Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.

Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

A Fővárosi Kormányhivatal közzétette a fogyasztóvédelmi főosztálya által hozott határozatot, amiből kiderül, konkrétan milyen indokok alapján marasztalták el a Ryanairt, és szabtak ki rá 300 millió forint bírságot. A döntés indoklása irányadó lehet más cégek számára is abban, hogy a hatóság szerint mikor és hogyan nem lehet áthárítani az extraprofitadókként emlegetett új közterheket a repülővel külföldre utazókra - derül ki a Bank360.hu összefoglalójából.

Az extraprofitadók között bevezetett légitársaságok hozzájárulását a jogszabály szerint nem a légitársaságoknak kell befizetnie az államnak, ezért a Ryanair ezt az általános szerződési feltételeiben foglaltakra hivatkozva nem is háríthatja át az utasaira - így foglalható össze a kormányhivatal elmarasztaló határozatának indoklása.

A fogyasztóvédelmi eljárás azért indult a Ryanair ellen, mert a cég a július elejétől élő légitársaságok hozzájárulásának június eleji közzététele után arról értesítette az utasait, hogy azokra a foglalásokra, amelyek a jogszabály kihirdetése előtt történtek és június 30. utánra szóltak, beépíti az árba a 3900 forintos adót. Ha ezt az érintett utasok nem fogadták el, akkor törölték a foglalásukat, és a már befizetett árat visszatérítették nekik.

A Ryanair a fogyasztóvédelmi eljárásban azzal érvelt: jogszerű volt a 3900 forintos extraprofitadó utasokra hárítása ebben az esetben, mert a vásárlók által a foglalás előtt elfogadott általános szerződési feltételekben szerepelnek az alábbiak:

- “Önnek meg kell fizetnie minden kormányzati adót (beleértve, de nem kizárólagosan a légiforgalmi adót), amelyet a jegy ára tartalmazhat. A magasabb árú jegyeink általában tartalmazzák a kormányzati adókat, míg az alacsonyabb árú jegyek nem. Ha jegyének ára tartalmazza a kormányzati adókat, azt a foglaláskor az ár részletezésénél látni fogja”.
- „…a kormányzati adók folyamatosan változnak és a foglalást követően is bevezethetők. Ha valamely kormányzati adó a foglalást követően kerül bevezetésre vagy annak összege nő, indulás előtt meg kell fizetni az új adót (vagy a különbözetet). De úgy is dönthet, hogy nem utazik és kéri a foglalási költség teljes visszatérítését.”

A kormányhivatal szerint azonban a Ryanair tévesen keltette azt a látszatot a vásárlóknak küldött tájékoztatásában, hogy a kormányrendelet alapján ő lenne az extraprofitadó alanya, azaz neki kellene megfizetnie a légitársaságok hozzájárulását, és ezért az ÁSZF-je alapján jogszerűen átháríthatja azt a 2022. július 1-jén vagy azt követően induló járatok utasaira. A hatóság azt írja a döntésében: a kormányrendelet egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy a földi kiszolgálást végző szervezet az extraprofitadó alanya, azaz a légitársaságok hozzájárulása megfizetésének kötelezettsége ezeket a vállalkozásokat terheli.

A hatóság határozata kimondja: a Ryanair ÁSZF-jében az szerepel, hogy a “jegyáraink nem tartalmazzák a külső felek által a szolgáltatásaink nyújtásáért (pl. repülőtéri és biztonsági, valamint karbantartási díjak) felszámított díjakat és költségeket. Az ezen szolgáltatásokért felszámított költségek minket terhelnek.” Márpedig a kormányhivatal álláspontja szerint ez azt jelenti, hogy a Ryanair az olyan “külső feleknél”, mint amilyen a magyarországi földi kiszolgáló partnere, felmerült költségeket kifejezetten átvállalja az utasaitól, tehát azt nem is háríthatja át rájuk jogszerűen.

A Bank360.hu szakértői szerint a kormányhivatal álláspontjából az következik, hogy hiába hívják ezt a közterhet légitársaságok hozzájárulásának, és hiába közölte azt a kormány a bevezetésekor, hogy ezt a légitársaságoknak kell megfizetniük, a Ryanair még akkor sem háríthatja át ezt az utasaira, ha vele a földi kiszolgáló cég megfizetteti.

A Ryanair már bejelentette, hogy megtámadja a döntést, így azt már a jogorvoslati eljárások tisztázhatják, hogy:

- a légitársaság az általa közvetetten megfizetett adót is átterhelheti-e az ÁSZF-je alapján az utasra?
- a földi kiszolgáló cég által az utasok után befizetendő, a légitársaságra áthárított adó olyan költségnek, díjnak minősül-e, amit a Ryanair az ÁSZF-je nem építhet be a jegyárakra?

A Bank360.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy a mostani döntés és annak majdani jogorvoslati eljárásának eredménye irányadó lehet az extraprofitadóban érintett többi ágazat és társaság, például a bankok, biztosítók és távközlési vállalkozások, számára is. Nem lenne meglepő, ha ez alapján a cégek módosítanák az ÁSZF-jüket.

A Ryanair már az általa "több, mint hülyeségnek" minősített adó bevezetése után közölte, hogy ennek járatritkítások és -megszüntetések lehetnek a következményei. Ennek a megvalósulása lehet az, hogy csütörtökön kiderült: nyolc budapesti útvonalát megszünteti a cég.

Húsvéti programokkal készülnek a nemzeti parkok

Élménydús, az ünnepkörhöz kötődő, hagyományőrző programokkal készülnek a nemzeti parkok a húsvéti ünnepre. A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2024. 03. 29. 13:00
Megosztás:

Tanúvallomásra hívta Joe Bident a Képviselőház republikánus bizottsági elnöke

Tanúskodni hívta Joe Biden elnököt az ügyében zajló kongresszusi vizsgálatot vezető republikánus képviselőházi bizottsági elnök, James Comer pénteken.
2024. 03. 29. 12:00
Megosztás:

A német kormány új katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának

Berlin újabb katonai segélycsomagot ad át Ukrajnának, tüzérségi és harckocsilőszerek, drónok, gránátvetők és aknamentesítő járművek lesznek benne - jelentette be csütörtökön a honlapján a német szövetségi kormány.
2024. 03. 29. 11:00
Megosztás:

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni

Április 1-től lehet napi e-matricát vásárolni, motorra kedvezményes áron lehet majd megvenni az új típusú jogosultságot - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ).
2024. 03. 29. 10:00
Megosztás:

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat

Kína feloldja az ausztrál borra kivetett dömpingellenes vámokat - közölte csütörtökön a kínai kereskedelmi minisztérium, miután a kínai-ausztrál kapcsolatok több mint három év után újra javulást mutatnak.
2024. 03. 29. 09:00
Megosztás:

Tegyünk együtt a gyermekekért! – Drámai helyzetben a gyermekvédelem

A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület elnöke, Illésné Áncsán Aranka felszólalt a gyermekvédelemért és a közelmúltban történt tragédiákat idézett fel, hogy felhívja a figyelmet a rendszer hibáira.
2024. 03. 29. 08:42
Megosztás:

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

Az Online Fizetési Rendszerek Jövője

A technológia rohamos fejlődése évről évre új fizetési rendszerek megjelenését idézi elő, átalakítva így a már megszokott fizetési szokásainkat.
2024. 03. 29. 01:31
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás: