Történelmi léptékű kollégiumfejlesztés kezdődik Szegeden

Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár jelenlétében, sajtónyilvános eseményen, ünnepélyes keretek között indult el a Szegedi Tudományegyetem legújabbkori történetének legnagyobb volumenű kollégiumi beruházása.
Az SZTE id. Jancsó Miklós Kollégium új szárnyainak kialakítása 3,6 milliárd forintból 240 minőségi férőhellyel bővíti a Szegedi Tudományegyetem kollégiumi befogadóképességét. A 2025. június 17-i alapkőletételen az államtitkár mellett jelen volt Prof. Dr. Rovó László rektor, Dr. Fendler Judit kancellár, Dr. Nagy Anikó, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kurátora, Bodrogi Ferenc, a kivitelező cég, a Bodrogi Bau Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Molnár Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal főigazgatója, Dr. Asztalos Kata, az MCC Szegedi Képzési Központjának vezetője, valamint az egyetem vezetése, dékánjai, a projektmenedzsment képviselői, a kivitelezők és sajtó.
Az elmúlt néhány év tapasztalata alapján elmondhatjuk, hogy a Szegedi Tudományegyetem jó útra lépett, amikor a megújulást választotta. Az új működési formának köszönhetően saját forrásokból hozhatunk fontos, stratégiai döntéseket a beruházásokkal kapcsolatban.
Ez a garancia arra, hogy valós lehetőségeket keresve az innováció egyre szélesebb körű legyen. Alapkőletételek sora jelzi, hogy stratégiailag fejlesztünk, például a közelmúltban helyeztük el a Regionális Ciklotron és Radiofarmakon Ellátó Központ alapkövét, illetve a közeljövőbe tekintve a mesterséges intelligencia területén várható jelentős előrelépés.
Felelősségteljesen gondolkodva, az SZTE kiválóságaira építve, a jövő meghatározó területeit tekintjük prioritásnak, és ehhez szorosan hozzátartoznak a kollégiumok is – mondta el Prof. Dr. Rovó László, az SZTE rektora.
Az alapkőletétel alkalmából Dr. Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár elmondta, hogy az esemény túlmutat egy alapkőletételen, inkább „annak a jövőképnek a megerősítése, mely szerint a magyar egyetemek kiválósága az oktatás és a kutatás magas színvonala mellett a mindennapi hallgatói körülményekben is megmutatkozik”.
Kiemelte, hogy a hazai egyetemek akkor lehetnek versenyképesek, ha minden tekintetben megfelelnek a 21. század kihívásainak. Beszédében rámutatott, hogy az egyetemek megújításának is az volt az egyik legfőbb célja, hogy ne kelljen kompromisszumot kötnie a hallgatóknak, hanem jó alternatívák közül választhassák a számukra legmegfelelőbbet.
Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja hangsúlyozta, a Szegedi Tudományegyetemen csaknem négyezer kollégiumi férőhely van jelenleg, ami – látva a jelentkezések magas számát – kevés. Ugyanakkor a kollégiumi élet intenzív. Fendler Judit elmondta, hogy a saját tulajdonú kollégium a megoldás a hallgatók lakhatására, ezért a most induló, saját forrásból megvalósuló építkezés mellett folyamatosan keresik a további bővítés lehetőségeit.
Az alapkőletételen egy időkapszulába a Délmagyarország 2025. június 17-i száma mellett – aminek a címoldalán az SZTE rektorával készült interjú olvasható –, az új kollégium alaprajzai, látványtervei, valamint egy Karikó Katalin emlékérem került.
A beruházással az SZTE id. Jancsó Miklós Kollégium összesen 240 fő férőhellyel bővül. A kialakítani kívánt épületek hasznos alapterülete összesen nettó 4806 m2.
A kivitelező feladata a „B” jelű kollégiumi épület kivitelezéséhez szükséges Liliom utcai utcafronton található, kétszintes lakóépület és a telek középső részén egy földszintes, családi ház léptékű épület bontása, valamint egyéb bontás elvégzése.
Továbbá feladata a bontást követően a Liliom utcai új, „B” jelű kollégiumi épület kivitelezése 60 fő férőhellyel, melyben 30 db kétágyas lakószoba kerül kialakításra nettó 1466 m2 hasznos alapterületen, valamint a Semmelweis utcai új, „C” jelű kollégiumi épület kivitelezése 180 fő férőhellyel, melyben 1 db egyágyas, 76 db kétágyas, és 9 db háromágyas lakószoba kerül kialakításra nettó 3340 m2 hasznos alapterületen.
Az új épületek lokációja kiváló: közel van a klinikai tömb, a szintén nemrég felújított és átadott Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ, a József Attila Tanulmányi és Információs Központ, valamint a legtöbb kari épület. A tervek szerint két év múlva már hallgatók népesítik be az új épületeket, és amellett, hogy jól érzik magukat, elviszik a Szegedi Tudományegyetem jó hírét az országban és a határokon túl.
A kollégiumi férőhelyek nem csupán anyagi segítséget nyújtanak a hallgatóknak, hanem közösségi, szociális szempontból is integráló szerepet töltenek be, ahol kapcsolatokat építhetnek, együttműködhetnek és támogathatják egymást tanulmányaik során.