Olimpikonok, akik feltalálóként is bizonyítottak

Németh Miklós az 1976-os montreali olimpián világcsúccsal szerzett aranyérmet, 10 évvel később pedig piacra dobta első találmányát: egy komplex tartásjavító és mozgásfejlesztő szerkezetet. Tarics Sándor 1936-ban Berlinben tagja volt az olimpiai bajnok vízilabda csapatnak, de az ő nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület tervezése is. Míg Bud Spencer, vagyis Carlo Pedersoli úszóként az 1952-es és az 1956-os olimpián is részt vett, majd színészként vált világszerte ismerté, de több találmánya is volt, amelyek közül egy speciális, zárható kilincsre vonatkozó megoldást például több országban is szabadalom védett már. A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának munkatársai a 2024. évi nyári olimpiai játékok alkalmából összegyűjtötték azokat az olimpikonokat, akik feltalálóként is bizonyítottak.

Olimpikonok, akik feltalálóként is bizonyítottak

Tarics Sándor vízilabdázóként tagja volt az 1936. évi nyári olimpiai játékokon Berlinben bajnoki címet nyert magyar csapatnak. Építőmérnöki diplomáját a Budapesti Műszaki Egyetemen szerezte, majd 1949-ben kivándorolt az Amerikai Egyesült Államokba. Tagja volt az Amerikai Mérnökök Egyesületének és az ENSZ földrengésügyi szakbizottságának. Nevéhez fűződik az első földrengésbiztos rugós acélszerkezetű épület tervezése. Az általa tervezett földrengés-szigetelő pogácsákat és azok változatait ma már elterjedten használják középmagas épületeknél és autópályahidaknál.

Németh Miklós olimpiai bajnok gerelyhajító az 1976-os montreali olimpián szerzett világcsúcsot érő hajítással olimpiai bajnoki címet. Első találmányát, a „Body Roll”-t, 1986-ban dobta piacra. A hengeres szerkezet tartásjavításra, izomerősítésre és -nyújtásra, valamint a mozgás fejlesztésére volt alkalmazható. 1987-ben alapította meg mai napig működő gerelygyártó cégét. A kilencvenes években szabadalmaztatta az érdes felületű gerelyek gyártását és forgalmazását. A Flying History nevű sporteszközzel 1990 júliusában Železný (89,66 m), majd Steve Backley (90,98 m) ért el az aktuális világcsúcsnál jobb eredményt. 1991-ben azonban Németh-féle és a többi hasonlóan érdes felületű gerelyt betiltották.

Gömöry Pál Európa-bajnoki ötödik helyezett, tizenegyszeres magyar bajnok, Kékszalag győztes vitorlázó volt. 1968-ban a mexikói olimpián Repülő hollandiban Izsák Szabolccsal képviselték a magyar színeket. A civil életben vegyészként dolgozott, az ELTE TTK egyetemi adjunktusa volt a szervetlen kémia tanszéken. Többszörös Pro Universitate-díjas feltaláló, 26 szabadalom, szabadalmi bejelentés található a neve alatt. Egyik legfontosabb kutatási területe a mezőgazdaságban, talajkezelésben fontos huminsav előállítása, felhasználása volt, ma is az ő munkájára való hivatkozással gyártják ezt a terméket. De a vegyészeti tudományának a vitorlázók is hasznát látták: ha kellett, különleges festékkel segített, és műgyantákkal kísérletezett már akkor, amikor ezek az anyagok még nem voltak a hétköznapokban hozzáférhetőek.

Carlo Pedersoli, vagyis Bud Spencer neve hallattán a legtöbbeknek a Piedone-filmek, a spagettiwesternek és Terence Hill-lel közös filmjei juthatnak eszükbe. Pedig Olaszországban úszóként és vízilabdázóként is ismert volt, többek között a magyar válogatott ellen is játszott.  1952-ben és 1956-ban is részt vett a nyári olimpián. Helsinkiben a saját időfutamában 58,8 másodpercet úszva a harmadik helyen jutott tovább, az elődöntőben azonban futamában az 5., míg összesítésben a 12. lett. Melbourne-ben a 100 méter előfutamaiból ismét továbbjutott, de az elődöntőben a leggyengébb, 16. időt úszva nem jutott fináléba. Több találmányt, köztük egy háromcsövű puskát, egy speciális ajtózárat és egy olyan fogkefét is szabadalmaztatott, amibe elképzelése szerint beleépítették a fogkrémet is.

Jean Verbrugge az 1920-as és az 1928-as nyári olimpián Belgium színeiben vívóként vett részt, majd ortopéd sebészként dolgozott és a Genti Egyetem professzora lett. Számos sebészeti eszköz kitalálója, többek között a ma is használatos Verbrugge-csipesz feltalálója. Thomas Michael Zacharias német magasugró az 1968-as olimpián 2,09 m-es ugrással a 14. helyen végzett, ezen kívül öt országos rekordot állított fel, egyéni csúcsa 2,22 m. Nevéhez fűződik a “Zacharias hurdle” nevű magasugráshoz kapcsolódó találmány, ami a magas- vagy rúdugrást éppen elkezdő sportolók edzését megkönnyítő speciális keresztrúd, de ezen kívül több sporttal kapcsolatos használati mintaoltalmi bejelentést is tett Németországban.

Miért ne lehetne valaki több területen is sikeres? A fent felsorolt feltalálók és sportolók nemcsak koncentráltan edzettek és készültek a világszintű megmérettetésekre, de tudatosan kezelték szellemi tulajdonjogaikat is. Volt közöttük olyan is, aki ötletét szabadalmi oltalomként jegyeztette be és erre mai napig működő sikeres vállalkozást épített.

Így alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a hét végén a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 05. 12. 08:00
Megosztás:

Nem kíméli a külföldi bűnözőket a brit kormány

Felgyorsítja és megkönnyíti a külföldi bűnelkövetők kitoloncolását a brit kormány.
2025. 05. 12. 07:00
Megosztás:

Új tartalom, új módszerek – Megújult a hazai szakképzési rendszer

A szakképzési rendszer az elmúlt években nemcsak szerkezetében, hanem tartalmában és módszertanában is jelentősen megújult - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál záróeseményén szombaton a Budapest Kongresszusi Központban.
2025. 05. 12. 06:00
Megosztás:

Legyél Te is űrhajós, a Föld nagykövete!

5 éves a SpaceBuzz Hungary Oktatási Program: már több mint 10 000 gyerek teljesítette a küldetéseket.
2025. 05. 12. 06:00
Megosztás:

Mi hajtja felfelé a Bitcoin árfolyamát? Egy döntő ok, ami miatt az árfolyam tovább szárnyalhat 2025-ben

A Bitcoin újabb lendületet vett: 2025 első hónapjaiban már több mint 25%-ot erősödött, és sok elemző szerint a rali még messze nem ért véget. De mi az az egyetlen, megkerülhetetlen tényező, ami most igazán hajtja az árfolyamot? A válasz: az emberi psziché és a befektetői érzelem. Nézzük meg, miért lehet ez kulcsfontosságú!
2025. 05. 12. 05:00
Megosztás:

Kriptovaluta adó forradalom Missouriban: Állami szinten törölhetik az árfolyamnyereség-adót

Amerika egyik szíveként ismert Missouri most a kriptovilág középpontjába kerülhet: egy frissen elfogadott törvénytervezet révén az állam elsőként törölheti el teljes egészében az árfolyamnyereség-adót. Ha a kormányzó aláírja, a Bitcoin- és XRP-befektetők adózási álma válhat valóra.
2025. 05. 12. 04:00
Megosztás:

Drasztikusan nő a kereslet a klímák iránt a rekordhőség miatt

A tavalyi nyár 1901 óta a legmelegebb volt, 2,7 Celsius-fokkal haladta meg az átlagot.
2025. 05. 12. 03:00
Megosztás:

Gyereket nevelsz? Újfajta állami támogatásokat kaphatsz!

A Kossuth Rádió korábbi műsorában Bogdán Zsuzsanna, a Magyar Államkincstár Családtámogatási és Egészségbiztosítási Főosztályának vezetője ismertette a gyermekes családokat érintő pénzbeli támogatások széles körét.
2025. 05. 12. 02:00
Megosztás:

Megéri klímával fűteni a lakást? Számoljuk ki!

Egyre több magyar család választja a klímás fűtést a hagyományos rendszerek helyett, és nem véletlenül: a modern, inverteres klímák már nemcsak nyáron hűtenek, hanem hideg időben is hatékonyan fűtenek – méghozzá jóval olcsóbban, mint a villanyradiátor vagy a gázkazán.
2025. 05. 12. 01:00
Megosztás:

Mennyi az XRP valós értéke? Milliomosgyár vagy túlértékelt token? XRP elemzés

Az XRP az elmúlt félévben több mint 300%-os árfolyam-emelkedést produkált, és egyre többen teszik fel a kérdést: vajon ez a kriptovaluta lehet a következő Bitcoin? Vagy csupán egy túlértékelt eszköz, amely már most beárazta jövőbeli reményeit? A válasz összetettebb, mint gondolnánk – mutatjuk a részleteket.
2025. 05. 12. 00:01
Megosztás:

Megújította az Egyetem teret az V. kerületi önkormányzat

Megújította az Egyetem teret az V. kerületi önkormányzat, egyebek mellett 21 új fa ültetésével és újabb ülőkockák kihelyezésével - tájékoztatta Belváros Önkormányzata vasárnap az MTI-t.
2025. 05. 11. 23:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek

Közvetlen és előfeltételek nélküli tárgyalásokat javasolt vasárnap hajnalban Ukrajnának Vlagyimir Putyin orosz elnök.
2025. 05. 11. 22:00
Megosztás:

Mi az a gamifikáció, és hogyan teszi szórakoztatóbbá a mindennapi életet?

A játék nem csak a gyerekek kiváltsága. Ma már a munkahelyen, a tanteremben, sőt még a napi teendőink között is ott lapulhat egy adag "game feel". Erre jött létre a gamifikáció: egy trükkös, de hatékony módszer, ami a játékokból ismerős elemeket ülteti át nem játékos környezetbe.
2025. 05. 11. 21:00
Megosztás:

Bennragadtak a magyarok a folyószámla- és hitelkártya hitelekben

2025 márciusában már kilencedik hónapja tart a folyószámlahitel-állomány éves alapú növekedése. Hasonlóra legutóbb több mint egy évtizede, 2013-ban volt példa. A hitelkártyáknál pedig még egyértelműbb a trend: 2022 novembere óta egyetlen hónapban sem csökkent éves összevetésben tartozásállomány, ami példátlan sorozat a magyar lakossági hitelezés történetében.
2025. 05. 11. 20:00
Megosztás:

Digitális hűségprogramok: hogyan működnek, és hogyan éri meg használni őket?

Ma már szinte mindent a mobilunkon keresztül intézünk: fizetés, rendelés, jegyfoglalás. Ehhez képest nem meglepő, hogy a hűségprogramok is teljesen digitálissá váltak. Egyre kevesebb a plasztikkártya, helyette applikációk és QR-kódok pörögnek. De vajon mi van a kulisszák mögött? Hogyan éri meg ez a cégeknek és mit kap vissza belőle a felhasználó? Mindenki valamit akar: a márkák lojalitást, a vevők kedvezményt.
2025. 05. 11. 19:30
Megosztás:

Magyar Levente külügyi államtitkár lemondta a hétfői magyar-ukrán tárgyalást

Az elmúlt napok eseményei miatt lemondta a hétfőre tervezett, a kárpátaljai magyar kisebbség jogainak rendezéséről szóló magyar-ukrán szakértői tárgyalást a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. 05. 11. 19:00
Megosztás:

Az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten

Jellemzően napos-gomolyfelhős, de az átlagosnál hűvösebb idő várható a jövő héten: egyes helyeken hajnalban akár 0 Celsius-fok körülire is lehűlhet a levegő, napközben 14-20 fok várható. Csütörtöktől többfelé kell esőre, záporra számítani - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 05. 11. 18:00
Megosztás:

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség Budapesten

Újabb buszsávellenőrzést tartott a rendőrség a héten Budapesten, az akció két napja alatt 97 esetben intézkedtek - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap a police.hu-n.
2025. 05. 11. 16:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 94 061,67 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken, 2,02 százalékkal emelkedett a múlt heti záráshoz képest.
2025. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Ennyi adót szeretne beszedni 2026-ban Magyarország: a 2026-os költségvetés főbb adószámai

Május 6-án benyújtotta a Kormány a 2026-os költségvetés tervezetét. A Niveus elemzése szerint a korai beterjesztésen túl a büdzsé fő üzenete, hogy továbbra is jelentős mértékben a belső fogyasztásra és a szektorális különadókra épít – ez fenntartja a bevételi stabilitást, de a gazdasági növekedés mértéke és fenntarthatósága szempontjából kérdéseket vet fel.
2025. 05. 11. 13:00
Megosztás: