A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra

A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.

A strucc- és emutartók is pályázhatnak telepfejlesztő támogatásra

A közlemény szerint Farkas Sándor, az AM parlamenti államtitkára szombaton a Hajdúnánáson tartott Strucc szakmai napon hangsúlyozta, hogy van jövője a magyar mezőgazdaságnak, benne az állattenyésztésnek, így a strucctenyésztésnek is, hiszen az ezekből az állatokból előállítható különleges termékek a hazai és a külpiacokon is egyre növekvő érdeklődésre számíthatnak.

Mint írták, Farkas Sándor elmondta, hogy az új támogatási ciklusban is kiemelt figyelmet fordítanak az állattartással foglalkozó gazdálkodók támogatására: az "Állattartó telepek fejlesztésének támogatása" című felhívás esetén az elnyerhető támogatási összeg minimum 200 millió, maximum 5 milliárd forint, az "Állattartó telepek megújításának támogatása" című felhívás esetén pedig az elnyerhető maximum összeg 200 millió forint. Ezek a felhívások az állattartó telepek széles köre számára nyitottak lesznek, így strucc- és emutartók is pályázhatnak majd - tették hozzá.

A közlemény szerint az államtitkár ismertette, hogy az Európai Parlament és a Tanács az állati eredetű élelmiszerek különleges higiéniai szabályainak megállapításáról szóló rendelete a futómadarakat a "tenyésztett vad" kategóriába sorolja, levágásuk alapvetően a "háziasított patás állatok" kategóriájába nem tartozó egyéb szárazföldi emlősökkel azonos módon történhet.

Farkas Sándor szerint ez azért fontos, mert az uniós szabályozás, bizonyos feltételek teljesülése esetén, megengedi a tenyésztett vad származás helyén történő levágását, elsődlegesen az állatok kímélete, valamint az állatokat kezelő személyzet védelme érdekében.

Strucc levágatására és húsának értékesítésére Magyarországon a kistermelőknek is lehetőségük van - tették hozzá.

Jelenleg Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Pest, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben van futómadarak vágására engedélyezett vágóhíd vagy szúrópont, összesen 11 létesítmény vág, illetve darabol futómadarat, ezeken felül 6 létesítmény számára engedélyezett a feldolgozás - áll a közleményben.

Nyáron bővül az EgészségAblak alkalmazás

Időpontfoglalási funkcióval bővül nyáron az EgészségAblak - közölte a "legjobb közszolgálati alkalmazás" díját elnyerő applikációval kapcsolatban a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2024. 05. 10. 11:30
Megosztás:

Megéri pályázni a vállalkozásoknak elektromosautó-támogatásra

Sok vállalkozásnak megéri pályázni az elektromosautó-támogatásra a Jövő Mobilitása Szövetség (JMSZ) és a B-EV Mobil szakértői szerint részben azért is, mert az elektromos autóknak, a hagyományos járművekhez képest, alacsonyabbak az üzemanyag- és karbantartási költségeik, állami támogatásra, illetve különböző adó- és más kedvezményekre jogosultak, valamint a legtöbb városban továbbra is díjmentesen parkolhatnak.
2024. 05. 10. 11:00
Megosztás:

Felgyorsult a kiskereskedelmi forgalom növekedése Csehországban

Márciusban évi 6,1 százalékra gyorsult a kiskereskedelmi fogalom növekedési üteme Csehországban a februári 2,5 százalékról - jelentette a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. Az előző havihoz mérve 1,3 százalékkal nőtt az üzletek forgalma.
2024. 05. 10. 10:30
Megosztás:

Pluszos kezdés az európai tőzsdéken

Indexemelkedéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2024. 05. 10. 10:00
Megosztás:

Újabb banknál igényelhető akár 10% önerővel lakáshitel

Májustól az MBH Banknál is tudnak akár 10% önerővel lakáshitelt igényelni azok, akik megfelelnek a feltételeknek. A Bankmonitor szakértői szerint ezzel hatra bővült azon bankok köre, ahol elérhető a lehetőség.
2024. 05. 10. 09:30
Megosztás:

Vigyázzunk az adósvédőkkel!

A távközlési és a közüzemi késedelmes fizetések megszaporodtak, míg a lakossági kamatstop és a magas kamatszint miatt megcsappanó hitelfelvételi kedv következtében a lejárt banki követelések visszaszorulóban voltak az elmúlt időszakban a MAKISZ adatai szerint. Új helyzetet teremthet a lakossági kamatstop megszűnése a második félévben. A követeléskezelők a bajba került ügyfelek figyelmét felhívják az úgynevezett adósvédő szervezetek sokszor kontraproduktív tevékenységére.
2024. 05. 10. 08:30
Megosztás:

A legnagyobb pontosság és minőség: az erőforrás, ahol mindent megtudhat a kiber-sportokról

A cybersport nem csupán egyfajta szórakozási forma, hanem a számítógépes játékokon alapuló csapat- vagy egyéni versenyek egész világa.
2024. 05. 10. 08:15
Megosztás:

így változott a forint árfolyama péntek reggelre

Alig változott, vegyesen mozdult a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama péntek reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 05. 10. 08:00
Megosztás:

2024 kiemelt adózási témája a globális minimumadó

Megjelent a Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat legfrissebb, 2024-es adóbrosúrája, amely 22 európai és 3 közép-ázsiai ország adórendszerét tekinti át, eligazodást nyújtva a régióban befektetni szándékozó piaci szereplők számára. Az idén tizenkettedik alkalommal megjelent kiadvány részletesen tárgyalja az adóterhek és járulékok, a bérek, valamint az infláció aktuális tendenciáit, és különös figyelmet fordít a nemzetközi adózás történetében bekövetkezett legnagyobb változásra, a globális minimumadó bevezetésére. Magyarországon a reálbérek csökkenése és a globális minimumadó mellett az USA-val fennálló adózási egyezmény megszűnése gyakorolhat jelentős hatást a gazdasági környezetre.
2024. 05. 10. 07:30
Megosztás:

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek, mennyit és miért jattolnak a magyarok?

A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is. A HelloPay országos, reprezentatív kutatása szerint a felnőtt lakosság körében megoszlanak a vélemények, hogy milyen szituációban, kinek és mennyit illik fizetni egy szolgáltatásért – különösen, ami a vendéglátóipart illeti. A megkérdezettek negyede mindig, 13 százalékuk viszont sosem ad borravalót, és a fiatalabb generációk is egyre öntudatosabbak a kiszolgálás díjazását illetően.
2024. 05. 10. 07:00
Megosztás:

Eredményjavulást és forgalom bővülést ért el a Vajda-Papír 2023-ban

Rekord nagyságú profitot ért el, mind abszolút értékben, mind az árbevételhez viszonyítva Magyarország vezető higiéniai papírgyártója, a Vajda-Papír 2023-ban, így a várakozásoknak megfelelően kiemelkedő eredménnyel, forgalombővüléssel és jelentős eredményjavulással zárta a tavalyi évet.
2024. 05. 10. 06:30
Megosztás:

A Művészetek Völgye minden eddiginél színesebb és több programmal várja a fesztiválozókat

A Művészetek Völgye Fesztivál idén több programmal várja a fesztiválozókat, mint valaha, akik közel 3000 lehetőségből választhatnak majd július 19. és 28. között Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend helyszínein.
2024. 05. 10. 06:00
Megosztás:

Menekítik az emberek a millióikat az adó elől: nagy siker a TBSZ

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők. A TBSZ-eken tartott pénz 4870 milliárd forintra hízott, ami másfélszer annyi, mint egy éve - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
2024. 05. 10. 05:30
Megosztás:

Hasznos tippek a villanypásztorok telepítéséhez

Egy villanypásztor-rendszer nem olcsó mulatság, ezért érdemes felkészülni a telepítésére. Ha ugyanis a rendszert nem szakszerűen építjük ki, akkor könnyen lehet, hogy nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, de anyagi kára is keletkezhet annak, aki nem figyel oda a részletekre.
2024. 05. 10. 05:00
Megosztás:

Folytatódnak a győri vasútvonal felújításának tavaszi utómunkálatai

Herceghalom és Bicske között folytatódnak péntektől a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal felújításának tavaszi utómunkálatai - közölte a MÁV szerdán a honlapján.
2024. 05. 10. 04:30
Megosztás:

A pénzügyileg legstabilabb magyar vállalatok között a Ganz

A Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Kft. (Ganz) a pénzügyileg legmegbízhatóbb vállalatoknak járó minősítést kapta a Dun & Bradstreet Hungary Kft.-től (Dun & Bradstreet). A nemzetközi üzleti információszolgáltató és minősítő cég a Ganz tevékenységét a társaság nyilvános vállalati és üzleti adatainak figyelembevételével értékelte.
2024. 05. 10. 04:00
Megosztás:

A volt Binance vezérigazgatót, CZ-t 4 hónapra ítélték, a BTC újra áttörte a fontos 62 000 dolláros ellenállást, a Rollblock ($RBLK) 840%-os növekedés előtt áll

Hónapokig tartó küzdelem után a medve trenddel szemben a Bitcoin (BTC) újra lendületet vesz, áttörve a 62 000 dolláros kulcsfontosságú ellenállási zónát, jelezve a bikák visszatérését. Ez abban az időben történik, amikor a világ legnagyobb kriptotőzsdéjének alapítója, Changpeng Zhao pénzmosás miatt börtönbe kerül. Bár az elemzők úgy vélték, hogy a volt Binance vezérigazgató elítélése megingatja a piacot, ennek éppen az ellenkezője történt, és a piac fellendült.
2024. 05. 10. 03:00
Megosztás:

Nők 40 éves nyugdíj jogosultság - Megváltozik a nyugdíj összege?

Az öregségi teljes nyugdíjra életkorától függetlenül jogosult az a nő, aki legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkezik, és a nyugdíj megállapításának kezdő időpontjában az általános szabályok szerint biztosítással járó jogviszonyban nem áll. Ezt általában mindenki tudja, de mi történik a nyugdíjak összegével?
2024. 05. 10. 02:00
Megosztás:

Sok pénzt kaphatsz érte, ha a Te pénztárcádban van ez a sérült 200 Ft-os pénzérme!

Sokan nem tudják, de létezik egy 2009-es évben előállított, hibás 200 forintos széria, ami lázban tartja a ritka érmek gyűjtőit Magyarországon. Lehetséges, hogy épp a Te pénztárcádban lapul?
2024. 05. 10. 01:00
Megosztás:

Mvm közművek átírása egyszerűen, online

Minden közműszolgáltatót, így az mvm-et is értesíteni kell, amennyiben a felhasználó személyében változás áll be, hiszen a szolgáltatási szerződést ilyenkor módosítani kell, át kell írni az új felhasználó nevére.
2024. 05. 10. 00:31
Megosztás: