Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

A Grupa LOTOS csoport akvizícióját véglegesítő korrekciós intézkedéseket, valamint a MOL-csoporttal a töltőállomások egy részének átvételéről kötött megállapodást követően az ORLEN-csoport piacra lépett Magyarországon. Az ORLEN a jövőben összesen 143 hazai töltőállomást vesz át. Ebből 79 már most az ORLEN-csoport tulajdonába került, ezek jelenleg LUKOIL márkanév alatt üzemelnek. A teljes arculatváltás várhatóan jövő év márciusáig valósul meg, ennek során a töltőállomások az ORLEN arculati szabványainak és a vállalatcsoport piros-fehér színű dizájnjának megfelelő külsőt kapnak. A fennmaradó 64 töltőállomás átvételére és átnevezésére 2024 közepéig fokozatosan kerül sor. Eközben az ORLEN-csoport Szlovákiában 39 töltőállomást vesz át a MOL-csoporttól, így a vállalat a szomszédos országban összesen 91 töltőállomást fog üzemeltetni 2023-ban. Az ORLEN így mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik.

Piacra lépett az ORLEN Magyarországon

„Számottevő mértékben bővítjük kiskereskedelmi hálózatunkat Európában: erősödő jelenlétünknek köszönhetően Szlovákiában bekerültünk a helyi piac négy legnagyobb üzemanyag-kiskereskedői közé. Emellett kereskedelmi hálózatunk egy új piacon, Magyarországon is terjeszkedik, ahol a nagykereskedelmi területen már korábban is jelen voltunk. Értékesítési hálózatunk sikeres bővítésének eredményeként nem csupán Lengyelországban, de az egész közép- és kelet-európai régióban biztosítjuk az üzemanyag- és energiaellátás biztonságát. Elkötelezettségünk és kiterjedt piaci tudásunk révén kifejezetten a helyi elvárásoknak megfelelően kialakított, elsőrangú minőségű termékeket és szolgáltatásokat tudunk kínálni új európai vásárlóinknak. Az ORLEN-töltőállomások december elején nyitják meg kapuikat a magyar közönség előtt” – mondja Daniel Obajtek, a PKN ORLEN igazgatótanácsának elnöke.

A MOL-tranzakció lezárását követően az ORLEN-csoport összesen több mint 660 töltőállomást üzemeltet majd Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon. A vállalat Csehországban 430 töltőállomással piacvezető pozíciót tölt be. A csoport Szlovákiában 91-re, Magyarországon pedig 143-ra fogja növelni töltőállomásai számát, s ezáltal mindkét piacon a négy legnagyobb szereplő egyikévé válik. Az ORLEN hat európai országban - Lengyelországban, Németországban, Csehországban, Litvániában, Szlovákiában és immár Magyarországon is – összesen közel 3000 töltőállomást üzemeltet.

„Az ORLEN egy olyan erős, nemzetközi vállalat, amelynek közel 3000 töltőállomása stabil háttérrel rendelkezik, létesítményei pedig a tapasztalatok, valamint az innovatív megoldások megosztásával dinamizálják egymás működését. Magyarországi piacra lépésünkkel fellendítjük a helyi versenyt, s ennek előnyeit nemcsak vásárlóink, hanem a turisták és a nemzetközi közlekedési vállalatok is élvezhetik, hiszen korszerű Efecta és Verva üzemanyagainkat Közép-Európa egyéb országaiban is megtalálják majd” – mondta Tomasz Wiatrak, a szlovákiai és magyarországi terjeszkedést irányítóORLEN Unipetrol csoport vezérigazgatója.

A szlovák és a magyar piacokra irányuló terjeszkedés kulcsfontosságú lépést jelent az ORLEN-csoport számára európai kiskereskedelmi hálózatának bővítésében. 2030-ig a vállalat 3500 ORLEN-márkanéven működő töltőállomás üzemeltetését tervezi, a célkitűzések alapján a külföldi töltőállomások teljes értékesítési hálózatban elért részesedése pedig várhatóan 37 százalékról 45 százalékra emelkedik majd.

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás: