Itt az ideje a fatelepítésnek

Most van itt az ideje a fatelepítésnek - hívta fel a figyelmet az Országos Meteorológiai Szolgálat e heti agrometeorológiai elemzésében csütörtökön.

Itt az ideje a fatelepítésnek

A honlapon közölt összefoglaló szerint idén eddig a márciust nem az előző két évre jellemző száraz és hideg északkeleties áramlás határozza meg, nyugat felől gyakran érkeznek időjárási frontok az ország fölé, így volt ez az elmúlt egy hétben is. A frontok több-kevesebb csapadékot is hoztak, északnyugaton azonban egyre szárazabb a talaj felső rétege. A mélyebb talajrétegek szinte országszerte jó vízellátottságúak, a Tisza, valamint a Körösök mentén helyenként még mindig előfordul belvíz.

A hőmérséklet tavaszi hullámvasutat járt be az elmúlt egy hétben, a felmelegedést erős lehűlés követte két ciklusban is. A hidegfrontokkal viharossá fokozódó szél is együtt járt, ami a száraz, felszántott és nagy területen növényzet nélküli talajfelszínt fölkapva komoly porviharokat okozott - írták.

Hozzátették: az elmúlt napok porviharai ismét felhívták a figyelmet a szélerózióra, amely sok szempontból okoz hatalmas károkat.

A talaj védelmét nem lehet eléggé hangsúlyozni: minél kevesebb ideig hagyjuk fedetlenül a talajt. A mezővédő erdősávok szerepe is kiemelkedő, a fatelepítésnek pedig most van itt az ideje - hívták fel a figyelmet.

Az elemzés szerint az őszi vetések jellemzően jó állapotban vannak, az elmúlt napokban előfordult 20 fok körüli hőmérsékletek hatására megindult a tavaszi fejlődésük. Az őszi búza szépen meg van bokrosodva és a repce is jól néz ki. Immár az északkeleti országrészben is virágzanak egyes mandulafajták, közvetlen virágzás előtt a kajszi, az őszibarack és a körte virágrügyei is erősen meg vannak duzzadva, de délen, délnyugaton ezek a folyamatok még előrébb járnak. Az elmúlt napokban előfordult gyenge éjszakai fagyok lassítják a növények túl korai és túl gyors fejlődését.

A jövő hét közepéig nagyobb részt száraz, napos idő várható, a kezdeti fagyos éjszakák után enyhül az idő és a jövő hét közepére már 20 Celsius-fok közelébe emelkednek a maximumok. Hozzátették: a meleg, napos idő a mandula és kajszi teljes virágzására kedvező lesz, az pedig majd a jövő kérdése, hogy ezek után éri-e még a tavasszal fagykár.

Nem várható számottevő mennyiségű csapadék, a jövő hét közepéig tehát a talaj tovább veszít a nedvességtartalmából, az elhalt előző évi aljnövényzet is tovább szárad, így nő a tavaszi szárazfű tüzek esélye.

Közös építőipari céget alapított a Market Zrt. és a Masterplast Nyrt.

Közös építőipari alapanyaggyártó céget alapított a Masterplast Nyrt. és a Market Építő Zrt. 50-50 százalékos tulajdoni aránnyal - közölték a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken.
2023. 06. 11. 03:00
Megosztás:

Jön a bruttósított nyugdíjrendszer? Mit jelentene a nyugdíjak bruttósítása a nyugdíjasoknak?

Farkas András nyugdíjszakértő arról beszélt az ATV műsorában, hogy idén a nyugdíjasszervezetek azt kérték a kormánytól, hogy júniusban vagy júliusban legyen egy olyan korrekció, ami tavaly és tavalyelőtt is volt, amikor egy kormányrendelet biztosította számukra, hogy január elsejéig visszamenőleg pótlólagos emelést kapjanak. De szó volt emellett a nyugdíjak bruttósításáról is. Mit is jelent mindez?
2023. 06. 11. 02:00
Megosztás:

Elérte a Balaton vízállása a szabályozási szintet

A Balaton átlagos vízállása 5 centimétert emelkedett az elmúlt 4 nap alatt, péntekre elérte a 120 centiméteres szabályozási szintet a vizugy.hu adatai szerint.
2023. 06. 11. 01:00
Megosztás:

Miért olcsóbb a H áramtarifa, mint a nappali vagy éjszakai áram?

Milyen lakossági áramtarifák léteznek 2023-ban? Mennyibe kerül az A1-tarifa, mennyibe kerül az A2 díjszabás és mi a kettő közötti különbség? Az éjszakai áramnak (B tarifa) mennyi a kWh ára és napi szinten mikor érhető el és mennyi ideig? A Geo és H áramtarifa mennyibe kerül és mire használható fel lakossági fogyasztóként? Miért éri meg H tarifával fűteni a lakást? A H-tarifa elektromos áram bekötése és igénylése 2023-ban.
2023. 06. 11. 00:01
Megosztás:

MOK: új kamarai választás lesz

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) sikertelen küldöttközgyűlése után újraindította a kamarai választásokat - tudatta a testület pénteken közleményben az MTI-vel.
2023. 06. 10. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2023. 06. 10. 22:00
Megosztás:

Régi szép idők! 15.000 Ft-ig mehet az OTP részvénye

Tegnap délután a régi szép időket idéző forgalom alakult ki a magyar piacon, ami gyakorlatilag az OTP-nek volt köszönhető. Ugyan máskor is megfigyelhető, hogy az amerikaiak ébredése meglódítja a részvénypiacon a forgalmat, de tegnap ez különösen igaz volt.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

A piacvezető hazai takarmánygyártó UBM tulajdonosai 1,8 millió részvényt terveznek értékesíteni, és 2-5 ezer magánbefektetővel bővítenék a cégcsoport részvényesi körét

2023. június 9-ei értéknappal sikeresen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) egyetlen agráripari cége, az UBM Holding Nyrt. törzsrészvényeinek 1:20 arányú felosztása, amelyről a piacvezető hazai takarmányalapanyag-kereskedő és takarmánygyártó cégcsoport április 5-ei közgyűlése döntött.
2023. 06. 10. 21:00
Megosztás:

Gyermekvasutasokat avattak Budapesten

Felavatták szombaton a budapesti Gyermekvasútnál a 2022/2023-as tanfolyamon végzett gyermekvasutasokat - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel.
2023. 06. 10. 19:00
Megosztás:

Lakásfelújítást tervezel? Dupla lett az ára!

Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelből?
2023. 06. 10. 18:00
Megosztás:

Háromezer megawatt fölé nőtt a hazai ipari naperőművi kapacitás

Az idei év első öt hónapjában több mint 840 megawattal bővült a magyarországi beépített fotovoltaikus teljesítmény; a nyár kezdetére az 50 kilowatt (kW) feletti naperőművek összesített adata meghaladta a 3 ezer megawattot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton közleményben az MTI-t.
2023. 06. 10. 17:00
Megosztás:

Júliusban megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program újabb pályázatai

Július első felében megjelennek a Kőrösi Csoma Sándor Program új pályázatai - közölte a Miniszterelnökség nemzetpolitikai helyettes államtitkára a regionális diaszpóraértekezleten pénteken.
2023. 06. 10. 16:00
Megosztás:

Külön is díjazza a Szakma Sztár Fesztivál budapesti dobogósait a BKIK

Kiemelkedően szerepeltek a budapesti résztvevők az idén áprilisban tartott Szakma Sztár Fesztiválon, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) külön díjakkal jutalmazza a dobogós helyen végzett budapesti szakképző iskolásokat - közölte a BKIK.
2023. 06. 10. 15:00
Megosztás:

Ez alapján választanak munkahelyet a pályakezdők

Magyarországon a munkahely választásánál a versenyképes fizetés a legmeghatározóbb tényező a pályakezdő fiatalok számára, akiknek a nettó bérigénye jelenleg átlagosan 379 000 forint, 17 százalékkal magasabb a tavalyinál - közölte a Zyntern.com az idei felmérése eredményei alapján az MTI-vel.
2023. 06. 10. 14:00
Megosztás:

Lecsapott a vihar, ingatlanokat öntött el a víz - 15-20 %-kal nőtt a kárbejelentések száma

Az átlagosnál 15-20 százalékkal több lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz a keddi felhőszakadások pusztítása után. Elsősorban a Duna vonalában, Balaton és Baja közötti ingatlanokban tettek kárt a felhőszakadások. A károsultaknak érdemes mielőbb bejelenteniük az esetet, akár mobilon is, így gyorsan megkaphatják a kártérítést.
2023. 06. 10. 13:00
Megosztás:

Tőzsdére készül a zöld Bitcoin bányászatot forradalmasító magyar techcég

Ritka az az együttállás, amikor a technológia és az energiatudatosság tökéletes szinergiában működik, ezt sikerült megvalósítania az utóbbi évek egyik legsikeresebb energetikai startupjának, az Enerhash Technologies Zrt-nek. A cég innovatív megoldása a megújuló erőművek többletkapacitásait használja kriptobányászatra, méghozzá károsanyagkibocsátás nélkül. A magyar techcég eddig közel 3 milliárd forint értékű magánbefektetést kapott infrastruktúra-fejlesztésre és adatközpont-beruházásra, tavalyi árbevételük meghaladta az 510 millió forintot, de idén már ennek a megduplázása a cél. Következő lépésként pedig gőzerővel készülnek a részvénykibocsátásra – első körben a BÉT XTEND tőzsdén.
2023. 06. 10. 12:00
Megosztás:

Új vezető a Balaton-felvidéki Nemzeti Park élén

Új vezetőt neveztek ki a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának (BfNP) élére Bende Zsolt személyében, miután a korábbi igazgató kormányzati szolgálati jogviszonya május elején megszűnt - tájékoztatta az MTI-t pénteken a nemzeti park.
2023. 06. 10. 11:00
Megosztás:

A várt növekedés helyett csökkent áprilisban az olasz ipari termelés

Áprilisban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - derült ki az olasz statisztikai hivatal, az Istat pénteken közzétett adataiból.
2023. 06. 10. 10:00
Megosztás:

A világ első önvezető, elektromos kompját helyezték üzembe Stockholmban

Stockholmban a világon elsőként önvezető, tisztán elektromos meghajtású kereskedelmi személyszállító komp kezdte meg működését - közölte az AFP hírügynökség.
2023. 06. 10. 09:00
Megosztás:

Július elsejétől már országbérlettel is lehet utazni az InterCityken

Megszűnnek az IC-pótjegyek, a vasúti távolsági közlekedésben a helyükbe új, egységes árazású helyjegyek lépnek, amelyek megváltásával immár az országbérletek is felhasználhatók lesznek az IC- vagy más helyjegyköteles vonatok másodosztályán történő utazáshoz - tudatta a MÁV-Start az MTI-vel pénteken.
2023. 06. 10. 07:00
Megosztás: