Folytatódik Zalaegerszeg legnagyobb közlekedésfejlesztési beruházása

Több mint 1,8 milliárd forint beruházással folytatódik Zalaegerszegen, a város legfontosabb észak-déli közlekedési útvonalán a Kosztolányi út kétirányúsítása - közölte pénteken a helyszínen a zalai vármegyeszékhely polgármestere.

Folytatódik Zalaegerszeg legnagyobb közlekedésfejlesztési beruházása

Balaicz Zoltán (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy tavaly szeptemberben készült el közel 1,8 milliárd forintból a Kosztolányi út több évtizede tervezett kétirányúsításának első üteme. Az út nagyobb része azóta már mindkét irányban járható, a mostani folytatással pedig a kórház térségében lévő területet alakítják át a jövő év tavaszáig az 1,8 milliárd forintot meghaladó beruházás keretében.

Vigh László, a térség fideszes országgyűlési képviselője jelezte: ma naponta mintegy 50 ezer jármű közlekedik Zalaegerszegen. Nagy kihívás ez, hiszen a közlekedést és a parkolást úgy kell alakítani, hogy élhető legyen a város - mondta.

Nagy Bálint, az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára a projektnyitón úgy fogalmazott: a közösségépítésben nagy szerepe van a mobilizációnak, ebben pedig példa lehet másoknak Zalaegerszeg. A Kosztolányi út kétirányúsításának befejezése ráadásul túlmutat a városon, hiszen a vármegyei kórház környékét érinti - jegyezte meg.

Az államtitkár felidézte: a kormány célkitűzése volt 2010-ben, hogy az országhatárokig eljussanak az autópályák, minden településről 30 percen belül elérhető legyen valamelyik gyorsforgalmi út, a megyei jogú városok pedig kétszer kétsávos útkapcsolattal legyenek megközelíthetők a gyorsforgalmi utakról. Ez utóbbi talán Zalaegerszeg egyik legfontosabb célkitűzése, hogy a következő időszakban megvalósuljon ennek az útkapcsolatnak a kiépítése.

Bali Zoltán alpolgármester (Fidesz-KDNP) a beruházás részleteiről elmondta: a város legfőbb észak-déli közlekedési útvonalán jelenleg a kórház környékén folytatódik a kétirányúsítás. Ez jelentős átalakítással jár, több utca és annak csomópontja is átépül, az alattuk húzódó közművezetékeket is korszerűsítik, végül pedig teljesen új forgalmi rendet alakítanak ki a munkálatok befejezéseként.

Mindent felforgat a mesterséges intelligencia, de a hazai vállalkozók még a kanyarban sincsenek

A vezetői képzések aranykorukat élik, mind a fejlett piacokon, mind globálisan rekordnövekedést mutatva, a következő évtizedben duplázva a szektor bevételét. A BetterManager kutatása alapján minden vezetői képzésre költött dollár hétszeresen térül meg a cégnek, míg egy másik kutatás egy éven belüli 4,1-szeres megtérülést mutatott ki, tehát jelentős megtérülésű versenyképességi faktor a cégvezetők folyamatos tanulása.
2024. 05. 11. 06:00
Megosztás:

Eljárás indult az MVM ellen

Versenyfelügyeleti eljárás lefolytatását rendelte el a bíróság az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2024. 05. 11. 05:00
Megosztás:

Hogyan vélekednek a munkavállaló diákok az iskolaszövetkezetekről?

A pénzkereseti lehetőség jelenti a legfontosabb motivációt a munkát vállaló diákok életében, akik döntő többsége már hallott, dolgozott vagy jelenleg is az iskolaszövetkezetekkel való együttműködésben tudott elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A Pannon-Work Zrt. által készített kutatásból ezek mellett az is kiderült, hogy miképpen vélekednek az iskolaszövetkezetek által nyújtott szolgáltatásokról, mennyire elégedettek a munkakörülményekkel illetve a fizetésekkel.
2024. 05. 11. 04:30
Megosztás:

Korrekció valószínűleg véget ért: a DOGE, a SHIB és a PEPE vezeti a helyreállást, miközben a "bálnák" nagy tétben fogadnak a Rollblockra (RBLK)

A mémérmék piaca, amely néhány évvel ezelőtt még csak tréfaként indult, mára több mint 53 milliárd dolláros piaci kapitalizációt ért el. Az év eleji hatalmas emelkedések után a piac néhány héttel ezelőtt visszaesést tapasztalt. Azonban az elemzők szerint a piaci korrekció véget ért, és hatalmas emelkedést jósolnak a Dogecoin (DOGE), a Shiba Inu (SHIB) és a Pepe (PEPE) számára.
2024. 05. 11. 03:30
Megosztás:

Ha használt autót vennél, akkor kapkodd a lábad, mert változás jön!

A Datahouse adatai alapján az idei első negyedévben jelentősen növekedett a hazai használtautó-piac. A Használtautó.hu és money.hu szakértői szerint a következő hónapokban további ugrás várható, aminek egyrészt a magánvásárlók rég látott aktivitása, másrészt a kedvezőbb hitelkörnyezet és a tavalyinál alacsonyabb kamatszint is megágyazhat.
2024. 05. 11. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíjasok pénzét euróra váltani?

A nyugdíjasok megtakarításainak megőrzése és védelme rendkívül fontos, hiszen ezek jelentik a mindennapi biztonság forrását. Azonban a forint időnkénti ingadozása miatt érdemes megfontolni a megtakarítások egy részének stabilabb valutákra, például euróra vagy dollárra történő átváltását.
2024. 05. 11. 02:00
Megosztás:

Ez fog történni az Ön forintjaival is ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Magyarország csatlakozása az euróövezethez az átlagember életében több szinten is változásokat hozna. Az alábbiakban részletezzük, hogy milyen hatásai lehetnek az átlag magyar lakos pénzügyi helyzetére az euró hivatalos fizetőeszközként történő bevezetésének:
2024. 05. 11. 01:00
Megosztás:

A három legjobb 5 dollár alatti kriptovaluta, amelyeket érdemes figyelemmel követni

Az elmúlt években a kriptovaluta-ipar jelentős változásokon ment keresztül az ökoszisztémába beáramló új tokenek hatására. Ez a jelenség felkeltette a kereskedők és a kriptovaluta-rajongók érdeklődését, akik az újabb áttöréseket keresik. A kriptopiac dinamikus jellege miatt a kereskedőknek és a vásárlóknak nem kell sokat költeniük ahhoz, hogy nyereséges befektetéseket eszközöljenek. Az olyan, 5 dollár alatti tokenek, mint a Pepe (PEPE) és a Dogwifhat (WIF), jelentős profitot hoztak a kereskedőknek. A piac új szereplője, a KangaMoon (KANG), szintén óriási potenciált mutat a mémérme-piac meghódítására.
2024. 05. 11. 00:40
Megosztás:

A SEAL újra naggyá teheti a Solana mém érméit, már 300 ezer dollárnál jár az ICO

Az amerikai „redneck” fóka, a Sealana mém érme (SEAL) az indulás első hetében máris 300 000 dollárt gyűjtött össze. A Solana lánc vadonatúj előértékesítése egy olyan szektorban mutatja meg az erejét, amelyet a Dogecoinhoz és a Shiba Inuhoz hasonló kutyás érmék uralnak. Ez a tengeri emlős azonban úgy működik közöttük, mint egy 21. századi hazafi, aki az elveszett amerikai álmot hajszolja.
2024. 05. 11. 00:01
Megosztás:

Mindenkit vár a HUMDA Zöld életre valók eseménye Pécsett

Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. (HUMDA) e-mobilitási roadshow-jának pécsi állomásán május 9. és 11. között - hangzott el a rendezvény csütörtöki workshopján.
2024. 05. 10. 23:00
Megosztás:

Márciusban is folytatódott az ipar másfél éve tartó vesszőfutása

Ma reggel ipari termelési adatokat is közzétett a Központi Statisztikai Hivatal az idei harmadik hónapra vonatkozóan. A termelés volumene éves szinten 2,8 százalékkal csökkent a munkanaphatással igazított adatok szerint. Az érték elmaradt az elemzői konszenzustól. A nyers adatok lényegesen durvább, kétszámjegyű visszaesést mutatnak, ugyanakkor ennek hátterében az idei évben a tavalyi harmadik havinál jelentősen, hárommal kevesebb munkanap áll, mely áprilisban visszajön. Havi szinten kiugró mértékben, 3,0 százalékkal csökkent az ipari kibocsátás a szezonálisan és munkanaptényezővel igazított adat szerint. A termelés az év első három hónapjában 4,1%-kal kisebb volt, mint 2023 azonos időszakában.
2024. 05. 10. 22:00
Megosztás:

Munkáltatók után vizsgálódik a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. 05. 10. 21:30
Megosztás:

A kormány támogatja az önellátás erősítését az élelmiszeripar területén

Az utóbbi évek válságai megmutatták, hogy az önellátásnak rendkívüli fontossága van, különösképpen a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén, ezért a kormány továbbra is kiemelten támogatja ezt a szektort - közölte Illés Boglárka külügyi államtitkár csütörtökön Budapesten.
2024. 05. 10. 21:00
Megosztás:

Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után

A kormány újabb intézkedéssel segíti a gazdákat. Megjelent az a kormányrendelet, amely rögzíti, hogy 2024. május 1-jétől a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj után visszaigényelhető adó mértéke 90 százalékra emelkedik - jelentette be az agrárminiszter a tárca közleménye szerint.
2024. 05. 10. 20:30
Megosztás:

Megtöbbszöröződött a tisztán elektromos járműparkok száma Magyarországon

A zöld rendszámmal Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsik száma 2024. április végére felülmúlta a 96 ezret. A leginkább környezetkímélő, kizárólag elektromos hajtású járművek száma mára meghaladta az 55 ezret (55 256), míg az évtized elején még kevesebb mint 8 ezer (7729) volt belőlük, a klímabarát flotta növekedése bő négy év alatt tehát több mint hétszeres - közölte az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön a közösségi oldalán.
2024. 05. 10. 20:00
Megosztás:

Devizapiac - Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2024. 05. 10. 19:30
Megosztás:

Pluszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2024. 05. 10. 19:00
Megosztás:

Már zsinórban ötödik alkalommal zárt történelmi csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 185,69 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel, 69 201,95 ponton zárt pénteken, ami új történelmi csúcs.
2024. 05. 10. 18:30
Megosztás:

Nálunk épül meg Európa első elektromosautó gyára

Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az első európai elektromosautó gyárát is Magyarországra hozza - közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.
2024. 05. 10. 18:00
Megosztás:

Fokozódott az aszály az Alföldön és a Tiszántúl középső részén

Az elmúlt napokban a déli, délnyugati országrészben kellő mennyiségű esőhöz jutottak a fejlődés kezdeti szakaszában járó napraforgó- és kukoricaállományok, ugyanakkor az Alföld és a Tiszántúl középső tájain fokozódott az aszály - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2024. 05. 10. 17:30
Megosztás: