Folytatja stratégiai átalakulását a DIGI csoport

A DIGI három leányvállalata az Invitel Zrt., az I-TV Zrt. és a Digi Infrastruktúra Zrt. 2022. december 31-én beolvad anyavállalatába, azaz a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-be. Az Invitel és az I-TV ügyfeleinek sem a számlabefizetésben, sem a szolgáltatások igénybevételében nem jelent változást a társaság beolvadása. A szervezetek összevonása a költségek csökkenése mellett hozzájárul a vállalati működés és az ügyfélkiszolgálás hatékonyságának javulásához.

A DIGI csoport vállalati működés észszerűsítésének következő lépéseként leányvállalatainak beolvadásáról döntött. Ennek megfelelően 2022 december 31-én az Invitel Zrt., az I-TV Zrt. és a DIGI Infrastruktúra Kft. egyesül a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft.-vel, amely jogutódként veszi át a megszűnő cégek tevékenységeit. A leányvállalatok beolvadásának célja a vállalatcsoport belső folyamatainak racionalizálása és költségek csökkentése mellett az ügyfélkiszolgálás hatékonyságának javítása. A társaságok egyesülését követően mindhárom szolgáltató előfizetőinek a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. állítja majd ki a számlákat, azonban a változás sem a szolgáltatásokban, sem pedig a számlabefizetésben, vagy az ügyfélszolgálat elérhetőségeiben sem jelent majd változást. Az Invitel és az I-TV Zrt. ügyfelei november hónapban részletes tájékoztatást kapnak majd az összeolvadással kapcsolatos fontosabb tudnivalókról. Az I-TV előfizetők kiszolgálása továbbra is az együttműködő helyi szolgáltatókon keresztül történik

„A jelenlegi gazdasági környezetben különösen nagy szerepe van az erőforrások észszerű kezelésének, a DIGI célja, hogy a magyar piac hosszú távon is fejlődni képes szereplője maradjon és stabil munkakörnyezetet biztosítson.” – mondta Tábori Tamás, a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója, aki hozzátette: „A társaságok egyesülése előnyös lesz az ügyfelek számára is, egyszerűsödik az ügyfélkiszolgálás és az ügyintézés, a későbbiek során pedig az egységes működés új integrált szolgáltatások bevezetését teszi majd lehetővé a társaságok szolgáltatási területein.”

A DIGI 2022 tavaszán kezdte meg működésének stratégiai átalakítását az erőforrások optimalizálása érdekében. A folyamat fontos lépése az idei év második felére tervezett cégegyesítés, és a társaságok beolvadásának lezárása. Az észszerűsítési folyamat támogatja a zavartalan ügyfélkiszolgálást, a magas szintű és kedvező ár-érték arányú szolgáltatások biztosítását.

Megjelent a KKV Technológia Plusz Hitelprogram kiírása

Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) az MTI-t pénteken.
2024. 03. 29. 05:00
Megosztás:

Négy új hajó felavatásával indult el a 178. balatoni hajózási szezon

Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön.
2024. 03. 29. 04:00
Megosztás:

Így vonulhat valaki nyugdíjba 2024-ben és azt követően

Az 1959-ben születettek 2024-ben töltik be nyugdíjkorhatárt, a 65. életévet, és dönthetnek a 2024-ben, esetleg később történő nyugdíj-igénylés mellett.
2024. 03. 29. 03:00
Megosztás:

Pénzhoroszkóp a hosszú hétvégére - melyik csillagjegy fog nagy összeget nyerni?

Pénz és szerencse horoszkópunk a hosszú hétvégére készült és azt vizsgálja, hogy a csillagok állása alapján melyik csillagjegynek milyen pénzügyi kilátásai vannak. Jön a nagy nyeremény? Ha igen akkor hol és kinek és hogyan?
2024. 03. 29. 02:00
Megosztás:

A paradicsomot már márciusban el kell ültetni Magyarországon?

Magyarországon a paradicsom palántáinak nevelése általában március elején kezdődik meg belső terekben vagy melegágyakban.
2024. 03. 29. 01:10
Megosztás:

Itt az új, 0%-os kamatú vállalkozások számára elérhető 155 milliárd forintos hitelkeret

Európai uniós forrásokból 155,54 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP Plusz program részeként meghirdetett KKV Technológia Plusz Hitelprogramban. A kölcsön nulla százalékos fix kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra, és április 30-tól igényelhető.
2024. 03. 29. 00:40
Megosztás:

A Dogecoin20 előértékesítése átlépte a 10 millió dollárt, de még van esély bevásárolni

A Dogecoin20 egy új Shiba Inu témájú, ERC-20-as mém érme, amely az utóbbi időben nagy népszerűségnek örvend. Már az előértékesítés megkezdése után több mint 3 millió dollárt gyűjtött, és a Dogecoin20 mostanra átlépte a 10 millió dolláros összeget. Az érme hamarosan elindul az Uniswap DEX-en, majd ezt követik más Tier 1 tőzsdei bevezetések.
2024. 03. 29. 00:01
Megosztás:

A Világbankkal közösen építenek kórházat Temesváron

A Világbankkal közösen építenek korszerű városi kórházat Temesváron, az együttműködési megállapodást csütörtökön írták alá a felek a bánsági városban - jelentette be Dominic Fritz temesvári polgármester.
2024. 03. 28. 23:00
Megosztás:

Átalakuló jobboldal az európai parlamenti választások után

A júniusi európai parlamenti választásokig alig három hónap maradt hátra. Szerte az Unióban gyengülő gazdaságok, migrációs és energiapolitikai kihívások nehezítik a tagállamok helyzetét. A konzervatív értékek egy ideje már háttérbe szorultak, mostanra azonban Európa-szerte hatalmas igény mutatkozik a klasszikus értelemben vett konzervatív értékek iránt. A nagy múltú európai konzervatív pártok vajon tartják-e még a lépést választóik igényeivel? Új jobboldali értékek képviselői vehetik kezükbe az irányítást? A Danube Institute eseményén ezeké a kérdéseké volt a főszerep.
2024. 03. 28. 22:00
Megosztás:

Korlátozzák a vasúti forgalmat a Déli pályaudvar és Kelenföld között

Április 2-tól 14-ig karbantartást végeznek Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon, ezért korlátozzák a Déli pályaudvar és Budapest-Kelenföld között a vonatforgalmat - közölte a Mávinform csütörtökön a vasúttársaság honlapján.
2024. 03. 28. 21:00
Megosztás:

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás: