Hazatért Rippl-Rónai József majd’ száz éve nem látott remekműve

Két klasszikus magyar remekművet mutatott be a Virág Judit Galéria. Rippl-Rónai József és Vaszary János gyönyörű festményeit majd’ 100 éve nem láthatta a közönség, mindkettő a december 19-i árverésen kerül kalapács alá. Rippl-Rónai A geszti kastély kertjében című képe 1912 körül készült, kikiáltási ára 160 millió forint, becsült értéke pedig 300-400 millió forint, míg Vaszary tengerparti alkotása 65 millió forintról indul és a becsértékét 120-160 millió forint között határozta meg a galéria. A műalkotásokat két hétig a nagyközönség is ingyen megtekintheti a Virág Judit Galéria kiállításán. A klasszikus aukciót megelőzve, december 17-én egy exkluzív, múzeumi kvalitású művekből összeállított kortárs árverést is tart a galéria, amelyen többek között Maurer Dóra, Keserü Ilona, Bak Imre és Nádler István jelentős művei keresik új tulajdonosukat.

Hazatért Rippl-Rónai József majd’ száz éve nem látott remekműve

Két kivételesen erős téli aukcióra készül a 25. évét záró Virág Judit Galéria. 

A klasszikus műveket felvonultató december 19-i eseményen két igazi művészeti szenzációt is elárvereznek - a festményeket sajtótájékoztató keretében leplezték le. Rippl-Rónai József A geszti kastély kertjében című képét 1928-ban állították ki utoljára, azóta a nagyközönség egyáltalán nem láthatta, hányattatott történet és több évtizednyi külföldi tartózkodás után került haza. A festmény párja, A geszti kastély Somogyban című alkotás ma is a Magyar Nemzeti Galéria egyik kincse. A most aukcióra kerülő Rippl-Rónai mű a festő egyik legmerészebb, hibátlan tájképe, ezt jól jelzi a kikiáltási ára is. 160 millió forintról eddig csak egyetlen klasszikus festmény indult a magyar műkincspiac történetében: Csontváry Kosztka Tivadar Titokzatos sziget című képe végül rekordáron, 460 millió forintért kelt el a Virág Judit Galéria tavalyi árverésén.

Az aukciókat megelőző sajtóeseményen lekerült a lepel Vaszary János Alassiói strand (Alassiói tengerpart) című, 1938-ban készült festményéről. A művész 1939-ben hunyt el, így ez az alkotása életének egyik utolsó remekműve. A kép 1940-ben eltűnt a szakma és a nagyközönség szeme elől, nyolcvan év elteltével azonban tökéletes állapotban került elő. Becsértéke 120-160 millió forint.

Minden idők talán legerősebb kortárs aukciójára készül a Virág Judit Galéria december 17-én, szintén a Kongresszusi Központban. A hazai kortárs szcéna összes fontos alkotója kivételesen jelentős művekkel képviselteti magát. Keserü Ilona Mozaikterv (SOTE) című festménye 44 millió forintos kikiáltási árról indulva 80-120 millió forint körüli áron kelhet el. A művész a ‘70-es években a színkutatás kérdését járta körbe, ezen éra egyik kiemelkedő darabja a Mozaikterv, amely még soha nem szerepelt a piacon.
 
Maurer Dóra 1985-ös Quasi-kép, perspektivikus, a 71. lépésből című műve a korai ‘80-as évek képzőművészeti kontextusában kulcsfontosságúnak számít. A kép 44 millió forintról indul, becsértéke 80-100 millió forint. A kortárs aukción olyan alkotók fő művei szerepelnek még, mint Bak Imre, Birkás Ákos, Csernus Tibor, Deim Pál, Fajó János, Hencze Tamás, Lakner László és Nádler István.

„Ennél méltóbban nem is zárhatnánk jubileumi évünket. Gyönyörű festmények kerültek a kínálatunkba, értékes és erős anyag állt össze mindkét árverésre. Örömmel tölt el bennünket, hogy a hazai klasszikus piac már annyira jelentős, hogy egyre több kép tér haza külföldről - akár száz év után is. Hihetetlenül megerősödött a hazai kortársak iránti kereslet is, negyed évszázada dolgozunk azon, hogy alkotóink presztízse elérje azt a szintet, amit megérdemelnek. Decemberi 17-e kétségtelenül a kortárs festészet ünnepe lesz” - mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze, az aukciók vezetője.

A képeket bemutató ingyenes kiállítást december 3. és 18. között tekinthetik meg az érdeklődők a Virág Judit Galériában (1055. Falk Miksa utca 30.)  

Bővült a MOL Bubi közbringa-szolgáltatás

Öt új MOL Bubi gyűjtőállomással bővült Kelenföldön és Lágymányoson a közbringa-szolgáltatás, így városszerte már 207 helyszínen elérhetők a zöld kerékpárok - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
2024. 03. 29. 08:00
Megosztás:

Kriptóelemző Michaël Van De Poppe azt állítja, hogy a Sui erőt mutat majd, a Pepe birtokosok egy új mémcoinra váltanak

A kriptoelemző, Michaël Van De Poppe nemrégiben bika jellegű nyilatkozatot tett a Sui (SUI) kapcsán, előrejelzése szerint tovább erősödhet a kriptovaluta. Eközben a Pepe (PEPE) birtokosok egyre izgatottabbak a KangaMoon (KANG) kapcsán - egy új mémcoin-szenzáció iránt. Ez a negyedik fázisú előértékesítési csillag már 180%-ot emelkedett, és az elemzők 2024-re 0,5 dolláros árat jósolnak neki. Nézzük meg, hogy miért.
2024. 03. 29. 07:00
Megosztás:

Debrecen mellett épít 55 ezer négyzetméteres logisztikai csarnokot a WLP

A belga-magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező Weerts Logistics Park (WLP) HUR One Kft. közel 55 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai csarnokot épít Debrecen szomszédságában, Ebesen - közölte a társaság az MTI-vel csütörtökön, az alapkőletételi ünnepséget követően.
2024. 03. 29. 06:00
Megosztás:

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás: