Az Irán ellen indított izraeli légicsapások hírére jelentősen gyengült a kockázatvállalási kedv

A Stoxx600 Europe 0,9%-kal csökkent pénteken, már sorban ötödik alkalommal, ami a leghosszabb mínuszos széria volt 2024 szeptembere óta. A DAX 1,1%-ot süllyedt, a FTSE100 0,4, a CAC40 1,0%-ot csúszott vissza. A Nap nyertesei az energiaszektor, a védelmi ipar cégei és a hajózási társaságok lettek. Ez utóbbiak erősödését a szállítási árak emelkedésével kapcsolatos várakozások támogatták, a Maersk 4,2, a Hapag-Lloyd közel 1%-os pluszban zárt. A védelmi cégek közül a német Rheinmetall és a brit BAE Systems közel 3%-kal került feljebb.
A Stoxx600 szektorindexei közül az autógyártás esett vissza a legnagyobb mértékben, amit az utazási cégek követtek: az ICAG 3,7, a Rynair 2,4, a Lufthansa 2,8%-ot esett, miután törölték az izraeli, iraki, iráni és jordán légtér felett közlekedő járataikat, miközben az olajár megugrása is sújtja a légitársaságokat.
Az elmúlt hét egészét tekintve a Stoxx600 1,6, a DAX 3% feletti veszteséget szenvedett el, miközben a FTSE100 0,1-os pluszt mutatott. A befektetőkre nem tett mély benyomást a múlt hét első felében létrejött, bár részleteiben nem körvonalazott amerikai-kínai kereskedelmi megállapodás, ugyanakkor a piacok szkeptikusak az EU–USA megállapodást illetően, különösen a vámok felfüggesztésének július 8-i határidejének közeledtével.
Vegyesen zártak pénteken a KKE-régió tőzsdéi, a BUX 0,3%-kal araszolt feljebb, a PX stagnált, míg a WIG20 1,7%-ot esett vissza. A hazai blue chipek a Richter kivételével emelkedtek, legnagyobb mértékben az MTelekom (+2,4 %). A hét egészét tekintve a BUX és a PX 1% körüli mértékben gyengült, a WIG20 mérsékelten erősödött.
(Forrás: OTP Ébresztő)