló vízmozgását feltérképezte és mérhetővé tette annak érdekében, hogy meghatározza, hol van lehetőség a vízhasználat optimalizálására. A vízmérleg-rendszer alapvető része a vállalat hosszú távú víztakarékossági programjának, amelynek célja, hogy évről-évre csökkentse a Sajóból kivett víz mennyiségét.
2025. 05. 06. 01:30
Megosztás:

Ilyen olcsó elválni Magyarországon? Válóper ára 2025-ben

Elgondolkodtál már azon, hogy mennyibe kerülne elválni Magyarországon? Talán meglepő, de 2025-ben maga a válóper illetéke csupán 30 000 forint. Ám ne hagyjuk, hogy ez az alacsony összeg félrevezessen – a válás nemcsak pénzügyi, hanem jogi és érzelmi kihívásokat is rejt. Most elmondjuk, mit kell tenned, ha házasságod felbontásán gondolkodsz, és hogyan spórolhatsz akár ügyvéden is!
2025. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Két új termékkel bővült az EXIM Magyarország kínálata a Demján Sándor Programban

Az EXIM Magyarország és a Nemzetgazdasági Minisztérium a Demján Sándor Programban két új, célzott finanszírozási konstrukciót indított el a mai nappal. A Jövő Exportőrei Forgóeszközhitel a hazai vállalkozások működését és a vevőkörük bővítését támogatja, a Jövő Exportőrei Befektetési Hitel pedig a magyarországi székhelyű vállalatok terjeszkedését és nemzetközi értékláncokba történő bekapcsolódását segíti elő.
2025. 05. 06. 00:30
Megosztás:

Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt

Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten.
2025. 05. 06. 00:05
Megosztás:

Lemond Marcel Ciolacu román miniszterelnök

Bejelentette lemondását és a bukaresti kormánykoalíció felbomlását hétfőn Marcel Ciolacu román szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök, miután a kormánykoalíció államfőjelöltje, Crin Antonescu nem jutott be a megismételt román elnökválasztás második fordulójába.
2025. 05. 05. 23:30
Megosztás: