Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet tévézik. Az európaiak majdnem egy órával többet, átlagosan 3 óra 22 percet, míg mi, magyarok az ezredforduló óta töretlenül legalább négy órát ülünk a televízió képernyője előtt egy átlagos napon – derült ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss elemzéséből.

Európában csökkent, Magyarországon változatlan a tévénézésre fordított idő

A Global Audience & Content Evolution (Glance) 71 országra kiterjedő és a 2022-es tévénézési szokásokat feltérképező adatai alapján elmondhatjuk, hogy itthon még mindig sokat ülünk a „doboz” előtt, míg a világ más pontján ez nem ennyire népszerű szórakozási forma. 2016-ot követően három óra alá esett a világ lakosságának napi tévénézési ideje. A legnagyobb csökkenést az észak-amerikai földrészen mérték, ahol az ezredfordulón még több mint napi négy órát tévéztek, ám a 2014-ben mért 4,5 órás csúcs után meredek zuhanás következett be, s végül 2022-re három alá csökkent a tévé előtt töltött órák száma

Míg Amerika északi felén lassanként elfordultak a televíziótól, addig Dél-Amerikában mind népszerűbbé vált a tévénézés: a 2000-es évek elejére három óra fölé emelkedett a napi fogyasztási idő, 2022-ben pedig - a mérések kezdete óta - a legmagasabb értéken zárt 3 óra 38 perccel. 

Európa népessége a kilencvenes évek közepétől legalább három órát fordított erre a tevékenységre, ez 2014-re négy órára emelkedett. A Covid-19 világjárvány ideje alatti kiugró értékektől eltekintve, Európában is csökkenő trendet figyelhettünk meg az utóbbi években. A kontinensek sorrendjében egyébként Ausztrália és Óceánia található az utolsó helyen, a déli földrész metropoliszaiban mindössze 1 óra 46 percet tévéznek átlagosan naponta.

2022-ben Európában csökkent a legnagyobb mértékben a tévénézésre fordított idő, átlagosan húsz perccel. Leginkább a grúz lakosság fordult el a képernyőtől, hiszen 41 perccel kevesebb ideig követték figyelemmel a műsorokat egy átlagos napon, mint egy évvel korábban. Az izlandi lakosság tartja a negatív világrekordot: a 12 és 80 év közöttiek egy átlagos napon alig több, mint fél órát néztek tévét.

A tévénézésre fordított idő európai rangsorában a magyarok mindig is az élen jártak. 2022-ben a negyedik helyen végeztünk, hazánkat mindössze Bosznia-Hercegovina, Románia és Szerbia előzte meg. Világviszonylatban is előkelő a helyezésünk (nyolcadik), még annak ellenére is, hogy előttünk végzett a rangsorban Dél-Amerikából a Dominikai Köztársaság (5 óra 15 perc), a Közel-Keletről Szaúd-Arábia (5 óra 2 perc), az afrikai kontinensről Kamerun (5 óra 12 perc), míg Ázsiából Üzbegisztán (5 óra 3 perc). Európában egyedül a magyar tévénézők tartottak ki a képernyők jelentette tájékozódási és szórakozási lehetőségek mellett, vagyis ugyanannyi időt szenteltek a tévének 2022-ben is mint 2021-ben: átlagosan 4 óra 51 percet.

A legnézettebb műsorok versenyére a világ sok országában rányomta bélyegét a különböző dráma- és vígjáték-sorozatok jelenléte, ám Európában más a helyzet, itt a szórakoztató reality műfaj került túlsúlyba. Belgiumban, Bulgáriában, Hollandiában, Portugáliában és Romániában és hazánkban is első helyen végeztek a tehetségkutató műsorok és egyéb reality formátumok (Got Talent, The Masked Singer, Big Brother Famosos, Sztárban sztár leszek!). A hírműsorok a német nyelvterületeken kerültek az élre, Ausztriában a Zeit im Bild 1, Németországban és Svájcban pedig a Tagesschau végzett az első helyen. Magyarországon viszont a tíz legnézettebb műsor 60 százaléka tehetségkutató, vagy valamilyen, a reality műfajába tartozó showműsor volt.

Amennyiben az egyes országok legnézettebb sportműsorát tekintjük, a FIFA labdarúgó-világbajnokság közvetítése csak a negyedik volt 2022-ben, az amerikai foci nézettsége az USA-ban messze megelőzte, ahogy Kínában az olimpiai férfi 1000 méteres gyorskorcsolya szám is, illetve Indiában a házigazda részvételével zajló Asia Cup krikett verseny.

Állandóság és megújulás az OTP Bank vezetőségében

Dr. Csányi Sándor kezdeményezésére az OTP Bank Nyrt. Igazgatóságának döntése értelmében különválasztják az OTP elnöki és vezérigazgatói feladatkörét. Harminchárom év elnök-vezérigazgatói szerep után Dr. Csányi Sándor a bank Igazgatóságának elnökeként folytatja munkáját, a vezérigazgatói feladatokat Csányi Péter, az OTP Bank Digitális Divíziójának vezérigazgató-helyettese, a bank Igazgatóságának tagja veszi át. Az OTP Bank digitális vezetői pozícióját májustól Sebők András fogja betölteni, aki eddig a McKinsey&Company tanácsadó cég partnere volt.
2025. 04. 26. 09:00
Megosztás:

Az 1000-2000 fő közötti települések italüzletei is pályázhatnak a 3 milliós támogatásra

A Magyarország Kormánya által meghirdetett Magyar Falu Programhoz kapcsolódóan április 24-től az ezer és kétezer fő közötti települések italüzletei adhatják be igényeiket a 3 millió forintos támogatásra. A kedvezményezettek a vissza nem térítendő forrást energiahatékonyságot növelő fejlesztésre, marketingre, eszközbeszerzésre és működési költségre, azaz rezsire vagy munkabérre fordíthatják.
2025. 04. 26. 08:00
Megosztás:

A további növekedést támogatja az AutoWallis tavalyi nyeresége

Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a részvényesek elfogadták a társaság 2024. évi éves jelentését. A tulajdonosok döntése alapján az AutoWallis tavalyi nyeresége eredménytartalékba kerül annak érdekében, hogy azzal is támogassák a társaság dinamikus növekedési stratégiájának további megvalósítását. A közgyűlés több más mellett sajátrészvény-vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
2025. 04. 26. 07:00
Megosztás:

Két ügyben is a Médiatanácsnak adott igazat a bíróság az RTL-lel szemben

Két ügyben is pert nyert a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az M-RTL Zrt.-vel szemben. Az RTL médiaszolgáltatója egyrészt a Reggeli című műsorszám 2023. október 25-i adása miatt kiszabott hárommilliós, másrészt a 2023. november 5-én 19 óra 29 perces kezdettel sugárzott Sztárbox miatt kirótt tízmilliós bírság, valamint a jogsértésekről szóló közlemények közzétételére vonatkozó kötelezés jogszerűségét vitatta.
2025. 04. 26. 06:00
Megosztás:

Milyen a magyar fiatalok inflációs érzékelése?

Átlagosan 19 százalékos inflációt érzékeltek a fiatalok idén februárban, de a mediánérték is 16 százalékot tett ki a K&H ifjúsági index legfrissebb eredményei szerint. Ez azt jelenti, hogy a 19-29 évesek a hivatalos inflációhoz képest négyszeres drágulást tapasztalnak a mindennapokban, és a többségük a jövőt illetően sem túl optimista.
2025. 04. 26. 05:00
Megosztás:

Rekordnagyságú bevételt ért el az LG Electronics 2025 első negyedévében

Közzétette 2025 első negyedéves pénzügyi eredményeit az LG Electronics (LG).
2025. 04. 26. 04:00
Megosztás:

Plüssmackóra is alig telik abból, amit az állami gyermek balesetbiztosítás térít

Az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosítás összege idén sem emelkedett, és már több mint két évtizede változatlan. Csonttörés vagy 10 százalék alatti rokkantság esetén alig 3 ezer forintot térít a biztosítás, amely a mai világban még egy plüssjátékra vagy egy pizzára sem elég. Valódi védelmet a privát balesetbiztosítások nyújtanak.
2025. 04. 26. 03:00
Megosztás:

A nyugdíjhoz nincsenek meg az éveid? Akkor vásárolhatsz magadnak ennyiért!

Szolgálati idő vásárlása nyugdíjcélból – Kinek és hogyan lehetséges? Mik a feltételei és mennyibe kerül? Ezt a témát járjuk most körbe érthetően cikkünkben.
2025. 04. 26. 02:00
Megosztás:

Nostradamus jóslata a III. világháborúról – Beteljesülhet a végzetes prófécia?

Nostradamus a próféta, aki előre látta a nagy világégéseket. Kevés név övez akkora rejtélyt és figyelmet, mint Nostradamus, a 16. századi francia orvos és asztrológus, akit sokan a világtörténelem legnagyobb jövendőmondójának tartanak.
2025. 04. 26. 01:00
Megosztás:

Zsibbadás a végtagokban - figyelmeztetés, amit nem érdemes félvállról venni

Egy kellemetlen bizsergés a kézben elsőre talán nem tűnik komoly problémának. Sokan elintézik egy legyintéssel, főleg ha a tünet pár perc után magától elmúlik. De mi történik, ha ez a zsibbadás rendszeresen visszatér, zavarja a munkát?
2025. 04. 26. 00:01
Megosztás:

Jó eredmény és megemelt eredményvárakozás az AbbVie-tól

Az AbbVie részvényei 3,6 százalékkal emelkedtek a nyitás előtti kereskedésben, miután a gyógyszergyártó közzétette negyedéves eredményét.
2025. 04. 25. 23:00
Megosztás:

Szintet lép a tőzsdén a Goodwill Pharma

A mai naptól a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában folytatódik a Goodwill Pharma Nyrt. részvényeivel a kereskedés. Az elsősorban gyógyszergyártással és -forgalmazással, valamint engedélyeztetéssel foglalkozó társaság 2022-ben debütált a BÉT középvállalatokat tömörítő Xtend piacán, a szintlépés ezáltal egy újabb fontos mérföldkövet jelent a cég életében.
2025. 04. 25. 22:00
Megosztás:

Erős pénzügyi teljesítmény után új szintre léphet a tőkepiacon a VERTIKAL Group

Közel 21 milliárd forintos árbevétellel és mintegy 2,8 milliárd forint EBITDA-val zárta a 2024-es pénzügyi évet a Budapesti Értéktőzsde Xtend platformján jegyzett VERTIKAL Group Nyrt. – áll a közgyűlés által elfogadott éves üzleti jelentésben. A társaság 2025. április 25-én tartotta meg éves rendes közgyűlését, amelynek keretében a részvényesek elfogadták a VERTIKAL igazgatóságának azon javaslatát, hogy az adózott eredmény – a tervezett növekedési célokkal összhangban – eredménytartalékba kerüljön, és megkezdődhet a Standard piacra lépés előkészítése is.
2025. 04. 25. 21:00
Megosztás:

Történelme legsikeresebb évét zárta tavaly az OTP Bank

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető - mondta a bank elnök-vezérigazgatója a társaság éves közgyűlésén, pénteken Budapesten.
2025. 04. 25. 20:00
Megosztás:

Polygon vezér: A DeFi-nek meg kell szabadulnia a hype-tól, ha túl akarja élni

A decentralizált pénzügyek (DeFi) szektora az elmúlt években gyors növekedésen ment keresztül – de vajon fenntartható ez a tempó? A Polygon Labs vezérigazgatója, Marc Boiron szerint nem. Egy exkluzív interjúban kemény kritikát fogalmazott meg a DeFi jelenlegi gyakorlatáról, és irányt mutatott egy hosszú távon is életképes jövő felé.
2025. 04. 25. 19:30
Megosztás:

A megbízható adózókat kell támogatni – ismét összeült a Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság

A 2025-ös év a vállalkozások éve, ezért fontos olyan minősítési rendszer fenntartása, amely a rendesen adózó, vagyis jogkövető vállalkozások számára érdemi kedvezményeket és előnyöket biztosít – emelte ki Gerlaki Bence államtitkár, a bizottság elnöke. Mint mondta, további cél az, hogy a NAV-nál rendelkezésre álló adatvagyon minél hatékonyabban felhasználásra kerüljön egy még igazságosabb rendszer kialakítása érdekében.
2025. 04. 25. 18:30
Megosztás:

Az előzetesnél hajszállal jobb eredményről számolt be a Gloster

A Gloster korrigált 2024-es pénzügyi kimutatása — ami figyelembe veszi a Systemfarmer Zrt. 2024.01.01. és 2024.08.15. közötti és a megszűnő tevékenységek eredményét is — némileg jobb lett, mint amit előzetesen közölt a társaság.
2025. 04. 25. 18:00
Megosztás:

Amerikai lépésre vár Kína - de mi lesz az?

Először az USA-nak kell eltörölnie az egyoldalú vámokat, és csak ezt követően lehet szó párbeszédről a kínai kereskedelmi miniszter szerint.
2025. 04. 25. 17:30
Megosztás:

A negatív kilátások a jó eredmény ellenére a mélybe küldték az Intel részvényeket

Az Intel részvényei 4,9 százalékkal estek piaczárás után, miután a chipgyártó a vámokkal kapcsolatos bizonytalanságra hivatkozva a vártnál gyengébb bevételi előrejelzést adott a második negyedévre.
2025. 04. 25. 17:00
Megosztás:

Az erős marzsoknak köszönhetően jó eredmény az Alphabettől

Az Alphabet, részvényei 4,6 százalékkal emelkedtek a csütörtöki zárás utáni kereskedésben, mivel a cég első negyedéves eredménye felülmúlta a várakozásokat.
2025. 04. 25. 16:30
Megosztás: