Már a biztosítási megtakarításokat is támadják a kibercsalók

Ismét telefonos csalási kampányt folytatnak magukat a jegybank munkatársainak hazudó kiberbűnözők, a csalók már az ügyfelek biztosítási, illetve befektetési jellegű megtakarításait is meg akarják szerezni - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.

Már a biztosítási megtakarításokat is támadják a kibercsalók

Kiberbűnözők az MNB nevében azzal hívják fel az ügyfeleket, hogy gyanús pénzmozgásokat észleltek azok megtakarítási életbiztosítását kiegészítő eseti számláján vagy értékpapírszámláján. A bűnözők fenyegető hangnemet használnak meséjük elhitetésére és annak nyomatékosítására szükség esetén állítólagos rendőrt, de valójában tettestársat is bekapcsolnak a telefonbeszélgetésbe - ismertette a jegybank.

Az MNB jelezte: a rendszeres vagy eseti díjas befektetési jellegű (unit-linked) életbiztosítások kiegészítőjeként több biztosító olyan, a banki folyószámlához hasonlító eseti számlát kínál, amely révén az ügyfelek rövid távra, könnyen kivehető módon kamatoztathatják megtakarításaikat. A befektetés típusától függően ugyancsak viszonylag gyorsan pénzzé tehetők a befektetési szolgáltatóknál vagy bankoknál meglévő értékpapírszámlákon lévő megtakarítások.

A jegybankhoz érkezett panaszok szerint a csalók egyes esetekben rávették a fogyasztókat azok biztosítói vagy tőkepiaci megtakarításainak készpénzben való kivételére, és annak érdekében, hogy azt "biztonságba helyezzék", a pénzt befizettették velük egy általuk megadott ATM vagy bitcoin automatánál - hívta fel a figyelmet az MNB. Hozzátették, hogy a bűnözők telefonhívásaik során az ügyfeleket folyamatosan nyomás alatt tartották, és megtiltották nekik, hogy azokról családjukat vagy bárki mást tájékoztassanak, arra hivatkozva, hogy ez büntetendő cselekmény lenne.

Az MNB munkatársai nem keresnek meg telefonon ügyfeleket biztosítói, tőkepiaci megtakarításaik "biztonságba helyezése" érdekében és nem hívnak segítségül "rendőröket" sem az ügyfelek meggyőzésére - hangsúlyozták a közleményben.

Az MNB jelezte: ilyen megkereséseknél érdemes az ügyfél bizalmas adatainak megadása nélkül pontosító kérdéseket feltenni, gyanú esetén megszakítani a kapcsolatot és az ismert ügyfélszolgálati telefonszámokon, illetve a jegybank ügyfélszolgálatán érdeklődni. Azonnali gyanakvásra adhat okot, ha a telefonáló fenyegető hangnemet használ, miután az ügyfél bizalmatlan vagy nem hisz neki, illetve megtiltja a másokkal történő kommunikációt.

Ha egy ügyfél mégis pénzt küldött a csalóknak, érdemes azt is haladéktalanul bejelenteni a pénzügyi intézményénél. Az MNB minden esetben büntetőfeljelentést tesz a nyomozó hatóságnál, ha a nevével való visszaélés kapcsán károsultakról szerez tudomást - közölte a jegybank.

A közleményben felidézték azt is, hogy a kiberbiztonsági kockázatok megelőzésére, csökkentésére 10 állami intézmény, köztük az MNB és a pénzpiac szereplői KiberPajzs néven közös kommunikációs és edukációs kampányt folytatnak, továbbá elemzik a folyamatokat, lehetséges intézkedéseket az elektronikus pénzügyi szolgáltatásokat igénybe vevő ügyfelek támogatására, védelmére. Az együttműködő hatóságok lépéseket tesznek a hívószám-hamisítás megelőzése érdekében is.

Rekordmennyiségű sört exportált Csehország

Rekordmennyiségű, 6,13 millió hektoliter sört exportáltak tavaly a csehországi sörgyárak - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal pénteken Prágában.
2025. 02. 14. 13:00
Megosztás:

Kuponnal trükközött a Foodora, komoly GVH-bírság lett a vége

Megtévesztette a fogyasztókat a Foodora, ezért több mint 35 millió forintos bírságot szabott ki az ételrendelési portál üzemeltetőjére a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A cég egy 2023 őszi akciójában kétezer forint kedvezményt és ingyenes szállítást ígért, azt ugyanakkor nem közölte, hogy ez csak a hatezer forint feletti rendelésekre vonatkozott. A vállalkozás késleltette a GVH eljárását, ezért a versenyfelügyeleti bírságon felül 20 millió forint eljárási bírság is kiszabott rá a GVH Versenytanácsa, amit a cég már be is fizetett. A nemzeti versenyhatóság az ételkiszállító vállalkozások kereskedelmi tevékenységét is kiemelten figyeli.
2025. 02. 14. 12:30
Megosztás:

Bad Kleinkirchheim: a sport és pihenés határán

Ausztria egyik rejtett gyöngyszeme, Karintia, a természet kedvelőinek és sportimádóknak egyaránt ideális úticél. A festői település 1100 méter tengerszint feletti magasságban húzódik egy 5 kilométeres völgyben, melyet 2000 méteres hegycsúcsok öveznek. 
2025. 02. 14. 12:00
Megosztás:

Az OTP lett az Év Bankja

Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a magyar bankszektor legrangosabb versenyét, a Mastercard – Év Bankját. Az idei évben a verseny megújult, a szervezők a kilenc kategóriát három szegmensbe rendezték:a Daily Banking szegmensben az OTP Bank, az Innovation szegmensben a K&H Bank, a Beyond Banking szegmensben pedig a Gránit Bank nyújtotta a legkiemelkedőbb teljesítményt a szakmai zsűri értékelése alapján. A Mastercard - Az év bankja 2024 fődíjat az OTP Bank nyerte meg.
2025. 02. 14. 11:30
Megosztás:

Fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsok Valentin napra

A Valentin nap a szerelmesek ünnepe, azonban a közös öröm mellett kellemetlenségek, bosszúságok is érhetik az ünnepelni vágyókat, ha nem elég tudatosak a különleges napra készülve. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) ezért hasznos fogyasztóvédelmi és élelmiszer-biztonsági jótanácsokkal látja el a fogyasztókat, hogy az ünnep tényleg az együtt töltött kellemes élményekről szóljon.
2025. 02. 14. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak pénteken a befektetők?

Követték az ázsiai piacok a Wall Street-i nyereségeket pénteken.
2025. 02. 14. 10:30
Megosztás:

402,5-ös szintig tudott erősödni a forint

Bár a headline amerikai termelői árindex a várt 0,3% helyett 0,4%-kal emelkedett, a maginfláció vártnak megfelelő 0,3%-os emelkedése után megnyugodott a piac és esni kezdtek a kötvényhozamok. Az amerikai tízéves hozam közel 10, az európaiak 5-10 bázisponttal kerültek lejjebb, az előbbi 4,5, a német a 2,4%-ot közelíti.
2025. 02. 14. 10:00
Megosztás:

Vám- és inflációs hírekre emelkedtek a tengerentúli tőzsdék

Vámokról és inflációról szóló hírek közepette emelkedtek az amerikai indexek csütörtökön.
2025. 02. 14. 09:30
Megosztás:

100 dollárból 10 000 dollárt csinálhatsz az FXGuys-zal? A befektetők a PEPE-hez és a Dogecoinhoz (DOGE) hasonlítják!

Bár a PEPE és a Dogecoin (DOGE) iránti érdeklődés továbbra is fennáll, volatilitásuk lehetőséget teremt új kihívók számára. A befektetők most egy kritikus döntés előtt állnak: kitartanak a jól ismert nevek mellett, vagy felfedeznek feltörekvő tokeneket friss potenciállal, mint például a FXGuys ($FXG).
2025. 02. 14. 09:00
Megosztás:

USA–India kereskedelmi párbeszéd: cél a kiegyensúlyozott együttműködés

A kétoldalú kereskedelem kiegyensúlyozása érdekében tárgyalásokat kezd az Egyesült Államok és India - közölte Donald Trump amerikai elnök Narendra Modi indiai miniszterelnökkel tartott tárgyalását követően csütörtökön Washingtonban.
2025. 02. 14. 08:00
Megosztás:

Továbbra is alacsony a magyar részvények értékeltsége

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) indexe, a BUX tavaly 30,9 százalékkal, az elmúlt két évben közel 80 százalékkal emelkedett (dollárban számolva 75 százalékkal), ezzel a világ egyik legjobban teljesítő tőzsdéje volt. A dinamikus és a részvények széles körét felölelő árfolyamemelkedés ellenére a magyar piac értékeltsége továbbra is alacsony - mondta Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a BÉT Legek díjátadó gáláján, ahol a kimagasló teljesítményt nyújtó tőkepiaci szereplőket díjazták.
2025. 02. 14. 07:30
Megosztás:

Az USA megkezdi a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását

Az Egyesült Államok a viszonossági vámok rendszerének kidolgozását kezdi meg - erről írt alá elnöki dokumentumot Donald Trump csütörtökön.
2025. 02. 14. 07:00
Megosztás:

Áfacsalások ellen lép fel a kormány, támogatják a tisztességes vállalkozásokat

Megtartotta idei első ülését a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság; a kormány által 2021-ben létrehozott bizottság célja a feketegazdaság visszaszorítása és a jogkövető vállalkozások támogatása - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán az MTI-vel.
2025. 02. 14. 06:30
Megosztás:

Generali: közel 40.000 elemikár-bejelentés érkezett 2024-ben az éghajlatváltozás következtében

A változékony időjárás, a globális felmelegedés és a klímaváltozás hatásai egyre erőteljesebben befolyásolják a mindennapjainkat, elég csak a gyakori szélsőséges időjárási körülményekre gondolni. 2024 azonban szerencsére békésebb évnek tekinthető a viharkárokat nézve a 2023-as évnél: míg tavalyelőtt a Generali Biztosítóhoz rekordmennyiségű, 58.000 lakással és társasházzal kapcsolatos elemi kárbejelentés érkezett, addig 2024-ben ez a szám közel 40.000 volt, a károk összege megközelítette az 5 milliárd forintot. A viharkárral kapcsolatos kárbejelentések száma volt tavaly a legmagasabb a károkat tekintve (megközelítőleg 21.000), ezt követték a villámmal, a jéggel és a kívülről beáramló vízzel kapcsolatos kárbejelentések.
2025. 02. 14. 06:00
Megosztás:

Horvátország lép: rendkívüli árintézkedésekről döntött a kormány

A horvát kormány csütörtökön rendkívüli árintézkedésről fogadott el törvényjavaslatot az állampolgárok életszínvonalának védelme és a piaci zavarokra való gyors reagálás érdekében - közölte Ante Susnjar gazdasági miniszter a kabinet ülését követően.
2025. 02. 14. 05:00
Megosztás:

Az energiaárak áldozata lett a vajdahunyadi ArcelorMittal

Az üzem február 14-én áll le, s amennyiben az üzleti környezet kedvezően változik, április 1-jén indulhat újra a termelés.
2025. 02. 14. 04:30
Megosztás:

Ez volt a legnépszerűbb vidéki úti cél 2024-ben

Siófok ismét az ország legnépszerűbb vidéki úti célja lett a belföldi turizmusban az elmúlt év összesített vendégéjszaka-számai alapján - áll a város csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében.
2025. 02. 14. 04:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Ukrajna számára biztosítani kell a NATO-csatlakozás lehetőségét.
2025. 02. 14. 03:30
Megosztás:

Öt dolog, amire szoftver-beszerzéskor érdemes figyelni

A vállalati szoftverekkel kapcsolatban számos olyan szellemi tulajdonjogi, adatvédelmi jogi és titokvédelmi kérdés felmerülhet, amelyre a cégek sajnos nem mindig gondolnak a beszerzés során. Az üzletmenet szempontjából kritikus szoftverek esetében az említett kérdésekből eredő problémák akár jelentősen is befolyásolhatják a cég mindennapos működését, és az adatvédelmi és titokvédelmi kötelezettségek megsértése nemcsak jogi következményekkel járhat, de a cég iránti bizalmat is megingathatja – hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda.
2025. 02. 14. 03:00
Megosztás:

Ha bort iszol, jobb, ha tudod mi a helyzet a magyar borral most

Hamarosan indul a hazai borok bel- és külföldi népszerűsítését segítő program, amelynek első ütemére az érintettek idén kivételesen február 15. és 28. között is benyújthatják támogatási kérelmeiket - közölte az Agrárminisztérium (AM) csütörtökön az MTI-vel.
2025. 02. 14. 02:30
Megosztás: