4iG 20 éve a Tőzsdén

Tőzsdei jelenlétének 20 éves évfordulója alkalmából ünnepélyes csengetéssel indította a mai kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén a 4iG Nyrt. Az 1995-ben alapított, magyar többségi tulajdonban lévő vállalat Magyarország és a nyugat-balkáni régió egyik meghatározó informatikai és távközlési szolgáltatója, amely a jövő technológiái iránti elkötelezettségéről ismert. A társaság jelentős tőkepiaci eredményei révén egyúttal a BUX index jelentős súllyal bíró kibocsátója, amely a Prémium kategóriában van jelen.

4iG 20 éve a Tőzsdén

A 4iG története a magyar ICT (információs és kommunikációs technológiai) piac robbanásával egyidőben kezdődött. A tőkepiaci vállalat az elmúlt három évtized során jelentős tapasztalatokat szerzett, és több sikeres stratégiai akvizícióval regionális vállalatcsoporttá növekedett. A 4iG csoport ma már az informatikai rendszerintegrációs szolgáltatások mellett a vezető vállalatok között szerepel a távközlés, az űripar és a védelmi fejlesztések területein is. A 4iG Nyrt. több mint 8 000 szakembert foglalkoztat, és Magyarország mellett Montenegróban, Albániában, Izraelben és Egyiptomban van jelen szolgáltatásaival, illetve vállalataival. A cégcsoport célja, hogy innovatív megoldásaival hozzájáruljon a digitális gazdaság fejlődéséhez Magyarországon és a régióban egyaránt.

A 4iG Nyrt. részvényeit 2004-ben vezették be a Budapesti Értéktőzsdére, azóta a társaság a magyar tőkepiac meghatározó szereplőjének tekinthető. A vállalat az elmúlt két évtizedben olyan jelentős növekedésen ment keresztül, amelynek köszönhetően többek között a befektetők körében legnépszerűbb kibocsátókat tartalmazó Prémium kategóriába, valamint a legnagyobb forgalmú és piaci kapitalizációjú részvényeket tömörítő BUX indexkosárba is bekerült. A társaság piaci kapitalizációja jelenleg meghaladja a 230 milliárd forintot.

A 4iG Nyrt. tőzsdei eredményességét a tőkepiaci szakmai is több alkalommal elismerte: a BÉT tradicionális éves díjátadóján a BÉT Legeken 2019-ben, az „Év legnagyobb árfolyam-emelkedését elérő papír kibocsátója a Prémium kategóriában” díjat vehete át, 2022-ben pedig az „Év zártkörű alaptőke-emelése”, valamint a „Hosszú távú árfolyam-emelkedést elérő vállalat” díjakkal lett gazdagabb.

„A 4iG Nyrt. immár 20 éve jelen van a Budapesti Értéktőzsdén, vállalatunk az elmúlt két évtizedben jelentős fejlődésen ment keresztül. Nem csupán az informatikai szolgáltatások területén, hanem a távközlésben is meghatározó vállalatcsoporttá fejlődtük Magyarországon és a Nyugat-Balkán országaiban. Stratégiai fontosságú területeken tettünk hatalmas lépéseket, így ma már olyan globális iparágakban is jelen vagyunk, mint a műholdas kommunikáció, illetve az űr- és a védelemi ipar. Célunk a részvényesi érték folyamatos növelése, a jelenleg zajló transzformációs programunk végrehajtásától 400 milliárd forintos vállalati érték növekedést várunk.” – mutatott rá az ünnepélyes kereskedésindító csöngetéskor Fekete Péter, a 4iG Csoport vezérigazgatója. „Elkötelezettek vagyunk a folyamatos innováció, a versenyképesség és a fenntarthatóság mellett, miközben nagy hangsúlyt fektetünk a társadalmi felelősségvállalásra, az ügyfélközpontúságra és a digitális fejlődés fenntartására. Célunk, hogy olyan technológiákat alkalmazzunk, amelyek javítják az emberek életminőségét, elősegítik a környezet megóvását, és hosszú távon biztosítják a fenntartható növekedést. Ezen eredmények mögött munkavállalóink, partnereink és befektetőink kitartó támogatása áll.” – tette hozzá Fekete Péter.

„A 4iG Nyrt. tőzsdei jelenlétének 20 éves évfordulója jelentős mérföldkő nemcsak a vállalat, hanem a hazai tőkepiac számára is. Az elmúlt két évtized során a 4iG kiváló példáját mutatta annak, hogy az innovatív működést fókuszba helyezve hogyan újulhat meg és fejlődhet töretlenül egy vállalat, legyen szó a folyamatosan változó, egyre konszolidáltabb piaci környezethez való alkalmazkodásról, a nemzetközi terjeszkedés során elért sikerekről, valamint a tevékenységi kör hatékony szélesítéséről, ezzel közvetetten hozzájárulva a magyar gazdaság és a Budapesti Értéktőzsde fejlődéséhez. A vállalat nemcsak részvény-, hanem kötvénypiaci kibocsátóként is aktívan jelen van a BÉT-en, eredményesen kiaknázva a tőkepiac nyújtotta finanszírozási lehetőségeket a dinamikus növekedéshez. Gratulálunk ehhez a kivételes teljesítményhez, és további sikereket kívánunk a következő évtizedekben is a Budapesti Értéktőzsdén!” – hangsúlyozta az ünnepélyes csengetés kapcsán Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója.

 

A kriptobálnák olyan feltörekvő kriptovalutákat keresnek, mint a Pepe Unchained és a Scroll

A hír, miszerint a Binance bevezette a Scrollt a tőzsdére, és lehetővé teszi a befektetők számára a kereskedést, óriási port kavart, hiszen a decentralizáció első lépésének számít.
2024. 10. 13. 00:01
Megosztás:

5 Kriptodeviza, Amely Megtízszerezheti a Befektetésed 2025-ig, 500 Dollárból 1 Milliót Csinálva

Képzeld el, hogy ma befektetsz egy kisebb összeget, és az 2025-re milliókká növekszik. A kriptovaluták világában bizonyos coinoknak megvan a lehetőségük arra, hogy az egekbe szökjenek. Ez a cikk öt digitális eszközt mutat be, amelyek drámaian megsokszorozhatják a befektetéseidet. Tudd meg, mely kriptovaluták állhatnak készen jelentős növekedésre.
2024. 10. 12. 23:30
Megosztás:

Csecsemőgondozási díj CSED 2025 szabályok és tudnivalók

A Csecsemőgondozási díj CSED 2025 szabályok és tudnivalók cikk részletesen bemutatja, hogy kik jogosultak a csecsemőgondozási díjra 2025-ben, valamint ismerteti az előzetes biztosítási idő szükségességét és a jogosultsági feltételeket. Továbbá kitérünk arra is, hogy milyen esetekben kaphatják meg más személyek a csecsemőgondozási díjat, valamint a keresőtevékenységgel kapcsolatos szabályokra és bejelentési kötelezettségre.
2024. 10. 12. 23:00
Megosztás:

Ez az 5 altcoin 400 dollárt 800 000 dollárrá alakíthat 2025-re – A legújabb tippek egy millió dolláros portfólió felépítéséhez

Egy kis befektetés vagyonná alakítása sokak álma a kripto világában. Stratégiai választásokkal hatalmas hozamokat lehet elérni még szerény összegekkel is. Ez a cikk öt ígéretes altcoint tár fel, amelyek potenciálisan 400 dollárt döbbenetes 800 000 dollárrá alakíthatnak 2025-re. Merülj el ezekben a rejtett gyöngyszemekben, amelyek robbanásszerű növekedésre vannak felkészülve.
2024. 10. 12. 22:30
Megosztás:

Részvénybefektető, aki egy 22 millió dolláros portfóliót kezel, merész lépést tesz a kriptók felé, és meglepő választásokat tesz (köztük Toncoin, XRP és mások...)

Egy tapasztalt befektető, aki egy 22 millió dolláros portfóliót felügyel, most kriptovalutákba kezd fektetni, elmozdulva a hagyományos részvényektől. Választásai szokatlanok, hiszen kevésbé ismert tokeneket is felkarol a már beváltak mellett. Ezek a választások arra utalhatnak, hogy ezek a digitális eszközök jelentős növekedés előtt állnak, ami felkelti a piaci trendeket szorosan figyelők figyelmét.
2024. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Lemaradtál a mémcoin rallyról? Fedezd fel ezt a rejtett gyöngyszemet, amely felülmúlhatja a NEIRO-t és a POPCAT-et spekulatív piaci mozgások nélkül!

Azok a befektetők, akik lemaradtak a legutóbbi mémcoin fellendülésről, még mindig esélyt kaphatnak, hogy elkapják a következő nagy hullámot. Egy új lehetőség van kibontakozóban, amely felülmúlhatja a népszerű tokeneket, mint a NEIRO és a POPCAT, jelentős növekedési potenciált kínálva anélkül, hogy a spekulatív piaci hype-ra támaszkodna.
2024. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kéthavi stagnálás után nőtt a brit gazdaság teljesítménye

Kéthavi stagnálás után nőtt a brit gazdaság teljesítménye augusztusban.
2024. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az inflációs ráta Romániában

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az éves inflációs ráta Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Kriptomilliomos, aki 2200 dollárból 8 milliót csinált a NEIRO-val és a POPCAT-tel, új mémcoint választott

Egy befektető, aki szerény 2 200 dolláros befektetését lenyűgöző 8 millió dolláros vagyonná növelte olyan kriptovalutákkal, mint a NEIRO és a POPCAT, most egy új mémcoinra fordítja figyelmét. Ez a cikk feltárja azt a digitális valutát, amely felkeltette ennek a kriptomilliomosnak az érdeklődését, és kiemeli, hogy mely coinok lehetnek jelentős növekedés előtt a kriptopiacon.
2024. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Lehetséges, hogy a DTX Exchange (DTX) megismétli a BNB robbanásszerű növekedését az ICO után? Szakértők szerint érdemes figyelni erre a Cardano (ADA) alternatívára, amely 75-szörös növekedésre készül

Initial Coin Offering (ICO), egy tokenkibocsátási mechanizmus, amely széles körben elterjedt a kriptovaluta szcénában. Az Ethereum (ETH) által népszerűsítve, amelyet a Binance Coin (BNB) követett, a DTX Exchange (DTX) is azon projektek listáján szerepel, amelyek ICO-val terveznek elindulni.
2024. 10. 12. 19:00
Megosztás:

Fektess be 250 dollárt ebbe a 4 kriptovalutába, és szerezhetsz alacsony kockázatú 25 000 dolláros hozamot november végére

Képzeld el, hogy egy mindössze 250 dolláros befektetéssel akár 25 000 dolláros nyereségre is szert tehetsz november végéig. Ez a cikk négy kriptovalutát mutat be, amelyek a következő hetekben jelentős növekedés előtt állnak. Az olvasók megtudhatják, mely digitális érmék árfolyamai emelkedhetnek jelentősen, így különleges lehetőséget biztosítva a nagy hozamokra minimális kezdőtőkével.
2024. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Ennek a TradFi érmének a megvásárlása olyan, mintha 2017-ben 10 dollárért vásároltál volna Ethereumot

A kriptovaluták gyorsan változó világában a korai befektetők gyakran a legjelentősebb nyereséget aratják le. A Bitcoinba vagy Ethereumba történő korai befektetésekből származó csillagászati nyereségekről szóló történetek széles körben ismertek, és most egy újabb potenciális áttörést jelentő érme van a láthatáron: FXGuys ($FXG).
2024. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Leányvállalatokat alapít az Antenna Hungária

A 4iG többségi tulajdonában álló Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. öt leányvállalat alapításáról döntött - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
2024. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Oroszország területének 70 százalékát már hó borítja

Oroszország területének 70 százalékán, főleg az ázsiai országrészen, már kialakult a hótakaró - közölte Roman Vilfand, az Orosz Hidrometeorológiai Központ tudományos vezetője újságíróknak pénteken Moszkvában.
2024. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Orbán Viktor Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt gazdasági és nemzetközi ügyekről

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2024. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Erősödik az MG márka a magyarországi újautó-piacon

Folytatódik az MG márka térnyerése a magyarországi újautópiacon: piaci részesedése felfelé araszol, és a márkakereskedői hálózat bővülése sem állt még meg az importőr MG Motor Hungary tájékoztatása szerint.
2024. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban - közölte pénteken a Seattle-i központú világcég.
2024. 10. 12. 13:00
Megosztás:

Zalaegerszegen folytatják a lendületes fejlesztést

Zalaegerszeg olyan város, amely a magyar gazdaság fontos motorjaként a nagyvállalatoktól a közepes és kisvállalkozásokig egyre több magas hozzáadott értékű munkát vonz, de megérett arra, hogy térségi, regionális meghatározó szerepkört is magára vállaljon - fogalmazta meg a zalai vármegyeszékhely polgármestere pénteken.
2024. 10. 12. 12:00
Megosztás:

Hamarosan szankcionálhatják a kibervédelmi regisztrációt elmulasztó cégeket

Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
2024. 10. 12. 11:05
Megosztás:

Airdrop jelentése a kriptovaluta piacon - hogyan működ az airdrop?

Az airdrop fogalma, jelentése és működése. Az airdrop a kriptovaluta piac egyik népszerű és gyakran használt marketing és közösségépítési eszköze. Lényegében egy olyan folyamat, amely során egy kriptovaluta vagy token ingyenesen kerül kiosztásra a felhasználók számára. Az airdrop célja többek között a kriptovaluta ismertségének növelése, a közösség építése, valamint a projekt népszerűsítése.
2024. 10. 12. 10:30
Megosztás: