Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása

Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.

Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása

Az iparban jelenleg főként az emberi karra emlékeztető robotokat használnak. Ilyen robotkarokat vetnek be például hegesztéshez, festéshez és összeszereléshez. Emellett Cobotok (Collaborative Robots, azaz együttműködő robotok) szolgálnak többek között minőségellenőrzésre. 

A humanoid robotok felépítése ugyanakkor az emberi testre hasonlít, ráadásul ugyanolyan magasak és nehezek, és úgy mozognak, mint mi. Ez teszi őket különösen alkalmassá arra, hogy az emberekre tervezett környezetben dolgozzanak.

Az első kísérleti projektek az autóiparban már folyamatban vannak. A Mercedes például az amerikai Apptronik gyártó egyik modelljét teszteli: az Apollónak nevezett robot 1 méter 73 centiméter magas, 73 kilogramm súlyú és 25 kilogrammot képes felemelni. A gyártásban fogják használni, például arra, hogy odavigye a szerelőkészleteket a munkásoknak. Emellett azonban számos más lehetőség is van. A humanoid robotok elsősorban a munkaigényes, fizikailag megterhelő és ismétlődő feladatokat végezhetik el a termelésben és a logisztikában. 

Jelenleg az emberhez hasonló robotok drágábbak, mint más ipari robotok. „Számításaink szerint a piaci bevezetéskor 80 000 eurós átlagár várható. Ehhez jönnek még hozzá az évi 4-5 ezer euró körüli karbantartási és üzemeltetési költségek. A sorozatgyártás miatt azonban 2030-ra várhatóan 48 000 euróra csökken az átlagos beszerzési ár” - mondja Vári Attila, az IFUA Horváth partnere, a Járműipari Kompetenciaközpont vezetője.

A humanoid robotokra fordított beruházás azonban már kezdetben gyorsan megtérül: a beszerzési ártól függően kevesebb mint 1,36 év lesz. A következő években pedig drasztikusan csökkenni fog, köszönhetően a műszaki fejlődésnek.

Középtávon a humanoid robotok a manuális feladatok több mint 50 százalékát vehetik át a termelésben. Elvégezhetik az olyan ismétlődő, fizikailag nehéz munkákat, amelyeknél munkaerőhiánnyal küzdenek a cégek, és segíthetnek a magasan képzett munkatársak tehermentesítésében. 

BAHART: idén a családokra és a kerékpárosokra fókuszálnak

A családokra és a kerékpárosokra fókuszál kedvezményeivel és szolgáltatásaival a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) az idei, 179. személyhajózási szezonban, emellett célja az is, hogy elérje vagy akár meg is haladja a tavalyi rekordforgalmat - mondta a vezérigazgató a társaság szezonnyitó rendezvényén, egy Fonyód-Badacsony között közlekedő katamaránon.
2025. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Franciaországot sújtja a legtöbb külföldi hírmanipulációs kísérlet

Ukrajna után Franciaország "a külföldről érkező hírmanipulációs kísérletek által leginkább célba vett ország Európában" - jelentette ki pénteken François Bayrou francia miniszterelnök.
2025. 03. 28. 16:00
Megosztás:

15 távol-keleti étterem bezárását rendelte el az NKFH, közel 20 millió forintos bírságot szabtak ki

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) által kezdeményezett, a távol-keleti üzemeltetésű kereskedelmi és vendéglátó-ipari létesítmények ellenőrzését célzó országos vizsgálat lezárult. Az ellenőrzések során a vármegyei kormányhivatalokkal együttműködve 120 kereskedelmi és 155 vendéglátó-ipari egységet vizsgáltak meg a szakemberek, és ahol szükséges volt, az egységek bezárása útján gondoskodtak a fogyasztói jogok védelméről.
2025. 03. 28. 15:30
Megosztás:

A gépjárműadó befizetésénél érdemes a mobilapplikációt választani

A gépjárműadó befizetésénél is érdemes a NAV mobilapplikációját választani, a NAV-Mobilt azoknak is célszerű letölteni, akiknek gondot okoz az egyösszegű befizetés, hiszen itt az akár 5 havi pótlékmentes részlet is igényelhető - hívta fel a hivatal a figyelmet pénteken az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Ennyit költenek gyermekvállalással kapcsolatos kiadásokra az OTP Egészségpénztári tagok

Idén januárban 85 millió forintot költöttek el az OTP Egészségpénztár tagjai szülészeti-nőgyógyászati ellátásra, 38 millió forintot tápszerre és több mint 20 millió forintot születési támogatásra – derül ki a Pénztár friss adataiból. Ezek a legnépszerűbb szolgáltatások a családosok körében, de az igénybe vehető elemek köre folyamatosan bővül. A lombikprogramtól a gyerekfogászatig egyre több mindenben jelenthet segítséget az egészségpénztári számla.
2025. 03. 28. 14:00
Megosztás:

Dübörög a szegedi ingatlanpiac

A BYD gyár épülésének híre meghozta a fellendülést a szegedi ingatlanpiacon, ahol a Duna House adatai szerint 2023-hoz képest 33%-kal több adásvétel zárult tavaly. A négyzetméterárak egy év leforgása alatt átlagosan 14%-kal emelkedtek, és így meghaladták a 660 ezer forintot, a Duna House szakértője szerint azonban idén az újépítésűek mellett már a felújított, használt lakásokért is elkérhetik a tulajdonosok az 1 millió forint körüli vételárat négyzetméterenként.
2025. 03. 28. 13:30
Megosztás:

A GVH vizsgálja a Wizz Air vállalásainak teljesítését

Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air-rel szemben, mert a légitársaság egy 2019-ben lezárt versenyfelügyeleti eljárás következményeként mintegy negyedmilliárd forint összértékű kompenzációs csomagot, illetve több konkrét intézkedést vállalt, amelyek végrehajtását a GVH Versenytanácsa kötelezően előírta a cégnek. A kötelezettségvállalás teljesítésének ötéves határideje lejárt, ezért a hatóság ellenőrzi az előírtak megvalósítását - közölte a GVH az MTI-vel pénteken.
2025. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Új fázisba lép a következő generációs keskenytörzsű Airbus repülőgép tervezése

Bemutatta az Airbus a következő generációs keskenytörzsű repülőgépek potenciális műszaki megoldásait, az A320-as típuscsalád utódja a 2030-as évek második felében állhat majd forgalomba. A gyártó az Airbus Summit 2025 rendezvényén felvázolt elképzeléseinek segítségével érhető el a légiközlekedés 2050-re tervezett karbonsemlegessége.
2025. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Florian Nowotny az Indotek Group csoportszintű gazdasági igazgatója

Florian Nowotnyt nevezte ki csoportszintű gazdasági igazgatónak (CFO) az Indotek Group 2025. március 3-i hatállyal. A neves vállalatfinanszírozási szakértő megbízatása megerősíti a Magyarországgal együtt 12 európai országban aktív befektetéskezelő vállalatcsoport elkötelezettségét nemzetközi növekedési stratégiájának megvalósítása iránt.
2025. 03. 28. 12:00
Megosztás:

Külföldi cégek vezetőivel találkozott a kínai elnök

Hszi Csin-ping több mint 40 pénzügyi, feldolgozóipari illetve technológiai vállalat vezetőjével találkozott pénteken.
2025. 03. 28. 11:30
Megosztás:

Sokk a munkaerőpiacon: a dolgozók harmada fél éven belül felmond

Fizikai munkaerő-kölcsönzés esetén az első hat hónapban akár 35 százalékos a kilépők aránya. A legnagyobb fluktuáció a betanított munkakörökben volt tapasztalható, ahol a munkavállalók akár néhány hét után is továbbállnak – derült ki a WHC Csoport 2024-es régiós adataiból.
2025. 03. 28. 11:00
Megosztás:

12. hónapja zsinórban csökkent a járműgyártás az Egyesült Királyságban

Az Egyesült Királyságban 12. hónapja csökkent zsinórban a személygépkocsik és haszongépjárművek gyártása februárban, amikor az éves szintű visszaesés 11,6 százalék volt a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) honlapjára fölkerült adatok szerint.
2025. 03. 28. 10:30
Megosztás:

401,5-es szintig gyengült a forint az euróval szemben

Tegnap a sok esemény - Trump bejelentette a 25%-os vámot a gépjárművekre, kissé felfelé revideált amerikai GDP, továbbra is alacsony maradt az újonnan munkanélküli segélyért folyamadók száma – ellenére alig mozdultak a kötvényhozamok.
2025. 03. 28. 10:00
Megosztás:

A tengerentúli piacok is mérséklődtek az importvámok következtében

A Wall Street részvényindexei csütörtökön csökkentek, mivel a befektetők Donald Trump legújabb vámbejelentését értékelték.
2025. 03. 28. 09:30
Megosztás:

A Bonk és Floki befektetők erre a következő 100-szoros memecoinra fogadnak!

A Bonk (BONK) és a Floki Inu (FLOKI) típusú mémcoinok korai befektetői hatalmas nyereséget könyvelhettek el, mivel ezek a projektek lehetőséget kínáltak a multimilliomos státusz elérésére. A DuragDoge ($DURAG) egyre nagyobb figyelmet kap, mint a következő potenciális mémcoin, amely akár 100-szoros megtérülést is hozhat. A DuragDoge érettebb mémcoin-befektetőket vonz a vírusmarketingje, az aktív közösségi részvétel és az internetes szubkultúrák iránti vonzereje révén.
2025. 03. 28. 09:00
Megosztás:

Estek az európai tőzsdék Trump elnök járművekre kivetett vámjának hírére

Az európai részvények közel két hét legalacsonyabb szintjén zártak csütörtökön.
2025. 03. 28. 08:30
Megosztás:

Az anyavállalat ellenőrzése mellett újul meg az Audax Renewables stratégiája

Magyarországra látogatott Óscar Santos, az Audax Renovables vezérigazgatója. A spanyol gyökerű, de számos európai országban és egyéb nemzetközi helyszíneken is aktív energetikai vállalat első embere annak apropóján érkezett Budapestre, hogy a közelmúltban vezetőváltás történt a cégcsoport magyar leányvállalatánál.
2025. 03. 28. 08:00
Megosztás:

Elhalasztották a brit uralkodó programjait

Elhalasztották a brit uralkodó programjait daganatos betegsége kezelésének mellékhatásai miatt, amelyek rövid kórházi ellátást is szükségessé tettek - közölte csütörtökön a Buckingham-palota.
2025. 03. 28. 07:00
Megosztás:

Erősödik a magyar aranykínálat

A globális gazdasági bizonytalanság és az inflációs kockázatok következtében a befektetési célú arany iránti kereslet az elmúlt években dinamikusan növekedett. Ennek a trendnek megfelelően bővíti prémium befektetési aranykínálatát a hazai pénzügyi- és gyorskölcsön piac egyik meghatározó tagja.
2025. 03. 28. 06:30
Megosztás:

Befektetésből profit – Így segít Vízi Sándor eladni a befektetési célra vásárolt ingatlanod

A befektetési ingatlan sokak számára stabil, kiszámítható jövedelmet jelent – de vajon tudod, mikor jön el az ideje a kiszállásnak? Egy jól időzített eladás akár milliókkal is többet hozhat. Ehhez azonban nem elég kitenni egy hirdetést – stratégiai szemlélet, piaci ismeret és célzott kommunikáció szükséges. Ebben nyújt kiemelkedő szakmai támogatást Vízi Sándor, aki nemcsak közvetít, hanem valódi befektetési tanácsadóként gondolkodik eladó és vevő fejével is.
2025. 03. 28. 06:00
Megosztás: