Hétórás munkanap bevezetését tervezi Montenegró

Hétórás munkanap bevezetését tervezi a montenegrói kormány, az ország gazdasági kamarája azonban szerdán arra figyelmeztetett, hogy a rövidebb munkanap nagyobb terheket róna a gazdaságra, amely nem biztos, hogy készen áll a globális kihívásokra.

Hétórás munkanap bevezetését tervezi Montenegró

Milojko Spajic montenegrói miniszterelnök a múlt pénteken jelentette be, hogy ezen a héten megkezdődnek az egyeztetések a szakszervezetekkel és a munkaadókkal a hétórás munkanap bevezetéséről.

A cél a kormányfő szerint a munkavállalók elégedettségének a növelése lenne, hiszen így több időt tölthetnének a családjaikkal, és a munkaidőt is hatékonyabban használnák ki.

Milojko Spajic közölte, hogy Montenegróban átlagosan nem is 40, hanem 42 órás egy munkahét, ami a leghosszabbnak számít Európában, ha ezt 35 órára csökkentenék, az jelentősen hozzájárulna a dolgozók jóllétéhez.

A Montenegrói Munkaadók Szövetsége (UPCG) szerint elhamarkodott a döntés, hiszen jelentős munkaerőhiány tapasztalható az országban. Ezt a véleményt osztja a gazdasági kamara is, amely szerint a rövidebb munkanap, illetve munkahét azokban az országokban tud jól működni, ahol a technológia lehetővé teszi a munkavállalók terheinek a csökkentését, Montenegróban nem ez a helyzet.

Már érezhető az önazonossági törvényjavaslat hatása

A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025. 05. 30. 04:30
Megosztás:

Két tűz között a hazai cégek

Az euroövezet átlagos inflációja 2,5% körül van, míg a bérnövekedés üteme ugyanitt, néhány hónap alatt a korábbi kevesebb, mint a felére, 2,4%-ra esett vissza. Ez magával hozza a munkavállalók növekvő elégedetlenségét, így a lelassult, bizonytalanságokkal terhelt gazdasági környezetben a cégek kétfelől is nyomás alá kerülnek. A helyzet Magyarországon is nagyon hasonló, bár a számok nálunk minden tekintetben magasabbak.
2025. 05. 30. 04:00
Megosztás:

Céges autó ÁFA 2025: rengeteg a buktató, súlyos lehet a büntetés

A munkavállalók számára gyakori juttatási forma a céges autó, de az ezzel kapcsolatos áfakezelés számos kihívást és buktatót rejt a vállalkozások számára. A három leggyakoribb probléma a magáncélú használatot, a károkozás megtérítését és az üzemanyagelszámolást érinti.
2025. 05. 30. 03:30
Megosztás:

Erre figyeljenek a cégek a legújabb szankciós szabályok alapján

Az ukrán-orosz háborúra reagálva az Európai Unió nemrég elfogadta a 17. számú szankciós csomagot, újabb gazdasági korlátozásokkal sújtva Oroszországot. A cél változatlan: megnehezíteni a háború folytatását, elzárni az orosz hadiipart a kritikus technológiáktól, és visszaszorítani az energiaexportból származó bevételeket. Ugyanakkor az új csomag már nemcsak az orosz szereplőkre fókuszál: a szabályozás közvetve bármelyik magyar céget érintheti. A cégeket érintő fontosabb tudnivalókról dr. Bognár Alexandrával és dr. Suller Noémivel, a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda munkatársaival beszélgettünk.
2025. 05. 30. 03:00
Megosztás:

Tényleg irreálisan drágák a magyar lakások? Itt a válasz!

2025 első negyedévében fennmaradt a magyar lakáspiac utóbbi években tapasztalt pezsgése, miközben az árak gyorsuló ütemben növekszenek. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése kimutatta, hogy nem csak érzésre drágák a hazai lakások, hanem valóban túlértékeltek, ennek mértéke csak fokozódott az utóbbi időszakban – adta hírül az OTP Ingatlanpont.
2025. 05. 30. 02:30
Megosztás:

Bank of England-kormányzó: mindent meg kell tenni a Brexit negatív kereskedelmi hatásainak minimalizálásáért

A Bank of England kormányzója szerint mindent meg kell tenni a brit EU-tagság megszűnéséből (Brexit) eredő negatív kereskedelmi hatások minimalizálásáért.
2025. 05. 30. 02:00
Megosztás:

Az első negyedévben az árak gyorsuló növekedése mellett maradt fenn a lakáspiac pezsgése

Idén az első negyedévben fennmaradt a magyar lakáspiac pezsgése: az év első három hónapjában éves szinten 7 százalékkal nőtt az ingatlan adásvételek száma, miközben folytatódott a lakásárak emelkedése, ugyanis 2025 elején Budapesten 19,2 százalékkal kerültek többe a lakások, mint egy évvel korábban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss Lakáspiaci Jelentése alapján az OTP Ingatlanpont csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 30. 01:00
Megosztás:

Az intézmények rávetik magukat a 108 ezer dolláros Bitcoinra – A $BTCBULL szárnyal, 6.5 millió már összegyűlt

Míg a Bitcoin ($BTC) erősen ragaszkodik a 108 000 dollár körüli szinthez, és az intézmények vásárlási kedve is ragyogó, a BTC Bull Token ($BTCBULL) száguld az első mérföldkőnek számító jutalom felé. Amikor eléri, a korai támogatók Bitcoinért tarthatják a markukat, és ezért gyakorlatilag semmit sem kell tenniük.
2025. 05. 30. 00:01
Megosztás:

Itthon tarthatók-e a jövő autóipari mérnökei?

A műszaki felsőoktatási képzésben részt vevő hallgatók kiemelkedő mobilitási jellemzőkkel bírnak: a karrierépítés érdekében 75 százalékuk kész belföldi költözésre, és 63 százalékuk a diploma megszerzését követően külföldi munkakeresést is tervez 58 százalékuk itthoni elhelyezkedés esetén legalább nettó 650 ezer forintos kezdőbérre tart igényt - derült ki a Trenkwalder és az autopro.hu közelmúltban elvégzett felméréséből.
2025. 05. 29. 22:00
Megosztás:

Ballagási ajándékot az új bankszámlára?

Ballagás, iskolaváltás, első nyári munka – fontos mérföldkövek a most ballagó több tízezer kamasz (és szüleik) életében. A felnőtté válás útján csupa új élethelyzettel találkoznak a fiatalok. Szülőként pedig nemcsak önállóan közlekedni, dolgozni, tanulni kell megtanítani a gyermekünket, hanem ilyenkor lehet megalapozni a pénzügyi tudatosságot is – akár egy jól megválasztott ballagási ajándékkal. Egy friss kutatásból kiderült, mire vágynak és mennyire tudatosak a fiatalok a pénzügyek terén, az OTP Bank szakértője pedig a nekik szóló lehetőségeket mutatja be.
2025. 05. 29. 21:30
Megosztás:

A Bajnokok Ligája döntő érezhetően fellendítheti München gazdaságát

A Mastercard friss elemzése szerint jelentősen profitálnak München helyi vállalkozásai és vendéglátóipara a városba érkező futballrajongók költéseiből.
2025. 05. 29. 21:00
Megosztás:

Újabb mérföldkövek az e-autó pályázaton

Továbbra is nagy sikerrel dübörög a cégeket az elektromos autók megvásárlásában támogató program - közölte az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön a Facebook-oldalán.
2025. 05. 29. 20:30
Megosztás:

Döcög a japán kötvénypiac

Az elmúlt hetekben látványosan emelkedett a hosszú japán államkötvények hozama. A 30 éves kötvények hozama 40 bázispontot, a még hosszabb, 40 éves kötvények hozama pedig 60 bázispontot emelkedett április eleje óta.
2025. 05. 29. 19:30
Megosztás:

Jól teljesített a Szerencsejáték Zrt.

A Szerencsejáték Zrt. 1235 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért el tavaly, 26,1 százalékkal többet az előző évinél, a nyereményekkel csökkentett tiszta játékbevétel 12,1 százalékkal emelkedett - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
2025. 05. 29. 19:00
Megosztás:

Jelentősen enyhült az aszály

A múlt hét második felében érkezett eső hatására jelentősen enyhült az aszály, de a jövő héten érkező nyári meleg ismét rontani fogja a talaj nedvességviszonyait - írta a HungaroMet Zrt. a csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. 05. 29. 18:30
Megosztás:

Tavaly is Magyarország vonzotta a legtöbb kínai tőkét Európában

Tavaly is Magyarországra érkezett az Európába irányuló kínai működőtőke legnagyobb része - közölte a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség a Rhodium Group és a Mercator Institute for China Studies (MERICS) közös jelentése alapján csütörtökön az MTI-vel.
2025. 05. 29. 18:00
Megosztás:

Továbbra is csökken a GDP, lassulhatott a fogyasztás

A második mérés szerint a vártnál kisebb mértékben, negyedév/negyedév alapon 0,2%-kal esett vissza az évesített GDP az első negyedévben az Egyesült Államokban.
2025. 05. 29. 17:30
Megosztás:

Elfogadták a fővárosi átláthatósági rendeletet

Elfogadta a fővárosi önkormányzatra, a Főpolgármesteri Hivatalra, valamint a főváros gazdasági társaságaira és költségvetési intézményeire kiterjedő átláthatósági rendelet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
2025. 05. 29. 17:00
Megosztás:

Exportkompenzációért lobbiznak a német autógyártók az USA-ban

A német Handelsblatt értesülései szerint a BMW, a Mercedes és a Volkswagen együtt lobbizik az amerikai kereskedelmi miniszternél a vámszabályok enyhítése érdekében.
2025. 05. 29. 16:30
Megosztás:

Görög bankba vásárolt be az UniCredit

A görög Alpha Bankban meglévő 9,6%-os részesedéhez további 9,7 százaléknyi részesedést szerzett az UniCredit derivatív pozíciókon keresztül, így összesen közel 20%-nyi részesedésük van már.
2025. 05. 29. 16:00
Megosztás: