Elítélte Moszkva az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadást

Moszkva határozottan elítéli az Irán nukleáris létesítményei elleni amerikai támadásokat, ez a felelőtlen döntés súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányát - hangoztatta az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott nyilatkozatában.

"Oroszország határozottan elítéli az Egyesült Államok által június 22-én hajnalban Irán több nukleáris létesítménye ellen elkövetett támadásokat, amelyek az Izrael által az Iszlám Köztársaság ellen elkövetett támadások után hajtottak végre" - áll a dokumentumban.

Az orosz diplomáciai tárca hangsúlyozta, hogy

"a felelőtlen döntés, amelyet a szuverén állam területének rakéta- és bombatámadásnak való alávetéséről hoztak meg, bármilyen indokkal is támasszák alá, durván megsérti a nemzetközi jogot, az ENSZ Alapokmányát és a Biztonsági Tanács határozatait, amely (testület) korábban egyértelműen elfogadhatatlannak minősítette az efféle cselekményeket".

"Különösen aggasztó, hogy a támadást olyan ország hajtotta végre, amely állandó tagja az ENSZ Biztonsági Tanácsának" - áll az állásfoglalásban.

"Az agresszió befejezésére szólítunk fel, valamint az erőfeszítések fokozására annak érdekében, hogy a helyzet visszaálljon a politikai és diplomáciai keretek közé" - hangsúlyozták a külügyi állásfoglalásban, külön rámutatva, hogy a támadásokra "az ENSZ Biztonsági Tanácsának is reagálnia kell", valamint hogy "kollektíven el kell utasítani az Egyesült Államok és Izrael konfrontatív lépéseit".

"Az adott akció következményeit, köztük a radiológiaiakat, még ki kell értékelni. De már most nyilvánvaló, hogy veszélyes eszkaláció vette kezdetét, amely a regionális és globális biztonság további aláaknázásával járhat. Jelentősen megnőtt a kockázata, hogy kiterjed a közel-keleti konfliktus, amelyet már így is számos válság sújtott"

- fogalmazott az orosz diplomáciai tárca.

A nyilatkozatban kifejezésre juttatták, hogy Moszkvában különös aggodalmat kelt "az a kár, amelyet az iráni nukleáris létesítmények elleni támadások okoztak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződésen alapuló globális rendszernek".

"Az Iránra mért csapások hatalmas kárt okoztak a NPT (az atomsorompó-egyezmény) tekintélyének és az azon alapuló Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzési és monitoring rendszerének" - tette hozzá az orosz külügyminisztérium.

"Az ügynökség vezetésétől mielőbbi professzionális és egyértelmű reakciót várunk, amely kerüli a homályos kifejezéseket és a politikai +egyenlő távolságtartás+ mögé bújást. A NAÜ főigazgatójának objektív jelentésére van szükség, ahhoz, hogy ezt meg lehessen vizsgálni. Az ügynökség rendkívüli ülésén kell megvizsgálni a legrövidebb időn belül" - hangsúlyozták az orosz közleményben.

Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatója közölte, hogy az orosz állami atomenergetikai vállalat készen áll az iráni atomprogrammal kapcsolatos technikai kérdések megoldására, ha a felek nemzetközi szinten megállapodásra jutnak.

Orosz hírügynökségek idézték Abbász Aragcsi iráni külügyminisztert, aki bejelentette, hogy vasárnap Moszkvába utazik, és a tervek szerint hétfőn konzultációkat folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Aragcsi az Irán és Oroszország közötti kapcsolatokat stratégiai partnerségként jellemezte.

Marco Rubio: az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal

Az Egyesült Államok nem áll háborúban Iránnal - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter vasárnap az iráni atomlétesítmények bombázása következtében kialakult helyzetet értékelve.
2025. 06. 22. 23:00
Megosztás:

Spanyolország nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára

Spanyolország megállapodott a NATO-val, hogy nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök rendkívüli televíziós nyilatkozatban vasárnap.
2025. 06. 22. 22:00
Megosztás:

Jön a kánikula

A jövő hét elején kissé visszaesik a hőmérséklet és megnő a zápor, zivatar esélye, de aztán ismét melegedés kezdődik csütörtökig, amikor akár 32-39 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken már egy hidegfront miatt felhősebb időre kell készülni, a hőmérséklet 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét végére visszatér a napos, száraz idő 30 fok körüli maximumokkal. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 22. 21:00
Megosztás:

Bitcoin zuhanás 100 ezer dollár alá: Meddig tarthat a lejtmenet?

Több mint 4%-os esés egyetlen nap alatt, közel 875 millió dollárnyi likvidáció és globális geopolitikai feszültségek – a Bitcoin legújabb zuhanása új korszak kezdetét is jelentheti. Mi áll a háttérben, és meddig eshet még a piac?
2025. 06. 22. 19:00
Megosztás:

A legális játék oldalakra vonatkozó cseh szabályok megértése

Mivel az online játékok népszerűsége Európában egyre nő, Csehország biztosította, hogy a játék oldalakra vonatkozó törvényei megfelelőek és következetesek legyenek. Ahhoz, hogy az országban legálisan működhessenek, akár többjátékos játékokat, stratégiai alkalmazásokat vagy szerencsejátékokat üzemeltetnek, a fejlesztőknek és üzemeltetőknek bizonyos jogi követelményeknek kell megfelelniük.
2025. 06. 22. 17:03
Megosztás:

Izraeli elnök a BBC-nek: komoly csapás érte az iráni nukleáris létesítményeket

Izrael még nem ismeri az iráni nukleáris létesítmények ellen végrehajtott amerikai légitámadások pontos eredményét, de az nyilvánvaló, hogy az iráni nukleáris fejlesztési programot komoly csapás érte - mondta Jichák Hercog izraeli elnök a vasárnap a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak. A brit kormány ugyancsak vasárnap bejelentette, hogy megkezdte a térségben tartózkodó brit állampolgárok evakuálásának előkészítését.
2025. 06. 22. 16:00
Megosztás:

Soha nem látott érdeklődés a tanári pálya iránt

A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
2025. 06. 22. 15:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
2025. 06. 22. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.
2025. 06. 22. 13:00
Megosztás:

Alig veszünk már fel készpénzt - minek az a sok buta ATM?

A jegybanki statisztikák szerint a bankkártya forgalom évtizedekkel ezelőtti felfutása óta nem volt példa arra, hogy ne érte volna el a 20 millió darabot az egy negyedév alatt végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciók száma, mint most tavasszal. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a falvakba helyezett „buta”, egyfunkciós ATM-ek helyett a bankfiókok szolgáltatásának egy részét kiváltani képes okos ATM-ek járásközpontokba telepítésével érdemben lehetne javítani a vidéki lakosság hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
2025. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Növelheti az egészségpénztárak népszerűségét az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályváltozás

Ösztönözheti a csatlakozást az az egészségpénztárakhoz, hogy módosult az önkéntes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Elfogadták az önazonosság védelméről szóló törvényt. Van egy hatalmas meglepetés is a végleges jogszabályba

A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen. Legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban azonban láthatunk egy jelentős eltérést a tervezetben szereplőkhöz képest.
2025. 06. 22. 10:00
Megosztás:

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének fejlesztése

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-t.
2025. 06. 22. 09:00
Megosztás:

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás:

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás: