Már csak 1-2 napjuk maradt az építőipari vállalkozóknak, hogy megkössék a kötelező felelősségbiztosítást

Több tízezer építőipari céget és egyéni vállalkozót érint, hogy január 15-től kötelezően rendelkezniük kell kivitelezői és/vagy tervezői felelősségbiztosítással. Sok a bizonytalanság: nemcsak a komplex beruházást végzőket, hanem például a klímaszerelőt és festőt is érinti az új szabályozás, akkor is, ha ez a melléktevékenységük, és akkor is, ha induló – még árbevétel nélküli – vállalkozásról van szó. A biztosítások megkötéséhez érdemes tájékozódni a 2025. január 1-jétől érvényes új TEÁOR, illetve ÖVTJ-besorolásokról. A most eszmélőknek sem kell pánikba esniük, de siessenek: az Allianz 1, illetve 3 éves utófedezetet, gyors és egyszerű szerződéskötést kínál.

Már csak 1-2 napjuk maradt az építőipari vállalkozóknak, hogy megkössék a kötelező felelősségbiztosítást

Már csak néhány napjuk maradt az építőiparban kivitelezési, tervezési tevékenységgel foglalkozó vállalkozásoknak, hogy a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendeletnek eleget tegyenek, és a tevékenység végzéséhez szükséges kamarai nyilvántartás feltételeként előírt felelősségbiztosítással rendelkezzenek.

Emlékeztetőül: 2025. január 15-től minden építőipari kivitelezési tevékenységet vagy építészeti-műszaki tervezést  végző vállalkozásnak kötelezően rendelkeznie kell kivitelezői, illetve tervezői felelősségbiztosítással, ami fedezetet nyújt a tevékenység során okozott dologi és személyi sérüléssel járó károkra. A biztosítás a vállalkozással munkaviszonyban vagy alvállalkozói kapcsolatban álló személyek tevékenységéből eredő károkra is kiterjed. 2025. január 15-ét követően a tevékenység végzésének követelményeként előírt aktív kamarai tagság egyik feltétele, hogy a vállalkozás rendelkezzen a jogszabályban meghatározott felelősségbiztosítási szerződéssel, amelynek a fennállását igazoló kötvény kamarához történő benyújtására  a szerződéskötést követően 8 nap áll rendelkezésre (az illetékes kamara kivitelezők esetében: Magyar Kereskedelmi és Iparkamara; tervezők esetében: Magyar Mérnöki és Magyar Építész Kamara).

A jogszabályi kötelezettség több tízezer vállalkozást érint. Szeretném kiemelni, hogy a kötelező szakmai felelősségbiztosítás megléte nem csupán a nagy cégeknél előírás. Az egyéni tervezőirodákat, a kisebb felújítási munkákat végző kivitelezőket is érinti a jogszabály, tehát azokat is, akik egyéni vállalkozóként dolgoznak többek között kőművesként, villanyszerelőként, festőként, burkolóként vagy víz-, gáz-, fűtés- és klímaszerelőként” – hívta fel a figyelmet Tóth Krisztina, az Allianz Hungária Zrt. vállalati termékfejlesztés és kockázatvállalási igazgatója, aki hozzátette, dömpingszerű megkeresésekre ezekben a napokban számítanak. A szakember azt is kiemelte, hogy az Allianz már a 2025. január 1-jén életbe lépett új TEÁOR (illetve egyéni vállalkozók esetén ÖVTJ) besorolást használja a biztosításkötési folyamatában.

kötelező kivitelezői és tervezői felelősségbiztosítás

Tévhitek: másodállás, induló vállalkozás, melléktevékenység

Az eddigi napok tapasztalatai alapján az Allianz úgy látja, nagyon sok a tisztázásra váró részlet, ezért a leggyakrabban feltett kérdésekre az alábbi összefoglalóval kíván segítséget adni:

- Aki korábban már rendelkezett szakmai felelősségbiztosítással, annak is ellenőriznie kell, hogy az megfelel-e a jogszabályi előírásoknak. Ha nem, akkor a tevékenység végzéséhez meg kell kötnie az új biztosítást január 15-től, amellyel kiváltja a régit. A korábbi biztosításhoz képest az aktuális rendelet ugyanis új feltételeket és limiteket határozott meg.

- Fontos a biztosítás éves díja, hiszen 10-ből 9 érintett vállalkozás mikrovállalkozás. De éppen az ő kitettségük miatt nem a legolcsóbb díjszabás lehet minden esetben a megfelelő. Érdemes figyelni a kínált utófedezetekre, a tartam- és üzletpolitikai kedvezményekre, és átgondolni az önrész nagyságát.

- Amennyiben valaki egyéni vállalkozóként és cégként is végez például tervezői tevékenységet, mindkét vállalkozásra kell biztosítást kötnie.

- Ha a vállalkozás nem végez érdemi tevékenységet, tehát 0 Ft az árbevétele, de nem szünetelteti a tevékenységét, akkor is rendelkeznie kell felelősségbiztosítással, mert ez a nyilvántartás egyik feltétele.

- A biztosításhoz tartozó limit a nettó árbevételhez képest sávosan kialakított. A kalkulációhoz a jogszabály alapján az előző évi árbevételt kell figyelembe venni. Induló vállalkozás esetén a tervezett árbevételt kell megadni.

- Ha a vállalkozás főtevékenysége nem tartozik a kivitelezéshez vagy tervezéshez kapcsolható tevékenységek közé, de a vállalkozás végez ilyen tevékenységet is, akkor is szükséges megkötni a felelősségbiztosítást.

- Aki másodállásban végzi a tervezői/kivitelezői tevékenységét, szintén köteles megkötni a felelősségbiztosítást.

- Ha valaki kizárólag alvállalkozóként dolgozik, akkor is rendelkeznie kell felelősségbiztosítással.

A piaci mozgások alapján azt érzékeljük, a vállalkozások az utolsó pillanatban eszmélnek rá arra, hogy a kötelező felelősségbiztosítás rájuk is vonatkozik. Pánikra azonban semmi ok, egyszerű és gyors a szerződéskötési  folyamatunk, és mindent megteszünk, hogy a  vállalkozás a kamara által előírt határidőn belül tudja teljesíteni igazolási kötelezettségét” – hangsúlyozta Tóth Krisztina. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a jogszabályi kötelezettség teljesítése mellett kulcsfontosságú az egy vagy három évre kiterjedő utófedezet is. Ezzel ugyanis a biztosító kockázatviselése kiterjed a biztosítási szerződés hatálya alatt okozott, de annak megszűnése után, az utófedezet tartama alatt bekövetkezett és bejelentett károkra is. „Úgy véljük, hogy ezzel az átfogó megoldással a kisebb és az összetett beruházások is megfelelően biztosíthatók” – fogalmazott az Allianz szakértője.

Az Allianz kötelező kivitelezői és tervezői biztosításairól itt találhatók részletes információk: Allianz szakmai felelősségbiztosítások

Januárban megelőzték az elektromos autók a hibrideket

2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak is emelkedtek - kivéve az elektromos autók esetében. A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, az elmúlt év első hónapjához viszonyítva hogyan alakultak a 2025. januári autópiaci adatok.
2025. 02. 06. 19:30
Megosztás:

50 millió forintot költöttek átlagosan a lakásvásárlók januárban

Az otthonteremtésre fordított átlagos összeg 50 millió forintra emelkedett idén januárban, ami 9 százalékkal, 4 millió forinttal haladja meg a 2024-es átlagot - közölte a Duna House csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 06. 19:00
Megosztás:

Akár 45 millió forintból ingatlanhoz és hosszú távú tartózkodási lehetőséghez juthatunk Dubajban

Hírek szerint a közeljövőben mérsékelheti az Egyesült Arab Emírségek kormányzata azt a limitet, amellyel tartózkodási engedélyt is kaphatnak a Dubajban ingatlant vásárló külföldiek. A jelenlegi 750 ezer helyett 400 ezer dirham, mintegy 45 millió forint lehet a belépési minimum, ami jelentősen megdobhatja a Perzsa-öböl partján épülő ingatlanok iránti így is erőteljes magyar érdeklődést és vásárlási kedvet.
2025. 02. 06. 18:30
Megosztás:

Februártól a Török Áramlaton keresztül kapja Szlovákia az orosz gázt

A szlovák állami gázművek (SPP) február elsejétől a Török Áramlat gázvezetéken keresztül kezdte importálni az orosz gázt, és az így behozott gáz mennyiségét áprilistól megduplázzák - jelentette be Vojtech Ferencz, az SPP igazgatótanácsának elnöke pozsonyi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2025. 02. 06. 18:00
Megosztás:

Nagy Márton: 2024 végére helyreállt a magyar háztartások jövedelmi helyzete

A magyar háztartások jövedelmi helyzete az elmúlt évek inflációs sokkja után 2024 végére helyreállt, a tavalyi 9 százalék után az idén 6-7 százalékos reálbér-növekedés várható - mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter csütörtökön Budapesten, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évindító rendezvényén.
2025. 02. 06. 17:30
Megosztás:

Emelkedett a létszámleépítések száma az USA-ban

Az Egyesült Államokban emelkedett a létszámleépítések száma januárban.
2025. 02. 06. 17:00
Megosztás:

Két lottójátékkal is milliárdossá lehet válni

Halmozódik az idén már 68 éves Ötöslottó főnyereménye és az Eurojackpot most elérhető legnagyobb nyereménye is. Hazánk legismertebb számsorsjátéka ezen a héten több mint 3,2 milliárd forintot kínál a telitalálatért cserébe, míg a 19 európai országban, köztük Magyarországon is játszható Eurojackpoton mintegy 30,6 milliárd forint (75 millió euró) várja szerencsés gazdáját.
2025. 02. 06. 16:30
Megosztás:

Megduplázná forgalmát az idén a Diverzum

A diákoknak szánt vásárlási kedvezmények közvetítésére 2022-ben alakult Diverzum Europe Kft. az idén forgalmának legalább megduplázására számít, amely így elérheti a tízmilliárd forintot - közölte a platform csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 06. 16:00
Megosztás:

Elfogadta a román parlament a 2025-ös költségvetés tervezetét

Csütörtökre virradó éjjel elfogadta a román parlament a 2025-ös költségvetés tervezetét.
2025. 02. 06. 15:30
Megosztás:

Biztonságban érzik magukat a dolgozó fiatalok

Továbbra is többségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik kellően fixnek gondolják az állásukat: a K&H ifjúsági index legfrissebb, 2024 év végi eredményei szerint 59 százalékos az arányuk. A dolgozó fiatalok 43 százaléka lát tényleges előrelépési lehetőséget a munkahelyén, ami a felmérés történetében a legmagasabb érték. Ugyanakkor azért árnyalja a képet, hogy negyedük még mindig úgy érzi, hogy nem becsülik meg a munkájukat.
2025. 02. 06. 15:00
Megosztás:

2025-ben tovább bővülhet a lakáspiac

2025-ben tovább bővülhet a lakáspiac az OTP Ingatlanpont MTI-nek küldött elemzése szerint.
2025. 02. 06. 14:30
Megosztás:

Gyenge évzárás az ipartól és a belkereskedelemtől

Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal a tavalyi december hónapra vonatkozóan: havi alapon csökkent a forgalom, 1,2 százalékkal. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója stagnált éves alapon a tavalyi utolsó hónapban, ami érdemben elmaradt a várakozásunktól.
2025. 02. 06. 14:00
Megosztás:

A hitelek után a befektetésekben is rekordot döntöttek a magyarok

Sosem volt még ennyi pénzük befektetési alapokban és életbiztosításokban a magyaroknak, mint 2024 végén. A bankbetétek is már csaknem visszahíztak a 2022-es februári szintre, amikor óriási összegek érkeztek a lakossági bankszámlákra az szja-visszatérítésből, a 13. havi nyugdíjból és a fegyverpénzből - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 2025 első hónapjaiban már az állampapírokból landolhatnak újra hatalmas pénzek a folyószámlákon, hogy aztán onnan elköltse vagy újra befektesse ezeket a lakosság.
2025. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Megtorpant a Bitcoin bányászat: 4 hónap után először csökkent a bányászati nehézség

A Bitcoin bányászati nehézsége először csökkent négy hónap után, miközben a bányászok termelése visszaesett. Vajon egy új korszak kezdete, vagy csak átmeneti enyhülés a bányászok számára?
2025. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Kiugró forgalommal kezdte az évet a használtautó-import

Idén januárban 10 445 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, 13 százalékkal több, mint egy évvel ezelőtt - közölte a JóAutók.hu csütörtökön az MTI-vel a DataHouse adatai alapján.
2025. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Lassuló növekedést jeleznek az amerikai BMI indexek

Az S&P Global szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexének végleges értékét januárban 52,8-ról 52,9-re módosították az Egyesült Államokban, de ez még így is jelentős visszaesés az előző havi 56,8 után.
2025. 02. 06. 12:00
Megosztás:

A német gazdasági receszió visszahúzza a magyar ipar teljesítményét

A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai alapján 2024 decemberében az előző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal, a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján a megelőző hónaphoz viszonyítva 1,8 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene. 2024-ben az ipar teljesítménye összességében 4 százalékkal mérséklődött 2023-hoz képest.
2025. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Decemberben a magyar lakosság erős fogyasztása inkább külföldön, mintsem a hazai boltok forgalmában realizálódott

A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a kiskereskedelmi forgalom 2024-ben a megelőző évhez viszonyítva összeségében 2,6%-kal növekedett. A kiskereskedelmi forgalom trendszerű bővülése egyértelműen a belgazdasági fordulatot és a középosztály folyamatos erősödését jelzi.
2025. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Iránykereső techszektor mellett növekedtek a tőzsdék a tengerentúlon

Emelkedtek az amerikai indexek szerdán: az S&P 500 0,4%-kal, a Dow 0,7%-kal, a Nasdaq pedig 0,2%-kal került feljebb a globális kereskedelmi háborúval kapcsolatos félelmekkel és kiábrándító jelentésekkel teli napon. A legjobb teljesítményt az ingatlanszektor könyvelhette el 1,6%-os növekedéssel.
2025. 02. 06. 10:00
Megosztás:

Gyógyszeripari cégek hátán emelkedett az európai piac, nehéz napja volt a KKE-régiónak

Fél százalék körül emelkedtek a fő európai indexek, mely alól kivétel volt a kismértékben csökkenő francia piac.
2025. 02. 06. 09:30
Megosztás: