Hogyan védhetjük ki, hogy mobiltelefonjainkat lehallgatásra használják?

Amióta az emberiség kommunikációs eszközöket használ, azóta vannak egyidejűleg komoly erőfeszítések ezek lehallgatására. A legújabb példa az okostelefonok feltörésére használt Pegasus kémszoftver esete – de ez csak a jéghegy csúcsa. Mindent tudni akaró hatóságok, kíváncsi üzleti riválisok és közönséges bűnözők vadásznak az adatainkra. Tökéletes védelem nem létezik ellenük, de már Magyarországon is elérhető olyan technológia, amellyel megnehezíthető, egyes esetekben lehetetlenné tehető a telefonok lehallgatása.

Hogyan védhetjük ki, hogy mobiltelefonjainkat lehallgatásra használják?

Adatvédelmi szempontból az okostelefon az egyik legérzékenyebb pontunk. A legtöbb ember telefonján érzékeny személyes adatok, bizalmas pénzügyi, egészségügyi és munkahelyi információk tömege érhető el. Ráadásul a készüléket mindenhová magunkkal visszük, így ha a hackerek hozzáférést szereznek a mikrofonhoz vagy a kamerához, bárhol lehallgathatnak vele.

A telefon szoftveres védelme tekintetében az átlag felhasználó kénytelen rábízni magát az operációs rendszerek fejlesztőinek figyelmére és szaktudására. A fizikai védelem azonban mindenki számára elérhető és egyes helyzetekben rendkívül hatásos.

A mobilokat rádiófrekvenciás és elektromágneses árnyékolással gyakorlatilag tökéletesen lehallgatásbiztossá lehet tenni. A technológia alapja egy egyszerű fizikai jelenség, a Faraday-ketrec: elektromosan vezető anyagból készült védőháló. A felhasznált anyag fajtájától, elektromos ellenállásától és a rácsszerkezet sűrűségétől függően képes a különféle elektromágneses hatásoktól védeni. A Faraday-ketrec leghétköznapibb példái az autók: a fémkarosszéria belsejében az utasok még egy közvetlen villámcsapás esetén is biztonságban vannak.

„A passzív árnyékolással működő biztonsági tokok és dobozok külső burkolatába egy sűrű fémszövet van beágyazva, amely kialakításánál fogva megakadályozza a hozzáférést a telefonhoz, gyakorlatilag bármilyen elektromágneses jelátviteli megoldást alkalmazó támadó számára. A ketrecen nem hatolnak át a rádióhullámok, sem a GSM/4G/5G, NFC, vagy GPS-jelek, sem a bluetooth, sem pedig a vezeték nélküli vagy a mobilinternet” – foglalta össze Fehér László, a Lorix Kft. alkalmazástechnikai szakértője. „Egy ilyen módon a külvilágtól elszigetelt eszközzel semmilyen formában nem lehet rádiófrekvenciás úton, kívülről kapcsolatba lépni. A védelmet csak fizikailag, a telefon megszerzésével lehetne megkerülni” – tette hozzá.

A technológia felhasználási területe túlmutat a mobilokon. Faraday-ketrecen alapuló árnyékolással meg lehet előzni például a kulcs nélkül nyitható autók trükkös ellopását. A tolvajok antennával megkeresik a közelben lévő kulcs jelét és az autóhoz továbbítva egyszerűen kinyitják és elindítják. Ezt el lehet kerülni, ha az indítókulcs le van árnyékolva.

A passzív árnyékolás bizalmas megbeszélések, kényes üzleti tárgyalások során kiemelt biztonságot nyújt. Nem véletlenül alkalmaznak ilyen eszközöket a diplomáciai testületek és a hadseregek is. Teljes körű védelmet értelemszerűen nem jelent a mobilok számára: a dobozból kivett és újra az internetre csatlakozó eszközt bármikor érheti rosszindulatú támadás és települhet rá adathalász vagy kémprogram – akár a tulajdonos hibájából.

Az árnyékoló dobozok használata azonban ezeknek a rosszindulatú szoftvereknek a dolgát is meg tudja nehezíteni. Hálózati kapcsolatok hiányában ugyanis ezek a programok leállnak, értelemszerűen nem tudnak adatokat továbbítani. És nem feltétlenül kelnek életre maguktól, ha a bizalmas megbeszélés végeztével a tulajdonosok aktiválják a telefonokat. Egy távolból vezértelt professzionális kémprogramot persze a kapcsolat elvesztése után könnyen újraindítanak az irányítói, de az egyszerűbb adathalász megoldásokat a rendszeres árnyékolás el tudja lehetetleníteni.

„Tökéletes védelem nem létezik, de aki értékes és bizalmas információkkal dolgozik, annak érdemes az elérhető lehetőségeket maximálisan kihasználni” – adott tanácsot Fehér László.

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás: