Bank360: Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

Ömlött a magyarok pénze az értékpapírokba 2025-ben, és aki csak tehette, elkerülte, hogy adóznia kelljen a hozamuk után. Hatalmasat ugrott azoknak a speciális számláknak a száma, amelyekkel ezt el lehet érni, már csaknem 400 ezer van belőlük. Tömegesen lehetnek olyan pénzesebb befektetőknek, akiknek akár 6 ilyenjük is van egyszerre - írja elemzésében a Bank360.hu.

Bank360: Ezer milliárdokat mentettek ki az adó alól a magyar befektetők

A múlt év végére sosem látott magasságokba emelkedett a hazai kisbefektetők értékpapírokban lévő vagyona. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint a háztartások több mint 32 ezer milliárd forintnyi értékpapírt birtokoltak, ebből 27 818,7 milliárdnyi volt a magyarországi kibocsátású, a többi külföldi papír volt. A hazai állampapírok iránti kereslet az év utolsó hónapjában már elapadt, piaci értéken stagnált a lakosság állampapírokban lévő megtakarítása, ami 13 951,9 milliárd forint volt, névértéken viszont visszaesést mértek főleg a rövid lejáratú állampapírok eladása miatt.

A gazdagoknál van a sok állampapír

Az év elején az is kiderült, hogy az állampapírok nagy része a kifejezetten vagyonos befektetők kezében van. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter januári tájékoztatása szerint összesen 822 ezer lakossági állampapír-tulajdonos van, ezek több mint felének 5 millió forintnál kevesebb megtakarítása van ilyen értékpapírokban. A teljes lakossági állampapír-állomány alig tizede van ilyen kis megtakarítással rendelkezők kezében. Eközben van nagyjából 11 ezer olyan befektető, aki 100 millió forintnál is több pénzt tart a magyar állam által kibocsátott lakossági értékpapírokban, ennek “a felső tízezernek” a kezében van az állomány mintegy negyede. A húsz legnagyobb befektetőnek 151 milliárd forintja van állampapírban, vagyis fejenként átlagosan több mint 7,5 milliárd forinttal hitelezik az államot.

A befektetési alapokba önti a pénzt a lakosság

Valószínűleg hasonlóak lehetnek az arányok a többi értékpapírnál is, vagyis ugyancsak a vagyonos réteg kezében lehet a befektetési alapok, a vállalati kötvények és a részvények többsége, a külföldi értékpapírokról nem is beszélve. Hazai banki kötvényekben 620 milliárd forintot tartottak a háztartások az év végén, ennek több mint a felét devizakötvényekben, ami szintén a kifejezetten nagy megtakarítással rendelkező privátbanki ügyfelek jellemző befektetése. Másféle vállalati kötvényekben 27 milliárd forintot tartott a lakosság, ebből a fajta - egyébként meglehetősen kockázatos - befektetésből a 10 évvel ezelőtti Quaestor-csőd óta a lakossági befektetők nem igazán kérnek.

A befektetési alapok viszont annál népszerűbbek, a hazai alapok decemberben több mint 200 milliárd forintnyi friss lakossági megtakarítást vonzottak, a kisbefektetők kezében lévő állomány így 11 200 milliárd forint fölé emelkedett. Külföldi alapokban ezen felül 2350 milliárd forintot tartott a magyar lakosság, főleg a vélhetően nagyobb megtakarításokkal rendelkező szelete. Mindkét adat rekord, ahogyan a külföldi kötvényekben lévő lakossági vagyon is, amely megközelítette a 950 milliárd forintot.

Részvényekben sem volt még ennyi pénzük a magyaroknak

A csúcson lévő hazai részvénypiacba is többen beszálltak, főleg, hogy decemberben új cég, a Gránit Bank is debütált a Budapesti Értéktőzsdén. A háztartások magyarországi részvényekben lévő megtakarításainak értéke az év végére átlépte a 2 ezer milliárd forintos lélektani határt. ebből 1140 milliárd volt a banki részvény, amelynek a nagy része OTP-papír lehet még mindig. A Gránit részvényeiből 11,5 milliárd forint értékben jegyeztek kisbefektetők. Külföldi részvényekben is rekord összeget, 907 milliárd forintot tartottak a háztartások az év végén.

Az is kiderült az MNB adataiból, hogy egyre többen menekítik a kamatadó és a szociális hozzájárulási adó elől tartós befektetési számlára (TBSZ) vagy nyugdíj-előtakarékossági számlára (NYESZ) az értékpapírjaikat. A befektetési alapok hozamát 15 százalékos kamatató és - az ingatlanalapok kivételével - 13 százalékos szociális hozzájárulási adó is terheli, de más befektetések árfolyamnyeresége után is beszedi a 15 százalékos adót az állam.

A nagybefektetők biznisze maradt a TBSZ

Az év végén azonban már 386 555 TBSZ volt Magyarországon, 87 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Ezeken a számlákon 6176,5 milliárd forint megtakarítás halmozódott fel, 42 százalékkal több, mint 2023 végén, mindkét adat hatalmas rekord. Bár a TBSZ-t már 25 ezer forinttal is meg lehet nyitni, a konstrukciót jellemzően a gazdagok használják, egy átlagos számlán ugyanis 16 millió forintnyi értékpapír van. A privátbanki ügyfeleknek pedig jellemzően nem egy, hanem 6 számlájuk van fejenként, hiszen a TBSZ-ből naptári évenként újat kell nyitni, vagyis a pénzügyileg tudatos ügyfeleknek általában van egy aktuális gyűjtőévben nyitott számlájuk, emellett öt másik, amelyeket az elmúlt években nyitottak - írja le az adókedvezményt a legprofibban kihasználók módszerét Herman Bernadett, a Bank360.hu szakértője.

A NYESZ-nek is lendületet adott a kamatokra és hozamokra kivetett magas adóteher. A negyedik nyugdíjpillér lassan sorvadozott, a szocho bevezetése előtt már csupán 89,2 ezer ilyen számlát vezettek a befektetési szolgáltatók. Azóta viszont több mint 7 ezerrel nőtt a NYESZ-ek száma, a rajtuk lévő vagyon pedig 575 milliárd forintos rekordon áll, vagyis csaknem 6 millió forint az átlagos egyenleg.

A Bank360.hu emlékeztet rá, hogy ehhez képest a szintén az időskori pénzügyi biztonságot szolgáló önkéntes nyugdíjpénztárakban az átlagos megtakarítás összege csupán kétmillió forint körül van. Igaz, ezt az átlagot lehúzza az a több százezer tag, akinek csekély összeg van a számláján, és sokan közülük ezt nem is gyarapítják. A pénztárakban lévő megtakarításokat ráadásul az idén apaszthatja az a lehetőség, hogy a tagok egy évig adómentesen elkölthetik akár a teljes 2024. szeptember végi egyenlegüket lakásvásárlásra, jelzálogkölcsön törlesztésére vagy előtörlesztésére, felhasználhatják önerőként lakáshitel mellé. Továbbá lehet a pénzből építkezni, felújítani és telket vásárolni is.

56 százalékra nőtt a fizetésükkel elégedetlenek aránya a versenyszférában

A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 56 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, ami 6 százalékponttal magasabb a tavaly ilyenkor mért aránynál. A munkavállalók kétharmada azt tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, egy éven belül munkahelyet vált, noha 62 százalékuk úgy érzi, hogy tavalyhoz képest beszűkültek az elhelyezkedési lehetőségei – derült ki a Trenkwalder március elején elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
2025. 03. 22. 10:00
Megosztás:

A Solana kereskedői váltanak – a DuragDoge növekedési potenciálját nehéz figyelmen kívül hagyni

A Solana (SOL) árfolyama 2024 szeptembere óta a legalacsonyabb szinteket érte el, és nem ez az egyetlen token, amely folyamatos csökkenést mutat a kriptopiacon tapasztalható masszív eladási hullám miatt.
2025. 03. 22. 09:00
Megosztás:

Idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra

Ezekben a hetekben több mint félmilliónyi kiskertben, összesen mintegy 35-40 ezer hektáron kezdik meg a tavaszi munkákat. Az Agroinform.hu legfrissebb felmérése szerint a legtöbben továbbra is elsősorban rekreációs tevékenységként tekintenek a kiskert gondozására, azonban a zöldség- és gyümölcsárak újbóli emelkedése miatt a hobbikertészek 70 százaléka számára anyagilag is fontos szerepe van a saját célra történő termelésnek.
2025. 03. 22. 08:30
Megosztás:

MBH Bank: jelentős állománynövekedés és magas jövedelmezőség jellemezte a 2024-es évet

Magas jövedelmezőség és növekedés mellett az MBH Bank kiemelkedően sikeres 2024-es évet tudhat maga mögött. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank robusztus, 12 504,7 milliárd forintos mérlegfőösszeggel zárta a 2024-es évet, amelyet éves szinten a betétállomány 15,9%-os és a bruttó hitelállomány 18,4%-os bővülése támogatott.
2025. 03. 22. 07:00
Megosztás:

Még mindig a televízióban bíznak leginkább a magyarok

Összességében alacsony az egyes médiumokba vetett bizalom, de még mindig a televíziónak a legjobb a megítélése Magyarországon. A legkevésbé hitelesnek ezzel szemben a nyomtatott sajtót tartják az emberek. Ez derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára a hazai médiatudatosságról és a médiába vetett bizalomról készített friss kutatásból. Utóbbi a 18–29 évesek körében a legmagasabb bármelyik médiumot tekintve, minél idősebb valaki, annál kritikusabban szemléli a különböző felületeket.
2025. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Csak két napig élt a legutóbbi napelemes duplacsúcs

Ismét egyszerre futott fel minden korábbinál magasabbra az ipari naperőművek és a teljes hazai állomány termelése is 2025. március 20-án, a csütörtök 11 órát megelőző negyedórában a nagyobb létesítmények mért teljesítménye 3883 megawatt (MW) volt. Az új legmagasabb érték a két nappal korábbi, 3757 megawattos örökrekordot tette múlt időbe - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken Facebook bejegyzésében.
2025. 03. 22. 05:00
Megosztás:

6 milliárd euró értékű könnyítést kaphatnak az uniós vállalkozások

Az Európai Bizottság közzétette a fenntarthatósági, adózási és beruházási szabályozások egyszerűsítésére vonatkozó javaslatcsomagját. Az Omnibus célja egy olyan kedvezőbb üzleti környezet megteremtése, ami támogatja a vállalatok növekedését, innovációját és a munkahelyteremtést. Hatálybalépését követően a javaslatcsomag intézkedései jelentősen növelhetik az uniós cégek versenyképességét.
2025. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Új kínai szereplő a MI-ügynökök versenyében a Manus

A Manus startup "Monica" nevű mesterséges intelligencia (MI) ügynöke teljesítette a generatív mesterségesintelligencia-szolgáltatásokra Kínában kötelezően elvárt, szigorú regisztrációs feltételeket - közölte Peking városának sajtóirodája, a város digitális gazdasági fejlesztési stratégiáját ismertető ülésén elhangzottak alapján.
2025. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Dobd ki a sárga csekkeidet a kukába – más jön helyette

A sárga csekk (hivatalos nevén: készpénzátutalási megbízás) alkonya: a sárga csekk, hivatalos nevén készpénzátutalási megbízás, évtizedeken keresztül a magyar háztartások egyik legismertebb fizetési módja volt. Ezzel az egyszerű nyomtatvánnyal bárki be tudta fizetni közüzemi számláit, bérleti díját vagy más rendszeres kötelezettségeit a postán.
2025. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Sávosan emelik a nyugdíj korhatárt - mutatjuk a lépcsőzetes emelkedést

Az öregségi nyugdíjbavonulás korhatára a hatályos törvény (1997. évi LXXXI. tv. a társadalombiztosítási nyugellátásról) szerint évről-évre sávosan emelkedést mutat, mutatjuk a pontos szabályokat.
2025. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Nyugdíjba vonuláskor mi számít be a szolgálati évekbe?

Mi alapján állapítják meg a nyugdíj összegét? Milyen szempontokat vesznek figyelembe a nyugdíj kiszámításakor? Egy dolog biztos: a szolgálati évek száma az egyik legfontosabb tényező, amely jelentős hatással van a nyugdíj mértékére. De pontosan mi számít bele a szolgálati időbe? Beleszámítanak-e az egyetemi vagy főiskolai tanulmányok? Katonai vagy polgári szolgálat idejét figyelembe veszik-e szolgálati időként, amikor valaki nyugdíjba vonul? A GYES vagy a GYED időtartama beszámít-e a nyugdíj megállapításánál? Milyen oktatási formák számítanak bele? És mi a helyzet a táppénzzel vagy betegszabadsággal – ezek az időszakok növelik-e a szolgálati évek számát? Ezek mind olyan kérdések, amelyek alapvetően befolyásolják egy idős ember nyugdíját és ezzel együtt a megélhetését is. Nézzük meg tehát részletesen a válaszokat!
2025. 03. 22. 00:05
Megosztás:

Korszakhatárhoz érkezett a magyar vízgazdálkodás

Korszakhatárhoz érkezett a magyar vízgazdálkodás, mert több évtized után egy minisztériumban egyesült a két nagy terület, vagyis a víziközművekért való felelősség és a vízkészletekkel való gazdálkodás, illetve lezárulni látszik az a korszak, amikor védművek épültek, és az árvizek elleni védekezés volt a fókuszban - fogalmazott az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
2025. 03. 21. 23:00
Megosztás:

Profitrealizálás nyomása alatt a Bitcoin ETF-ek – Lassul a nagy intézményi lendület?

Hiába a történelmi ETF-indítások és a politikai széljárás változása, a Bitcoin piacán nem fenntartható a korábbi eufória. A befektetők most a profitokat realizálják, a tőzsdén kereskedett Bitcoin alapok (ETF-ek) pedig ennek következményeként jelentős tőkekiáramlással küzdenek – hívja fel a figyelmet Sui Chung, a CF Benchmarks vezérigazgatója.
2025. 03. 21. 22:00
Megosztás:

Bitcoin vagy XRP? Melyik a jobb kriptovaluta befektetés 2025-ben?

A kriptovaluták piaca újra lázban ég: Trump visszatérése és az új, kriptobarát kormányzati hangulat 2024 végén rekordokat döntött. Az XRP és a Bitcoin is erősen zárta az előző évet, de 2025 eddig nem hozta a várva várt lendületet. Vajon melyik érmében rejlik nagyobb potenciál idén? Megnéztük a számokat, a narratívákat és a politikai háttérfolyamatokat is.
2025. 03. 21. 21:00
Megosztás:

Globálisan csökkent, Magyarországon nőtt az Amway árbevétele

Az Amway, a világ vezető közvetlen értékesítési vállalata globálisan 7,4 milliárd dollár (2727 milliárd forint) árbevételt ért el 2024-ben, Magyarországon pedig mintegy 6,1 milliárd forintot, az előbbi 3 százalékkal csökkent, az utóbbi 4 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2025. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A magyar kkv-k 2027 közepéig teljes mértékben mentesülhetnek minden ESG adatszolgáltatási feladat alól!

Jelentősen csökkenhetnek az ESG-hez köthető vállalati adminisztrációs terhek. A vállalkozások és az MKIK visszajelzéseit figyelembe véve a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága olyan javaslatcsomagot dolgozott ki, amely szerint a törvény hatálya alá tartozó nagyvállalatok további kétéves felkészülési időt kaphatnak az első tanúsított ESG beszámolójuk elkészítéséhez, a hazai mikro- kis- és középvállalkozások pedig 2027 közepéig teljes mértékben mentesülhetnek minden ESG adatszolgáltatási feladat alól.
2025. 03. 21. 19:30
Megosztás:

Romló kilátások a FedEx háza táján

A FedEx a harmadik negyedévében 910 millió dollár nyereséget ért el, szemben az egy évvel korábbi 879 millió dollárral.
2025. 03. 21. 18:30
Megosztás:

Elon Musk a részvényeik megtartására buzdítja a Tesla dolgozóit

Az elektromosautó-gyártó vállalat dolgozóinak tartott előadásában a Tesla részvények idei, nagyjából 40 százalékos esését kissé viharos időszaknak nevezze a vezérigazgató, és arra kérte a dolgozókat, hogy ne váljanak meg a részvényeiktől.
2025. 03. 21. 17:30
Megosztás:

Átadták a kibővített arnóti körforgalmat

Átadták pénteken a kibővített arnóti körforgalmat, amely az M30-as autópálya Szikszó és Miskolc közötti szakaszának lezárása miatti torlódások enyhítését szolgálja.
2025. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra

Az idén is félmilliónyi kiskertben termelnek zöldséget saját célra - közölte az Agroinform.hu felmérése alapján pénteken az MTI-vel.
2025. 03. 21. 16:00
Megosztás: