Ötből négy magyar diák megfelelő pénzügyi alapműveltséggel rendelkezik

Csaknem minden harmadik magyar diák kifejezetten magas pénzügyi műveltséggel, a hazai tanulók 81,7 százaléka a társadalmi szempontból elvárható vagy annál magasabb szintű pénzügyi képességekkel rendelkezik - ez derült ki az Oktatási Hivatal és a Pénziránytű Alapítvány együttműködésében elkészült a 2022-es PISA vizsgálat pénzügyi műveltség mérésének magyar jelentéséből. A magyar diákok által elért átlagpontszám 492, amely meghaladja a mérésben részt vevő 20 ország 475 pontos átlagát.

Ötből négy magyar diák megfelelő pénzügyi alapműveltséggel rendelkezik

A Pénziránytű Alapítvány MTI-nek küldött hétfői közleménye szerint az elemzés rávilágított: bár több szempontból kiemelkedő a magyar diákok pénzügyi magatartása, a folyamatosan változó pénzügyi környezetben nagy szükség van a célirányos iskolai szemléletformálásra.

A PISA mérés vizsgálta, hogy milyen jellegű pénzügyi problémák megoldására képesek a tanulók. A 15 éves magyar diákok 30 százaléka tudja, érti és helyesen alkalmazza például a bankszámlavezetéssel kapcsolatos ismereteit vagy a kamatoskamat-számítást, pénzügyi döntéseiben figyelembe veszi azok hosszabb távú következményeit, és sokan közülük rendelkeznek az előrelátás és előretervezés képességeivel is.

A magyar tanulók 81,7 százaléka képes legalább azonosítani a leggyakoribb pénzügyi termékeket és kifejezéseket, ismeri a mindennapi életben előforduló pénzügyi dokumentumok célját, és egyszerű számítási műveleteket is képes alkalmazni ismerős pénzügyi helyzetekben. A pénzügyi önbizalom kialakításában is jelentős szerepet játszott, ha a tanuló rendelkezett pénzügyi termékekkel, és tapasztalatot szerzett azok használatában. Például 28 ponttal magasabb pontszámot értek el azok a magyar diákok, akik rendelkeztek bankszámlával, mint azok a diákok, akik nem. A megtakarítási magatartásról sokatmondó eredmény, hogy a magyar diákok spórolási hajlandósága igen magas (92 százalék feletti), ugyanakkor ez jellemzően készpénzben történik: a 15 éves magyar diákok mindössze 44,1 százaléka tett félre bankszámlán a felmérést megelőző egy évben.

A mérés rámutatott az iskolai pénzügyi nevelés fontosságára is, amely a családi háttérből adódó hiányosságokat kompenzálhatja, az abból fakadó egyenlőtlenségeket sikeresen mérsékelheti. A magyar diákok a résztvevő országok átlagát meghaladó mértékben találkoztak pénzügyi fogalmakkal a tanórákon: például a bankkártyáról, a vállalkozó fogalmáról és a munkabérről 10-ből 9 diák tanult, és kétharmaduk említette, hogy az iskolában foglalkoztak a pénz szerepével - írták.

Az eredmények részletes vizsgálata azt mutatja, hogy a magyar diákok pénzügyi műveltsége jól megállja a helyét a nemzetközi mezőnyben. Magyarországon a pénzügyi tudatosság fejlesztése általános és középiskolában is elsősorban tantárgyakba integrálva valósul meg. A mérés idején jellemzően a matematika, földrajz, történelem tantárgyak, valamint a technikumok 10. évfolyamán kötelező pénzügyi és vállalkozói ismeretek tantárgy keretében találkozhattak pénzügyi ismeretekkel a tanulók. A 2015. óta folyamatosan zajló fejlesztéseknek köszönhetően ma már évente több mint 700 ezer ingyenes kiadvány, köztük matematika munkafüzetek, az állampolgári ismeretek tantárgy 8. és 12. évfolyamos tankönyvei, illetve az ezekhez a Pénziránytű Alapítvány által kidolgozott Állampolgárok pénzügyei című tematikus munkafüzetek is tartalmaznak praktikus pénzügyi ismereteket. Emellett a pénzügyi műveltség hatékony iskolai fejlesztésének lehetőségét szolgálják a Pénziránytű Alapítvány ingyenes akkreditált tanárképzései is, amelyeken eddig már közel 4000 pedagógus vett részt.

A PISA 2012. óta 4. alkalommal vizsgálta a pénzügyi műveltség szintjét a 15 éves diákok körében. Magyarország először csatlakozott a PISA 2022-ben 20 országra kiterjedő pénzügyi műveltségi moduljához.

Nem kíméli a külföldi bűnözőket a brit kormány

Felgyorsítja és megkönnyíti a külföldi bűnelkövetők kitoloncolását a brit kormány.
2025. 05. 12. 07:00
Megosztás:

Új tartalom, új módszerek – Megújult a hazai szakképzési rendszer

A szakképzési rendszer az elmúlt években nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentősen megújult - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál záróeseményén szombaton a Budapest Kongresszusi Központban.
2025. 05. 12. 06:00
Megosztás:

Legyél Te is űrhajós, a Föld nagykövete!

5 éves a SpaceBuzz Hungary Oktatási Program: már több mint 10 000 gyerek teljesítette a küldetéseket.
2025. 05. 12. 06:00
Megosztás:

Mi hajtja felfelé a Bitcoin árfolyamát? Egy döntő ok, ami miatt az árfolyam tovább szárnyalhat 2025-ben

A Bitcoin újabb lendületet vett: 2025 első hónapjaiban már több mint 25%-ot erősödött, és sok elemző szerint a rali még messze nem ért véget. De mi az az egyetlen, megkerülhetetlen tényező, ami most igazán hajtja az árfolyamot? A válasz: az emberi psziché és a befektetői érzelem. Nézzük meg, miért lehet ez kulcsfontosságú!
2025. 05. 12. 05:00
Megosztás:

Kriptovaluta adó forradalom Missouriban: Állami szinten törölhetik az árfolyamnyereség-adót

Amerika egyik szíveként ismert Missouri most a kriptovilág középpontjába kerülhet: egy frissen elfogadott törvénytervezet révén az állam elsőként törölheti el teljes egészében az árfolyamnyereség-adót. Ha a kormányzó aláírja, a Bitcoin- és XRP-befektetők adózási álma válhat valóra.
2025. 05. 12. 04:00
Megosztás:

Drasztikusan nő a kereslet a klímák iránt a rekordhőség miatt

A tavalyi nyár 1901 óta a legmelegebb volt, 2,7 Celsius-fokkal haladta meg az átlagot.
2025. 05. 12. 03:00
Megosztás:

Gyereket nevelsz? Újfajta állami támogatásokat kaphatsz!

A Kossuth Rádió korábbi műsorában Bogdán Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának vezetője ismertette a gyermekes családokat érintő pénzbeli támogatások széles körét.
2025. 05. 12. 02:00
Megosztás:

Megéri klímával fűteni a lakást? Számoljuk ki!

Egyre több magyar család választja a klímás fűtést a hagyományos rendszerek helyett, és nem véletlenül: a modern, inverteres klímák már nemcsak nyáron hűtenek, hanem hideg időben is hatékonyan fűtenek – méghozzá jóval olcsóbban, mint a villanyradiátor vagy a gázkazán.
2025. 05. 12. 01:00
Megosztás:

Mennyi az XRP valós értéke? Milliomosgyár vagy túlértékelt token? XRP elemzés

Az XRP az elmúlt félévben több mint 300%-os árfolyam-emelkedést produkált, és egyre többen teszik fel a kérdést: vajon ez a kriptovaluta lehet a következő Bitcoin? Vagy csupán egy túlértékelt eszköz, amely már most beárazta jövőbeli reményeit? A válasz összetettebb, mint gondolnánk – mutatjuk a részleteket.
2025. 05. 12. 00:01
Megosztás:

Megújította az Egyetem teret az V. kerületi önkormányzat

Megújította az Egyetem teret az V. kerületi önkormányzat, egyebek mellett 21 új fa ültetésével és újabb ülőkockák kihelyezésével - tájékoztatta Belváros Önkormányzata vasárnap az MTI-t.
2025. 05. 11. 23:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2025. 05. 11. 22:00
Megosztás:

Mi az a gamifikáció, és hogyan teszi szórakoztatóbbá a mindennapi életet?

A játék nem csak a gyerekek kiváltsága. Ma már a munkahelyen, a tanteremben, sőt még a napi teendőink között is ott lapulhat egy adag "game feel". Erre jött létre a gamifikáció: egy trükkös, de hatékony módszer, ami a játékokból ismerős elemeket ülteti át nem játékos környezetbe.
2025. 05. 11. 21:00
Megosztás:

Bennragadtak a magyarok a folyószámla- és hitelkártya hitelekben

2025 márciusában már kilencedik hónapja tart a folyószámlahitel-állomány éves alapú növekedése. Hasonlóra legutóbb több mint egy évtizede, 2013-ban volt példa. A hitelkártyáknál pedig még egyértelműbb a trend: 2022 novembere óta egyetlen hónapban sem csökkent éves összevetésben tartozásállomány, ami példátlan sorozat a magyar lakossági hitelezés történetében.
2025. 05. 11. 20:00
Megosztás:

Digitális hűségprogramok: hogyan működnek, és hogyan éri meg használni őket?

Ma már szinte mindent a mobilunkon keresztül intézünk: fizetés, rendelés, jegyfoglalás. Ehhez képest nem meglepő, hogy a hűségprogramok is teljesen digitálissá váltak. Egyre kevesebb a plasztikkártya, helyette applikációk és QR-kódok pörögnek. De vajon mi van a kulisszák mögött? Hogyan éri meg ez a cégeknek és mit kap vissza belőle a felhasználó? Mindenki valamit akar: a márkák lojalitást, a vevők kedvezményt.
2025. 05. 11. 19:30
Megosztás:

Magyar Levente külügyi államtitkár lemondta a hétfői magyar-ukrán tárgyalást

Az elmúlt napok eseményei miatt lemondta a hétfőre tervezett, a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezéséről szóló magyar-ukrán szakértői tárgyalást a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. 05. 11. 19:00
Megosztás:

Az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten

Jellemzően napos-gomolyfelhős, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten: egyes helyeken hajnalban akár 0 Celsius-fok körülire is lehűlhet a levegő, napközben 14-20 fok várható. Csütörtöktől többfelé kell esőre, záporra számítani - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 05. 11. 18:00
Megosztás:

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség Budapesten

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a héten Budapesten, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu-n.
2025. 05. 11. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
2025. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Ennyi adót szeretne beszedni 2026-ban Magyarország: a 2026-os költségvetés főbb adószámai

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel.
2025. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Jakab Roland: a mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért

A mesterséges intelligencia nem fejlődhet önmagáért, olyan módon kell hasznosítani, hogy tömegek számára teremtsen társadalmi és gazdasági értékeket - hangsúlyozta Jakab Roland, a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezérigazgatója az AI Symposium 2025 elnevezésű konferencia zárórendezvényén szombaton a Várkert Bazárban.
2025. 05. 11. 12:00
Megosztás: