Hogyan lehet automatizációval csökkenteni az emberi hibákat és javítani a termékek mozgatásának hatékonyságát?
Az automatizáció raktárak esetében azt jelenti, hogy az áruk mozgatását és kezelését gépek és számítógépes rendszerek végzik, minimális emberi beavatkozással. Az automatizáció célja, hogy növelje a hatékonyságot és csökkentse a hibalehetőségeket az áruk mozgatása és kezelése során.
150 millió forintnyi hamisított terméket foglalt le a NAV
Hamis LEGO-játékot, szabadidőruhákat és partiszetteket foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a 153 millió forint értékűrakományra az M43-as autópályán egy bolgár rendszámú kamionban ellenőrzésekor bukkantak - közölte a vámhivatal kedden az MTI-vel.
Lassult Romániában a kiskereskedelmi forgalom növekedése az első négy hónapban
Romániában a nyers adatok szerint 3,4 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az első négy hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte kedden az országos statisztikai intézet (INS). Az első negyedévi növekedés még 5,2 százalékos volt.
Több mint 5 milliárd forinttal támogatja a piacorientált kutatói utánpótlást a Kooperatív Doktori Program
Jelentős ösztöndíjjal segíti a vállalati együttműködésben folytatott kutatásokat a Kooperatív Doktori Program, elsősorban matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.
Csökkent a kiskereskedelmi üzletek forgalma
2023. áprilisban a kiskereskedelem forgalmának volumene - jelentős bázishatás mellett - a nyers adat szerint 13,6, naptárhatástól megtisztítva 12,6 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Új ciklus indult a lakáspiacon – Fontosabb szempont lehet az energiahatékonyság
2022-ben országosan nagyjából 10%-os forgalomcsökkenés mellett 18,5%-os árnövekedést mértünk a lakóingatlanok piacán. Az év második felében már – a reál árat tekintve nyolc év után először – csökkenésbe váltottak az árindexek. Idén még nem számíthatunk kilábalásra, az árszínvonal legfeljebb stagnálhat. Az egyelőre megjósolhatatlan hosszúságú és mélységű visszarendeződés ugyanakkor jó lehetőséget ad a zöld szemlélet minél szélesebb körű elterjedésére a lakáspiacon.
Ezzel pazarolják el a magyarok a legtöbb időt a munkahelyen: élen a pornónézés
Ahogy egyre többünk munkája kapcsolódik szorosan az internethez, egyre több az olyan időrabló tevékenység is, amely kihat a munkahelyi produktivitásunkra. A covid-járvány óta jelentősen megnövekedett a home office keretében dolgozók aránya, ezért sokaknak különösen nehéz a gördülékeny napi munkarend fenntartása. Nem is gondolnánk, hogy a nagy rizikófaktor ellenére a szokványos időnyelő kattintgatások mellett az irodai pornófogyasztás is egyre gyakoribb jelenség.
Csehországban is jelentősen nőtt az új autók eladása
Csehországban 18,6 százalékkal 95 068 darabra nőtt az új személygépkocsik eladása az idén májusig éves összehasonlításban - közölte a cseh autóipari szövetség hétfőn Prágában. A közlemény szerint minden kategóriában nőtt az eladás, az autóbuszok kivételével.