Estek a fejlett piaci hozamok

A szerdai emelkedést követően csütörtökön ismét lefelé mozdultak a hozamok a fejlett gazdaságok kötvénypiacain.

Estek a fejlett piaci hozamok

Az amerikai 10 éves hozam 4,43% alá esett azt követően, hogy a vártnál gyengébbek lettek a heti munkanélküliségi adatok. Ráadásul a tartósan munkanélküliek száma a várakozásokat meghaladva, 2021 novembere óta nem látott szintre emelkedett. Ez azt jelzi, hogy az álláskeresők a korábbinál nehezebben találnak csak új munkahelyet. Az első negyedéves GDP-adatok újabb olvasata az amerikai gazdaság 0,2%-os évesített negyedév/negyedéves visszaesését mutatta, ami ugyan enyhén jobb az első adatnál, azonban a fogyasztás az előzetes adatnál lassabb növekedést mutatott, a vállalati profitok pedig csökkentek.

Erősödtek a kamatcsökkentési várakozások, noha a jelenlegi bizonytalan környezetben az első 25bp-os vágásra szeptemberig várni kell, és még egy hasonló mértékű lazítás férhet bele az év végéig. Ugyan a piacok örültek a Trump-adminisztráció vámjainak felfüggesztésére vonatkozó szerdai bírósági döntésnek, a piaci bizonytalanság nem enyhült. Az euróövezeti hozamok az amerikaiakkal párhuzamosan – bár annál kisebb mértékben – süllyedtek. A német 10 éves hozam 2,52% alatt zárt, ami az elmúlt három hét legalacsonyabb szintje. Az EKB jövő heti kamatdöntő ülése előtt a piac kamatcsökkentést vár, azonban a jegybanki döntéshozók az utóbbi időben szigorúbb hangot ütöttek meg, és a kamatszint tartása mellett érveltek, amig enyhülnek az USA vámjaival kapcsolatos bizonytalanságok.

Az EUR/USD nagy fordulatot tett a nap folyamán: a csütörtöki kereskedés első felében a dollár az 1,13-as szint alá erősödött, de az amerikai makroadatok megjelenését követően erősödő kamatcsökkentési várakozások nyomán aztán az 1,138-as szintig gyengült a zöldhasú.

A hazai állampapírok másodlagos piaca a korábbi napokhoz hasonlóan csendes volt, a 3-15 éves lejáratokon következett be csak kisebb elmozdulás. Az aukciók viszont annál izgalmasabban alakultak: a 3, 5 és 10 éves futamidejű kötvények aukcióját nagy érdeklődés övezte, a beadott ajánlatok az első kettő esetében közel 4-5-szörös lefedettséget, míg a 10 éves esetében kétszeres lefedettséget jeleztek. Végül a háromévesből 30, az ötévesből 40 milliárd forintnyi talált gazdára tegnap, míg a tízévesből a meghirdetett 10 milliárd forintnyi mennyiséget értékesítették. A forint átlépte a 404-es szintet az euróval szemben, de a nap utolsó szakaszában sikerült visszatérnie az előző napi zárószint közelébe, 404 alá

(Forrás: OTP Ébresztő)

A legtöbb cég még nem nyer a mesterséges intelligenciával – miért?

A Kyndryl (NYSE: KD), a vállalati küldetéskritikus technológiai szolgáltatások vezető globális szolgáltatója bemutatta új, globális tanulmányát, amely szerint csak kevés szervezet tett lépéseket annak érdekében, hogy munkaerő-stratégiáját összehangolja a mesterséges intelligencia technológia fejlődésével. Azok a vállalatok, amelyek ezt megtették, előnyre tettek szert a technológiába történő befektetések megtérülésének versenyében.
2025. 06. 17. 22:00
Megosztás:

Tudás, tisztelet, csapatmunka – így épül a jövő munkahelye

A generációs különbségek nem törés-, hanem kapcsolódási pontok: a munkahelyi környezet egyre sokszínűbbé válik azáltal, hogy több generáció dolgozik együtt egy helyen.
2025. 06. 17. 21:30
Megosztás:

Kulcsfontosságú a felelős mezőgazdasági vízgazdálkodás az aszályos időszakban

Kiemelten fontos, hogy a magyar mezőgazdaság alkalmazkodni tudjon az éghajlatváltozás jelentette kihívásokhoz, valamint megőrizzük a hazai termőföldek értékét és termőképességét a jövő generációi számára is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint Hubai Imre, mezőgazdaságért felelős államtitkár az elsivatagosodás és aszály elleni küzdelem világnapja alkalmából.
2025. 06. 17. 20:30
Megosztás:

Már több mint egymillióan rendelkeznek szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítással: a bőrgyógyászat országosan a legkeresettebb, nő az igény vidéken

Egyre nagyobb teret hódít Magyarországon a szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás: a MABISZ statisztikái szerint az ilyen szerződéssel rendelkező ügyfelek száma tavaly lépte át az egymilliós határt. Többségük csoportos szerződéssel, céges keretek között veszi igénybe a konstrukciót, amelyek közül a legtöbb nagyon komplex, sok szolgáltatást tartalmaz, beleértve az éves rendszeres szűrővizsgálati csomagokat is. Az Allianz egyéni egészségbiztosításainak adataiból kiderül, a biztosítottak körében magasan a bőrgyógyászat a legkeresettebb szakrendelés, a TOP3-ban ezt követik a laborvizsgálatok és a nőgyógyászat. Az opcionális fedezetek között vezet a rákdiagnosztika. Vidéken folyamatosan nő az igény a magánegészségügyi ellátásra.
2025. 06. 17. 20:00
Megosztás:

A modern hírlevél küldő rendszer új dimenziói: marketing automatizáció a gyakorlatban

A digitális világban egyre élesebb verseny zajlik a figyelemért, és a cégeknek olyan eszközökre van szükségük, amelyek nemcsak hatékonyan, de biztonságosan és rugalmasan működnek.
2025. 06. 17. 19:30
Megosztás:

Visszaesőben a kiskereskedelmi forgalom és a termelés is

A kiskereskedelmi forgalom a vártnál jobban visszaesett májusban az USA-ban.
2025. 06. 17. 19:00
Megosztás:

A magyar tőzsde nem követte a nemzetközi tendenciát

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1506,62 pontos, 1,57 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 97 304,12 ponton zárt kedden.
2025. 06. 17. 18:00
Megosztás:

Továbbra is óvatosságra játszik a japán jegybank

A Bank of Japan a várakozásoknak megfelelően változatlanul 0,5%-on tartotta rövid távú irányadó kamatlábát, amely 2008 óta a legmagasabb szint.
2025. 06. 17. 17:00
Megosztás:

Veszélyes üzenet Trump-tól

Donald Trump közösségi média felületén megjelenő bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy Teheránt azonnali hatállyal evakuálni kell, illetve, hogy Iránnak nem szabad odáig eljutnia, hogy nukleáris fegyvere lehessen.
2025. 06. 17. 16:30
Megosztás:

Nehéz dolga van a Fed-nek

Ma és holnap ülésezik a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC). A piaci konszenzus szerint most sem változtatnak a Fed intervenciós kamatsávján, azaz marad 4,25 és 4,5 százalék között.
2025. 06. 17. 16:00
Megosztás:

Az adathordozók elvesztése több incidensért felel, mint a zsarolóvírusok

A Blancco szerint az adatvesztések egyik gyakori okává vált az IT-eszközök – például laptopok, mobiltelefonok vagy merevlemezek – elvesztése vagy ellopása, és az ilyen esetek több incidensért felelnek, mint a zsarolóvírusok.
2025. 06. 17. 15:30
Megosztás:

Egy év múlva nem lehet büntetlenül bérkülönbség a női és a férfi munkavállalók között

Jövő júniusban lép hatályba a bérek átláthatóságáról szóló uniós irányelv, amely számos feladatot ró a vállalatokra. A rendelkezés szigorú szankciókat ír elő a nem megfelelés esetére, és a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a bérezésnél nincs nemi alapú diszkrimináció – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 06. 17. 15:00
Megosztás:

Tovább veszi részvényeit a Magyar Telekom, az OTP is megkívánta ugyanezt

Gyorsított a tempón a Magyar Telekom, és június 16-án 9.213.065 darab saját részvényt vásárolt 1.799,25 forintos átlagáron.
2025. 06. 17. 14:30
Megosztás:

Online játékok, mint a Neon54 üzleti szempontból

A digitális szórakoztatóipar az elmúlt két évtizedben látványos átalakuláson ment keresztül, és mára a globális gazdaság egyik legdinamikusabban fejlődő szektorává vált.
2025. 06. 17. 14:29
Megosztás:

Egyre jelentősebb eltérések mutatkoznak a munkavállalói és munkáltatói várakozásokban

A magyar munkavállalók több mint kétharmada nyitott a munkahelyváltásra, döntő többségük pedig elsősorban a kedvezőbb bér- és juttatási csomag reményében keres új lehetőséget – derül ki az wherewework.hu 2025-ös munkaerőpiaci kutatásából. A felmérés rávilágít arra, hogy a munkavállalói elvárások és a munkáltatói ajánlatok között érezhető különbségek mutatkoznak, különösen a jövedelmi viszonyok és a béren kívüli juttatások terén.
2025. 06. 17. 14:00
Megosztás:

Milyen cégforma éri meg a mai világban?

Egy vállalkozás beindításakor sokféle döntést kell meghoznunk, de kevés olyan van, ami akkora hatással van a működésünkre, mint a cégforma kiválasztása. Ez az alapja mindennek: meghatározza a pénzügyi és jogi kereteket, az adózást, a felelősségvállalás mértékét, sőt, a partnerek vagy ügyfelek szemében való megítélésre is hatással lehet. A megfelelő forma kiválasztása nem pusztán adminisztratív kérdés, sokkal inkább stratégiai döntés, amit nem érdemes elkapkodni.
2025. 06. 17. 13:30
Megosztás:

Parajdi katasztrófa az SZTE kutatói által mért értékek nem közelítették meg a folyókra vonatkozó hazai határértéket

A Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézet kutatói hallgatók bevonásával követték a hétvégén a Korond-patak felől érkező sós víz levonulását a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán.
2025. 06. 17. 13:00
Megosztás:

Nőtt a vállalati csődök száma az év első felében Ausztriában

Az év első felében tovább nőtt a csődjelentések száma Ausztriában, több mint felével csökkent azonban a hiteltartozások összege, elsősorban a nagyvállalati csődök jelentősen alacsonyabb számának köszönhetően a hitelezők KSV1870 érdekvédelmi szervezetének kedden publikált jelentése szerint.
2025. 06. 17. 12:30
Megosztás:

A felújítandó ingatlan egyre kevésbé jelent olcsó alternatívát

Az elmúlt évben érezhetően csökkent a különbség az új építésű és a felújítandó lakások ára között, ami alapjaiban kérdőjelezi meg a korábbi feltételezéseket, miszerint egy felújítandó ingatlan automatikusan az olcsóbb alternatíva - vetette fel kedden kiadott elemzésében a Duna House.
2025. 06. 17. 12:00
Megosztás:

A Tron tőzsdei áttörése: Nasdaq-fúzió, 100 milliós TRX és az Eric Trump-szál tisztázása

A Tron kriptovaluta projekt újabb történelmi mérföldkőhöz ért: 210 millió dolláros visszafordított tőzsdei egyesülés révén bekerült a Nasdaq kötelékébe. Eközben 100 millió dollárnyi TRX tartalékot allokálnak, ami élénk piaci reakciókat váltott ki – ám az Eric Trump-kapcsolat körüli pletykákra is pont került. Nézzük meg, mit jelent mindez a kriptovilág számára.
2025. 06. 17. 11:30
Megosztás: