Tart a mém érmék sikere, a Popcat ötödével emelkedett, a Pepe Unchained összegyűjtött 13 millió dollárt

A mém érmék piaca a hétvégéhez közeledve is folytatta az emelkedést, pedig sokan azt hitték, hogy az e heti emelkedő árfolyam csak egy átmeneti fellendülés lesz. A piaci tőkeérték alapján a top 10 mém érme mindegyike emelkedett az elmúlt 24 órában, élén a Popcat érmével. A Solana-alapú mém érme csak a csütörtöki napon 19 százalékot emelkedett.

Tart a mém érmék sikere, a Popcat ötödével emelkedett, a Pepe Unchained összegyűjtött 13 millió dollárt

A mém érmék piacának megugrása egy új projektet is segít. A Pepe Unchained egy Ethereum Layer-2 hálózatot épít, kifejezetten a mém érméknek. A projekt ICO-ja most lépte át a 13 millió dollárt, gyorsan fogynak az elővásárláson kapható tokenek.

A Popcat új történelmi csúcsra emelkedett, miközben bikás trendvonal rajzolódik ki

A Popcat robbanásszerű, 19 százalékos, 0,65 dolláros mai emelkedése nem csak a piaci mozgásokat határozta meg, hanem ezzel más mém érméket is lekörözött. A következő legjobban teljesítő token most a BRETT, amely viszont mindössze 8,3 százalékot emelkedett.

Még a POPCAT árfolyamának mozgásánál is lenyűgözőbb a mögötte álló volumen. Az elmúlt 24 órában több mint 176 millió dollár értékben cserélt gazdát a POPCAT érme, szemben a múlt hét végi, mindössze 36 millió dollárral. A mozgás mögött nincs egyértelmű katalizátor, bár a mém érmék piaca összességében hétfő óta szárnyal. A POPCAT árfolyam-grafikonjának technikai elemzése azonban azt mutatja, hogy a csütörtöki, robbanásszerű mozgás egy szélesebb, bikás mintázatba illeszkedik.

A 4 órás grafikonon a POPCAT egy erős, bikás trendvonalat alakított ki, amelyet minden egyes miniciklus alján tesztel. Az e heti emelkedés azután következett be, hogy a POPCAT ismét megérintette ezt a trendvonalat, és az alja minden alkalommal feljebb emelkedett.

Popcat kriptovaluta árfolyam grafikon és elemzés, előrejelzés

Az emelkedő alsó vonal azt sugallja, hogy hacsak nem következik be jelentős trendtörés, akkor a POPCAT árfolyama továbbra is felfelé emelkedhet. Egészen addig, amíg el nem éri az új történelmi csúcsát. Hogy ebben az emelkedő ciklusban képes lesz-e erre, azt még nem lehet tudni. Viszont elemzésünk alapján azt jósoljuk, hogy valamikor október végén az 1 dolláros szint fölé ugorhat.

A @Manofbitcoin kriptoelemző az Elliott Wave elmélet segítségével megerősíti az elemzésünket. Ennek értelmében a POPCAT emelkedése a 3. hullám kezdete, az összesen 5 bikás hullámból. @Manofbitcoin azt jósolta, hogy a POPCAT 0,80 dollár fölé erősödhet, mielőtt az 1 dolláros szintet is megugorja.

Valószínűbbnek tűnik, hogy ez a kitörés akkor alakulhat ki, ha a mém érmék piacának többi része továbbra is nyereséget könyvelhet el. Az elemzők masszívan bikás utolsó negyedévre számítanak a kripto árfolyamát tekintve. Ez pedig további megerősítést ad az év vége előtt 1 dollárra, vagy még annál is magasabbra emelkedő POPCAT árfolyam-előrejelzéseknek.

A Pepe Unchained jócskán profitál a mém érmék piaci növekedéséből, az előértékesítésen máris elérte a 13 millió dollárt

A mém érmék piacán tapasztalható bikás trendnek az egyik legnagyobb haszonélvezője a Pepe Unchained. Ez egy új Ethereum Layer-2 hálózat, amely a mém érmék kereskedelmének következő központja szeretne lenni.

A Pepe Unchained a rendkívül népszerű Pepe mém nyomdokai jött létre, és a tervek szerint a mém érme-kereskedők és befektetők következő felkapott blokkláncát indítja majd el. (Maga a PEPE érme csütörtökön 4 százalékot emelkedett, ami jól mutatja a mém erejét.) Elemzők szerint megvan a lehetősége, hogy megelőzze a Solana-t és a Base-t, majd a következő mém érme őrület meghatározó szereplőjévé váljon.

Pepe Unchained kriptovaluta vásárlása, előértékesítési befektetés

A Pepe Unchained-et az teszi egyedivé, hogy százszor gyorsabb, mint az Ethereum, és saját decentralizált tőzsdét kínál. Ez tökéletessé teszi a kereskedők szemében, akiknek gyors hozzáférésre és szinte azonnali kereskedésre van szükségük az összes népszerű mém érméhez.

Ráadásul a Pepe Unchained várhatóan olyan tranzakciós díjakat számít majd fel, amelyek töredékei az Ethereum mainneten felszámított díjaknak. Ez nagy dolog a kereskedőknek, akik rendkívül keskeny árrésre támaszkodnak a nyereség megszerezéséhez.

A Pepe Unchained-en történő tranzakciókhoz a projekt natív PEPU mém érméjére lesz szükség. Ez már most, elővételben megvásárolható kedvezményes áron. Mindössze 0,009651 dollárba kerül most egy darab token. Az előértékesítés alatt a befektetők a PEPU érméjüket feltölthetik, amelyért most éppen 158 százalékos APY jutalom jár. A projekt eddig 13 millió dollárt gyűjtött össze a PEPU eladásokból, így már most az idei év egyik legsikeresebb mém érme előértékesítése.

Nagyon úgy tűnik, hogy a kriptoelemzők bíznak a PEPU potenciáljában, mind a Pepe Unchained segédeszköz tokenjeként, mind pedig önálló mém érmeként. A prominens mém érme elemző, ClayBro azt mondta a követőinek, hogy „készüljenek fel a nagy nyereségekre”, ahogy közeledik a PEPU bevezetése.

 

A Pepe Unchained előértékesítésének minden egyes lépszőjénél a PEPU érme ára egy kicsivel emelkedik. Add meg az esélyt mielőbb, hogy készen állj a mém érmék kereskedésére, amikor elindul ez az izgalmas új Layer-2.

Irány a Pepe Unchained 

Ez is érdekelhet:

Ez a projekt elképesztő jutalmat ad a mém érme letétekért

A Shiba Inu befektetők ezt az új mém érmét veszik

A legjobb kriptovaluták 1 dollár alatt 2024-ben

A fenti írás egy vendégtartalom így annak tartalmáért a ProfitLine szerkesztősége semminemű felelősséget nem vállal. A megjelenített információk nem minősíthetők befektetési tanácsadásnak, befektetési ajánlásnak, értékpapír / kriptovaluta / token / ICO stb. jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak, azok kizárólag tájékoztatásul szolgálnak. Minden befektetés esetében kiemelten fontos az azt megalapozó információk és lehetőségek széleskörű megismerése. Fektessen be megfontoltan, járjon el pénzügyeiben felelősségteljesen! A kripto-befektetések kockázata és volatilitása kiemelkedően magas.

5 Kriptodeviza, Amely Megtízszerezheti a Befektetésed 2025-ig, 500 Dollárból 1 Milliót Csinálva

Képzeld el, hogy ma befektetsz egy kisebb összeget, és az 2025-re milliókká növekszik. A kriptovaluták világában bizonyos coinoknak megvan a lehetőségük arra, hogy az egekbe szökjenek. Ez a cikk öt digitális eszközt mutat be, amelyek drámaian megsokszorozhatják a befektetéseidet. Tudd meg, mely kriptovaluták állhatnak készen jelentős növekedésre.
2024. 10. 12. 23:30
Megosztás:

Csecsemőgondozási díj CSED 2025 szabályok és tudnivalók

A Csecsemőgondozási díj CSED 2025 szabályok és tudnivalók cikk részletesen bemutatja, hogy kik jogosultak a csecsemőgondozási díjra 2025-ben, valamint ismerteti az előzetes biztosítási idő szükségességét és a jogosultsági feltételeket. Továbbá kitérünk arra is, hogy milyen esetekben kaphatják meg más személyek a csecsemőgondozási díjat, valamint a keresőtevékenységgel kapcsolatos szabályokra és bejelentési kötelezettségre.
2024. 10. 12. 23:00
Megosztás:

Ez az 5 altcoin 400 dollárt 800 000 dollárrá alakíthat 2025-re – A legújabb tippek egy millió dolláros portfólió felépítéséhez

Egy kis befektetés vagyonná alakítása sokak álma a kripto világában. Stratégiai választásokkal hatalmas hozamokat lehet elérni még szerény összegekkel is. Ez a cikk öt ígéretes altcoint tár fel, amelyek potenciálisan 400 dollárt döbbenetes 800 000 dollárrá alakíthatnak 2025-re. Merülj el ezekben a rejtett gyöngyszemekben, amelyek robbanásszerű növekedésre vannak felkészülve.
2024. 10. 12. 22:30
Megosztás:

Részvénybefektető, aki egy 22 millió dolláros portfóliót kezel, merész lépést tesz a kriptók felé, és meglepő választásokat tesz (köztük Toncoin, XRP és mások...)

Egy tapasztalt befektető, aki egy 22 millió dolláros portfóliót felügyel, most kriptovalutákba kezd fektetni, elmozdulva a hagyományos részvényektől. Választásai szokatlanok, hiszen kevésbé ismert tokeneket is felkarol a már beváltak mellett. Ezek a választások arra utalhatnak, hogy ezek a digitális eszközök jelentős növekedés előtt állnak, ami felkelti a piaci trendeket szorosan figyelők figyelmét.
2024. 10. 12. 22:00
Megosztás:

Lemaradtál a mémcoin rallyról? Fedezd fel ezt a rejtett gyöngyszemet, amely felülmúlhatja a NEIRO-t és a POPCAT-et spekulatív piaci mozgások nélkül!

Azok a befektetők, akik lemaradtak a legutóbbi mémcoin fellendülésről, még mindig esélyt kaphatnak, hogy elkapják a következő nagy hullámot. Egy új lehetőség van kibontakozóban, amely felülmúlhatja a népszerű tokeneket, mint a NEIRO és a POPCAT, jelentős növekedési potenciált kínálva anélkül, hogy a spekulatív piaci hype-ra támaszkodna.
2024. 10. 12. 21:30
Megosztás:

Kéthavi stagnálás után nőtt a brit gazdaság teljesítménye

Kéthavi stagnálás után nőtt a brit gazdaság teljesítménye augusztusban.
2024. 10. 12. 21:00
Megosztás:

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az inflációs ráta Romániában

Szeptemberben 4,62 százalékra csökkent az éves inflációs ráta Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2024. 10. 12. 20:00
Megosztás:

Kriptomilliomos, aki 2200 dollárból 8 milliót csinált a NEIRO-val és a POPCAT-tel, új mémcoint választott

Egy befektető, aki szerény 2 200 dolláros befektetését lenyűgöző 8 millió dolláros vagyonná növelte olyan kriptovalutákkal, mint a NEIRO és a POPCAT, most egy új mémcoinra fordítja figyelmét. Ez a cikk feltárja azt a digitális valutát, amely felkeltette ennek a kriptomilliomosnak az érdeklődését, és kiemeli, hogy mely coinok lehetnek jelentős növekedés előtt a kriptopiacon.
2024. 10. 12. 19:30
Megosztás:

Lehetséges, hogy a DTX Exchange (DTX) megismétli a BNB robbanásszerű növekedését az ICO után? Szakértők szerint érdemes figyelni erre a Cardano (ADA) alternatívára, amely 75-szörös növekedésre készül

Initial Coin Offering (ICO), egy tokenkibocsátási mechanizmus, amely széles körben elterjedt a kriptovaluta szcénában. Az Ethereum (ETH) által népszerűsítve, amelyet a Binance Coin (BNB) követett, a DTX Exchange (DTX) is azon projektek listáján szerepel, amelyek ICO-val terveznek elindulni.
2024. 10. 12. 19:00
Megosztás:

Fektess be 250 dollárt ebbe a 4 kriptovalutába, és szerezhetsz alacsony kockázatú 25 000 dolláros hozamot november végére

Képzeld el, hogy egy mindössze 250 dolláros befektetéssel akár 25 000 dolláros nyereségre is szert tehetsz november végéig. Ez a cikk négy kriptovalutát mutat be, amelyek a következő hetekben jelentős növekedés előtt állnak. Az olvasók megtudhatják, mely digitális érmék árfolyamai emelkedhetnek jelentősen, így különleges lehetőséget biztosítva a nagy hozamokra minimális kezdőtőkével.
2024. 10. 12. 18:30
Megosztás:

Ennek a TradFi érmének a megvásárlása olyan, mintha 2017-ben 10 dollárért vásároltál volna Ethereumot

A kriptovaluták gyorsan változó világában a korai befektetők gyakran a legjelentősebb nyereséget aratják le. A Bitcoinba vagy Ethereumba történő korai befektetésekből származó csillagászati nyereségekről szóló történetek széles körben ismertek, és most egy újabb potenciális áttörést jelentő érme van a láthatáron: FXGuys ($FXG).
2024. 10. 12. 18:00
Megosztás:

Leányvállalatokat alapít az Antenna Hungária

A 4iG többségi tulajdonában álló Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. öt leányvállalat alapításáról döntött - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
2024. 10. 12. 17:00
Megosztás:

Oroszország területének 70 százalékát már hó borítja

Oroszország területének 70 százalékán, főleg az ázsiai országrészen, már kialakult a hótakaró - közölte Roman Vilfand, az Orosz Hidrometeorológiai Központ tudományos vezetője újságíróknak pénteken Moszkvában.
2024. 10. 12. 16:00
Megosztás:

Orbán Viktor Kirgizisztán miniszterelnökével tárgyalt gazdasági és nemzetközi ügyekről

Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Karmelita kolostorban fogadta Akilbek Dzsaparov kirgiz miniszterelnököt, aki munkalátogatásra érkezett Magyarországra - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
2024. 10. 12. 15:00
Megosztás:

Erősödik az MG márka a magyarországi újautó-piacon

Folytatódik az MG márka térnyerése a magyarországi újautópiacon: piaci részesedése felfelé araszol, és a márkakereskedői hálózat bővülése sem állt még meg az importőr MG Motor Hungary tájékoztatása szerint.
2024. 10. 12. 14:00
Megosztás:

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

Dolgozóinak tizedét tervezi elbocsátani a Boeing repülőgépgyártó a következő hónapokban - közölte pénteken a Seattle-i központú világcég.
2024. 10. 12. 13:00
Megosztás:

Zalaegerszegen folytatják a lendületes fejlesztést

Zalaegerszeg olyan város, amely a magyar gazdaság fontos motorjaként a nagyvállalatoktól a közepes és kisvállalkozásokig egyre több magas hozzáadott értékű munkát vonz, de megérett arra, hogy térségi, regionális meghatározó szerepkört is magára vállaljon - fogalmazta meg a zalai vármegyeszékhely polgármestere pénteken.
2024. 10. 12. 12:00
Megosztás:

Hamarosan szankcionálhatják a kibervédelmi regisztrációt elmulasztó cégeket

Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
2024. 10. 12. 11:05
Megosztás:

Airdrop jelentése a kriptovaluta piacon - hogyan működ az airdrop?

Az airdrop fogalma, jelentése és működése. Az airdrop a kriptovaluta piac egyik népszerű és gyakran használt marketing és közösségépítési eszköze. Lényegében egy olyan folyamat, amely során egy kriptovaluta vagy token ingyenesen kerül kiosztásra a felhasználók számára. Az airdrop célja többek között a kriptovaluta ismertségének növelése, a közösség építése, valamint a projekt népszerűsítése.
2024. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Az Ethereum bálnák erre az altcoinra fogadnak egy 400-szoros növekedés reményében 2024-re!

A kriptovaluták világában az Ethereum bálnák—az ETH nagymértékű birtokosai—arról híresek, hogy stratégiai fogadásokat tesznek, amelyek gyakran jelzik a piac következő nagy mozgását.
2024. 10. 12. 10:00
Megosztás: