Románia döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé

A fekete-tengeri földgáz kitermelésének megkezdése történelmi pillanat, Románia ezzel döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé - hangoztatta Nicolae Ciuca román miniszterelnök kedden azon az ünnepségen, amelyet a Black Sea Oil and Gas (BSOG) vállalat rendezett a Midia térségben található gáz kitermelésének megkezdése alkalmából a Constanta megyei Vadun.

Románia döntő lépést tesz az energetikai függetlenség felé

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és a Carlyle magántőke-befektető csoport által alapított BSOG évi egymilliárd köbméter gázt tervez felszínre hozni a román partoktól 120 kilométernyi távolságra lévő Midia térségből, ez becslések szerint Románia szükségletének mintegy 10 százalékát fedezheti. Ciuca szerint azonban így - a szárazföldi termeléssel együtt - Románia gázszükségleteinek már 90 százalékát saját forrásból fedezheti.

A kormányfő szerint a BSOG által kitermelt napi 3 millió köbméter gázzal "minden feltétel adott" ahhoz, hogy Románia teljesítse azt a kötelezettségvállalást, miszerint minden uniós tagállam legalább 80 százalékban feltölti tárolási kapacitásait a tél beállta előtt. Elmondta: Románia gáztározóinak feltöltöttsége jelenleg 41 százalékos. A tervek szerint augusztus elsejéig el fogják érni a 46, szeptemberig az 57, októberig a 66 százalékot, november elsejéig pedig a tárolási kapacitás 80 százalékát. A megszabott határidőig Románia elegendő gáztartalékokkal fog rendelkezni a téli időszak átvészeléséhez - ígérte a miniszterelnök.

Ciuca szerint Románia Azerbajdzsánnal és az Egyesült Államokkal is tárgyal gázvásárlásról, de az energiahordozó Romániába juttatása nemcsak a szerződő feleken, hanem a tranzitországon - Törökországon, illetve Görögországon és Bulgárián - is múlik. A román kormányfő üdvözölte azt az amerikai bejelentést, miszerint az Egyesült Államok 14 millió dolláros finanszírozást biztosít a román Nuclearelectricának az amerikai gyártmányú, kisméretű moduláris atomreaktorok (SMR) telepítését célzó program előkészítéséhez.

A szénbányák bezárásának esetleges elhalasztását firtató újságírói kérdésre válaszolva Ciuca azt mondta: Románia újra fog tárgyalni "mindent, ami újratárgyalható" az Európai Bizottsággal a nemzeti helyreállítási és ellenállóképességi terv (PNRR) energetikai fejezetéből a polgárok és a vállalkozások érdekében.

A BSOG június 15-én kapta meg az országos energiaszabályozó hatóság jóváhagyását a Midia földgázkitermelési projekt beindításához. A kitermelés megkezdésével először került fekete-tengeri földgáz a román gázszállítási rendszert üzemeltető (Transgaz) hálózatba. A Fekete-tenger Romániához tartozó kontinentális talapzata alatt másutt is találtak jelentős gáztartalékokat. A partoktól távolabb lévő Neptun mélytengeri térségből leghamarabb 2026 végén kezdheti meg évi tízmilliárd köbméternyi gáz felszínre hozatalát az osztrák OMV-Petrom és a román Romgaz.

A CIG Pannónia közgyűlése rábólintott az osztalékfizetési javaslatra

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. közgyűlése elfogadta az igazgatóság osztalékfizetési javaslatát csütörtökön, ennek alapján részvényenként 33 forint osztalékot fizet a társaság a 2023-as év után - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 04. 19. 17:00
Megosztás:

Márciusban kevesebb használt lakás kelt el az Egyesült Államokban

Csökkent az Egyesült Államokban az eladott használt lakások száma márciusban.
2024. 04. 19. 16:30
Megosztás:

Szakmai egyeztetés után teszik közzé az Otthonfelújítási program részleteit

Az Otthonfelújítási program felhívásának közzétételét széleskörű szakmai egyeztetés előzi meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
2024. 04. 19. 16:00
Megosztás:

Visszatérnek az éjszakai talajmenti fagyok

Marad az április első felének megfelelő hőmérséklet és éjszakánként talajmenti, a fagyzugos helyeken gyenge fagyok veszélyeztetik a gyümölcstermést - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 04. 19. 15:30
Megosztás:

Folytatódik a Zalaegerszeg melletti ipari park kialakítása

Mintegy 300 millió forintból folytatódik Zalaegerszegen a német Metrans leendő logisztikai központja mellett kialakítandó ipari park kiépítésének második üteme - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2024. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Megnyílt az ötvenhetedik Burger King nálunk

Az országban az 57., Zalában a második éttermét nyitotta meg Nagykanizsán a Burger King - tájékoztatta a hálózatot működtető Fusion Zrt. csütörtökön az MTI-t.
2024. 04. 19. 14:30
Megosztás:

Szombaton forgalomkorlátozás lesz Budapesten kerékpáros felvonulás miatt

Kerékpáros felvonulás miatt ideiglenes forgalomkorlátozások lesznek szombat délután Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).
2024. 04. 19. 14:00
Megosztás:

A vártnál alacsonyabb volt Japánban az infláció

A távol-keleti szigetországban a várt 2,8 százalékkal szemben 2,7 százalékra csökkent márciusban az infláció, míg a februári adat is 2,8% volt.
2024. 04. 19. 13:30
Megosztás:

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.
2024. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A külföldi piacszerzésben kapnak segítséget a magyar vállalkozások

A Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) április 26-án induló XPAND programja a külföldi piacszerzésben segíti az innovatív magyar vállalkozásokat - közölte az NIÜ csütörtökön az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:30
Megosztás:

Az év végig kétszeresére emeli napelemei számát a Budapesti Közművek

Az év végig megkétszerezi napenergia-termelő kapacitásait a Budapesti Közművek - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2024. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Az illetékmentesség is a csok plusz egyik előnye lehet

A teljes visszafizetést tekintve több tízmillió forintot is megspórolhat az, aki a csok plusz támogatott hitelkonstrukciót és az ezzel járó illetékmentes ingatlanvásárlási lehetőséget választja - hívta fel a figyelmet csütörtökön kiadott elemzésében a Duna House.
2024. 04. 19. 11:30
Megosztás:

Az S&P rontotta Izrael hitelminősítését

A Standard & Poor (S&P) nemzetközi hitelminősítő AA mínuszról A pluszra rontotta Izrael hosszú távú adósbesorolását
2024. 04. 19. 11:20
Megosztás:

Az új kriptovaluta, melynek ára 0,02 dollár, a Solana és a Cardano mellé került a 2024 áprilisi kiemelt ajánlásokba

A kriptovaluta piac továbbra is vad száguldását folytatja 2024 áprilisában, ahol az olyan ismert szereplők, mint a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) erős pozíciókat töltenek be. Azonban egy új versenyző is megjelent a színen, amely az alkalmi vásárlók figyelmét is magára vonja: a DTX.
2024. 04. 19. 10:45
Megosztás:

Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Gyengüléssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken, a hét utolsó kereskedési napján.
2024. 04. 19. 10:30
Megosztás:

Eséssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Az európai és az amerikai határidős indexek a közel-keleti helyzet hatására negatív értéket mutatnak, így eséssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) is pénteken az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 441,01 pontos, 0,67 százalékos csökkenéssel, 65 674,41 ponton zárt csütörtökön.
2024. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Gyengültek az ázsiai indexek

Gyengültek a vezető ázsiai tőzsdék pénteken, a térség irányadó tőzsdéje, a tokiói börze Nikkei225 indexe 2,53 százalékos csökkenéssel, 37 090 ponton zárt.
2024. 04. 19. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
2024. 04. 19. 08:30
Megosztás:

Csökkent a Danone negyedéves bevétele

A Danone francia élelmiszer- és italgyártó bevétele éves szinten 2,5 százalékkal, 6,79 milliárd euróra csökkent az idei első negyedévben - áll a cég honlapján.
2024. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Az OECD-ben stagnált az infláció februárban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezethez (OECD) tartozó országokban februárban átlagosan 5,7 százalék volt a fogyasztói árak éves növekedése ugyanúgy, mint januárban.
2024. 04. 19. 07:30
Megosztás: