Így emelkedtek a lakbérek márciusban

Tovább emelkedtek márciusban a lakbérek: az előző hónaphoz képest 0,8 százalékkal nőttek országosan és 1,8 százalékkal Budapesten - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.

Így emelkedtek a lakbérek márciusban

A KSH oldalán közölt adatok szerint a márciusi lakbérek éves összevetésben országosan 11,7, Budapesten 12,4 százalékkal, a 2015. évi bázisidőszakinál 101, illetve 94 százalékkal emelkedtek.

Hozzátették, hogy az év első három hónapjában a megfigyelt hirdetések 90 százaléka többlakásos épületben lévő lakásra vonatkozott, a fennmaradó mintegy 10 százalékban családi házat hirdettek meg. Idén január-márciusban a fővárosban és országosan is a figyelembe vett hirdetések 44 százaléka származott magánszemélytől.

Az ingatlan.com hétfőn az MTI-nek eljutatott közleménye idézte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét, aki elmondta: felemás a kép a friss adatok alapján az albérletpiacon. Országosan ugyanis lassult a havi drágulás a februári 1 százalékról 0,8 százalékra, Budapesten viszont 1,1 százalékról 1,8 százalékra gyorsult a havi drágulás üteme.

Balogh László jelezte, az országos lakbéremelkedés havi lassulása elsősorban a kereslet fizetőképességének korlátaival magyarázható. Ugyanis szerinte a bérleti díjak növekedése a fizetések emelkedésével mutat párhuzamot.

A felmérés szerint a fővárosban már 270 ezer forint a kiadó lakások átlagos bérleti díja. A 40 négyzetméternél kisebb garzonlakások ennél jóval olcsóbban érhetők el, ezek bérleti díja átlagosan 185 ezer forint.

Ha a fizetések növekedési üteme nem lassul, akkor jövőre elérheti a 300 ezer forintot az átlagos bérleti díjszint Budapesten. Az emelkedő albérletárakat részben kompenzálhatja például a kormány által tavasszal indított Ifjúsági garancia plusz program, ami olyan szociális alapon nyújtott albérlettámogatás, amivel a fiatalok és az álláskeresők munkaerőpiaci elhelyezkedését segítik - ismertette a közleményben Balogh László.

Arra is kitértek, hogy az áprilisi kínálat alapján továbbra is jelentősek a különbségek. Az V. kerület a legdrágább, ahol 380 ezer forintba kerülnek az albérletek. A legnagyobb kínálatú városrészek közül a XI. és XIII. kerületben a fővárosi átlagnak megfelelő, 270 ezer forintos szinten van az átlagos lakbér. A legolcsóbbak pedig a XVIII. és XXI. kerület lakásai, ahol 200 ezer forint alatt marad ez az összeg.

A vármegyeszékhelyeket tekintve Debrecenben kell a legtöbbet fizetnie a bérlőknek: az átlagos lakbér április közepén 220 ezer forint volt. Ezt Győr, Székesfehérvár és Veszprém követi 176-180 ezer forinttal. A másik végletet képviseli Miskolc, Salgótarján és Békéscsaba 90-100 ezer forintos bérleti díjjal - olvasható az ingatlan.com közleményében.

Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása

Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
2024. 05. 22. 03:00
Megosztás:

Többet kereshet egy szakmunkás, mint egy diplomás

A magyar érettségi rendszer 2024-ben átalakult, a diákok számára pedig már komolyabb kihívást jelenthet a sikeres vizsgázás. De mi van, ha nem sikerül? Vannak-e alternatív megoldások a továbbtanuláshoz és a munkavállaláshoz, hogy elinduljon a karrierünk?
2024. 05. 22. 02:30
Megosztás:

A Roszatom a harbini VIII. Orosz-Kínai Expón mutatta be a legújabb fejlesztéseit

Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergetikai vállalat vezérigazgatója Vlagyimir Putyin orosz elnöknek és Han Cseng kínai alelnöknek mutatta a Harbin városában megrendezett Orosz-Kínai Expón az atomenergetikai együttműködés eredményeit.
2024. 05. 22. 02:00
Megosztás:

1 kw áram ára 2024

Ahogy a globális energiaárak ingadoznak, úgy változnak az áramtarifák is. Ez a cikk részletes betekintést nyújt az áram jelenlegi költségeibe, és megvizsgálja, milyen tényezők befolyásolják az árak alakulását.
2024. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Innováció a blokkláncban: A 5thScape AR/VR funkcióinak és a Solana sebességének összehasonlítása

A blokklánc ökoszisztéma folyamatos fejlődésben van, és időről időre megjelennek olyan innovatív projektek, amelyek egy-egy piaci rést kívánnak újraértelmezni.
2024. 05. 22. 00:01
Megosztás:

7,25%-ra csökkent a magyar jegybanki alapkamat

A Monetáris Tanács mai ülésén várakozásunknak megfelelően 50 bázisponttal, 7,25%-ra csökkentette az alapkamatot. Emellett 50 bázisponttal 6,25%-ra hozta le az O/N betéti kamatot, valamint 8,25%-ra mérsékelte az O/N fedezett hitel kamatát.
2024. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Csökkent az Alteo negyedéves bevétele

Az Alteo Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben meghaladta a 26,6 milliárd forintot az előző év azonos időszakában elért 36 milliárd forintot követően, a 26 százalékos csökkenést elsősorban a szignifikánsan alacsonyabb energiapiaci árkörnyezet okozta a hő- és villamosenergia-termelés szegmensben - közölte az energetikai szolgáltató- és kereskedővállalat a tőzsde honlapján kedden.
2024. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Alig változott a forint árfolyama az MNB keddi kamatcsökkentése után

Érdemben nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben.
2024. 05. 21. 22:00
Megosztás:

A GVH több véleményvezér és cég ellen is eljárást indított

Az influenszereket követő fogyasztók és a tiszta piaci verseny elősegítése érdekében a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárásokat indított hat magyar influenszerrel, számos hirdető céggel, közreműködő reklámügynökséggel szemben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának feltételezett megsértése miatt - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
2024. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Nagy Márton a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának vezetőivel találkozott

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden hivatalában fogadta a német Kelet-európai Gazdasági Kapcsolatok Bizottságának (Ost Ausschuss) alelnökét Philipp Haussmannt, valamint a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara ügyvezető elnökségi tagját, Barbara Zollmannt - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
2024. 05. 21. 21:00
Megosztás:

A romló nemzetközi hangulat miatt csökkent a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 222,11 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 67 866,13 ponton zárt kedden.
2024. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.
2024. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 21. 19:30
Megosztás:

Zalaegerszegen tart rendezvényt a HUMDA

E-mobilitási roadshow-t tart május 23-án és 24-én Zalaegerszegen a Greentech szakkiállítás és konferencia keretében a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. - tájékoztatta a társaság kedden az MTI-t.
2024. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Márciusban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete

Márciusban nőtt az euróövezet külkereskedelmi többlete éves összehasonlításban - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett adataiból.
2024. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Meg kell erősíteni a hazai gazdaság szuverenitását

Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra is azon dolgozik, hogy megerősítse a magyar gazdaság szuverenitását. Ebben a munkában az egyik legfontosabb feladat a hazai élelmiszeripar feltámasztása, megerősítése - hangoztatta a pénzügyminiszter kedden Karcagon, a Szatmári Cégcsoporthoz tartozó Kun-Malom Grain Kft. új malomüzemének alapkőletételén.
2024. 05. 21. 18:00
Megosztás:

A mesterséges intelligenciáról szóló rendeletet fogadott el az EU

Az Európai Unió Tanácsa a mesterséges intelligenciáról (MI) fogadott el rendeletet, mely az EU egységes piacán "mind a magán-, mind a közszereplők körében elő kívánja mozdítani a biztonságos és megbízható MI-rendszerek fejlesztését és elterjedését az alapvető állampolgári jogok tiszteletben tartásának szavatolása mellett".
2024. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Nukleáris megállapodás jött létre hazánk és Japán között

Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
2024. 05. 21. 17:00
Megosztás:

Az arany ára nagyot ugrott, majd tegnap korrigált

A vártnak megfelelő fogyasztói inflációs adat után hétfőn új csúcsot döntött az arany árfolyama, mivel az elősegítheti a Fed döntését a kamatok csökkentéséről.
2024. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Megemelték az S&P500 index előrejelzését

Az elmúlt időszakban számos ház emelte meg az S&P500 indexre vonatkozó előrejelzését. Az év végére várt átlagos index érték 5.289 pontra emelkedett a március végén várt 5.117 pontról.
2024. 05. 21. 16:00
Megosztás: