Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A kitűnő évkezdet után erős volt a második negyedéve is az Allianz csoportnak, a világ egyik vezető biztosítója és vagyonkezelője emelkedő bevételek mellett ismét jelentősen növelte nyereségét.

Így teljesített az Allianz a második negyedévben

A müncheni székhelyű vállalat pénteken nyilvánosságra hozott gyorsjelentésében közölte, hogy teljes díjbevétele a második negyedévben 34,3 milliárd eurót tett ki, ami 10,9 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi 30,9 milliárd eurót.
   
A vállalat működési eredménye 29,4 százalékkal, 3 milliárd 319 millió euróra emelkedett, míg adózott eredménye 45,6 százalékkal, 2,35 milliárd euróra kúszott fel.
   
A részvényesekre jutó nyereség 45,7 százalékkal, 2,22 milliárd euróra nőtt, az egy részvényre jutó nyereség higított értéke pedig 5,22 euróra ugrott az egy évvel korábbi 3,68 euróról. Elemzők valamivel kisebb, 2,055 milliárd eurós nyereségre számítottak.
   
Az idei első fél évben az Allianz bevételei 3,1 százalékkal, 75,7 milliárd euróra, működési eredménye 36,7 százalékkal, 6,65 milliárd euróra, nyeresége pedig 62,5 százalékkal, 5,04 milliárd euróra emelkedett.
   
Az éves szintre kivetített sajáttőke-arányos megtérülés (RoE) 15,6 százalék volt az első fél évben, míg tavaly 11,4 százalékot tett ki. A Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató 206 százalékon állt június végén, ami 4 százalékponttal alacsonyabb a március végén kimutatott 210 százaléknál.
   
A menedzsment derűlátóbban ítéli meg a kilátásokat, így javította a működési nyereségre vonatkozó idei előrejelzését, immár arra számít, hogy az üzemi eredmény a 11 és 13 milliárd euró közötti sáv felső felében lesz majd.
   
Az Allianz kiválóan kezdte az idei évet, a csoport valamennyi üzleti szegmensében erős teljesítményt ért el. A második negyedévben diverzifikált üzleti portfóliójának köszönhetően az Allianz jól profitált a világgazdaság fellendüléséből, mindhárom üzletága jól növekedett. A vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág rugalmasan reagált a jelentős természeti katasztrófákra, nagy volt a kereslet az élet- és egészségbiztosítási termékek iránt, és tovább nőtt a vagyonkezelési üzletág, a kezelt vagyon értéke történelmi csúcsot ért el.
   
A koronavírus-járvány okozta bizonytalan helyzet miatt az Allianz tavaly visszavonta profitelőrejelzését, és közel egy évtizede először működési eredményének csökkenésével szembesült. Más biztosítókhoz hasonlóan az Allianz azzal szembesült, hogy ügyfelei kártérítési kérelmeket nyújtottak be az üzletmenet megszakadására és az elmaradt eseményekre hivatkozva, miközben a gépjármű- és utasbiztosítások iránti kereslet visszaesett. Tavaly az Allianz 140,5 milliárd euró teljes díjbevételt és 10,75 milliárd euró működési eredményt ért el, ami 1,3, illetve 9,3 százalékkal kevesebb a 2019-es értékeknél. Az adózott nyereség 14,1 százalékkal, 7,13 milliárd euróra mérséklődött.
   
A normalizálódás újabb jeleként az Allianz csütörtökön bejelentette, hogy az év végéig 750 millió euró értékben vásárolna vissza saját részvényeket. Tavaly félúton lemondtak egy visszavásárlást a koronavírus-válság miatt.
   
A csoport 2017 óta összesen 8,25 milliárd euró értékben hajtott végre több nagy sajátrészvény-visszavásárlási programot.
   
Az Allianz-részvények 2,05 százalékos pluszban, 197,48 eurón forogtak a frankfurti tőzsdén péntek délután egy órakor. Az elmúlt 52 hét alatt 148,60 és 223,50 euró között mozgott az árfolyam, amelynek jelenlegi szintje több mint 7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: