Kulcs - kérdés: Duplázás a BÉT-en?

A válság közepén debütált a BÉT-en a Kulcs-Soft. Riportunkban arra kerestük a választ, hogy mi motiválta Kulcsár Tibor elnök-vezérigazgatót cége tőzsdei megméretésére és mire alapozza, hogy egy év alatt megduplázódik az árfolyam.

ProfitLine.hu: Két kategóriában is megnyerték a Hewitt Humán Tanácsadó legjobb munkahely díját. A tőzsdei bevezetés a kollégák komfortérzetét is növelte?

Kulcsár Tibor: Már korábban is tudtam, hogy jó csapatom van, enélkül fel sem merülhetett volna a tőzsdei megjelenés. Természetesen nagyon örülök, hogy kollégáimtól - tudtomon kívül - ilyen pozitív visszajelzést kaptam a felmérésen keresztül. És külön büszkeség olyan cégeket magunk mögé utasítanunk, mint például az Ericsson.

PL: Korábban nyilatkozta, hogy a válság nem érinti a cégét, mivel könyvelő szoftverre mindig szükség lesz. Nem árnyalja ezt a képet a rendeteg megszűnő vállalkozás?

KT: Nehéz pontosan meghatározni, hogy valójában mekkora is az a piac, amelyen mi jelen vagyunk és a válság miatt kisebb lett-e a torta. Azt viszont pontosan látom, hogy a Kulcs-Soft piaci pozíciója stabilabb, mint valaha: a válságban a cégek körültekintőbben választanak ügyviteli szoftvert, nem ugranak bele az első jónak tűnő ajánlatba, tájékozódnak és ez nekünk jó, mert Kulcs-Soft árakon nincs nálunk jobb szoftver. Másfelől egyre több cég vált lefele, azaz az eddigi drágább, de nem feltétlenül okosabb szoftverét olcsóbbra cseréli.

PL: Könyvelő szoftvert macerás lecserélni. Mi az az összeg, amiért hajlandóak váltani a cégek?

KT: Változó. Van aki már 1000 forintért is vált, van ahol milliós árkülönbség kell. Egyébként igyekszünk megkönnyíteni ügyfeleinknek az átállást, célszerű félévre vagy évvégére időzíteni a szoftvercserét.

PL: Emiatt jelentős lehet az éven belüli szezonalitás. Ezzel kapcsolatos a mérlegükben a passzív időbeli elhatárolások kiugróan magas összege?

KT: A szezonalitás valóban erősen érződik, elsősorban évvégén, de az elhatárolás nem ezzel kapcsolatos. Egy évben van kb. 4000 új vevőnk, emellett viszont a meglévő ügyfeleink által fizetett éves support díj is jelentős tényező, amelynek a következő évre eső összegét el kell határolnunk a könyvelésünkben, ez tűnhetett fel.

PL: Elindították a külföldre irányuló online értékesítést. Meglesz az idén a tervezett 100 letöltött szoftver? Egyáltalán hogy jut eszébe pl. egy dél-afrikai cégnek, hogy Kulcs-Soft szoftvert használjon? Nem magyar-specifikusak a szoftvereik?

KT: Jelenleg 50 letöltésnél tartunk, de a következő években exponenciális ugrásra számítunk. Öt nyelvre (angol, német, spanyol, orosz, kínai) tervezzük lefordítani azokat a termékeinket, amelyeket a külföldi piacokra szánunk. Ezek a készletgazdálkodás és számlázás programok, mivel ezek nem országspecifikusak. A dél-afrikai (vagy bármely más külföldi) céghez egészen egyszerűen, Google Adwords hirdetések megfelelő elhelyezésével jutunk el.

Kulcs-SoftPL: Ennyire egyszerű?!

KT: Igen. Három dolog kell hozzá, mindegyik adott: 1. Online hirdetés a megfelelő helyen (Adwords) 2. Szélessávú internet a szoftver és a frissítések letöltéséhez 3. Online fizetés lehetősége. Ehhez természetesen létrehozunk egy angol nyelvű weboldalt, a key-soft.eu-t.

PL: Melyek azok a projektek, amelyeket a tőzsdei részvényeladásokból kíván megvalósítani?

KT: Igazság szerint a projektek finanszírozásának már megvan a fedezete, de kétségkívül meggyorsítaná a friss tőke a terveink megvalósítását. Öt projektet indítunk szoftvereink öt idegen nyelvre való lefordítására és online értékesítésére, valamint komoly terveink vannak az okostelefonokra fejlesztett szoftverek terén.

A legelterjedtebb okostelefonra, az iPhone-ra kezdtünk el fejleszteni alkalmazásokat, eddig több, mint 16 ezer letöltéssel büszkélkedhetünk, legnépszerűbb szoftverünk az ingyenesen letölthető Bérkalkulátor. Ugyancsak kedvelt a szintén ingyenes  Minefield (Aknakereső játék), amelynek továbbfejlesztett, már fizetős verziójával a közeljövőben tervezünk megjelenni.

PL: Mekkora üzleti pontenciált lát az iPhone szoftverek fejlesztésében?

KT: Öt éves időtávon gondolkodva óriásit. Jelen pillanatban mintegy 50 különböző szoftver-ötletünk van, néhány már bevezetés előtt, pl. Dining Guide néven egy étterem ajánlót fejlesztettünk. Valamint hagy emeljem ki a KS Report néven november végén indítandó, a maga nemében egyedülálló alkalmazást, amelynek segítségével, a leendő Kulcs-Soft részvényesek percről percre (!) követhetik cégünk működési értékesítési adatait.

PL: Beszéljünk a tőzsdei szereplés első tapasztalatairól. Egyáltalán hogy lett 1000 Ft a nyitóár?

KT: Ezt én határoztam meg (a BUX is 1000 ponton nyitott :-) ), az ez alapján számított 6 milliárdos kapitalizáció talán ebben a pillanatban több, mint amilyen értéket szerintem jelenleg képvisel a cégem, de megkockáztatom, hogy 5 év múlva 50 milliárdot fog érni.

Kulcs-Soft

PL: Akkor a "ProfitLine.hu vélemény" rovatban nyugodt szívvel vételre ajánlhatjuk a papírt :-)?

KT: Feltétlenül! Reményeim szerint egy év múlva 2000 Ft lesz a részvény árfolyama és befektetőink nem fognak csalóni.

PL: Eddig közel 40 millió forintos forgalmat bonyolított a részvény elég nagy sávban, 751 és 1200 között ingadozva. Ilyen indításra számított?

KT: Őszintén szólva, nem. Nagyobb érdeklődésre és kisebb árfolyamingadozásra számítottam, de a spekulánsok megtalálták a papírt és ha pár 10 darabos tételekkel is, de egészen 751-ig lenyomták az árat, ezt irreálisnak tartom. Bízok benne, hogy sok komoly befektető meg fogja érteni a cégem működését, céljait és ennek alapján a befektetés mellett dönt.

PL: Egyébként valóban már 20 éve eldöntötte, hogy tőzsdére viszi a cégét?

KT: Igen, régi álmom teljesült ezzel, bár csak 3 éve vált konkréttá a dolog amikor előadtam kollégáimnak a tervemet: 2006-ban Zrt-vé alakulunk, 2007 a rendberakás éve, 2008 a megerősödés éve, míg 2009 a tőzsdei bevezetés éve kell hogy legyen.

PL: Van ideje hobbira? Pókerezik?

KT: Golf és vitorlázás a két hobbim, utóbbit a Balatonon és az Adrián, előbbit már a világ számos táján üztem Amerikától Afrikáig. Pókerezni (inkognitóban) pókerklubokban szoktam, nem a nyerés vonz, inkább az az érdekes számomra, hogy túl tudok-e járni a többi játékos eszén.


Új szabályok alakítják át a zártkerteket: értékes zöldfelületeket emészt fel a lakóterület terjeszkedése

Éppen akkor válik könnyebbé számos zártkerti ingatlan művelés alóli kivonása, amikor az Otthon Start már külterületi lakóingatlanok megvásárlására is igénybe vehető. A városok peremén fekvő egykori szőlőhegyek és zártkertek azonban nem egyszerűen beépítésre váró területek: a lakhatás mellett teret adnak a gazdálkodásnak és a rekreációnak, jelentős növényzetük pedig a városi hőség mérséklésében is szerepet játszhat. Vasárus Gábor László és Lennert József, az ELTE KRTK Regionális Kutatások Intézetének kutatói szerint ezért nem lehet minden zártkertet egyformán kezelni: mást kívánnak a már jórészt beépült területek, és mást azok, ahol a kertművelés és a zöldfelületi jelleg még megőrizhető.
2026. 10. 17. 04:00
Megosztás:

Egy számlán lehetnek a dollárok és a stablecoinok: új fizetési platformot indít a Mastercard

A Mastercard és a stablecoin-fizetésekre szakosodott BVNK elindította a Global Money Platform nevű szolgáltatását, amely lehetővé teszi, hogy bankok, fintechcégek és vállalkozások hagyományos pénzeket és stablecoinokat is kezelő számlákat kínáljanak ügyfeleiknek. A rendszerhez stablecoinokhoz kapcsolódó bankkártyák és helyi bankszámlákra történő átutalások is tartozhatnak.
2026. 10. 17. 03:00
Megosztás:

Betiltja a gázkazánok használatát az Európai Unió Magyarországon is

Eltűnhetnek a földgázzal működő kazánok az európai otthonokból, de a már elfogadott szabályok nem jelentenek azonnali, általános használati tilalmat. Mégis mire kell akkor felkészülnie annak, aki gázzal fűt?
2026. 10. 17. 02:00
Megosztás:

Így változik a nyugdíjasok kedvezményes utazása

Sok nyugdíjasnak egyáltalán nem kell menetjegyet vásárolnia, mások néhány száz forintos bérlettel közlekedhetnek, bizonyos járatokon azonban a díjmentesség mellett is fizetni kell. A magyarországi utazási kedvezményeknél az életkor, az ellátás típusa és a választott közlekedési szolgáltatás egyaránt számít. Összefoglaltuk, milyen lehetőségekkel élhetnek az idősek, és mire érdemes figyelniük indulás előtt.
2026. 10. 17. 01:00
Megosztás:

Az energiaellátás és a közműszolgáltatások működését mutatja be az Erőművek Éjszakája

Országszerte 83 energetikai és közműszolgáltató létesítmény nyitja meg kapuit az Erőművek Éjszakáján pénteken, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és partnerei rendezvényére csaknem 5300 látogató regisztrált.
2026. 10. 17. 00:05
Megosztás:

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz közzé hamarosan a kormány

Három fontos egészségügyi dokumentumot tesz mindenki számára elérhetővé a kormány október végén, november elején: az előző kormány által megrendelt egészségügyi reformtanulmányt, valamint az egészségügyi országleltárt és Magyarország egészségügyi stratégiáját - jelentette be az egészségügyi miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 23:00
Megosztás:

205 milliárd forintnyi támogatás érkezett a gazdákhoz

A rendkívüli természeti és piaci nehézségekre tekintettel a kormány 205 milliárd forint támogatást már kifizetett a gazdáknak az október 16-án kezdődő normál előlegfizetési időszak előtt - közölte az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 10. 16. 22:00
Megosztás:

Könyvtárak jövője: országos stratégia készül 2031-ig

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 21:00
Megosztás:

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air

A geopolitikai konfliktusok elhúzódására számít a Wizz Air, a légitársaság a bizonytalan környezetben kedvező helyzetből indul a téli időszakra, az üzemanyag-fedezeti pozíciója, a korszerű flotta és a 2,2 milliárd eurós likviditási tartaléka versenyelőnyt biztosítanak - mondta Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 20:00
Megosztás:

Az innováció és az összefogás erejét ünnepeljük az élelmezési világnapon

Huszonegy, élelmiszeradományokat szállító teherautó indult útnak Budapesten az élelmezési világnap alkalmából, hogy felhívja a figyelmet egy egyszerű, mégis fontos üzenetre: a jó minőségű élelmiszer érték, amelynek mindenkihez el kell jutnia. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület által szervezett kezdeményezés keretében több mint 10 000 csomag élelmiszer-adomány jut el rászoruló emberekhez országszerte. Az adománykonvojt Bóna Szabolcs, agrár- és élelmiszergazdasági miniszter is köszöntötte az autósor Hősök terénél tartott megállójánál.
2026. 10. 16. 19:00
Megosztás:

A digitális csalók az embereket célozzák

A digitális csalók már nem elsősorban a bankok fejlett rendszereit próbálják feltörni, hanem az embereket célozzák, az OTP Bank Kiberbűnök krónikája című filmsorozata humorral és abszurd helyzetekkel segít felismerni a manipuláció jeleit - mondta Sonjic László, az OTP Bank biztonsági igazgatóságának vezető tanácsadója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
2026. 10. 16. 18:30
Megosztás:

Agrárkamara: a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből

A klímaváltozás és a csapadékhiány miatt a kukorica idővel el fog tűnni Békés megyéből, ám még nem egyértelmű, milyen növény termesztésére állnak át helyette - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Békés Megyei Igazgatóságának alelnöke pénteken az MTI-nek.
2026. 10. 16. 18:00
Megosztás:

A házi gyermekorvosok kiszámítható praxisfinanszírozásán dolgozik a minisztérium

Kiszámítható és igazságos, a kiadásokat valóban fedező, a gyógyítást értéken kezelő praxisfinanszírozáson dolgozik az Egészségügyi Minisztérium a házi gyermekorvosok esetében, ezen kívül és a tárca rendezni kívánja a szakdolgozói bértáblát is.
2026. 10. 16. 17:30
Megosztás:

Nagyot lépett a Mastercard: egy rendszerbe kerülnek a fiatpénzek és a stabilcoinok

A Mastercard és a BVNK elindította a Global Money Platformot, amely közös rendszerbe kapcsolja a hagyományos pénznemeket és a stabilcoinokat. Az új infrastruktúrával a bankok, fintechcégek és vállalatok egyetlen technológiai kapcsolaton keresztül kezelhetik a számlákat, a pénzváltást és a különböző fizetési szolgáltatásokat. A cél, hogy a digitális pénzek használata könnyebben beilleszthető legyen a nemzetközi üzleti működésbe.
2026. 10. 16. 17:00
Megosztás:

Újabb gépbeszerzésre nyert pályázati forrást a hortobágyi halgazdaság

A versenyképesség javítására, termelőkapacitások bővítésére, a gép- és eszközpark korszerűsítésére, illetve innovatív megoldások bevezetésére elnyert csaknem 250 millió forint támogatás után újabb, 27,2 millió forinthoz jutott a Hortobágyi Halgazdaság Zrt. a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program (MAHOP) Plusz keretében - tájékoztatta a cég vezérigazgatója az MTI-t.
2026. 10. 16. 16:30
Megosztás:

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő

Nyereményjátékkal egybekötött véradásra hív az Országos Vérellátó Szolgálat jövő csütörtökön - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel.
2026. 10. 16. 16:00
Megosztás:

Csökkent az elektromos autók globális eladása szeptemberben

Globálisan két százalékkal 2,15 millióra csökkent az elektromos autók (EV) eladása szeptemberben éves szinten a londoni székhelyű Benchmark Mineral Intelligence ágazati információszolgáltató pénteken közölt adatai szerint.
2026. 10. 16. 15:30
Megosztás:

Indul az újabb devizaváltási szezon: így lehet a legjobban kihasználni a bankok kedvezményeit

Az őszi szünettel elindul egy újabb utazási szezon, ezzel együtt pedig a bankok versenye is a devizát váltó ügyfelekért. Ha a külföldre tartók kihasználják a kedvezményeket, több tízezer forintot is spórolhatnak. Ehhez azonban a BiztosDöntés.hu szakértői szerint pontosan kell ismerni, hogy mennyit, mikor és milyen pénznemben lehet kedvező árfolyamon váltani, ez ugyanis bankonként változik.
2026. 10. 16. 14:30
Megosztás:

Tudnak róla, mégsem lépnek: hiába ismerik fel a veszélyt, sok cégnél elmarad a beavatkozás

Szabálytalan kifizetések, visszaélésre utaló panaszok, gyakorta megszegett belső előírások – az ilyen esetek időben történő feltárása komoly veszteségektől óvhatja meg a vállalatokat. Ehhez azonban az is kell, hogy a figyelmeztetés eljusson a megfelelő vezetőhöz, és intézkedés is kövesse. A beavatkozás leggyakrabban a vezetői döntéseknél vagy az információ továbbításánál akad el – derül ki az EY közel 50 hazai, visszaélések megelőzésével és kockázatkezeléssel foglalkozó szakember részvételével készült gyorsfelméréséből. A válaszadók többsége rendszeresebben ellenőrizné, milyen lépéseket tettek a feltárt hiányosságok megszüntetéséért.
2026. 10. 16. 13:30
Megosztás:

Ursula von der Leyen: az EU nem old fel egyetlen szankciót sem Oroszország ellen

Az Európai Unió nem old fel egyetlen szankciót sem Moszkva ellen, amíg Oroszország be nem fejezi a háborút - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
2026. 10. 16. 12:30
Megosztás: