Elbukott a polgármesterek leváltásáról szóló népszavazás

A helyi szerbek bojkottja miatt nagyon alacsony volt a részvételi arány, ezért nem lett sikeres az észak-koszovói polgármesterek leváltásáról szóló vasárnapi népszavazás - közölte Kreshnik Radoniqi, a koszovói központi választási bizottság elnöke.

Elbukott a polgármesterek leváltásáról szóló népszavazás

Négy, többségében szerbek lakta észak-koszovói településen, Kosovska Mitrovica északi, szerbek lakta részén, Zubin Potokban, Zvecanban és Leposavicon a több mint 46 ezer szavazásra jogosult közül csupán 253-an mentek el voksolni, de Zvecanban például egyetlen szavazatot sem adtak le.

A népszavazás akkor lett volna eredményes, ha a választói névjegyzéken szereplők 50 százaléka plusz egy fő szavaz igennel a polgármesterek leváltására.

A voksolást a szerbek kérésére tette lehetővé a koszovói kormány. A Belgrád támogatását élvező Szerb Lista és más, kisebb pártok viszont bojkottra szólították fel a szavazókat, mert véleményük szerint nem teljesültek a tisztességes voksolás feltételei, és nem pontosak a választási bizottság adatai, vagyis a szerbek szerint a valós adatoknál jelentősen magasabb a választói névjegyzéken szereplők száma. A szerbek szerint a hivatalosan közölt adatoknál kevesebben élnek az említett településeken, mert a pristinai kormányzat zaklatása miatt sokan elköltöztek Észak-Koszovóból. Amennyiben viszont nem pontosak a névjegyzéken szereplő adatok, a népszavazás eleve bukásra van ítélve.

A Szerb Lista az urnazárást követően közölte: végre lezárult az Albin Kurti vezette kormány színjátéka, és a szerbeknek igazuk volt, hogy bojkottálták a voksolást, és nem akartak részt venni a pristinai kormány által rendezett színdarabban.

Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi Irodájának a vezetője szerint a koszovói szerbek megmutatták, hogy milyen is Albin Kurti demokráciája, hiszen a helyieknek kamerák előtt, fegyverrel őrzött szavazóhelyeken, albán választási bizottság előtt kellett volna voksolniuk, ők viszont erre üres urnákkal és üres utcákkal válaszoltak. Véleménye szerint a helyi szerbek szerették volna leváltani a polgármestereket, de nem akartak részt venni ebben a "komédiában".

A tavaly áprilisi észak-koszovói önkormányzati választásokat a helyi szerbek bojkottálták, így az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett választották meg az albán nemzetiségű polgármestereket. A településeken nem sokkal később zavargások törtek ki, amikor a városvezetők el akarták foglalni hivatalukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO parancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR katonáira támadtak, akik közül 27 magyar katona megsebesült, többen súlyosan.

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet. A KFOR-t 1999-ben a szerb-koszovói konfliktus lezárása után hozták létre annak érdekében, hogy fenntartsa a békét Koszovóban. A Szerbia és Koszovó közötti kapcsolat megoldása mindkét ország európai integrációjának a kulcsa, ennek ellenére sem Belgrád, sem Pristina nem törekszik valódi megbékélésre.

Tavaly lefagyott, idén viszont már megmozdult az új lakások piaca

Ellentét alakult ki az országos lakáspiacon. Miközben a használt lakóingatlanok piaca jelentősen élénkült az idén, az új építésűeké egyelőre lassabban talál magára - derül ki az ingatlan.com elemzéséből, amely értékeli az első negyedéves hivatalos lakásépítési adatokat, egyben bemutatja a májusra jellemző átlagos négyzetméterárakat.
2024. 05. 06. 06:00
Megosztás:

Megjött a kamatemelés a lakáshiteleknél, áttörik a bankok a THM-plafont

Az elmúlt hónapokban még csupán nem csökkentek, májustól viszont már nőnek is a lakáshitelek kamatai. A hónap elején az egyik nagybank visszaemelte a hitelei árát, és vannak olyan banki ajánlatok is, amelyekben már jóval a 7,3 százalékos THM-plafon felett kínálják a lakáscélú jelzálogkölcsönöket - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 06. 05:00
Megosztás:

Hogyan lehetnének sikeresebbek a hazai kkv-k?

A gazdasági válság, a változó piaci környezet minden vállalkozást, minden vezetőt arra késztet, hogy meghúzza a nadrágszíjat, azaz a kiadások csökkentésében látja a megoldást. De vajon tényleg ebben rejlik a felfelé ívelés lehetősége?
2024. 05. 06. 04:00
Megosztás:

HU-rizont program: 8 milliárd forint támogatás hazai egyetemek nemzetközi léptékű kutatásaihoz

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) új pályázata 8 milliárd forint keretösszeggel támogatja, hogy kiváló magyar műhelyek vezetésével olyan nemzetközi kutatási projektek induljanak a világ legkiválóbb egyetemeinek és kutatóintézeteinek közreműködésével, amelyek Magyarország és ezen keresztül a nagyvilág számára egyaránt fontos társadalmi és gazdasági kihívások megoldására fókuszálnak.
2024. 05. 06. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjasok legnagyobb félelme, ha a postás bedobja ezt a levelet...

Magyarország egyre növekvő nyugdíjas népességét nemcsak a gazdasági bizonytalanságok és az egészségügyi problémák sújtják, hanem egy új, szívfájdító helyzet is.
2024. 05. 06. 02:00
Megosztás:

ChatGPT - ennyi lesz az EURÓ / Forint árfolyama az év végén a mesterséges intelligencia szerint

Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, hogy hogyan látja az EUR/HUF árfolyam kilátásait a jövőben, és kértük, hogy adjon egy előrejelzést, hogy 2024 végére hány forintba fog szerinte kerülni egy EURÓ. A ChatGPT 4.0 a következő árfolyam előrejelzést adta.
2024. 05. 06. 01:00
Megosztás:

Egy kripto szakértő szerint a learn-to-earn lehet a következő nagy kriptotrend 2024-ben

A kriptovaluta piacok figyelme az elmúlt hónapok során főleg a Bitcoinra irányult. Alig néhány hónap telt el az első Bitcoin ETF egyesült államokbeli indulása óta, amire a felezés körüli hype is rátett. Ezek együtteseként sokan bizakodóak a Bitcoinnal és a BRC-20 ökoszisztémában működő érmékkel kapcsolatban.
2024. 05. 06. 00:01
Megosztás:

Hihetetlen, de igaz: nem kínált hiteltípus tarol a lakáshitel piacon!

Miközben a bankok zöme nem is kínál változó kamatozású lakáshitelt, 2024. márciusában minden 5. szerződés és 10-ből 3 forint hitel ilyen konstrukcióban került az ügyfelekhez. Az ellentmondás feloldását Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a rendkívül jól induló CSOK Pluszban kell keresni.
2024. 05. 05. 23:00
Megosztás:

Így indítsunk vállalkozást kismamaként: szakértői tippek következnek!

Továbbra is ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük a nőknek a családalapítás és a munkavállalás tekintetében, ami nem csupán az ő helyzetüket nehezíti meg, de jelentős erőforrásokat von el gazdasági és munkaerőpiaci értelemben is. A részfoglalkoztatottak aránya hazánkban még mindig alacsony, ugyanakkor a legtöbb kismamánál felmerül az igény, hogy valamilyen extra jövedelemre tegyenek szert a gyermeknevelés mellett. Ma már erre egyre több lehetőség van a saját vállalkozás indításától kezdve a szövetkezeti foglalkoztatásig. Ugyanakkor rengeteg a kérdés: merre érdemes indulni, hogyan kell adózni, lesz-e egy ötletből működőképes üzlet? A BNI Magyarország üzleti közösség anyák napja alkalmából néhány szakértői tippet szedett csokorba.
2024. 05. 05. 22:00
Megosztás:

Országos kutatás vizsgálta, hogy mi a közös az anyai és vezetői készségekben - Egy napra az anyukák vették át a vezető szerepet a Yettelnél

Határozottság, konfliktuskezelés, problémamegoldó képesség és empátia: ezek a legfőbb vezetői tulajdonságok, melyek édesanyaként is elengedhetetlenek a magyarok szerint – derült ki a Yettel friss, országos, anyák napja alkalmából készített kutatásából. A mobilszolgáltató a vezetői kompetenciákat vetette össze az anyasághoz szükséges képességekkel, és az is kiderült, hogy tízből nyolc válaszadó szerint a gyereknevelés során tanult készségeket a munkavégzésben is lehet kamatoztatni.
2024. 05. 05. 21:00
Megosztás:

A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 05. 05. 20:00
Megosztás:

Új módszerek alkalmazására használják a mesterséges intelligenciát az SZBK kutatói

Egyes sejtek felismerésére és elkülönítésére dolgoztak ki mesterséges intelligenciát (MI) használó megoldást a Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai egy nagy nemzetközi konzorcium részeként. Az eljárás a biológiai alapkutatási kérdések megválaszolása mellett akár egyénre szabott terápiákhoz is alkalmazható - közölte a Magyar Kutatási Hálózathoz (HUN-REN) tartozó intézmény a honlapján.
2024. 05. 05. 19:00
Megosztás:

Érkeznek az államháztartási adatok a jövő héten

A jövő héten jelennek meg az adatok az államháztartás központi alrendszerének április végi helyzetéről, valamint egyebek mellett a kiskereskedelem márciusi és a fogyasztói árak áprilisi alakulásáról.
2024. 05. 05. 18:00
Megosztás:

Több száz fogyasztó részesült kompenzációban, de részben hiányosan teljesített a 4Life és biztosító-partnerei

A GVH felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy vállalásaikat gondosan készítsék elő és maradéktalanul teljesítsék.
2024. 05. 05. 17:00
Megosztás:

Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon

Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság szombaton az MTI-vel.
2024. 05. 05. 16:00
Megosztás:

Két évvel meghosszabbítják a kedvezményes lakásáfát

A kormány további két évvel meghosszabbítja a kedvezményes lakásáfát - írta a pénzügyminiszter szombaton Facebook-oldalán.
2024. 05. 05. 15:00
Megosztás:

Nőtt a Henkel negyedéves árbevétele

A Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern növekvő negyedéves árbevételről jelentett pénteken.
2024. 05. 05. 14:00
Megosztás:

Átfogó víziközmű rekonstrukciós program indul

Országos víziközmű rekonstrukciós program indul, ennek keretében kormányzati támogatással újul meg Szolnok víziközmű-hálózata - mondta az energiaügyi miniszter pénteken Szolnokon sajtótájékoztatón.
2024. 05. 05. 13:00
Megosztás:

Nagy László lett a SZTFH új elnöke

Sulyok Tamás köztársasági elnök Nagy Lászlót nevezte ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) elnökévé - közölte az SZTFH pénteken az MTI-vel.
2024. 05. 05. 12:00
Megosztás:

Éves csúcson a brit gazdaság aktivitása

Jelentős emelkedéssel egyévi csúcson járnak a brit gazdaság friss aktivitási mérőszámai, bár ez szinte kizárólag a szolgáltatási ágazat erőteljes teljesítményének eredménye.
2024. 05. 05. 11:00
Megosztás: