Van bankszámlád? Akkor 2023-ban különösen figyelj erre

Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén. A jövőben olcsóbb lehet az úgynevezett alapbankszámla, ráadásul a hónap végéig mindenki kézhez kapja az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből minden bankszámlával rendelkező megnézheti, mennyit költött tavaly pénzügyeinek intézésére. Közben pedig a bankok emelhetik a díjaikat részben a magas infláció miatt - hívja fel a figyelmet a money.hu összeállítása. Ebben a helyzetben kiemelkedően fontos a megfelelő bankválasztás.

Van bankszámlád? Akkor 2023-ban különösen figyelj erre

Változhat az alapszámlák maximális díja

Változás jöhet a bankszámlák szabályozásában Magyarországon, az alapszámlák esetében, amelyeknek - egy korábban született uniós szabály szerint - 2016 őszétől minden bank kínálatában kötelezően szerepelnie kell.

A jelenlegi szabály azt mondja ki, hogy az alapszámlák maximális díja az előző évben érvényes minimálbér 1,5 százaléka lehet, ám a gazdaságfejlesztési tárca ezt a limitet 0,5 százalékra mérsékelné egy most megjelent - még el nem fogadott -  rendelettervezet alapján.

A gyakorlatban arról szól ez a tervezet, hogy a visszafogott bankolási szokásokhoz passzoló alapszámla havi díja legfeljebb 1000 forint lehet, míg a mostani szabályozás alapján 3000 forint lenne a maximum, tavaly egyébként valamivel több mint 2500 forint volt a plafon. 

“Az alapszámla az egyik legegyszerűbb szolgáltatási palettát felvonultató konstrukció, amelyet az erről szóló uniós szabálynak megfelelően 2016 őszétől minden banknak kötelezően biztosítani kell a kínálatában.

Az alapszámlások havonta kétszer vehetnek fel ATM-ből készpénzt összesen 150 ezer forint értékben, vagy az adott bank egyik fiókjában havonta egyszer legfeljebb 50 ezer forintot. Papíralapon vagy elektronikusan havi 4 utalás benne van a díjban, amelyek összértéke maximum 100 ezer forint lehet” - mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője. 
 
A további tranzakciókért viszont az aktuálisan érvényes feltételeknek megfelelően díjat számlázhat az adott bank. Az alapszámla bevezetésével az Európai Unió célja az volt, hogy azok számára is elérhető legyen egy megszabott szolgáltatási palettát nyújtó bankszámla, akik korábban nem rendelkeztek vele, és a legalapvetőbb tranzakciókat hajtják végre.

A money.hu összeállításából kiderül, hogy több bank az eddigiekben a maximálisnál alacsonyabb áron kínálta az alapszámlát, ezért az érintetteknek érdemes volt megnézniük, melyik pénzintézet adta ezt a legolcsóbban. 

Nézd át, tavaly mennyit költöttél bankolásra

Eltérőek lehetnek a díjak a többi bankszámla esetében is, amelyek az alapszámlához képest komplexebb szolgáltatásokat nyújtanak. 

A bankok 2020 óta minden év elején - január végéig - elküldik az ügyfeleik részére az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből kiderül, hogy az érintettek mennyit költöttek a banki szolgáltatásokra, így például számlavezetésre, a netbanki, mobilbanki elérésre, az esetleges sms-es értesítésekre vagy az átutalásokra. A díjkimutatást azért vezették be, hogy átláthatóbbak legyenek a banki díjak, és élesebb lehessen a bankok versenye az új ügyfelekért.

Kiemelten fontos az összehasonlítás

A díjkimutatást érdemes tehát átböngészni, majd a bankolási szokások alapján megnézni azt is, hogy van-e kedvezőbb díjakat nyújtó bank a kínálatban. Ez azért is célszerű most, mert a magasabb infláció miatt sok bank a korábbi években megszokottnál nagyobb mértékben emelheti a díjakat. Tehát érdemes a mindennapi bankolóknak kihasználniuk a bankok közötti versenyt úgy, hogy rendszeresen megnézik a bankok számlacsomagjait, és kiválasztják a számukra legkedvezőbbet.

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás:

Bruttó 605 ezer volt januárban az átlagkereset

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt. A bruttó átlagkereset 14,6, a nettó átlagkereset 14,5, a reálkereset pedig 10,4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest a fogyasztói árak 3,8 százalékos növekedése mellett - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. 03. 28. 10:00
Megosztás:

Mire számíthatunk ma a magyar tőzsdén?

Pozitív korrekció várható a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön a délelőtti órákban, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint ugyanakkor kérdéses, hogy ez ki tud-e tartani a nap végéig.
2024. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A GVH együttműködési megállapodást kötött Azerbajdzsán versenyfelügyeleti szolgálatával

Együttműködési megállapodást kötött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és Azerbajdzsán Állami Antimonopólium és Fogyasztói Piacellenőrzési Szolgálata - közölte a GVH az MTI-vel szerdán.
2024. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Megéri kipróbálni a CFD-kereskedést?

A tapasztalt kereskedők számára a különbözeten alapuló ügyletek, más néven CFD-k népszerű eszközök a portfóliójukban, amelyekkel anélkül spekulálnak a pénzügyi piacok változó árairól, hogy ténylegesen birtokolniuk kellene a részvényeket.
2024. 03. 28. 08:16
Megosztás:

Vegyesen mozogtak az ázsiai indexek

Vegyesen mozogtak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 1,57 százalékos csökkenéssel, 40 151 ponton zárt. A részvények szélesebb körét összefogó Topix index 1,85 százalékkal süllyedt.
2024. 03. 28. 08:00
Megosztás:

A legnépszerűbb mémérmék, a Pepe (PEPE) és a KangaMoon (KANG) az egekbe szöknek, a KANG új minden idők legmagasabb árfolyamát éri el

A kriptopiacon formálódó mém-szezonban több népszerű mémérme is jelentős bikás hangulatot mutat. Ilyen népszerű mémérmék, mint a KangaMoon (KANG) és a Pepe (PEPE) az elmúlt hetekben hatalmas elfogadottságot tapasztaltak, miközben ugyanabban az időszakban új minden idők legmagasabb árfolyamát (ATH) állították fel.
2024. 03. 28. 07:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 06:00
Megosztás:

Az egyedül élő idősebbek különösen kiszolgáltatottak az online veszélyekkel szemben

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Adatvezérelt Marketing Szövetség (DIMSZ) friss közös kutatásából.
2024. 03. 28. 05:30
Megosztás:

Több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi a szlovák szaktárca

A szlovák közlekedési tárca több szlovák-magyar regionális vasúti kapcsolat újraindítását tervezi - közölte az MTI-vel a szlovák szaktárca.
2024. 03. 28. 05:00
Megosztás:

A mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolat volt az első Montágh Szalon témája

A Montágh Szalon első, szerdai eseményén a mesterséges intelligencia és a nyelvhasználat közötti kapcsolatról Prószéky Gábor Széchenyi-díjas programtervező matematikussal, nyelvésszel, a Nyelvtudományi Kutatóközpont főigazgatójával beszélgetett a Montágh Testület elnöke, Aczél Petra.
2024. 03. 28. 04:00
Megosztás:

A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 
2024. 03. 28. 03:00
Megosztás:

Drága az áram?! Tekerj szobabiciklit és termeld meg vele az áramot magadnak!

Megoldható-e házilag, hogy egy lakás áram ellátást az biztosítaná, hogy a család tagjai szobabiciklit tekernek, és az ezzel termelt árammal működtetik a lakás villamos berendezéseit? Számoljuk ki, hogy kb. mennyit kell tekernie egy családnak szobabiciklin ahhoz, hogy az ezzel termelt áram elég legyen egy átlagos család fogyasztásához?
2024. 03. 28. 02:00
Megosztás:

Ki a hülye? A lakossági földgáz árában hogyan lesz a köbméterből a számlán MegaJoule

Amikor a gázcsekkeinkre és a számlarészletezőre tekintünk, sokan közülünk elveszítjük az önuralmunkat, mivel rejtély számunkra, hogyan alakul át egy köbméter gáz korrigált mennyiséggé, és még inkább, hogy miért szükséges végül megajoule (MJ) alapú árat fizetnünk? Mi határozza meg a gáz fűtőértékét? És ami a legfontosabb: mennyibe kerül jelenleg egy köbméter háztartási gáz? Most végre Ön is megértheti, oktató videót is talál a cikkünk végén.
2024. 03. 28. 01:00
Megosztás:

A héten a Bitcoin Minetrix és az Ondo projekt lehet a legnagyobb nyertes

A kriptopiacon a hét elején megerősödött a vásárlási nyomás, és néhány altcoin látványos felfelé ívelésbe kezdett.
2024. 03. 28. 00:01
Megosztás:

Szoboszlai a Tippmix-en is nagyot megy!

Új sportfogadási lehetőséget biztosított a focirajongók és játékosai számára a Szerencsejáték Zrt. a magyar válogatott labdarúgócsapat utóbbi két mérkőzésére.
2024. 03. 27. 23:30
Megosztás:

Pluszban zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói

Emelkedéssel zártak szerdán a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
2024. 03. 27. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a Skandináv lottón!

A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a március 27-én megtartott 13. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
2024. 03. 27. 22:00
Megosztás:

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody's

Változatlan stabil kilátással megerősítette az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank befektetési ajánlású besorolásait szerdán a Moody's Ratings.
2024. 03. 27. 21:05
Megosztás: