Jogszerűen jár el az Országos Sajtószolgálat

A Kúria ítélete szerint joga van az Országos Sajtószolgálatnak (OS) minden olyan közlemény kiadását megtagadni, amelyről feltételezhető, hogy az alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére - tájékoztatta a döntésről az MTVA Sajtó és Marketing Irodája pénteken az MTI-t.

Jogszerűen jár el az Országos Sajtószolgálat

"A legmagasabb bírósági szerv döntése szerint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvény nemzeti hírügynökségre vonatkozó rendelkezéseiből nem következik, hogy az OS szolgáltatás keretében bárkinek joga lenne követelni egy konkrét közlemény közzétételét" - olvasható a közleményben.

Jogosan utasította vissza az Országos Sajtószolgálat a Demokratikus Koalíció egyik közleményének kiadását, mondta ki a jogerős határozatot megerősítő ítéletében a Kúria. A baloldali párt előzőleg bírósághoz fordult, noha az Országos Sajtószolgálat szolgáltatásának igénybevételekor a közszolgálati médiaszolgáltató közlemény-megtagadási jogosultságát írásbeli szerződésben elismerte - tartalmazza a tájékoztató.

Mint írják, a bírósági döntés értelmében a Demokratikus Koalíció mint felperes köteles megfizetni az eljárási költséget az alperes Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek. A Kúria ítélete ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

Új szabályokra kell odafigyelnie a gazdálkodóknak a támogatások érdekében

Az uniós előírásoknak megfelelően a korábbiakhoz képest jelentősebb szerepet kapott az új Közös Agrárpolitikában (KAP) a fenntarthatóság, ugyanakkor a magyar kormány a nemzeti társfinanszírozás mértékének emelésével arra törekedett, hogy egyensúlyba kerüljenek a környezeti és versenyképességi szempontok - mondta az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Komáromban tartott fórumon.
2023. 02. 03. 16:32
Megosztás:

Decemberben lassult a termelői árak éves növekedése az euróövezetben

Decemberben az előző havihoz képest emelkedtek a termelői árak az euróövezetben, éves összevetésben azonban lassult az árak növekedése az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki közlése szerint.
2023. 02. 03. 16:00
Megosztás:

Romániában tavaly 17,8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma

Tavaly egész évben 17,8 százalékkal, 24,319 millióra nőtt a vendégéjszakák száma Romániában az előző évhez mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2023. 02. 03. 15:30
Megosztás:

Az erős szél miatt fakidőlések nehezíthetik hétvégén a közlekedést

A meteorológiai előrejelzések alapján már pénteken megerősödhet több térségben is szél, de szombaton gyakorlatilag az egész ország területén viharos, minimum 70 km/órás széllökésekre számíthatnak a közlekedők - figyelmeztet a közútkezelő.
2023. 02. 03. 14:30
Megosztás:

Átlagkereset feletti az NKE-n végzett pályakezdők jövedelme

A 2023 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre történő jelentkezési határidő, február 15-e előtt online nyílt nappal várta az érdeklődőket a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), amelyet élőben követhettek az NKE hivatalos Facebook-oldalán február 2-án.
2023. 02. 03. 14:00
Megosztás:

A napokban érkeznek az emelt pedagógusbérek

A napokban utalják a pedagógusoknak az átlagosan 10 százalékkal megemelt fizetésüket, ami a harmadik 10 százalékos béremelés 2020 óta - tudatta a Belügyminisztérium (BM) pénteken az MTI-vel.
2023. 02. 03. 13:30
Megosztás:

Nőtt az innovációt végre hajtók száma a nagyobb cégek körében

A közepes és nagyvállalatok körében a második félévben nyolc százalékponttal több cég jelezte 2022 első félévéhez képest, hogy a felmérést megelőző két évben bevezetett új terméket vagy szolgáltatást, illetve jelentősen javított azok minőségén - közölte a K&H legújabb, tavalyi második felmérése alapján az MTI-vel pénteken.
2023. 02. 03. 13:00
Megosztás:

Januárban kimozdult a mélypontról a használtautó-import

Januárban 8146 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, ami 8 százalékos emelkedés az előző havi mélyponthoz képest, de 23 százalékkal marad el a tavaly januárban regisztrált 10 607 darabtól - közölte a Datahouse friss adatai alapján a JóAutók.hu pénteken az MTI-vel.
2023. 02. 03. 12:30
Megosztás:

Lendületes erősödésnek indult a kínai szolgáltatóipari szektor

Lendületes erősödésnek indult januárban a kínai szolgáltatóipar teljesítménye a Caixin gazdaságkutató intézet felmérésének pénteken publikált eredménye alapján.
2023. 02. 03. 12:00
Megosztás:

Közel 110 ezer gazdálkodónak kell megújítania az egységes kérelem beadásához szükséges meghatalmazást

Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-vel pénteken.
2023. 02. 03. 11:30
Megosztás:

Erős széllökésekre figyelmeztet a meteorológiai szolgálat

Erős széllökések veszélye miatt másodfokú figyelmeztetést adott ki Fejér, Somogy, Tolna, Veszprém és Zala vármegye területére szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2023. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Jóval többet költhetnek és drágább ingatlanban lakhatnak a csődben lévők

A kormány 21 százalékkal megemelte a magáncsőd alatti kifizetések, illetve kötelezettségek felső összeghatárát. Ennek megfelelően a bankszámla-szerződéseket is módosítani kell a bankoknak az adós kezdeményezésére. Az ilyen adósok az eddiginél sokkal drágább ingatlanban is lakhatnak ezután – írja a Bank360.hu.
2023. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon az előző nap erőteljes erősödése után.
2023. 02. 03. 10:00
Megosztás:

Vártnak megfelelő emelés az EKB-tól és a BoE-től is

Az EKB tegnap a vártnak megfelelően 50 bázisponttal, 3,0%-ra emelte az alapkamatot. Christine Lagarde a sajtótájékoztatón jelezte, hogy márciusban újabb 50 bázispontos emelés jöhet a jegybanktól.
2023. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Egymilliárd forintot meghaladó fejlesztéssorozat kezdődik Békésen

Egymilliárd forintot meghaladó fejlesztéssorozat kezdődik Békésen - közölte Kálmán Tibor (Fidesz-KDNP) polgármester.
2023. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Roszatom - bővül az északi hajózási út forgalma

Az orosz Szevmorputy atommeghajtású teherhajó számára az üzemeltető Atomflot vállalat kidolgozta a Szentpétervár és a távol-keleti orosz kikötők közötti optimális part menti hajózási útvonalat a 2023 nyári-őszi hajózási szezonra. A tervek szerint az első utat június harmadik hetében, a másodikat pedig szeptember harmadik hetében teszi meg a Szevmorputy.
2023. 02. 03. 08:30
Megosztás:

Hazai forrásból is fejleszti úthálózatát Szolnok

A Véső úti sporttelep és strand megközelítését megkönnyítő útfejlesztés mellett egy újabb körforgalom is elkészült a Tisza-parti város ezen részén 727,5 millió forint hazai forrásból - közölte Szalay Ferenc(Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
2023. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Idén még kitart a lendület a fővárosi iroda- és raktárpiacon

A budapesti iroda- és raktárpiacon az idén még kitart a lendület, és tavalyhoz hasonlóan 2023-ban is jelentős mennyiségű új területtel bővül a kínálat - közölte az Erste Bank csütörtökön az MTI-vel.
2023. 02. 03. 07:30
Megosztás:

A fizetések nyilvánossá tétele csökkentheti a konfliktusokat, de ehhez alapos tervezés szükséges

A bértranszparenciának, azaz a fizetések nyilvánossá tételének kérdéséhez cégkultúrától függően máshogy állnak hozzá a szakemberek – részben például azért, mert érdekellentétet jelenthet a munkáltatói és munkavállalói oldal között. Gyakran tartanak a belső bérfeszültségektől, amelynek megelőzése vagy kezelése számottevő kiadást jelenthet a vállalatoknak. Érdemes nyilvánossá tenni a fizetéseket? Milyen hatásokkal lehet ez a cégek működésére nézve? – többek között ezeket a kérdéseket járja körül a Profession.huBackstage podcast legújabb adása.
2023. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A hitelfelvevők és a bankok is óvatosabbá váltak a hitelpiacon

A hitelintézetek szűkebb köre tovább szigorított a lakossági- és a vállalati hitelfeltételeken tavaly az utolsó negyedévben, a tendencia pedig 2023 első felében is folytatódhat - állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a januári Hitelezési felmérésre adott banki válaszok alapján.
2023. 02. 03. 06:30
Megosztás: