Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

2021. I. negyedévében továbbra is az újlakások és a vidék térnyerése volt jellemző a hazai ingatlanpiacon. A KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévét vizsgáló lakásárindexei alapján a forgalom és az ingatlanárak is növekedésnek indultak a pandémia után, azonban a lakóingatlanok áremelkedése nem számít hungarikumnak, majdnem egész Európára jellemző volt a pozitív előjelű változás. Az OTP Ingatlanpont szakértői 2021. I. negyedévének ingatlanpiaci folyamatait és a jövő kilátásait vizsgálják.

Véget ért a járványidőszak az ingatlanpiacon

Szinte egyszerre jelent meg a KSH és az MNB legfrissebb, 2021. I. negyedévének adatait feldolgozó lakásárindexe. A számadatok egyelőre előzetesek és az időszakra vonatkozó újabb és újabb forgalmi adatok feldolgozásával még változhatnak, illetve fontos figyelemben venni azt is, hogy a statisztikák elkészítéséhez használt módszertanok különböznek, ezért a két országos árindex adatai eltérnek egymástól.

A magyarországi ingatlanpiac idei első negyedévének vizsgálata kapcsán érdemes kitekinteni Európára is, hiszen az Eurostat adatai alapján bár 2021. I. negyedévében továbbra is Magyarországon volt a legmagasabb a 2015-ös érték arányában mutatott lakásárindex mértéke (187%), az európai országok döntő többségében a járvány alatt és az idei év első három hónapjában is áremelkedés jellemezte az ingatlanpiacot. Kivétel ez alól Málta és Szlovákia, ahol az első negyedévben kis mértékben csökkentek, valamint Ciprus, ahol jelentősen (5,8%) estek a lakásárak.

A KSH által eddig feldolgozott adásvételek alapján

Magyarországon az ingatlanpiaci forgalom 2021. I. negyedévében élénkült, 2020. I. negyedévéhez képest 15 százalékkal több ingatlan cserélt tulajdonost. Az új- és használt lakások árindexe ugyanakkor külön utakon indult el: míg az előbbiek árindexét a pandémia látszólag kevésbé befolyásolta és 2021 első negyedévében jelentősen növekedett (8,5%), addig a használt lakások – fogyasztóiár-index figyelembevételével számított – éves reálárindexe alig emelkedett (0,5%). Ugyanakkor mind a használt, mind az újépítésű lakások ára 5,8 százalékkal növekedett az előző negyedévhez képest.

„A koronavírus járvány Magyarországon és európai szinten is csak kis megingást okozott az ingatlanpiacon. Az építőanyag árak drasztikus emelkedése és az elérhető állami támogatások –CSOK, 5 százalékos áfa, illetékmentesség – együttesen hatalmas lökést adtak az újépítésű ingatlanok forgalmának és az áremelkedésének is, hétről-hétre egyre meglepőbb árakkal találkozhatunk” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

Egyre népszerűbb és egyre drágább az újépítés

A KSH statisztikája alapján 2020. azonos időszakához képest az idei év első három hónapjában közel duplájára nőtt az újlakások értékesítése (a járványhelyzet és az elhúzódó adminisztratív folyamatok miatt ugyanakkor 2020-ra nyolcezer, míg 2021 első negyedévére ezernél is kevesebb tranzakciós adat áll rendelkezésre). Országos szinten az újlakások átlagos ára 2021 első negyedévében 36,1 millió forint, míg Budapesten 46 millió forint volt, ez 2020 átlagához képest országosan 600 ezer, budapesti szinten pedig 3 millió forintos áremelkedést jelent. A megyeszékhelyeken adták el az új lakások több mint egyharmadát, négyzetméterenként 520 ezer forintos átlagáron, ez a 2020-as év átlagához képest 13 százalékos emelkedést jelentett. Minden megyeszékhelyen drágultak az újlakások négyzetméterárai, Debrecenben az átlagot meghaladó, 18 százalékos emelkedést regisztráltak. Budapesten az újlakások átlagos négyzetméterára 815 ezer forint volt az év első három hónapjában. Azt, hogy a Balaton partján már az év elején elindult a piaci pezsgés, jól szemlélteti, hogy a környéki települések négyzetméterárai 12 százalékkal növekedtek 2020-hoz képest, míg Siófokon az újépítésű lakások négyzetmétere átlagosan 862 ezer forintba került, ami az előző év átlagához viszonyítva 17 százalékos emelkedés jelent és magasabb a budapesti átlagárnál is. Fontos megjegyezni, hogy a KSH elemzése a vizsgált időszaknál régebbi, akár egy évvel korábbi szerződéseken alapul; az adott időszakra valójában jellemző árak ezeknél magasabbak voltak.

Szétszakadó régiók

A KSH adatai alapján a használt lakások piacán fordulatot jelentett, hogy bár 2021. I. negyedévében továbbra is a kisebb településeken értékesítették a legtöbb használt lakást, Budapest és a megyeszékhelyek részesedése nőtt. Az év első három hónapjában a lakáspiac regionális összetételének változása is folytatódott, a használt lakások közel felét az Alföldön és az északi megyékben értékesítették.

„A Balaton környékén tapasztalható folyamatos és jelentős ár- és forgalomnövekedés, valamint az agglomerációs települések térnyerése, amit az évek óta tartó budapesti kiköltözési hullám táplál, országos szinten is megjelenik a lakáspiaci árakban. A keleti országrész jellemzően olcsóbb árszínvonala miatt nem meglepő az itt tapasztalható élénkülés, és a Tisza-tó környéki településeken már megfigyelhető piaci pezsgés az árak további növekedését okozhatja regionális szinten” – tette hozzá Valkó Dávid.

Az MNB árindexe, bár a KSH-tól eltérő metodikán alapul, így a számadatok is eltérőek, betekintést nyújt az ingatlanpiac regionális szintű változásaiba is. Az MNB statisztikája alapján 2020. IV. negyedévéhez képest Budapesten 2,9, míg a vidéki városokban 8,8 százalékkal nőttek a lakásárak, a községekben pedig ennél is magasabb, 10,8 százalékos áremelkedést regisztráltak. Éves szinten (2020 első negyedévével összehasonlítva) Budapesten az áremelkedés 2,1, a vidéki városokban 13,2, a községekben pedig 24,3 százalék volt. A városok tekintetében éves szinten minden régióban (Közép-Magyarország 22%, Észak-Magyarország 12,6%, Észak-Alföld 14,6%, Dél-Alföld 14,9%, Dél-Dunántúl 14,7%, Közép-Dunántúl 12,1 %, Nyugat-Dunántúl 8,4%) emelkedtek a lakóingatlanok árai.

„Hogy meddig tart az áremelkedés, most nehezen megjósolható, mindenesetre, amíg élénk a kereslet, addig nem várható az árak csökkenése. Az újépítésű és használt lakások piacát is fellendítették az állami támogatások, kérdés, hogy ezek kifutása után hogyan fog reagálni az ingatlanpiac. Az eddigi vonzóan alacsony lakáshitel-kamat szintek után nemrég elindult lassú emelkedés szintén befolyásolhatja az ingatlanpiaci folyamatokat” – összegezte gondolatait Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Jó hír az ingatlan bérbeadóknak

A januári mélypont után jó hír a bérbeadóknak, hogy a lakóingatlan bérleti díjak országos szinten több hónapja stabilan növekednek. A nyár vége hagyományosan is a lakásbérleti piac főszezonja, így a júliusban regisztrált, a korábbi időszaknál meredekebb áremelkedés nem teljesen meglepő, azonban kérdéses, hogy meddig tarthat még a növekedés, visszatérhetnek-e a járvány előtti, kiugróan magas bérleti díjak vagy megtorpan a növekedés. Az OTP Ingatlanpont szakértője a bérleti díjak emelkedésének hátterét és a jövő kilátásait vizsgálta.
2021. 08. 27. 03:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: