Róka fogta csuka avagy a tőzsdék ismét esnek

Pénteken a munkaerőpiaci adat, nevezetesen a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak számának vártnál nagyobb bővülése, tegnap pedig az ISM szolgáltatóipari beszerzési menedzser index várakozásoknál nem csak jobb, hanem a várt csökkenéssel szemben emelkedő értéke verte ki a biztosítékot a piacon.

Róka fogta csuka avagy a tőzsdék ismét esnek

Szóval a jó az rossz, a rossz az jó mostanában. Ugyanis a jó adatokra újra növekedtek a kamatemelésekkel kapcsolatos félelmek. Míg a pénteki adat után nem volt nagy mozgás a kötvénypiacokon, addig a tegnapi ISM adat már sok volt mindenkinek. 

Emelkedtek a hozamok, s újra 50+50+25 bázispontos kamatemelést várnak. Így márciusra 5-5,25 százalék lehet a Fed finanszírozási rátájának célzónája, ami 25 bázispontos emelkedés.

Mindeközben az S&P500 index a tavaly december óta tartó csökkenő trendcsatorna felső élébe ütötte a fejét a minap, ráadásul a 200 napos mozgóátlag is éppen itt van. Ez pedig a „két bomba a repülőn” esete, azaz erős indikáció arra, hogy az árfolyamok gyengélkedő üzemmódba kapcsoljanak. 

Az MACD ugyan nem túlvett, de azért a közeljövőben kialakulhat rajta egy eladási jelzés. Lehet, hogy ez a formáció ki is végzi a mikulásralli esélyét, ami azért egy erős szezonális hatás.

Még valami. Az elmúlt hónapokban a Damodaran által különböző módokon számított részvénypiaci kockázati prémium(ok) nagyot, 80-100 bázispontot csökkent(ek) az S&P500 index esetében. Ez azt jelenti, hogy az elérhető részvénypiaci jövedelmek csökkentek. Ha pedig a pénzpiaci jövedelmek növekedésnek indulnak (nagyobb kamatemelés), akkor az rossz ómen a részvénypiaci befektetőknek. 

Ebből a szituációból csak az erőteljesebb eredmény- és osztalékbővülés húzhatná ki a részvénypiacot, ami egyelőre várat magára, legalábbis az előrejelzések szerint. Szóval nem árt az óvatosság. Megint jöhet egy lefordulás. Ettől függetlenül, a hosszabb távú kilátások szerintünk pozitívak. Legalábbis néhány részvény esetében. 

Sok esetben, számos piacon nagyon nyomott részvény értékeltségekkel találkozhatunk. Ez pedig azt jelenti, hogy ha csökken a recessziós és kamatemelési félelem, pl. néhány hónap távlatában, akkor akár egy komolyabb emelkedés is bekövetkezhet, legalább egyes részpiacokon.

A csornai szerelvénygyártó Farkas Kft. több mint 300 millió forintból növeli hatékonyságát

A csornai székhelyű Farkas Szerelvénygyártó Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 334,66 millió forintos fejlesztéssel növeli hatékonyságát; a beruházáshoz 234,26 millió forintos, feltételesen vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el a Széchenyi Terv Plusz programban - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2023. 02. 01. 02:30
Megosztás:

Béremelést követelnek a közszolgálati dolgozók szakszervezetei

Tizenharmadik havi juttatást és további bérfejlesztést követelnek a közszolgálatban dolgozó szakszervezetek - jelentette be Boros Péterné, az Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke az érdekvédők Állj ki magadért és állj le 5 percre január 31-én! címmel megrendezett hétfői, közös sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2023. 02. 01. 02:00
Megosztás:

Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart regisztráltak Hargita megyében a 2011-es népszámláláshoz képest

Több mint 26 ezerrel kevesebb magyart írtak össze tavaly Hargita megyében a 2011-es cenzushoz képest, mégis csaknem egy százalékponttal nőtt a magyarság aránya Románia "legmagyarabb" megyéjében - derült ki a román statisztikai intézet keddi közleményéből, amelyben területi bontásban közölt ideiglenes adatokat a tavalyi népszámlálásról.
2023. 02. 01. 01:30
Megosztás:

NAV: igazolásokkal ellenőrizhető az szja-bevallási tervezet

Február közepéig mindenki megkapja a tavalyi jövedelme és az önkéntes pénztári, nyugdíj-előtakarékossági vagy nyugdíjbiztosítási befizetései után a munkáltatói, kifizetői és pénztári igazolásokat, ezek alapján ellenőrizhető a személyi jövedelemadó bevallási tervezete és a pénztárakba befizetett összegek után járó adóvisszatérítés összege - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közleményében.
2023. 02. 01. 01:00
Megosztás:

Duna House: az idei év a felújításokról szólhat

A megugró energiaköltségek miatt az idei év a felújítások éve lehet az ingatlanpiacon, de a dráguló kivitelezési és anyagköltségek finanszírozására sok esetben elengedhetetlen lesz a pénzügyi segítség - írta a Duna House az MTI-nek eljuttatott közleményében kedden.
2023. 02. 01. 00:01
Megosztás:

Végleg leállítja a Tihange 2 atomreaktort Belgium

Belgium kedden éjfélkor, 40 év után végleg leállítja a kelet-belgiumi Huy Tihange nevű városrészében található atomerőmű 2-es blokkját - jelentette a Le Soir című francia nyelvű belga napilap kedden.
2023. 01. 31. 23:30
Megosztás:

A negyedik negyedévben a várakozásokra rácáfolva nőtt az euróövezeti GDP

A csökkenést jelző várakozásokkal ellentétben a bruttó hazai termék emelkedett kissé a negyedik negyedévben az euróövezetben az előző negyedévhez mérve - közölte kedden az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatok alapján.
2023. 01. 31. 23:00
Megosztás:

Jelentősen verte a várakozásokat az UniCredit

Az UniCredit 2,46 milliárd eurós adózott eredménnyel zárta a negyedik negyedévet, messze felülmúlva az 1,03 milliárd eurós várakozást - olvashatjuk az ERSTE hazai elemzői anyagában.
2023. 01. 31. 22:30
Megosztás:

Óva intenek a friss inflációs adatok - Mégsincs vége a drágulásnak?!

Tegnap a januári spanyol infláció, ma pedig a francia mutatott negatív meglepetést.
2023. 01. 31. 22:00
Megosztás:

Jelentősen nőtt az utasbiztosítások iránti kereslet

Több mint 21 ezer utasbiztosítást kötöttek az utazás előtt állók tavaly december elejétől idén január közepéig, ami 85 százalékos emelkedés éves összevetésben - közölte saját adatai alapján a Netrisk.hu. online biztosításközvetítő kedden az MTI-vel.
2023. 01. 31. 21:30
Megosztás:

Építőipari kilátások 2023-ra

2022-vel kétségkívül nehéz évet tudhatunk magunk mögött. A háború kitörése, a forint elszabaduló inflációja és az alapanyagárak emelkedése az építőiparra is kihatott. A 2023-as évre vonatkozóan nézve is sok a kérdés. Cikkünkben áttekintjük, mi az, ami már most, elöljáróban látszik az építőipar idei évére vonatkozóan.
2023. 01. 31. 21:00
Megosztás:

A mézjelölési szabályok szigorítását sürgeti Magyarország Brüsszelben

Magyarországgal együtt összesen húsz tagállam kérte az Európai Bizottságot a mézkeverékek származás jelölésére vonatkozó előírások szigorítására. Hiába beszélünk ugyanis a beporzók védelméről és írunk elő szabályokat ennek érdekében a mezőgazdasági termelés számára, ha az EU nem védi meg saját méztermékeit és méhészeit - közölte a magyar delegációt vezető Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Brüsszelben a tárca keddi közleménye szerint.
2023. 01. 31. 20:30
Megosztás:

Indiai egyetemmel kötött együttműködési megállapodást a Magyar Képzőművészeti Egyetem

Hosszútávú oktatási és művészeti együttműködési megállapodást kötött Indiában a Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) és a negyvenhatezer hallgatót számláló óriásegyetem, a MaharajaSayajirao University (MSU) - tájékoztatta az MKE kedden az MTI-t.
2023. 01. 31. 20:00
Megosztás:

Decemberben visszaesett, az egész évben csökkent a kiskereskedelmi forgalom Németországban

A jelentős mértékben megemelkedett árak miatt az év második felében csökkenésnek indult és decemberben már visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Németországban. Az élelmiszerek forgalma rekordmértékben csökkent tavaly a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
2023. 01. 31. 19:30
Megosztás:

A jelenléti ív már a múlté?

Már hazánkban is egyre több vállalat és irodaház áll át a beléptető kártyás rendszerre. Nem véletlen, hiszen nagyban megkönnyítheti a cégek mindennapos működését. Nemcsak biztonsági szempontból lehet jó választás, hanem az adminisztráció hatékonyságát is növelheti. Tudta például, hogy a munkaidőt is nyilvántarthatjuk vele? Így nincs szükség többé jelenléti ívek kitöltésére. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miként nyújt segítséget egy ilyen rendszer kiépítése a mindennapok során.
2023. 01. 31. 19:00
Megosztás:

Több mint 1,6 milliárd forintból megújult Bodrogkeresztúr

Több mint 1,6 milliárd forintot kötöttek uniós forrásból Bodrogkeresztúr turisztikai attraktivitásának fejlesztésére: tematikus borsétányt alakítottak ki a korábban elhanyagolt pincesorból, zenepavilont építettek, új kilátópont létesült, és megújult a település több utcájának burkolata - közölte a Bodrogkeresztúrért Nonprofit Kft. az MTI-vel.
2023. 01. 31. 18:30
Megosztás:

Ismét megrendezik a Mobil világkongresszust

Megtartják idén is a mobiliparág legjelentősebb seregszemléjét, a Barcelonában évente megrendezésre kerülő, de a koronavírus-járvány miatt 2021-ben elmaradt Mobil világkongresszust (Mobile World Congress - MWC) - jelentette be az esemény szervezője, a mobilszolgáltatók nemzetközi szakmai szervezete, a GSMA.
2023. 01. 31. 18:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 303,14 pontos, 0,66 százalékos csökkenéssel, 45 339,18 ponton zárt kedden.
2023. 01. 31. 18:00
Megosztás:

Az ipari termelői árak 2022-ben átlagosan 33,7 százalékkal emelkedtek

Az ipari termelői árak 2022 decemberében az egy évvel korábbihoz képest 34,9 százalékkal nőttek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek, 2022-ben átlagosan pedig 33,7 százalékkal emelkedtek - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
2023. 01. 31. 17:32
Megosztás:

Csaknem 440 millió forintból fejleszti gyártókapacitását a használtruhák újrahasznosításával foglalkozó Texval Kft.

Csaknem 440 millió forintból fejleszti gyártókapacitását a használt ruhák kezelésével és újrahasznosításával foglalkozó Texval Kft. - közölte a társaság az MTI-vel.
2023. 01. 31. 17:00
Megosztás: