A húszi konfliktus miatt áremelkedésre lehet számítani a klímapiacon

Tucatnyi hajó megtámadása elég volt a konténerhajózás költéségének megháromszorozására, ami jelentősen megnöveli a klímaberendezések szállítási költségét.

A húszi konfliktus miatt áremelkedésre lehet számítani a klímapiacon

Tavaly novemberben 700 dollár körüli áron lehetett egy tengeri egyégkonténernyi árut Sanghajból Rotterdamba szállítani. Idén januárban már 3 ezer dollár fölött is kellett fizetni, de még mindig 2700 dollár körüli költséggel kell számolni[1].

Az áremelkedés fő oka, hogy az Ázsia és Európa között közlekedő óriási, akár 20 ezer konténert szállító teherhajók Afrikát délről megkerülve érik el céljukat, ami harmadával hosszabb, mint a Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán át. Mindennek több negatív hatása is van az európai fogyasztókra nézve - mondta Medgyesi Tamás, épületgépész-mérnök, a Polar komfortklimatizálási szakértője.

Növekvő klímaberendezés költségek

A két-háromszorosára növekvő szállítási díjak az árukészletek legfeljebb egy-kéthónapos kicserélődése után megjelennek a fogyasztói árakban. A Nemzetközi Valutalap friss tanulmánya szerint a szállítási díjak növekedése jelentős hatással vannak az inflációra: a költségek duplázódása körülbelül 0,7 százalékponttal növeli az inflációt Európában, ám a hatás igen eltérő terméktípusonként.

A klímaberendezések és alkatrészeik túlnyomó többsége Kínából érkezik a közép-európai piacra. A jelenlegi szállítási költségek mellett várhatóan körülbelül tíz százalékkal emelkednek a tavasz végéig a klímaberendezések fogyasztói árai – mondta a Polar szakértője.

Átmenti készletgondok 

Nem csak az árakra van hatása annak, hogy az eddigi négy-öt hetes szállítási idő hat-nyolc hetesre növekszik. Mindez átmenetileg készlethiányt is okozhat. Ez pedig további árfelhajtó hatást jelent. Ráadásul pont az év második felében várhatók a hatások begyűrűzése a hazai piacon, amikor jellemzően a legtöbben a klímaberendezések beszerelését vagy cseréjét megrendelik.

Ma már minden harmadik háztartásban van klímaberendezése, amiben nagy szerepe volt a 2022-es energiaáremelkedésnek. A kényelmi hűtési funkció mellett ugyanis a földgázánál jóval olcsóbban lehet a modern hőszivattyús klímaberendezésekkel fűteni. A kereskedelmi adatok alapján a 2022-ben rekordot jelentő, 86 milliárd forintos importot eredményezett a kereslet megugrása, ami a 2,7-szere volt a 2021-es 31 milliárd forintnak.

Továbbra is jelentős a kereslet a klímák iránt, 2023-ban 51 milliárd forint volt a behozatal. Ez ugyan a rekorder 2022-es évhez képest csökkenést, de még mindig 60 százalékkal haladja meg a 2021-es értéket.

Egymást erősítő hatások

Mivel az import 95 százaléka csupán két országból érkezett, Kínából és Dél-Koreából, az ázsiai hajózási költségek emelkedése és a szállítási idő növekedése várhatóan gyorsan be fog épüli a fogyasztói árakba. Mindez pedig nehezen tervezhetővé teszi, mekkora kereslettel lehet tervezni a hazai piacon 2024-ben.

Medgyesi Tamás szerint, ha a forgalmazók a megrendeléseiket csökkentik, de a kereslet erős marad, akkor annak ismét csak árfelhajtó hatása lehet. További kihívást jelent, hogy a forint a 2024-es évet jelentős gyengüléssel kezdte, és a gazdasági elemzői várakozások szerint nem várható erősödés, ami szintén a fogyasztói árak emelkedését jelenti forintban kifejezve.

[1] Forrás: https://en.sse.net.cn/indices/scfinew.jsp

Harmadik alkalommal rendezik meg a Konica Minolta Live Show-t

Harmadik alkalommal szervezi meg a MOHAnet Mobilsystems Zrt. a Konica Minolta IoT Live Show-t 2024. április 23-25-én a BOK Sportcsarnokban, a programot az InnoElectro 2024 Kiállítás és Konferencia hivatalos társrendezvényeként tartják - közölték a szervezők az MTI-vel.
2024. 04. 15. 16:30
Megosztás:

Megkezdte hetedik szezonját a jégkármérséklő rendszer

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) hétfőn beüzemelte az országos jégkármérséklő rendszert (JÉGER), amely ezzel megkezdte hetedik védekezési szezonját - jelentette az MTI-hez eljuttatott közleményében a kamara.
2024. 04. 15. 16:00
Megosztás:

Erősödött az ingatlanpiac márciusban

Tovább erősödött az ingatlanpiac márciusban, így az első negyedévben összesen 30 154 tranzakcióval, a tavalyi év első negyedévéhez képest 10 ezerrel több adásvétellel zárt a hazai piac, amely 52 százalékos növekedést mutat - közölte a Duna House szombaton.
2024. 04. 15. 15:30
Megosztás:

Újabb pályázat indul napelemekre

A Napenergia Plusz program folytatása mellett még az idén pályázatot írnak ki azok számára, akik a korábbi elszámolás mellett telepítettek napelemet, ám kiestek a tízéves szaldós időszakból - jelentette be az energiaügyi miniszter a Mandinernek adott interjúban.
2024. 04. 15. 15:00
Megosztás:

Komoly célunk a magyar-német kapcsolatok erősítése

Nagy Márton és a Nemzetgazdasági Minisztérium delegációja Németországba utazik - tájékoztatta a szaktárca közleményben az MTI-t vasárnap.
2024. 04. 15. 14:30
Megosztás:

Lazulnak az adózók adminisztrációs terhei

Uniós szinten is példaértékű változásokat hajtott végre az adóadminisztráció csökkentése terén Magyarország az elmúlt években, ezt folytatta a kormányzat az Eseményalapú Adatszolgáltatási Platform (EMAP) projekttel, amelynek célja a vállalkozások foglalkoztatással összefüggő adminisztrációs terheinek csökkentése - mondta Izer Norbert az MTI-nek.
2024. 04. 15. 14:00
Megosztás:

Te mi alapján választasz gyógyhatású készítményt?

Persze itt most nem arra vagyunk kíváncsiak, hogy a panaszoknak megfelelő terméket keresel-e, hanem azt, hogy ha két-három változat közül választhatsz, akkor mi alapján fogod meghozni a végső döntést.
2024. 04. 15. 13:30
Megosztás:

Fontos fejlesztés zárult le Zalaegerszegen

Csaknem 1,9 milliárd forint értékű önkormányzati fejlesztések valósultak meg az elmúlt években Zalaegerszegen, a Gébárti-tónál - tájékoztatta a városháza az MTI-t.
2024. 04. 15. 13:00
Megosztás:

Miért hasznos a pólya? Ismerd meg az alapvető babakelengye-tartozékot!

A régmúltban természetes volt a pólya használata, de vajon napjainkban is ugyanolyan hasznos? Milyen funkciókat lát el, miért van rá szükség? Ebben az írásunkban ezt a témakört fejtjük ki, hogy segítsünk eligazodni.
2024. 04. 15. 12:30
Megosztás:

Megkezdődött a gazdák támogatásainak kifizetése

Megkezdődött az átütemezett terület- és állatalapú támogatások kifizetése. Csaknem 48 ezer termelőhöz, 11 jogcímen több mint 55,6 milliárd forint támogatás érkezett meg ezen a héten a Magyar Államkincstártól a rendkívüli átütemezésnek köszönhetően - közölte az Agrárminisztérium (AM) szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 15. 12:00
Megosztás:

Az okosotthon áll az idei pécsi Pollack Expo középpontjában

A smart home, azaz az okosotthon témája köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 17. Pollack Expo április 18-án és 19-én Pécsen - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
2024. 04. 15. 11:30
Megosztás:

Ethena és a NEO ígéretesek, de ez az új kriptovaluta igazán ragyog

Annak ellenére, hogy a kriptopiac zűrzavaros időszakon megy keresztül, az Ethena (ENA) és a Neo (NEO) azok az altcoinok, amelyek jelentős árnövekedést produkálnak. Mindazonáltal egy új előértékesítési kriptovaluta, a DTX Exchange (DTX), úgy tűnik, hogy túlszárnyalja teljesítményüket az úttörő kereskedési stratégiákkal és nyereségekkel. Lássuk, miért van előnyben a DTX az ENA-val és a NEO-val szemben.
2024. 04. 15. 10:40
Megosztás:

Egy kis segítség, hogy milyen bőröndöt válassz az elkövetkezendő utazásaidhoz

Nem tudod eldönteni, hogy merev falú vagy puha bőröndöt válassz a közelgő nyári utazásaidhoz? Akkor feltétlenül olvasd el a mai cikkünket, amelyben az anyagminőség szerint rangsoroltuk a különböző bőröndöket!
2024. 04. 15. 10:30
Megosztás:

Vegyes nyitás a vezető nyugat-európai tőzsdéken

Vegyesen indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn.
2024. 04. 15. 10:15
Megosztás:

Enyhe emelkedés várható a nyitásban

Enyhe emelkedés várható a hétfői nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
2024. 04. 15. 10:00
Megosztás:

Jórészt gyengülés az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn. A térség irányadó mutatója, a tokiói börze Nikkei 225 indexe 0,90 százalékkal, 39 209 pontra gyengült. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 0,77 százalékkal süllyedt.
2024. 04. 15. 09:30
Megosztás:

Fedezd fel április ígéretes kriptovalutáit: TON, DTX, XRP

Meghatározni azt, hogy melyik digitális eszközökbe érdemes befektetni most, különösen kihívást jelenthet, mivel a piac turbulencián megy keresztül a Bitcoin felezési esemény előtti várakozások közepette. 2024 áprilisában azonban néhány kiemelt választás közé tartozik a Toncoin (TON) és az XRP, amelyek kitartásukat mutatják azzal, hogy megőrzik pozícióikat. Ezzel szemben egy új előértékesítési token, a DTX Exchange (DTX), is felbukkan, ami óriási nyereségpotenciállal rendelkezik.
2024. 04. 15. 09:00
Megosztás:

Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
2024. 04. 15. 08:30
Megosztás:

Április elejétől ismét nő a hazai gázkészlet

Április elejétől újra nő a hazai gázkészlet - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-vel.
2024. 04. 15. 07:00
Megosztás:

Az adósságállomány nagysága hordozza a legnagyobb veszélyt az Egyesült Államokra nézve

Az Egyesült Államok legnagyobb ellensége nem Kína vagy Oroszország, hanem a 35 billió dolláros adósságállomány - állapítja meg elemzésében a The National Interest, a Center for the National Interest politikai agytröszt online platformja.
2024. 04. 15. 06:00
Megosztás: