Gyengült pénteken a forint
2023. 11. 17. 19:30
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Kattints az ábrára a friss árfolyamért
Az eurót este hat óra előtt 379,24 forinton jegyezték a kora reggeli 377,06 forint után. A dollár jegyzése 348,69 forintra ment fel 347,48 forintról, a svájci franké 393,01 forintra emelkedett 390,93-ról.
Péntek esti jegyzésén a forint 0,5 százalékkal áll gyengébben a hétfői kezdésnél az euróval és a svájci frankkal szemben, de 1,3 százalékkal erősebben a dollár ellenében.
A novemberi kezdésnél 0,9 százalékkal áll erősebben a forint az euró, 3,5 százalékkal erősebben a dollár és 1,1 százalékkal erősebben a svájci frank ellenében.
Ha 1974-1994 között születtél, akkor komoly bajban vagy!
A mai 30-50 éves korosztályba tartozó emberek többsége jellemzően ma még aktív, dolgozik, és kevésbé gondolkodik azon, hogy mi lesz majd akkor, ha majd nyugdíjba vonul. E korosztályba tartozók szülei is általában élnek még, akik már jellemzően nyugdíjas éveikben járnak és az állami nyugdíjukból igyekeznek megélni, ráadásul egy 10%-os inflációs környezetben. Ebből nagy baj lesz? Hogy miért? Mutatjuk.
Továbbra is az energiaárak jelentik a legnagyobb kihívást a vállalkozóknak
Az MBH Bank reprezentatív felmérésben vizsgálta a mikro- és kisvállalkozások helyzetének változását a tavalyi évhez képest. A kutatás olyan, a teljes szegmenst érintő kérdéseket vett számba, mint az infláció és az energiaárak hatása, a modernizációs kihívások, és arról is igyekszik átfogó képet adni, hogy mindezekre milyen válaszokat tudnak adni 2023 végén a magyar mikro- és kisvállalkozások. Az országos mérésben 1419 fő vett részt, az adatok felvétele 2023 novemberében történt.
ICCO World PR-jelentés: első helyen az ESG és az MI
Az ESG területére várják a legtöbb befektetést 2024-ben, emellett a mesterséges intelligenciával kapcsolatos képességek elsajátítását tartják a legfontosabbnak a globális PR-iparág vezető szakértői a jövőre nézve – derült ki az ICCO „World PR Report 2023-2024” című új jelentéséből.
Hatékonyan élénkíti a gazdaságot a Baross Gábor Tőkeprogram
Javult a tőzsdei likviditás és számos zöld ingatlanberuházás előkészítése kezdődött meg a Baross Gábor Tőkeprogram 164 milliárd forintos keretösszegű ingatlan- és értékpapíralapok alprogramjainak köszönhetően. A Gazdaságfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Tőkeholding (NTH) által kidolgozott program hozzájárul a gazdasági növekedés helyreállításához, a versenyképesség növeléséhez és a munkahelyek megvédéséhez.
Gyenge adatok a puttonyban: kisker. forgalom és ipari termelés
Ma reggel kiskereskedelmi forgalmi és ipari termelési adatokat tett közzé a Központi Statisztikai Hivatal az idei tizedik hónapra vonatkozóan. A fogyasztási indikátor naptárhatástól megtisztított mutatója javult: 6,5 százalékkal esett az éves index októberben, havi alapon enyhén mérséklődött a volumen. Az élelmiszer jellegű üzletek eladásainak mérséklődése 1,9, a tartós cikkeké 5,1 százalékra csökkent, ugyanakkor az üzemanyag-forgalom 21,1 százalékkal zuhant az idei tizedik hónapban az előző év azonos időszakához viszonyítva. 2023. január–októberben a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 9,0%-kal kisebb volt az előző év azonos időszakinál.
Megoldást találtak a vörösiszap újrahasznosítására
Egy öttagú magyar konzorcium mintegy ötévnyi kutatómunkával új technológiát fejlesztett ki a bauxitmaradvány (vörösiszap) újrahasznosítására egy uniós projektben, és az így készült betontermékek gyártása már el is elkezdődött - tájékoztatta az MTI-t Penk Márton, a konzorciumot vezető Martin Metals Kft. ügyvezető igazgatója. Az 1,48 milliárd forint összértékű K+F fejlesztéshez egymilliárd forintos uniós támogatást nyertek el.
Vegyesen változott a forint árfolyama
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Allianz: 10-ből 6 elektromos autó céges
Az elektromos hajtású járművek iránti kereslet folyamatosan nő hazánkban – a Belügyminisztérium legfrissebb statisztikáialapján 82 277gépkocsi közlekedik zöld rendszámmal a magyar utakon. Az e-autók számával párhuzamosan a rájuk szabott biztosításokra is nő a kereslet. Az Allianz egy éve vezette be elektromos gépjárművekre szabott biztosítási fedezeteit, melynek alkalmából összegyűjtötte az elmúlt év statisztikáit és tapasztalatait.