Tíz új településen terjeszkedik ősszel a Wolt

Tíz új településen indítja el a szolgáltatását a Wolt ősszel: szeptember közepe óta már a dél-budapesti agglomerációban (Szigetszentmiklós, Szigethalom, Halásztelek, Tököl, Dunaharaszti és Taksony) élők is kipróbálhatják a Wolt gyors házhozszállítását, ezt követően októberben Zalaegerszeggel és Gödöllővel, novemberben pedig Váccal és Ürömmel bővül a kiszállítási terület. Ősztől tehát már több mint 30 településen, az ország lakosságának közel fele számára lesz elérhető a Wolton történő kényelmes házhozszállítás, legyen szó pizzáról, thai tésztáról, vagy akár a heti nagybevásárlásról. Az új városokban különleges kedvezményes ajánlatokkal indul el a szolgáltatás.

Tíz új településen terjeszkedik ősszel a Wolt

„Az új települések nyitása bizonyítja, hogy nemcsak a vásárlók részéről van igény a szolgáltatásunkra, hanem az éttermek és kiskereskedők is növekedési lehetőséget látnak abban, hogy a Wolt segítségével akár fél órán belül a vásárlók ajtaja elé juttatják a termékeiket. Célunk, hogy a platformunkon egyre nagyobb számú vásárlót és kereskedőt tudjunk összekötni és még több kereskedő számára nyissunk új értékesítési csatornát, miközben futár partnereinknek rugalmas munkavégzési lehetőséget kínálunk. Bízunk benne, hogy segíteni tudjuk a vállalkozásokat abban, hogy az előttünk álló őszi időszakban is még több vásárlót és vendéget érhessenek el” - mondta Sabjányi László, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója.

„Az utóbbi években azt tapasztaltuk, hogy óriási igény van a gyors házhozszállításra. Különösen igaz ez Budapest környékére, ahol a jellemzően Budapesten dolgozó lakók otthonaikban, esténként és hétvégén is szeretnének a Woltról rendelni. A dél-budapesti agglomeráció az ország leggyorsabban növekvő régiója, így fontos számunkra, hogy a szolgáltatásunkat itt is minél többen érhessék el” - tette hozzá Sabjányi László.

Zalaegerszegen - amely az egyik utolsó olyan nagyváros az országban, ahol eddig még nem jelentek meg a Wolt kék táskás futár partnerei - közel 30 partnerrel indul majd el a házhozszállítás, így az ott élők az melegételek mellett állateledeltől kezdve a virágokon át az élelmiszerekig közel tízezer termék közül választhatnak majd a Wolt alkalmazásában.

A Wolt rugalmas szolgáltatásokkal is bővíti az éttermi és kiskereskedelmi partnerek részére a házhozszállítási platformot. A Wolt Drive segítségével a kereskedők a saját webshopjukon fogadják a rendeléseket és a Wolt futárok viszik házhoz a rendelt terméket vagy ételeket, míg a Wolt Self-delivery szolgáltatás révén a vásárlók a Wolt alkalmazásban rendelhetnek az éttermektől vagy üzletektől, ám a kereskedő partnerek a kiszállítást saját futárokkal végzik.

A Wolt 2018-ban indult el Magyarországon, az alkalmazásban ma már több ezer étterem mellett elérhető például az Auchan, a Coop, a Tesco, vagy a Manna élelmiszer-kínálata, de kozmetikumot, Covid-tesztet, étrendkiegészítő termékeket, játékokat, vagy akár cipőket is rendelhetnek a felhasználók. Ezen kívül jelenleg hét helyszínen üzemel a Wolt saját kiskereskedelmi online áruháza, a Wolt Market is.

Csúcsot döntött a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.
2024. 04. 19. 23:00
Megosztás:

Az idén sem fizet osztalékot a Rába

A Rába Járműipari Holding Nyrt. csütörtöki közgyűlése, az igazgatóság javaslatának megfelelően úgy határozott, hogy a járműgyártó vállalat idén sem fizet osztalékot - közölte a győri székhelyű cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2024. 04. 19. 22:00
Megosztás:

Márciusban csökkentek a német termelői árak

Németországban a termelői árak 2,9 százalékkal csökkentek márciusban az egy évvel korábbiakhoz képest az előző havi 4,1 százalékos esést követően, ezzel már a kilencedik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést - közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken.
2024. 04. 19. 21:00
Megosztás:

Az Alteo rendkívüli osztalékot fizet

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. közgyűlése 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetéséről döntött részvényenként, elfogadva az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát pénteken - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 20:00
Megosztás:

Kecsegtető volt az évkezdése az ABB-nek

Növekvő árbevétellel és javuló működési eredménnyel zárta az első negyedévet a svájci ABB, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat - tájékoztatta a cég az MTI-t csütörtökön.
2024. 04. 19. 19:30
Megosztás:

Többségében veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai tőzsdeindexek.
2024. 04. 19. 19:00
Megosztás:

A rossz hangulat hatott a magyar tőzsdére is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 629,35 pontos, 0,96 százalékos csökkenéssel 65 045,06 ponton zárt pénteken.
2024. 04. 19. 18:00
Megosztás:

Csökkent a Conference Board teljesítményindexe márciusban

Márciusban csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe, miután februárban két éve először emelkedett.
2024. 04. 19. 17:30
Megosztás:

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás: