Megújulás előtt az állami levéltárak

Tízéves program keretében megújulnak az állami levéltárak azért, hogy a dokumentumok megfelelő, kutatható környezetbe kerüljenek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára hétfőn Szekszárdon, a helyi könyvtárnak és levéltárnak helyet adó Szekszárdi Tudásközpont ünnepélyes átadásán.

Megújulás előtt az állami levéltárak

Vincze Máté hozzátette: Székesfehérváron, Makón, Szegeden, Miskolcon zajlanak fejlesztések. A szekszárdi levéltár kiemelkedő abból a szempontból, hogy a 2024-ben elkészült tudásközpont épületében kapott helyet, amely a legtöbb közösségi funkcióval bír.

Azt mondta, a több mint 500 ember, 19 ezer folyóméternyi irat befogadására alkalmas, 360 ezer könyvtári dokumentummal rendelkező, 6000 négyzetméteres intézmény egész Tolna vármegye javát szolgálja. Közölte, a létesítmény 8,6 milliárd forint összköltségvetéssel épült meg.

Kiemelte, a kultúra és a történelem alapforrása a levéltár. Magyarországon, amelyre a 20. században sokszor "alternatív történelemszemléleteket erőltettek", különösen fontos, hogy a források méltó körülmények között, jól kutathatóan, digitalizáltan rendelkezésre álljanak - fűzte hozzá.

Fontosnak nevezte az emberek olvasóvá nevelését; aki olvas, kreatívabb, jobb, boldogabb ember lesz, a könyvtár természetes szövetségese a levéltárnak e folyamatban - fogalmazott.

A vármegyei könyvtárak olyan kulturális intézmények, amelyek a helytörténet, a családfakutatás, a történelemtudomány alapeszközei, és amelyek gazdaggá teszik közösségünket. A tudásközponttal Tolna vármegye és Szekszárd közössége is gyarapszik - mondta.

"A mai világban, amikor a szomszédunkban háború dúl, válságok nehezítik az életünket, nem árt visszagondolni arra, hogy a magyarság történelme több mint 1100 éve a megmaradásáról, a túléléséről és a fejlődéséről szól" - jelentette ki Vincze Máté.

Nyúl Zoltán, az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára többek között arról beszélt, hogy kiemelt társadalmi felelősség a könyvtárak és levéltárak örökségének megóvása a következő generációk számára. Ez az épület egyszerre szolgálja a közösséget, és terepe az oktatásnak, kutatásnak - tette hozzá.

Közölte, az elmúlt másfél évben elfogadott, az állami beruházásokról, valamint a magyar építészetről szóló törvény célja az, hogy a következő évtizedek minőségi, gazdaságos építéseit segítsék elő.

Berlinger Attila (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere megjegyezte, a közeljövőben nem állhat elő az a helyzet, hogy a könyvtárnak és levéltárnak három-négy telephelyen kell működnie, külső raktárakban, nem megfelelő körülmények között tárolva fontos dokumentumokat.

Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese arról szólt, a szekszárdi levéltár 300 év után került jelenlegi helyére, amely ideális a kutatók és a vármegyei polgárok számára településük története és személyes történetük megismeréséhez.

A nyitott és szolgáltató levéltár koncepciójához tartoznak pedagógiai programok is, kiemelt feladat, hogy a diákok alapfoktól felsőfokig megismerjék a levéltárakban őrzött dokumentumokat.

A vármegyei közgyűlési jegyzőkönyvek, a reformáció korából származó iratok, a két világháború veszteségeit tartalmazó dokumentumok ma már ingyenesen, bárki számára hozzáférhetőek - mondta a főigazgató-helyettes.

Kiugró forgalommal kezdte az évet a használtautó-import

Idén januárban a DataHouse adatai szerint 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az egy évvel ezelőtti értékhez (9 243) képest 13 százalékos növekedést jelent. Az elmúlt évek legaktívabb évkezdete az első negyedév további részében is folytatódhat, mivel ebben az időszakban a felszabaduló lakossági megtakarítások, illetve – kisebb részben – az újonnan bevezetett hitellehetőségek is élénkítik a keresletet a használt autók iránt.
2025. 02. 06. 20:00
Megosztás:

Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket

2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek - kivéve az elektromos autók esetében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.
2025. 02. 06. 19:30
Megosztás:

50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban

Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 06. 19:00
Megosztás:

Akár 45 millió forintból ingatlanhoz és hosszú távú tartózkodási lehetőséghez juthatunk Dubajban

Hírek szerint a közeljövőben mérsékelheti az Egyesült Arab Emírségek kormányzata azt a limitet, amellyel tartózkodási engedélyt is kaphatnak a Dubajban ingatlant vásárló külföldiek. A jelenlegi 750 ezer helyett 400 ezer dirham, mintegy 45 millió forint lehet a belépési minimum, ami jelentősen megdobhatja a Perzsa-öböl partján épülő ingatlanok iránti így is erőteljes magyar érdeklődést és vásárlási kedvet.
2025. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A szlovák állami gázművek (SPP) február elsejétől a Török Áramlat gázvezetéken keresztül kezdte importálni az orosz gázt, és az így behozott gáz mennyiségét áprilistól megduplázzák - jelentette be Vojtech Ferencz, az SPP igazgatótanácsának elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2025. 02. 06. 18:00
Megosztás:

Nagy Márton: 2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete

A magyar háztartások jövedelmi helyzete az elmúlt évek inflációs sokkja után 2024 végére helyreállt, a tavalyi 9 százalék után az idén 6-7 százalékos reálbér-növekedés várható - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évindító rendezvényén.
2025. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Emelkedett a létszámleépítések száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban emelkedett a létszámleépítések száma januárban.
2025. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Két lottójátékkal is milliárdossá lehet válni

Halmozódik az idén már 68 éves Ötöslottó főnyereménye és az Eurojackpot most elérhető legnagyobb nyereménye is. Hazánk legismertebb számsorsjátéka ezen a héten több mint 3,2 milliárd forintot kínál a telitalálatért cserébe, míg a 19 európai országban, köztük Magyarországon is játszható Eurojackpoton mintegy 30,6 milliárd forint (75 millió euró) várja szerencsés gazdáját.
2025. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Megduplázná forgalmát az idén a Diverzum

A diákoknak szánt vásárlási kedvezmények közvetítésére 2022-ben alakult Diverzum Europe Kft. az idén forgalmának legalább megduplázására számít, amely így elérheti a tízmilliárd forintot - közölte a platform csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Elfogadta a román parlament a 2025-ös költségvetés tervezetét

Csütörtökre virradó éjjel elfogadta a román parlament a 2025-ös költségvetés tervezetét.
2025. 02. 06. 15:30
Megosztás:

Biztonságban érzik magukat a dolgozó fiatalok

Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja a képet, hogy negyedük még mindig úgy érzi, hogy nem becsülik meg a munkájukat.
2025. 02. 06. 15:00
Megosztás:

2025-ben tovább bővülhet a lakáspiac

2025-ben tovább bővülhet a lakáspiac az OTP Ingatlanpont MTI-nek küldött elemzése szerint.
2025. 02. 06. 14:30
Megosztás:

Gyenge évzárás az ipartól és a belkereskedelemtől

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi december hónapra vonatkozóan: havi alapon csökkent a forgalom, 1,2 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója stagnált éves alapon a tavalyi utolsó hónapban, ami érdemben elmaradt a várakozásunktól.
2025. 02. 06. 14:00
Megosztás:

A hitelek után a befektetésekben is rekordot döntöttek a magyarok

Sosem volt még ennyi pénzük befektetési alapokban és életbiztosításokban a magyaroknak, mint 2024 végén. A bankbetétek is már csaknem visszahíztak a 2022-es februári szintre, amikor óriási összegek érkeztek a lakossági bankszámlákra az szja-visszatérítésből, a 13. havi nyugdíjból és a fegyverpénzből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 2025 első hónapjaiban már az állampapírokból landolhatnak újra hatalmas pénzek a folyószámlákon, hogy aztán onnan elköltse vagy újra befektesse ezeket a lakosság.
2025. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin bányászat: 4 hónap után először csökkent a bányászati nehézség

A Bitcoin bányászati nehézsége először csökkent négy hónap után, miközben a bányászok termelése visszaesett. Vajon egy új korszak kezdete, vagy csak átmeneti enyhülés a bányászok számára?
2025. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Kiugró forgalommal kezdte az évet a használtautó-import

Idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.
2025. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Lassuló növekedést jeleznek az amerikai BMI indexek

Az S&P Global szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének végleges értékét januárban 52,8-ról 52,9-re módosították az Egyesült Államokban, de ez még így is jelentős visszaesés az előző havi 56,8 után.
2025. 02. 06. 12:00
Megosztás:

A német gazdasági receszió visszahúzza a magyar ipar teljesítményét

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 decemberében az előző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene. 2024-ben az ipar teljesítménye összességében 4 százalékkal mérséklődött 2023-hoz képest.
2025. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összeségében 2,6%-kal növekedett. A kiskereskedelmi forgalom trendszerű bővülése egyértelműen a belgazdasági fordulatot és a középosztály folyamatos erősödését jelzi.
2025. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereső techszektor mellett növekedtek a tőzsdék a tengerentúlon

Emelkedtek az amerikai indexek szerdán: az S&P 500 0,4%-kal, a Dow 0,7%-kal, a Nasdaq pedig 0,2%-kal került feljebb a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmekkel és kiábrándító jelentésekkel teli napon. A legjobb teljesítményt az ingatlanszektor könyvelhette el 1,6%-os növekedéssel.
2025. 02. 06. 10:00
Megosztás: