Zöld mérföldkő a magyar építészetben

Az újpesti Polgárok Házában 2010. március 5-én volt az ünnepélyes eredményhirdetése a Fővárosi Vízművek által a Nagyfelszíni Víztisztító Mű és környezete városépítészeti tervezésére kiírt ötletpályázatnak. A beérkezett pályaművek közül a Mérték Építészeti Stúdió munkája nyerte el az első díjat - olvasható a Magyar Környezettudatos Építés Egyesülete sajtóközleményében.
2010. 03. 08. 13:52
Megosztás:

BKV - A BRFK továbbra sem kommentálja Balogh Zsolt nyilatkozatait

A rendőrség továbbra sem kívánja kommentálni Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatójának a sajtóban megjelent nyilatkozatait - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.
2010. 03. 08. 13:40
Megosztás:

Insider rovat - Altera Corp

3,7 millió dollárt meghaladó eladás az elnök részéről!
2010. 03. 08. 13:35
Megosztás:

Vita a romániai IMF-hitel felhasználásának hatékonyságáról

Bukarest, 2010. március 8., hétfő (MTI) - Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik vezető elemzője szerint a román kormány válságellenes intézkedései nem voltak hatékonyak, és Románia nem használta fel hasznosan a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitelt, amit azonban a Világbank szakértői cáfolnak.
2010. 03. 08. 13:31
Megosztás:

Közalkalmazotti sztrájk kezdődött Nagy-Britanniában

Az utóbbi évtizedek legnagyobb közalkalmazotti sztrájkja kezdődött hétfőn Nagy-Britanniában, ahol több mint negyedmillió állami alkalmazott szüntette be a munkát két napra a megszorítási tervek miatt. (MTI)
2010. 03. 08. 13:30
Megosztás:

Matolcsy - tömegszerencsétlenséghez vezetett az elmúlt 8 év gazdaságpolitikája

Matolcsy György szerint három nagy fordulatra van szükség: politikaira, tényleltárra, illetve a növekedésre és a foglalkoztatás bővítésére; ha nem ez történik, az ország stagnálni fog, a "senki földjévé válik". (MTI)
2010. 03. 08. 13:20
Megosztás:

Bokros Lajos - hiteles, feddhetetlen emberek kellenek

Bokros Lajos szerint a „felkészületlen, pökhendi, korrupt” politikai osztály juttatta Magyarországot a mostani helyzetbe, ezért fontos, hogy minél több hiteles, feddhetetlen és tiszta múltú embert juttassanak a választók a parlamentbe. (MTI)
2010. 03. 08. 13:20
Megosztás:

A Bonafarm Zrt. irányítása alá került a Herz Szalámigyár

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) engedélyezte, hogy a Csányi Sándor cégcsoportjához tartozó Bonafarm Zrt. 100 százalékos közvetlen irányítást szerezzen a felszámolás alatt álló Herz Szalámigyár Zrt. vagyoni értékű jogai, ingóságai, készletei és ingatlanai felett - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.
2010. 03. 08. 13:16
Megosztás:

Csak halványan emelkedett Németországban az ipari termelés

Gyengécskére sikerült Németország ipari termelése januárban, miután a téli időjárás miatt szinte összeomlott az építőipari aktivitás, a mérsékelt emelkedés pedig csak az energetikai szegmensnek volt köszönhető.
2010. 03. 08. 13:13
Megosztás:

Véglegesen jóváhagyták az uniós mikrohitelalapot az EU-miniszterek

Az európai uniós tagországok miniszterei hétfőn Brüsszelben véglegesen jóváhagyták a mikrohitelezést segítő európai uniós pénzügyi eszköz létrehozásáról szóló jogszabályt. (MTI)
2010. 03. 08. 13:10
Megosztás:

Technikai riasztás - Várhatjuk a kitörést a Cisco-nál

Beszűkülésben a Cisco árfolyama, kitörés várható! Nemsokára kitörhet az egyik legnagyobb informatikai mamut részvényeinek jegyzése, miután egy erős beszűkülésben mozog.
2010. 03. 08. 13:00
Megosztás:

Nem megy ez az euró/forint tartósan 265 alá!

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeibe és a mai napon várható makrogazdasági adatokba. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank
2010. 03. 08. 12:49
Megosztás:

Insider rovat - Bennfentes eladás a DaVita-nál

4,5 millió dolláros eladás az igazgató részéről!
2010. 03. 08. 12:40
Megosztás:

Újabb csúcsra emelkedik a benzinár

Emeli bruttó 6 forinttal a 95-ös benzin és 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., és ezzel újabb történelmi csúcsra nő a benzin átlagára - értesült piaci forrásokból hétfőn az MTI.
2010. 03. 08. 12:30
Megosztás:

Chikán Attila - gazdasági növekedésre, a foglalkoztatás bővítésére van szükség

Chikán Attila szerint a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás a két kulcskérdés az ország gazdasági válságból való kilábalása szempontjából. Az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) hétfői budapesti fórumán azt mondta: ez csak a hazai kis- és középvállalkozásokra támaszkodva történhet meg. (MTI)
2010. 03. 08. 12:26
Megosztás:

Az MDF választókerületenként átlagosan még 100 darab ajánlószelvényt vár

Dávid Ibolya közlése szerint annak érdekében, hogy minél több egyéni választókerületben indulhasson MDF-jelölt, választókerületenként átlagosan még 100 darab ajánlószelvényt várnak. (MTI)
2010. 03. 08. 12:25
Megosztás:

Technikai riasztás - Megerősítésre vár a Wells Fargo emelkedése

Fontos ellenállásnál, ha sikerül az áttörés, az további lendületes emelkedést jelenthet a Wells Fargo árfolyamában!
2010. 03. 08. 12:10
Megosztás:

Nem hátrálnak a befektetők, ma is az OTP a sztár

Ahogy az már a kereskedés megindulás előtt várhat volt, folytatódott az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén, ennek nyomán a BUX index a 101,71 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn délelőtt.
2010. 03. 08. 11:55
Megosztás:

Demján - 'Burundival azonos helyre' sorolódott Magyarország

Demján Sándor szerint kudarcos volt az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikája: az ország vezető régiós helyéről - az eladósodottságot tekintve - "Burundival azonos helyre" sorolódott. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a szervezet hétfői budapesti fórumán kiemelte: a szövetség pártsemleges, az eredmény érdekli. (MTI)
2010. 03. 08. 11:50
Megosztás:

Nem érte el februárban a 10 százalékot a cseh munkanélküliség

Februárban a vártnál kisebb mértékben emelkedett a munkanélküliség Csehországban. A munkaügyi és népjóléti minisztérium hétfői közlése szerint február végén 9,9 százalékos volt a munkanélküliség Csehországban a januári 9,8 százalékkal szemben. A februári adat 2004 óta a legmagasabb. (MI)
2010. 03. 08. 11:44
Megosztás: