Megállapodásra jutott Szerbia és Koszovó a rendszámtáblavitában

Megállapodásra jutott Szerbia és Koszovó a két éve tartó rendszámtáblavitában, és ezzel csökkent a térségben kialakult feszültség - közölte reggeli híradójában a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).

Az uniós közvetítéssel, szerda késő este született egyezség szerint Szerbia felhagy azzal, hogy koszovói települések nevével ellátott rendszámokat állítson ki, Koszovó pedig eláll a koszovói szerbek rendszámtáblacseréjére vonatkozó intézkedésektől, illetve a pénzbüntetések kirovásától. A szerb fél azt is vállalta, hogy nem állít ki új rendszámtáblákat, ám a megállapodás értelmében joga van a régiek megújítására. A rendszámtáblacsere mintegy tízezer koszovói szerbet érintene.

A megállapodás hírét Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője jelentette be a Twitteren.

Az RTS-en megszólaló szerbiai szakértők elmondták, a koszovói fél szerda este voltaképpen azt a megállapodási javaslatot fogadta el, amelyet az uniós főképviselő hétfőn is felvetett, amikor Aleksandar Vucic szerb elnökkel és Albin Kurti koszovói miniszterelnökkel találkozott. Hétfőn azonban a koszovói fél minden megoldási javaslatot elutasított. Albin Kurti hétfőn bejelentette, 48 órával elhalasztja a 150 eurós (több mint 60 ezer forint) pénzbüntetések kirovását, és folytatja a brüsszeli tárgyalásokat.

A rendszámtáblavitára a Koszovó északi részén élő szerb kisebbség képviselői november első hetében reagáltak. Úgy döntöttek, kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, és mindaddig nem térnek vissza, amíg Koszovó nem teljesíti a 2013-ban brüsszeli közvetítéssel aláírt megállapodásban foglaltakat, illetve nem alakítja meg a koszovói szerb önkormányzatok közösségét. Rendőrök, bírók, ügyészek, közhivatalnokok szüntették be a munkát.

Petar Petkovic, a szerb kormány Koszovó-ügyi irodájának a vezetője most közölte, a szerda este elfogadott megállapodással voltaképpen megvalósult az első azon két feltétel közül, amelyek teljesítését követően a koszovói szerbek újra felvennék a munkát. Közben viszont nem biztos, hogy még megvannak az elhagyott munkahelyek, a pristinai vezetés ugyanis úgy döntött, nem vár arra, hogy visszatérjenek hivatalukba a kisebbségi szerbek, ezért előrehozott polgármesterválasztást írtak ki az érintett önkormányzatokban, az üresen maradt tisztségeket pedig albánokkal töltik fel.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, amit Belgrád azóta sem ismer el, és továbbra is saját, déli tartományának tartja a többségében albánok lakta területet.

ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI

Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői a jövőre nézve – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új jelentéséből.
2023. 12. 07. 23:30
Megosztás:

Vegyes munkaerőpiaci adatok érkeztek az USA-ból

Az amerikai székhelyű vállalatok novemberben 45.510 munkahely megszüntetését jelentették be, ami növekedést jelent az októberi 36.836 után.
2023. 12. 07. 23:00
Megosztás:

Beiktatták az új parlamentet Hollandiában

Két héttel a választások után Hollandiában beiktatták az új parlamentet, amely 68 új képviselővel kezdte meg a munkáját szerdán.
2023. 12. 07. 22:30
Megosztás:

Hatékonyan élénkíti a gazdaságot a Baross Gábor Tőkeprogram

Javult a tőzsdei likviditás és számos zöld ingatlanberuházás előkészítése kezdődött meg a Baross Gábor Tőkeprogram 164 milliárd forintos keretösszegű ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjainak köszönhetően. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által kidolgozott program hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához, a versenyképesség növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez.
2023. 12. 07. 22:00
Megosztás:

Gyenge adatok a puttonyban: kisker. forgalom és ipari termelés

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei tizedik hónapra vonatkozóan. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója javult: 6,5 százalékkal esett az éves index októberben, havi alapon enyhén mérséklődött a volumen. Az élelmiszer jellegű üzletek eladásainak mérséklődése 1,9, a tartós cikkeké 5,1 százalékra csökkent, ugyanakkor az üzemanyag-forgalom 21,1 százalékkal zuhant az idei tizedik hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2023. január–októberben a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,0%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
2023. 12. 07. 21:30
Megosztás:

Nőtt a külföldi cégek száma az orosz piacon

Közel másfélezerrel nőtt az Oroszországban működő külföldi vállalatok száma 2022 március elejétől idén novemberig - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök csütörtökön a VTB bank Oroszország hív! elnevezésű moszkvai fórumán.
2023. 12. 07. 21:00
Megosztás:

Megoldást találtak a vörösiszap újrahasznosítására

Egy öttagú magyar konzorcium mintegy ötévnyi kutatómunkával új technológiát fejlesztett ki a bauxitmaradvány (vörösiszap) újrahasznosítására egy uniós projektben, és az így készült betontermékek gyártása már el is elkezdődött - tájékoztatta az MTI-t Penk Márton, a konzorciumot vezető Martin Metals Kft. ügyvezető igazgatója. Az 1,48 milliárd forint összértékű K+F fejlesztéshez egymilliárd forintos uniós támogatást nyertek el.
2023. 12. 07. 20:30
Megosztás:

Hatékonynak bizonyult a Baross Gábor Tőkeprogram

Hatékonyan élénkíti a gazdaságot a Baross Gábor Tőkeprogram, hozzájárul a versenyképesség növeléséhez, valamint a munkahelyek megvédéséhez is - ismerteti a Nemzeti Tőkeholding (NTH) az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
2023. 12. 07. 20:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2023. 12. 07. 19:30
Megosztás:

Alacsony forgalomban alig változott a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,77 pontos, 0,04 százalékos csökkenéssel, 58 424,86 ponton zárt csütörtökön.
2023. 12. 07. 19:00
Megosztás:

Mínuszban zártak az európai tőzsdék

Gyengüléssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2023. 12. 07. 18:30
Megosztás:

Kevés szelídgesztenye termett az idén

Nem kedvezett az idei időjárás a szelídgesztenyének, Magyarországon és Európa főbb termővidékein is alacsonyak a hozamok - derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) körképéből.
2023. 12. 07. 18:00
Megosztás:

Szerb és szlovén partnerségben erősíti szerepét a magyar áramtőzsde

Magyar-szerb-szlovén együttműködésben közös regionális villamos energia tőzsde kezdi meg működését 2024-ben - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön.
2023. 12. 07. 17:30
Megosztás:

Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges

Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikáialapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fedezeteit, melynek alkalmából összegyűjtötte az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait.
2023. 12. 07. 17:00
Megosztás:

Pluszban indítottak az amerikai tőzsdék

Erősödéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
2023. 12. 07. 16:30
Megosztás:

Felvették a fegyvert a nagybankok

Az amerikai szuperbankok az eddigi legagresszívebb módon támadták a Fehér Ház azon tervét, amely az eddiginél több tartalék félretételére kényszerítené őket.
2023. 12. 07. 16:00
Megosztás:

Visszaesett az euróövezeti GDP

Csökkent negyedéves bázison az euróövezeti bruttó hazai termék (GDP) az EU statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön publikált végleges adatai alapján.
2023. 12. 07. 15:30
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 25 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2023. 12. 07. 15:00
Megosztás:

Uniós forrásból korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat

Uniós támogatással korszerűsítették a hódmezővásárhelyi kórházat, a román-magyar Interreg programnak köszönhetően bővítették a páciensek széles körét érintő betegségek szűrési programját is - közölte a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatója csütörtökön.
2023. 12. 07. 14:30
Megosztás:

Ötvenmilliárd forintból újultak meg közigazgatási épületek

Az elmúlt években mintegy ötvenmilliárd forintból, több mint ötszáz közigazgatási épület, köztük kormányablakok megépítéséről és felújításáról hozott döntést a kormány - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Miskolcon.
2023. 12. 07. 14:00
Megosztás: