Bemutatták az Érték vagy! program következő elemét

Bemutatták szerdán Budapesten az Érték vagy! program következő elemét, egy művészi fotóalbumot, amely a megváltozott munkaképességű emberek munkáját egy egyedi nézőpontból mutatja be.

Fülöp Attila, a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a megváltozott munkaképességűek segítésében az államnak, az önkormányzatnak, a civil társadalomnak, az egyházaknak és a gazdasági szereplőknek is részt kell vállalniuk.

Az államtitkár közölte, hogy díjat is alapítottak, amely egyaránt elismeri a foglalkoztatottakat és a foglalkoztatókat. Fülöp Attila bemutatta az Érték vagy! program következő elemét, egy művészi fotóalbumot. A készülő kötet válogatott képeiből kiállítás is nyílt a XII. kerületben, a hegyvidéki Ízlelő étterem előtti téren.

Fülöp Attila közölte, hogy a kiállításon csupán felvillantanak néhány képet, a fotóalbum jóval vastagabb lesz.

Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere kiemelte, hogy várhatóan nehéz időszak jön, az energiaárak emelkedése fenyeget. Azt mondta, jó volna, ha a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató vállalkozások bekerülnének azon százezer cég közé, amelynél alacsonyak maradnak a rezsiköltségek. Ha már a koronavírus-járványt túlélték ezek a cégek, most se bukjanak el - tette hozzá.

A polgármester arról is beszélt, hogy az önkormányzat élen jár a támogatott lakhatás biztosításában. Olyan lakást alakítottak ki, ahol nyolc sérült ember önállóan élhet, magas színvonalon. Pokorni Zoltán megjegyezte, hogy a szomszédok meggyőzése nem volt könnyű.

Mészáros Andrea, az Ízlelő étterem alapító-ügyvezetője kiemelte, hogy a vendéglőben a vezetőket leszámítva minden kolléga megváltozott munkaképességű.

Felújítanak négy iskolát a tamási tankerületben

Felújítanak négy általános iskolát a tamási tankerületben a Magyar Falu program mintegy 130 millió forintos támogatásával.
2022. 08. 13. 15:00
Megosztás:

A 10 százalék alatti személyi hitel kamatok utolsó napjai jönnek

Rekordokat dönt a személyi hitel piac. A money.hu szakértői szerint a kihelyezések összegének megugrásában komoly szerepet játszik, hogy a nagyobb összegű személyi kölcsönök kamatai között még most is találunk 10 százalék alatti ajánlatokat.
2022. 08. 13. 14:00
Megosztás:

Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
2022. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Kiderült, miért bírságolták meg a Ryanairt: a hatóság szerint nem is neki kell adóznia

Közzétették a Ryanairt 300 millió forintra bírságoló fogyasztóvédelmi határozatot. Az indoklásból kiderül, hogy a légitársaság azért kapott rekordösszegű büntetést, mert a hatóság szerint olyan extraprofitadót, a légitársaságok hozzájárulását hárította át az utasaira, amit nem is neki kell befizetnie - írja a Bank360.hu.
2022. 08. 13. 13:00
Megosztás:

Amerikai-kínai csúcstalálkozót tarthatnak novemberben

Az amerikai és a kínai elnök novemberben személyesen találkozhat, első alkalommal Joe Biden hivatalba lépése óta, a G20-csoport indonéziai csúcstalálkozója keretében - értesült a The Wall Street Journal című amerikai lap.
2022. 08. 13. 12:00
Megosztás:

Hatvan százalékos a horvát gáztároló töltöttségi szintje

Horvátország egyetlen gáztárolója elérte a 61 százalékos töltöttségi szintet, az ott tárolt gáz tíz százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanebben az időszakban - írta az Index.hr című horvát hírportál pénteken.
2022. 08. 13. 11:00
Megosztás:

Maximum 19 Celsius-fokra szabad felfűteni a középületeket Németországban

Az energiatakarékosság jegyében a kórházak és a szociális intézmények kivételével minden középületet legfeljebb 19 Celsius-fokos hőmérsékletre szabad felfűteni Németországban az ősszel kezdődő fűtési szezonban - jelentette be pénteken Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter.
2022. 08. 13. 10:00
Megosztás:

Romániában 21 százalékkal nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások

Romániában 21 százalékkal, 4,379 milliárd euróra nőttek a külföldi közvetlen tőkeberuházások az első fél évben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte pénteken a Román Nemzeti Bank.
2022. 08. 13. 09:00
Megosztás:

Még mindig vezető szabálytalanság a lejárt termék forgalmazása

A lejárt termékek forgalmazása a vezető szabálytalanság az idén is a kereskedelmi és vendéglátóhelyeken az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők tapasztalatai szerint - tájékoztat honlapján a Nébih.
2022. 08. 13. 08:00
Megosztás:

Poliovírust találtak New York szennyvízében

A járványos gyermekbénulásért felelős poliovírust találtak New York szennyvízében, különösen az oltatlanok vannak veszélyben - közölték a városi és állami hatóságok pénteken.
2022. 08. 13. 07:00
Megosztás:

Már a Sziget fesztiválon is lehet határvadásznak jelentkezni

A Sziget fesztiválon felállított Prevenciós Pontban is várják a határvadász hivatás és az iskolaőri pálya iránt érdeklődőket - írta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon pénteken.
2022. 08. 13. 06:00
Megosztás:

Nyilvánosak Trump házában tartott kutatás iratai

Nyilvánosságra hozták az amerikai hatóságok a Donald Trump floridai házában tartott hétfői kutatás jegyzőkönyveit, amelyekből kiderül, hogy a volt elnöktől minősítettnek tartott iratokat is lefoglaltak.
2022. 08. 13. 05:00
Megosztás:

A nyugdíjasok a rezsiváltozás legnagyobb vesztesei - a Kádár-kockában lakók jól járnak

A gáz és az elektromos áram árának emelkedésére azonnal megnőtt a kínálat a régebbi építésű, nagy alapterületű és belmagasságú házak hirdetései között, miközben az újlakások iránti kereslet érezhetően emelkedett. Miért járt jól az, aki Kádár-kockában lakik? A szakértői véleményt cikkünkben olvashatják.
2022. 08. 13. 04:01
Megosztás:

Több milliós kárt okoztak a fiatal hackerek

Elfogtak a rendőrök két fiatal hackert, akik online fizetési rendszereket kijátszva milliókat kerestek adathalászattal - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a police.hu oldalon.
2022. 08. 13. 03:00
Megosztás:

Csökken a forgalom az ingatlanpiacon, de nő a befektetők aktivitása

Csökken a forgalom az ingatlanpiacon a nyáron, a befektetési céllal lakást vásárlók ugyanakkor aktívak - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.
2022. 08. 13. 02:00
Megosztás:

1000 kilométernyi útszakaszt újulhat meg az idén

Év végéig több mint 1000 kilométernyi szakaszt újíthat fel a Magyar Közút az általa kezelt, főként mellékutakon, ahol eddig 523 kilométer átfogó felújításával már végeztek és további 493 kilométernyi szakaszon jelenleg is dolgoznak - tájékoztatta a cég pénteken az MTI-t.
2022. 08. 13. 01:00
Megosztás:

A fakitermelésről szóló rendelet nem veszélyezteti az erdőket

A fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet nem veszélyezteti a magyar erdőállományt - jelentette ki a Mátrában, a Bükkben és a Borsodi dombságon gazdálkodó Egererdő Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
2022. 08. 13. 00:05
Megosztás:

Ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése

Az előző havi megtorpanás után júniusban ismét gyorsult a mezőgazdasági termelői árak emelkedése: a felvásárlási árak a májusi 45,4 százalék után júniusban átlagosan 48,3 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint.
2022. 08. 12. 23:00
Megosztás:

Wellness: érezd magad jól!

Amikor kikapcsolódás céljából egy wellnesshotel kerül szóba, számos igény merül fel. De mire számíthat a vendég, ha ilyen szállodába látogat?
2022. 08. 12. 22:00
Megosztás:

Romániában 1 százalékkal csökkent az ipari termelés

Romániában a nyers adatok szerint 1 százalékkal csökkent az ipari termelés az idei első fél évben a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
2022. 08. 12. 21:00
Megosztás: